Lekció
Mk 2,1-12
Alapige
“Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.”
Alapige
Mk 2,5

Ez a történet arról szól, amire minden embernek a legnagyobb szüksége van. Ez a történet az isteni kegyelem diadalának legékesebb példája. Feltárja előttünk az evangélium lényegét, hogy Jézus személyében hogy hajol alá a hatalmas Isten a nyomorult emberhez. Jézus személyében hogy szólít meg, hogy segít rajtunk, hogy emel föl, hogy gyógyítja meg életünket az élő Isten! Lássuk hát: ebben a történetben rólunk van szó, Jézusnak velünk, veled és velem való találkozásáról!

Különös találkozás történik itt: valakit odavisznek Jézushoz. Egy nyomorultat, beteget, gutaütöttet. Itt fekszik most teljesen tehetetlenül Jézus lábai előtt. Egy ismeretlen ember, a nevét sem tudjuk. Semmit sem tudunk róla, de talán nem is fontos. Egy eset a sokféle emberi szenvedés, fájdalom, nyomorúság közül. Ő maga sem szól egy szót se. Nem panaszkodik, nem kiált segítségért, hogy Jézus, könyörülj rajtam, segíts, gyógyíts meg! Nem. Csak fekszik a földön mozdulatlanul. Nem is kell, hogy bárki szóljon, maga a helyzet beszél. Maga a nyomorúság kiált segítségért. Az egész szituáció egy nagy kiáltás az ég felé! Ahogy ott tehetetlenül fekszik, az szavak nélkül is a leghangosabb segélykérés!

Talán éppen azért maradt névtelenül az az ember, hogy ki-ki a saját nevét helyettesítse be az ő szituációjába, ki-ki önmagára ismerjen benne. Én mindenesetre úgy szeretném folytatni a történetet, hogy a Jézus elé letett ember te vagy! Meg én! Rólunk van szó!

A történetben szereplő embert négy másik barátja vagy ismerőse hozta Jézus elé. Talán téged is valaki más hozott el ide. Valaki hívott, valaki azt mondta: Gyere el Pasarétre. Vagy talán csak a szokás hatalma hozott ide: így szoktad meg, hogy vasárnap délelőtt templomba mész. Talán nem is a szíved hozott, hanem a lábad. Vagy esetleg a kíváncsiság hozott, hogy vajon miről lesz szó a templomban. Vagy az a vágy, hogy szeretnél egy jó prédikációt hallani. Mindegy, hogy ki vagy mi hozott ide, itt vagy Jézus előtt, mint az a történetbeli ember. És éppen olyan szánalmas és nyomorult emberként vagy te is itt, mint az a gutaütött ember. Nem mindenkinek látszik élete nyomorúsága, mint ennek a történetbeli embernek, de mindenkinek megvan a maga testi-lelki baja, terhe, problémája, fájdalma, ami éppen olyan bénító teherként nehezedik az életére, mint erre az emberre a betegsége.

Mindnyájan betegek vagyunk. Egyiknek a családi élete beteg, a másiknak a szíve vagy a lelke beteg, van, akinek az embertársaihoz való viszonya beteg. Mindenkinek fáj valami. Ahogy én ismerlek benneteket vagy közületek sokakat, tudom, hogy mennyi nyomorúság, törés, megoldatlanság van kinek-kinek az életében. Milyen bánatban vagy hazugságban, milyen testi és lelki mélységben él egyik vagy másik, aki most itt ül szépen, mintha semmi baja sem volna. Tudom, mennyi hitványság, csalás, titkos bűn hálóz be valakit, akiről senki sem gondolná. Hát még te mit tudhatsz magadról! Hát még Jézus hogyan lát téged! Meg engem! Nem hiszem, hogy az Ő szeme látna valami különbséget közted és ama gutaütött ember között. Ő csak az emberi élet rokkantságának, tehetetlenségének a típusa.

Jézus előtt mindnyájan olyanok vagyunk, mint egy rakás szerencsétlenség, mint egy halmaz nyomorúság, amelyik hangtalanul is segítségért kiált! Lám, te vagy az az ember, akiről ez a történet szól! Aki szánalomra méltó sorsoddal, segítségre szoruló életeddel itt vagy Jézus előtt, találkozol Vele! A leghatározottabban állítom, hogy a magad nyomorúságával vagy itt Jézus előtt. Tudom, hogy Jézus azért jött a világra, mert a mi életünk ilyen! Jézus személye épp azt jelenti, hogy Isten a láthatatlan égben meghallotta a mi életünk hangos vagy csendes nyögését, kiáltó vagy néma fájdalmát, és eljött személyesen, láthatóan, hogy találkozzon a nyomorulttal, hogy a szemébe nézhessen, mondjon neki valamit, segítsen rajta! Most itt van a gutaütött Jézus előtt! Te és Jézus találkoztok most egymással!

Pattanásig feszül mindenkiben a várakozás, hogy mit tesz Jézus, mit fog mondani, hogyan segít a nyomorulton. S egyszerre valóban megszólal, hatalmasan, fenségesen, királyian, isteni módon: “Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.” (Márk 2,5). Mondjuk meg őszintén, azok az emberek ott nem ezt várták. Senki sem ezt várta. Talán nem mondták ki, de csalódást éreztek a szívükben: Hiszen ők azért cipelték ide ezt a beteget, mert azt remélték, hogy Jézus segít rajta. Meggyógyítja, megszabadítja ebből a lehetetlen helyzetből. Úgy jöttek Jézushoz, mint amikor valaki az utolsó lehetőséget ragadja meg. Ha ez sem sikerül, akkor nincs több remény! Ezért kellett mindenáron idejutni a beteggel! Muszáj volt! Itt már csak Jézus segíthet! És most Jézus azt mondja, hogy megbocsáttattak néked a te bűneid. A bűnökről szó sem volt! Ki kérte Őt erre? Nem ez volt a nagy igyekezettel a céljuk! Jó, jó, megbocsáttattak ennek a betegnek a bűnei, de mi haszna belőle? Továbbra is ott fekszik tehetetlenül! Vehetjük újra a vállunkra, vihetjük haza, mint egy örökre reménytelen esetet. - Jézus nem beszél a probléma mellé, amikor a bűneit bocsátja meg egy testi nyomorúságban szenvedő embernek? Nincs itt valami félreértés?

Pontosan így van ma is! Mi-mindent várunk mi, templomos keresztyének Jézustól ezerszer inkább, mint a bűneink bocsánatát? A legkevesebb igényünk Isten felé, amit adni akarna, amivel meg akarna segíteni, hogy bocsássa meg a bűneinket! Amikor vasárnaponként itt ülünk elrontott, félbemaradt, megfáradt életünkkel, nem azt várjuk, - legyünk őszinték - hogy egy felszabadító szót mondjon a bűneinkre. Ó, a kisebb-nagyobb bűneink már nem is fájnak, nem is kellemetlenek, nem is tartjuk olyan veszedelmes dolognak, hozzászoktunk, összenőttünk velük. Természetünkké váltak, megbékültünk velük, napirendre tértünk fölöttük: én ilyen vagyok, azután majd elintézzük ezt a kis bűnt a “Jóistennel”. Nem a bűn kérdésében kérjük mi Jézus segítségét, hanem például a lakásprobléma megoldásában, vagy abban, hogy utalják ki végre a kétszáz forintos fizetésemelést. Vagy abban, hogy az a betegség, aminek a tünetei mutatkoznak, ne legyen veszélyes kimenetelű. Vagy abban, hogy megoldódjék egy válság a családban, vagy abban, hogy háruljanak el a fejünk fölül az egzisztenciánkat fenyegető problémák. Igen, mi ilyen segítséget várunk Istentől, és most is ilyen segítségért jöttünk. Azt várjuk, hogy biztasson bennünket ebben a félelmekkel teli világban. Vigasztaljon meg, segítsen meg a napi gondjaimban, bajaimban, húzzon ki a kátyúból. És akkor Ő ilyet mond: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid. Egy fogfájástól jobban félünk, mint a bűneinktől. Nem ez a probléma! Nem ez a mi problémánk!

De igen! Mondja Jézus! Ez a te problémád: a bűnöd. Ez a te bajod és nyomorúságod! Nagy baj az a betegség, rettenetes nyomorúság a gutaütött állapota, egy agyvérzéses bénulás, de fiam, - mondja Jézus - neked nagyobb, veszedelmesebb, nyomorultabb, mélyebb bajod van: a bűneid! Az a kis vagy nagy bűn, ami már egészen hozzátartozik a természetedhez, amivel olyan jól megbarátkoztál, amit talán titokban szeretsz is, vagy amiért utálod magad, és azért rejtegeted, életed fő bűne, amit ha megtudnának rólad, talán kihajítanának az állásodból, talán nem köszönne többé a szomszédod. Igen, az a titkos paráznaság, vagy az a magzatgyilkosság, vagy az az adócsalás, vagy az a hazugság, az a sok kicsi és nagy hitványság, ami a jól nevelt modorod, mosolygós arcod mögött van: az a te igazi, végzetes bajod!

Testvéreim, ezt szeretném kihangsúlyozni: minden bűn, akármilyen megszokott, általános, dédelgetett vagy utálatos, ha nincs a bűnbocsánat hatálya alatt, nagyobb baj, mint a rákbetegség, nagyobb nyomorúság, mint a gutaütés, nagyobb veszedelem, mint egy anyagi csőd. Nem az a legrettenetesebb tragédia, ha valaki rákban vagy gutaütésben hal meg, hanem ha valaki meg nem bocsátott bűnökkel együtt hal meg! Mit érsz vele, ha makkegészségesen, jólétben dúskálva kárhozol el? Nem az az Isten legnagyobb segítsége számodra, hogy húsz-harminc évvel tovább élhetsz ezen a földön, hanem az, ha örökké élhetsz! Jézus nagyobb távlatban látja a mi életünket, sorsunkat. Nemcsak a halál vonaláig, hanem egyben, az egész örök életet. Ezért mondja ennek a nagybetegnek, aki már ott van az élet és a halál határánál: “Megbocsátattak néked a te bűneid”.

Mert a legkisebb bűn is olyan halálos méreg, halálos fertőzöttség, amit egyvalami tud csak hatástalanítani: a bocsánat! Ha Isten mondja valakinek Jézus által: Megbocsátattak néked a te bűneid. A bűn az, ami ellen nem használ semmi: sem injekció, sem pedagógia, sem lelki kúra, sem jóga-gyakorlat, sem imádság, sem erős akarat vagy önfegyelem! Semmi, csak a bűnbocsánat! Erre egyedül Jézusnak van hatalma ezen a földön! Csak Ő mondhatja: “Megbocsáttattak néked a te bűneid”. E mögött a szó mögött ott áll a kereszt! Azért, hogy így beszélhessen Jézus, azért kellett annyit szenvednie, és meghalnia. Sokba került neki, hogy igaz legyen a bűnbocsánat.

Hallod-e, érzed-e, hogy Jézus most ezt neked mondja? Lehet, hogy nem ezért jöttél, lehet, hogy nem ezt akartad hallani, lehet, hogy csalódás ért most. De Jézus a legmélyebb gyökerénél ragadja meg az életedet, a problémáidat, bajaidat. Meghallod-e végre a szíveddel, amit mond? Elfogadod-e végre, amit adni akar, a bűnbocsánatot? Ez az egyetlen igazi segítség, amire neked is szükséged van. Ami nélkül hiába van jó egészség, szép lakás, fizetésemelés, veszélymentes élet, de ami nélkül nincs békesség a szívedben, és nincs örök élet! Nem beszél Jézus mellé senki bajának, amikor azt mondja: “Megbocsáttattak néked a te bűneid”.

De most vigyázzatok! Ez nem azt jelenti, hogy a lelkész elmondta megint a bűnbocsánatot hirdető formulát, most már minden rendben van, menjünk haza! A legnagyobb dolog a világon, hogy Isten hajlandó még neked is megbocsátani! De ez még nem elég! Ezt a bűnbocsánatot neked is el kell fogadnod! Mindenkinek hangzik a bűnbocsánat, de a tied csak akkor lesz, ha te kéred! Ha kinyújtod a hited kezét, átveszed magadnak, és megköszönöd Jézusnak. Bár ez egy láthatatlan lelki mozdulat, de az elfogadott bűnbocsánat nem marad láthatatlan az életedben. Nem lehet eltitkolni, hogy részesültél benne. Ahol bűnbocsánat van, ott megújuló élet is van.

Ahol Jézus azt mondja: ”Megbocsáttattak néked a te bűneid” ott azt is mondja: “kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza!” (Márk 2,11). Ahol bűnbocsánat van, ott fölenged a bénulás, ott csoda történik, ott öröm és békesség van, ott újra kezdődik az élet! Ott az történik, amit itt is olvasunk: “Mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Sohasem láttunk ilyet!” (Márk 2,11). Csodálkozva néznek utána, akik addig ismerték, és azt mondják: Nahát, mi történt ezzel az emberrel! Mi történt ezzel a gyerekkel? Képzeljétek el, milyen öröm lehetett otthon, amikor hazament ez a korábban beteg ember! Mi történt? Az, hogy találkozott Jézussal, és megbocsáttattak a bűnei! Ó, bár igazán ez történne veled is most!

Így énekeljünk most az Igére válaszul. Figyeljünk a szövegre, és legyen ez az ének az Úr előtt álló lelkünk személyes vallomása!

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül
A Jézus vériben, A Jézus vériben.
Megtörve és üresen Adom magam neki, Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem,
Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom,
Imámra felelet, Imámra felelet.
Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’
Örök imát rebeg,Örök imát rebeg. (459. ének 1-4. vers)

Ámen

Dátum: 1959. augusztus 23.