Talán furcsán hangzik most itt, a presbiteri beiktatáson ez az Ige, amelyben Jézus egy asszonyt állít előtérbe követendő példaként. Kétezer évvel ezelőtt is nagy megrökönyödést keltett ennek az asszonynak a különös viselkedése, de Jézus védelmébe vette: “Hagyjatok békét néki, miért bántjátok őt?” - mondta a méltatlankodó tudósoknak, és kiértékelte az asszony cselekedetét, mondván: “Jó dolgot cselekedett énvelem.” (Mk 14,6) Kaphat-e valaki ennél nagyobb elismerést? Lehet, hogy értelmetlen dolgot tett, lehet, hogy félszeg és ügyetlen volt a cselekedete, vagy túlságosan merész, lehet, hogy nem jókor tette, amit tett, egy bizonyos: jó dolgot cselekedett a Krisztussal! És ezért példa ez az asszony nekünk mindnyájunknak, és különösen nektek, e gyülekezet elöljáróinak.
Miért volt jó, amit ez az asszony Krisztussal cselekedett?
1) Mert a Megváltó iránti hálás szeretetből fakadt a cselekedete! Bizonyára nem most találkozott életében először az Úrral, hanem már előbb is, és akkor nagyon sokat kaphatott tőle! Azért cselekszik most ilyen önfeledten, mert nagyon-nagyon sok köszönni valója lehet Jézussal szemben. Csakis az tud igazán szolgálni Jézusnak, aki tudja, mit tett érte az Úr. Aki tehát tudja, hogy néki köszönheti a bűnei bocsánatát, az örök élet bizonyosságát, a lelke megbékélt nyugalmát, a haláltól és bűntől való megváltás csodáját. És aki ezt tudja, az semmi áldozatot nem sajnál Krisztusért! Lehet, hogy pazarlás volt, amit ez az asszony tett. A bölcs farizeusok meg is jegyezték: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása?
Nem is képes ezt megérteni más, csak aki már maga is tudja, hogy mit köszönhet Jézusnak! Aki mindig óvatosan és bölcsen, mindig kiszámítva és megfontolgatva végez valamit a Krisztus szolgálatában, aki még sohasem tudta ilyen szent tékozlással odaszánni az idejét, a pénzét, a szolgálatát az Úrnak, az nem is tudja, hogy mit jelent Jézust szeretni! Akkor váltok igazán presbiterré, ha ilyen szent tékozlással tudjátok szeretni az Úr Jézust! Akkor válik a szolgálatotok igazán presbiteri szolgálattá, ha nem azért végzitek, mert ez a kötelességetek, vagy mert bármi szempontból hasznos ez, hanem egyedül azért, mert nagy, hálás szeretettel szeretitek megváltó Uratokat, Jézus Krisztust!
2) Továbbá azért volt jó, amit ez az asszony cselekedett Krisztussal, mert maximális teljesítmény volt! Így mondta Jézus: "Ő ami tőle telt, azt tevé"! Tehát többet már nem tehetett, mindent megtett, amit csak tehetett. Egyetlen, igazi nagy értéke volt: drága, alabástrom szelencében finom, értékes olaj. Ki tudja, mire tartogatta? Most az egészet föláldozta Krisztusért! Sőt még a szelencét is széttörte, hogy többé másra ne használhassa. Egészen kimerítette a Krisztusért való teljesítőképességének a határát.
Isten mindenkitől a személyes maximumot kívánja. Nem többet, mint amennyire valakinek az ereje telik, de nem is kevesebbet annál! Senkit nem akar az Úr túlterhelni, kimeríteni, de a teljes erejét kívánja annak, aki Néki szolgál! Isten Igéje, amikor a sáfárokról, vagyis az Úr szolgáiról beszél, megjegyzi: “Ami a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hűnek találtassék.” (1Kor 4,2) Hűnek lenni pedig azt jelenti, hogy mindent megtenni, ami tőle telik! Többen ismerjük azt a könyvet, aminek ez a címe: Minden tőlem telhetőt az Ő uralmáért! Ez a ti feladatotok is! Az a presbiter, akinek nemcsak megszokás a hite, hanem drága kincs, amit naponként növelni akar, akinek nemcsak kegyes szólam az ajkán a Krisztusért való szolgálat, hanem komoly, imádságos törekvés, akinek nemcsak hitvallásbeli tétel a saját örök élete, hanem élő vágyakozás és reménység, az tartson minden nap komoly önvizsgálatot, és tegye föl a kérdést maga előtt: megtettem-e a mai napon is minden tőlem telhetőt Krisztus uralmáért? Ez lesz majd hozzátok a kérdés az utolsó ítéleten is! Boldog az az ember, akinek Jézus azt mondja majd: "Ő ami tőle telt, azt tevé!" (Mk 14,8)
3) De nemcsak azért volt jó, amit ez az asszony cselekedett, mert szeretetből fakadt, és mert maximális teljesítmény volt, hanem azért is, mert Krisztusért történő cselekedet volt. Azzal a drága kenettel, amit az asszony Jézus fejére töltött, nagy, jótékony, szociális cselekedetet is végre lehetett volna hajtani. El lehetett volna adni, és az árát a szegények között szétosztani! És Jézus mégis e kétségtelenül hasznosnak látszó cselekménnyel szemben a bűnös nő cselekedetét helyesli. Jézus minden szolgálatot értékel, ami azzal a céllal történik, hogy az Ő dicsőségének a fényét ragyogtassa föl a világ előtt! Sőt így is lehetne mondani: csak akkor van Jézus előtt egy szolgálatnak értéke, ha annak az a célja, hogy az Ő dicsőségének a fényét ragyogtassa és emelje a világ előtt!
Lehetnek nagy áldozatok, szolgálatok, buzgólkodások, amelyek (bár megtapsolja a világ) Isten országa szempontjából mégis teljesen értéktelenek, mert nem Krisztus dicsőségét növelték, hanem embernek szereztek dicséretet, elismerést és méltánylást. És lehet nagyon szerény és együgyű egy szolgálat, s mégis áldott, ha igazán a Krisztus dicsőségéért történik! Nem elég hát buzgólkodnotok, nem elég áldoznotok és fáradoznotok! Fölösleges buzgósággá válik minden, ha nem azzal a határozott céllal történik, hogy nyilvánvalóvá váljék általa Krisztus királysága a földön!
Olyan időben lettetek presbiterré, amikor Isten egyre jobban rákényszeríti az egyházat, hogy valóban egyház legyen, igazi egyház legyen. Ez azt is jelenti, hogy a presbiter pedig valóban presbiter legyen, igazi presbiter legyen! Hovatovább nem is marad a Krisztus egyházának más presbitere, sőt tagja, csak valódi, csak igazi! Abban a reménységben, hogy ti mindnyájan ilyen presbiterek akartok lenni, itt, az élő Úr és az Ő gyülekezete előtt tegyétek le immár a főgondnoki és presbiteri eskütöket!
Ámen
Dátum: 1950. január 22.