Elhangzott a szörnyű halálos ítélet: feszíttessék keresztfára! Három durván ácsolt kereszt mered az ég felé a vesztőhelyen, a Koponya hegyén. A két szélső keresztre egy-egy gonosztevő kerül, a középsőre pedig Jézus. Micsoda látvány: jobb felől egy gyilkos, bal felől egy másik gonosztevő, és középen a Szentháromság Isten második személye! Mennyire szó szerint teljesedett be a sok évszázaddal ezelőtt elhangzott prófécia: “a bűnösök közé számláltatott.” (Ézs 53,12)
A keresztre feszítés abban az időben nemcsak a legkínosabb kivégzési mód volt, hanem a legmegalázóbb és legátkozottabb halál is. A legelvetemültebb gonosztevőket, a gyilkosokat és az állhatatos ellenállókat, lázadókat végezték ki így. Római állampolgárokon még ilyen esetben sem volt szabad ezt a büntetést végrehajtani, csak rabszolgákon vagy leigázott népek fiain. És hogy a három keresztre feszített áldozat közül éppen Krisztus került középre, nemcsak azt jelenti, hogy Ő is a bűnösök közé számláltatott, hanem azt is, hogy Őt tekintették a legfőbb bűnösnek. Szándékos volt ez az elhelyezés, mivel azt akarták kifejezni, hogy még az átkozott gonosztevők között is Jézus volt a legátkozottabb és legnagyobb bűnös. Nem is tudták, hogy milyen mély értelmű igazságot fejeztek ki ezzel! A világ bölcsei elől elrejtetett, de nekünk, akik a hit szemével nézzük azt a középső keresztet, kijelenti Isten annak a ténynek a megrendítőn komoly értelmét, hogy éppen Jézus keresztjének kellett középen lenni.
Elsősorban: Krisztus Urunk a kereszten ég és föld között függött. Középen, az ég és a föld között: ebben állt a kereszthalál legnagyobb gyalázata. A keresztre feszítés ugyanis azt példázza, hogy az illetőt szinte kidobja magából a föld. Lerázza magáról, mint egy olyan valakit, akit nem akar többé a hátán hordani. De a földről így száműzöttet az ég sem akarja befogadni: mi keresnivalója lenne egy ilyen gonosz léleknek a szentek birodalmában? Száműzi a föld, szégyelli a menny, nem kell sem égnek, sem pokolnak. Ezért kell neki mint hontalannak, hazátlannak, nem kívánatosnak, kidobottnak ég és föld között függve, nyomorultul meghalnia.
Így függött, így halt meg Jézus az ég és a föld között. Nem kellett a földnek, mert nem bírta elviselni ártatlan tisztaságát, ítélet volt rajta a Belőle sugárzó szentség. És nem fogadta be az ég, mert a bűnök tömegét vette magára. Átkozottabb volt, mint átkozói gondolták, hiszen az egész világ átka nehezedett Rá. Az Ige szavai szerint “átokká lévén érettünk” (Gal 3,13) Átkozottabb volt Ő, mint a két gonosztevő, hiszen ők csak a saját bűnük büntetését szenvedték, míg Jézus az egész világ bűneivel lakolt, mert “az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté.” (Ézs 53,6) Túl jó volt a világnak, és túlságosan rossz volt a mennynek, ezért függött mint hontalan, kivetett, ég és föld között. Egyfelől miden földi bűn emeltetett föl Benne az ég felé, másfelől Isten haragjának teljes szigorúsága sújtott le Rá a föld felé. Tekintsünk szent borzalommal és áhítattal ég és föld közé emelt személyére, mert Benne érte el és ítélte el az isteni igazságszolgáltatás az emberi bűnt. Ezért kellett ég és föld között függve, átkozott halált halnia a keresztfán.
Másodszor: Éppen azért lehet a Megfeszített Jézus a középen Isten és ember között. Hogy állsz te Isten előtt? Gondoltál-e már arra, hogy mi lenne, ha Isten egyszer szigorú számadásra vonna? Érezted-e már, hogy valami végzetesen nagy baj lenne abból, ha Isten az Ő abszolút igazságos ítélete szerint mérné ki osztályrészedet a földön túli világban? Mit érdemelnél te az isteni igazság mértéke szerint? Gondoltál-e már arra, hogy ha Krisztus a keresztet kapta, akkor az ember számára szinte nem is lehet hozzá méltó büntetést kitalálni? Megérezted-e már magadon, hogy Isten és az ember között valami nagy baj történt, felborult a békesség, megromlott a kölcsönös jó viszony? Hogy olyan szakadék tátong közöttük, amit nem lehet átimádkozni? Olyan ellentét feszül közöttük, amit még a tőled telhető legjobb szándékú cselekedetekkel sem lehet áthidalni?
Hogyan jutok el az Istenig? Ki tölti ki a tátongó űrt közöttünk? Hogyan szabadulhatok meg egy emberi élet ezernyi, apróbb-nagyobb vétkének súlyától? Ki békít össze a szent és hatalmas Istennel? Vagy nyugodjak bele abba, hogy távol vagyunk egymástól, és így szerencsére nem sok közünk van egymáshoz? De hátha egyszer mégis lesz? Oldjam meg a problémát azzal, hogy békén hagyom Őt, hagyjon Ő is békén engem? Meddig lehet ezt? Vagy adjam meg a tőlem telhető tiszteletet egy magam által elképzelt istenfogalomnak? Áltassam magam azzal, hogy nem veszi Ő komolyan az átlagos bűnöket, amik nekem vannak? Áltassam tovább a lelkiismeretemet, hogy ki tudom magyarázni Előtte az ügyeimet? De mi lesz, ha későn derül ki, hogy csak áltattam magam? Ha mégis az Ő szent és igazságos ítélőszéke elé kerülve döbbennék rá, hogy nincs semmi szentségem?
Nos hát, ezért nem lehet Isten és az ember viszonyát elképzelni másként, csak úgy, hogy ott van Jézus a középen! A bűnnel fertőzött ember az egyik véglet, az abszolút szent Isten a másik, és középen az Isten-ember, Jézus Krisztus! Az embertől átveszi önmagára a bűnt, Istentől pedig átveszi önmagára az ítéletet, és így a két végletet kibékíti, összehozza egymással. Mintha egyik kezével az Atyába kapaszkodna, másikkal a bűnös embert ölelné át, és így vonná a kettőt újra áldott, szent közösségbe egymással! Keresztfán szétfeszített karjával éri át, és szünteti meg a távolságot Isten és ember között.
Jézus a középen Isten és ember között! Ennek a drága kegyelemnek örvendezett egyszer egy Krisztust megtalált, hottentotta asszony, akitől pogány barátnője megkérdezte, hogy nem fél-e a haláltól, és hogy mit fog csinálni, ha megérkezik majd a mennybe. Gyermekien egyszerű volt a válasz: Amint megérkezem a mennybe, rögtön körültekintek, hogy hol van Krisztus, és akkor majd elbújok a háta mögé. Ha azután Isten rám tekint, nem lát mást, csak Jézust, és ha én Istenre tekintek, én sem látok majd mást, csak Krisztust! Nem éppen teológiailag fejezte ki magát ez a pogányból keresztyénné lett asszony, de nagyon jól értette, hogy csak a megfeszített Krisztus lehet ott Isten és az ember között.
Régi, keleti szokás szerint amikor valaki kifizette a házára fölvett adósságot, a hitelező, aki a pénzét visszakapta, két vonással áthúzta az adóslevelet, és kiszögezte a ház ajtajára, hogy mindenki láthassa, hogy a tartozás kiegyenlítést nyert, és hogy aki a kapu mögött lakik, ismét adósságmentes. Erre utal Pál apostol egyik levelében az a kijelentés, hogy Isten megbocsátotta minden bűnünket: “Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára” (Kol 2,14) Igen, ez a kézírás, az Isten által felrótt bűneinket és mulasztásainkat tartalmazó adóslevél nyugtalanítja folyton a lelkiismeretet, ez áll ott mindig közöttünk és Isten között. Ez az oka a megromlott viszonynak, és a távolságnak közöttünk. Nos hát, Isten eltette az útból ezt az adóslevelet, minden adósságot, tartozást, ami föl volt róva rá. Kifizetett Jézus mindent az utolsó fillérig! Ott van Jézus teste, mint egy véres kereszttel áthúzott adóslevél, a keresztfára szögezve, jeléül annak, hogy a nagy tartozás kiegyenlítést nyert, és aki mögötte él, teljesen adósságmentes. Íme, ezt jelenti Jézus a középen, ha igazán középen van az ember és az Úr Isten között!
Ebből következik, hogy egyedül Krisztus van középen a bűn és a kegyelem, vagy más szóval a kárhozat és az üdvösség között. Úgy is mondhatnám, hogy a megfeszített Krisztusnál, az Ő keresztjénél válik két táborra az emberiség, az emberi élet útja. Odáig, a kereszt egyik oldaláig tart a kárhozat és a bűn, és a kereszt másik oldalánál kezdődik az üdvösség és a kegyelem. Jól látható ez a nagypénteki jelenetből: Két oldalán két gonosztevő függött. Az egyik nagy bűnös volt, megkeményedett szívű halálra ítélt, megérett a pokolra. A másik is nagy bűnös volt, szintén halálra ítélt, és mégis megérett a mennyországra. Ha most azt kérdeznénk, mitől ez a nagy különbség közöttük, akkor magyarázatképpen nézzünk Jézusra, Aki középen függ, kettőjük között a keresztfán. Aki nem a helyes oldalon van Krisztus mellett, az elveszett. Aki viszont a helyes oldalról közelítette meg, az megtartatik örökre. Tehát lehet valaki közvetlen Krisztus közelében, az Ő keresztjének a tőszomszédságában, mégis elkárhozhat ott is. Attól függ tehát, hogy melyik oldalán vagy: az üdvösséget, vagy a kárhozatot jelentő oldalán-e?
Honnan lehet ezt megtudni? Nézzük meg a két gonosztevő példáját! Az egyik szitkozódott, gúnyolódott, mert csak embert látott Jézusban. A másik utolsó lélegzetvételével kegyelemért könyörgött Nála, mert felismerte a töviskoronás szenvedőben a Mennyek Országának dicsőséges Királyát. Az egyik méltatlankodik, átkozódik keserves, kegyetlen sorsa miatt, és azt kívánná Jézustól, hogy mentse meg ebből a szörnyű helyzetből. A másik Krisztus szenvedését látva jön rá arra, hogy nem vele történt igazságtalanság, hanem Krisztussal. Ő méltán bűnhődik, nem is érdemelne mást, de ez az igaz, tiszta, szent talán még segíthet rajta a másvilágon! Az egyik követelőzik, a másik kegyelmet kér. A baloldalról jövő unszolására semmit sem válaszol Jézus, a jobb felől jövő bűnbánó könyörgésre kitárja a Paradicsom kapuját.
Te melyik oldalon vagy? Hiába nézel Rá megrendülve, hiába imádkozol Hozzá, hiába unszolod, hogy segítsen rajtad, változtasson már kétségbeejtő sorsodon, enyhítse az elbírhatatlan szenvedésed. Hiába mutatod be Neki a tiszteletedet, hiába szolgálod esetleg az Ő egyházát is, mert amíg föl nem adod minden önigazultságodat, amíg be nem látod, hogy nagy bűnös vagy, akin csak Isten bűnbocsátó kegyelme segíthet, addig Krisztus baloldalán vagy, ahol a kárhozat van. Hiába szenved valaki az élet kegyetlenségei által akár ugyanolyan keresztre feszítve, mint a három ember ott, a Golgotán, ezzel még semmit sem ér el a mennyben. Minden szenvedésnél megrendítőbb felismerés jelenti az üdvösség megnyílását: annak a fölismerése, hogy bűnömnek egyetlen cseppje is olyan halálos méreg, hogy csak az Isten Fiának a megváltó halála menthet meg az örök kárhozattól! Aki a bűnbánó és kegyelemért esedező gonosztevő oldalán áll Krisztus mellett, az mehet át a halálból az életre!
Mint ahogyan egykor az ég és a föld között, Isten és az ember között, üdvösség és kárhozat között függött Jézus széttárt karokkal a középen, úgy áll ma is egy bűnös világ közepén, itt, közöttünk. Széttárt karokkal így hívogatja a bűnösöket: “Jőjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11,28)
Ámen
Dátum: 1948. március 26. nagypéntek.