“Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6,19-20)
Ennek a két jól ismert Igének az alapján, amit olyan sokszor hallunk, az 1962. év első istentiszteletén arról szeretnék beszélni, hogy merjünk élni! Mert ezek az Igék, amelyeket olyan sokszor mondunk el magunknak, vagy idézünk másoknak, azt a biztatást jelentik számunkra, hogy merjük vállalni az életet, merjük magunkra venni a terheinket, betölteni a feladatunkat, megvívni a harcainkat - azaz merjünk élni az előttünk ködlő új év ma még ismeretlen útjain. “Ne félj... enyém vagy!”- ó, de nagy szükségünk van erre a biztatásra! Hiszen maga az élet egy nagy vállalkozás! Augustinus mondta egyszer: “Könnyebb lehet egy ügyért meghalni, mint egy ügyért élni.” És valóban: talán könnyebb egy jó ügyért egy föllelkesült pillanatban odadobni az életet, mint napról napra, évről évre, minden reggel újra fölvenni magunkra az élet terhét, és élni, élni. Szerte az országban mindenfelé emlékoszlopok vannak, bevésve a hősi halottak nevei. Nos, Isten tőlünk a hősi életet, sőt: legtöbbször a nem is hősi életet kívánja. Talán úgy, hogy nincs márványba vésve a neved, talán egy elfelejtett kisember vagy, aki észrevétlenül éled a magad eseménytelen életét, de - élned kell!
Ez talán azt jelenti számodra, hogy már hajnali szürkületben el kell indulnod a szürke létért való küzdelembe. Újra fölveszed a munkaruhát, amelyen még rajta vannak a tegnapi olajfoltok. Újra beállsz a taposómalomba, amiben lassan felőrlődik az életed. Újra kezded a vég nélküli vitákat ugyanazokkal az emberekkel, akikkel már évek óta folytatod. Újra fölvirrad egy nap, amelyen talán megint vállalnod kell az özvegyi sorsot egyedül, elhagyatva egy magányos szobácskában, vagy az édesanya szerepét egy nagy családban, kis fizetéssel. Vagy talán valakire úgy virrad föl a reggel, hogy azon a napon lesz a műtétje, amire olyan régen készül. Ez is azt jelenti, egy ilyen reggelre virradni: hogy élni kell! Igen, az élet néha nagyon nehéz teher tud lenni. Sokan félnek is tőle, meghajolnak alatta, összeroppannak miatta. Ó, de kell a biztatás: “Ne félj,... enyém vagy!” Merj élni!
Hát még ha meggondoljuk, hogy nekünk ma kell élnünk, ebben a mai világban! Ez ma azt jelenti, hogy az élet elképzelhetetlen lehetőségekkel van tele! Még soha nem voltak ilyen rettentő erők emberek kezében, mint ma. Ez a mai világ az automatizálásnak, az atomhasadásnak, az űrrepülésnek a világa, de sajnos az atombombáé is! És ez mindent megmond. Tele van a világ robbanásra kész atombombával! Mi történik vele? Leszerelik-e, vagy felrobbantják? És ha fölrobbantják, mi marad akkor az életből? Ez az a világ, amelyben élnünk kell! Megadni, amit a testünk ösztönös kívánságai igényelnek. Ez az egyik véglet. De van egy másik véglet is. Eszerint a test megvetendő, a szegény lélek ártalmas börtöne, a bűn melegágya: a test szexuális ösztöneinek a kiélése a bűnök bűne! Volt olyan időszak az egyház történetében, amikor emberek vallásos meggyőződésből hagyták, hogy bepiszkolódjon a testük, hogy ezzel is kifejezzék a testtel szembeni megvetésüket. Voltak olyan túlzók, akik soha nem mosták meg a lábukat, és visszaborzadtak a fürdésnek még a gondolatától is. A test elhanyagolásával, sőt kínzásával és minden testi vágy teljes megtagadásával igyekeztek a lelki életüket minél “Istennek tetszőbbé” formálni, erőszakolni! Ez a másik véglet. A test szexuális vágyait szabadon kell engedni, mert azok természetesek - mondja az egyik. A test szexuális vágyait ki kell ölni, mert bűnösek - mondja a másik. Test-kultusz az egyik oldalon, és minden testiség kárhoztatása a másik oldalon! Melyik az igaz, a helyes? Melyik irányadó a hívő ember számára?
Sokáig azt hitték, és még ma is sokan úgy gondolják, hogy a Biblia azoknak ad igazat, akik a testet, mint egy alacsonyabb rendű dolgot megvetik, és a lélek érdekében a testi életet háttérbe helyezik. Nos, hadd mondjam meg határozottan, hogy ez nagy tévedés! Istennek a Bibliában adott kijelentése nem veti meg a testet. Az a gondolat, hogy az ember halhatatlan lélekből és halandó testből áll, nem Jézustól és nem Istentől való, hanem többek között Platóntól. Az a test-ellenesség, amivel általában a keresztyénséget vádolják, nem a Bibliából, hanem a görög filozófiából került bele a keresztyén egyház közgondolkodásába.
A Biblia nem tesz különbséget test és lélek között, az egyik vagy a másik javára vagy rovására. A Biblia az embert mindig testi-lelki valóságában szemléli. A lélek nélküli test nem ember, hanem hulla. A test nélküli lélek sem ember, hanem valami fantom. A Biblia szerint az emberben a testi és a lelki valóság megkülönböztethető ugyan, de szét nem választható. Nem úgy van, hogy van egy halhatatlan lélek, amelyik be van zárva a test börtönébe, és alig várja, hogy kiszabadulhasson onnan. Sőt a test és a lélek között nem is lehet meghúzni a határt. Annyira össze van szövődve a kettő egymással, hogy azt egyszerűen nem is lehet szétbogozni.
Hogy milyen rejtélyesen mély a lelkiség-testiség összefonódása az emberben, mutatja például a modern hormonelmélet. A hormonok, ezek a mennyiségileg apró, vegyileg komplikált anyagok éppúgy befolyásolják a lelki, sőt szellemi életünket, mint a pusztán fizikait. A Biblia szerint az ember testi mivoltában jelent élő személyt. Olyan valakit, akit Isten az örökkévalóságra teremtett. Az ember olyan lelkes állat, akinek szellemi funkciói vannak. Ezért személy, “én”! Hogy mennyire nem becsüli alacsonyabb rendűnek a Biblia a testet a léleknél, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Isten - az abszolút szellemi lény - a maga szellemi valóságának egy részét testbe öltöztette Jézusban. Igen, ilyen testbe, mint amilyen nekünk van, és halála után szintén testben támasztotta fel. Még ha akármilyen titokzatos és megfoghatatlan minőségű volt is az a feltámadott test, de test volt!
Vagyis Isten éppúgy teremtette és megváltotta az embernek a testét, mint a lelkét. Isten nem lelkeket váltott meg az örök életre, hanem embereket. Olyan személyeket, akik testi-lelki valóságukban emberek! A testünknek éppen úgy örökkévaló hivatása van, mint a lelkünknek. Az örök életről is így beszél a Biblia, mint egy bizonyos fajta “testi” életformáról. Ha nem is fizikai értelemben vett testi életről, hanem pneumatikus testről, de testi életről. Ezért hisszük a megváltással együtt a testünk feltámadását is. Ha nem is testünk anyagának, de testünk lényegének feltámadását. Egyszer testileg is hasonlóvá leszünk Krisztus dicsőséges testéhez. Ennyire materiális fölfogású a Biblia a testtel kapcsolatban.
Így érthető már Istennek az a gondolata, amit Pál apostol így fejezett ki: “a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma”. (1Kor 6,19) Ennél magasabbra nem is lehet becsülni a testet! Gondoljátok csak el: ez a test egy templom! Olyan szentély, amiben Isten akar lakni! A testemben hordozom Istent! A kezem, lábam, szemem, a nyelvem, a tekintetem, a szívem, az egész testi valóm olyan transzparens, amelyen át Jézus Lelke akar kisugározni a környezetembe! Milyen méltósága ez, micsoda ajándéka, feladata a testnek! A test kultuszát űzőknek és a testet lebecsülőknek egyaránt odakiáltja Pál: mit tesztek a testetekkel? Hát nem tudjátok, hogy templom? Szentély! “Nem a magatokéi vagytok... Istenéi.” Testetek Isten tulajdona, nem a tiétek! Nem tehettek vele, amit akartok! Nem tehetitek tönkre sem kényeztetéssel, sem sanyargatással! “Mert áron vétettetek meg! Dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6,20)
Ha ez így van, akkor minden paráznaság, vagy ahogy Káténk részletezi, minden tisztátalan cselekedet, szemérmetlen magaviselet, szó, gondolat, kívánság tulajdonképpen templomgyalázás! Ugye, milyen rettenetes lenne, ha ebbe a templomba például lovakat kötnének be, vagy disznókat hizlalnának? Vagy milyen visszataszító lenne, ha most az istentisztelet után bárhelyiséggé alakítanánk Isten házát, és az úrvacsorai edényekből koktélt innánk, miközben az orgona hangulatvilágítás mellett érzéki dzsessz-zenét szolgáltatna! Ilyet még a templomba sosem járó emberek sem tennének Isten házával! És mi, akik szeretjük ezt a templomot, amelyik kőből van, és magában véve holt, mégis ugyanezt tesszük azzal a másik templommal, amelyik sokkal szebb, mint ez, aminek örökkévaló rendeltetése van: a testünkkel, vagy a másik ember testével!
Templomgyalázást követünk el, valahányszor a magunk vagy a másik testét tisztátalan cselekedetek vagy gondolatok eszközéül használjuk vagy annak tekintjük. Ha fiúk és lányok, férfiak és nők egy kicsit komolyabban vennék a test isteni méltóságát, talán visszarettennének, amikor fölforr a vérük, amikor forró hangokat suttog a kísértő, hogy tisztátalan cselekedetekkel megrontsák Istennek ezt a nagyszerű templomát! Talán tisztátalan mozdulatokkal, szavakkal, gondolatokkal nem mérgeznék olyan könnyen a lelküket és a fantáziájukat! Mert ez is gyalázás, és úgy hat, mint egy káromkodás az Isten házában. Akkor talán a fiatalok is az egymással való érintkezésben jobban tiszteletben tartanák egymás testét. Talán nem játszanának a tűzzel, a szenvedélyek tüzével, szemérmetlen, ingerlő öltözettel, bájaik mutogatásával! ”Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma?” (1Kor 6,19) Vagy ha tudjátok, és mégis csináljátok, ez nem olyan, mint amit Jézus mondott egyszer a Szentlélek elleni bűnről? A tudatos paráznaság vajon nem Szentlélek elleni bűn? De igen, az! Meg van írva. “Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti”. (1Kor 3,17)
Ezért mondja Káténk az Ige szavaival: Isten mindennemű tisztátalanságot megátkozott! Mit jelent ez? Talán jobban megértjük, ha így mondom: Isten átka annyi, mint Isten áldásának a hiánya! Azon a cselekményen, ami tisztátalan az Isten előtt, azon a boldogságon, amit nem igaz úton, nem egyenesen szerzett valaki, nincs rajta az Isten áldása! És ez akkor már nagyon keserű boldogság! Például ha az ember a testét kivonja Isten uralma alól, és azt hiszi, hogy cselekedhet vele, amit akar, mert az ösztönöknek szabad kielégülést kell biztosítania, pórul jár, mert ebből sosem szabadság lesz, hanem szolgaság. Az Isten uralma alól kivont ösztönök zsarnok uralkodóvá válnak az ember fölött, és olyan szexuális káoszba ösztökélik, amit eredetileg maga sem akart.
Ez a tragédiája mindig az Istentől magát függetleníteni akaró embernek. Azt hiszi, hogy fölszabadult az isteni törvények megkötöttsége alól, pedig egy sokkal zsarnokibb megkötöttség alá került: az ösztöneinek és a vágyainak a rabságába! Ez az Isten átka! Ez az Isten áldásának a hiánya! Rá lehetne itt mutatni arra a rengeteg degenerált, imbecillis gyerekre, akik állandó, csendes, fájó vádak a szüleik ellen. Akik fiatal korukban nem őrizték meg testük templomának szentségét. Vagy a szenvedések mérhetetlen folyamára, amely olyan sok házasságot elönt. Vagy fiatal lányokra és fiúkra, akiknek derékba tört az élete, mielőtt kibontakozhatott volna. Vagy arra a szomorú tünetre, hogy aki a testét és a lelkét tisztátalansággal fertőzi, lassan érzéketlenné válik a szent iránt, az igazi szép és tiszta iránt. És különösen arra az Igére, amely szerint: “Ne tévelyegjetek; sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők... nem örökölhetik Isten országát.” (1Kor 6,10-11) Hogy is érezhetné magát otthon egy tisztátalan élet a tisztaság és szentség mennyei szférájában? Igen, Isten minden tisztátalanságot megátkozott!
De nem ez az igazi motívuma a tisztátalanság kerülésének. Nem az Isten ítéletétől való félelem. Hanem inkább az, amit József mondott annak idején: “Hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” (1Móz 39,9) Mivel Isten utálja a tisztátalanságot is, ezért az istenfélő ember is utálja azt! A szent és tiszta élet legmélyebb motívuma az, hogy a testem és a lelkem a Szentlélek temploma. A testemért és a lelkemért nagy árat fizetett Jézus! Nem az enyém! Az Övé! Nem bánhatok vele a vágyaim, ösztöneim szerint. Felelősséggel tartozom érte! Lehet, hogy nehéz harcokat kell vívni olykor a tisztaságért, de a győzelem annál nagyszerűbb! Senki ne gondolja, hogy a küzdelem hiábavaló, ha megbotlik is benne olykor! Hogy is mondja Jézus? “Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik”. (1Kor 11,24) Az Ő tiszta, szent testét és vérét adja eledelül az embereknek, és ezzel odakínálja a teljes testi győzelmet is minden tisztátalanság felett. Éljetek vele! - mondja. Hát éljünk vele! Éljünk Jézus győzelmével! Hiszen Krisztus lehet még a testünkben is, vérünkben is! “Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma?” (1Kor 6,19)
Azt ne higgye valaki, hogy ez most már valami szomorú, lemondó, testi vágyakat gyilkoló életforma! Nem az! Sőt, így jut el az ember a test igazi gyönyöreire. Hiszen az evangélium örömhírt jelent magyarul! Isten nem szomorú Isten, hanem örvendező Isten! Jézus örvendezővé akarja tenni a Benne hívőket! Az evangélium a test számára is örömhír! Az evangélium szerint az evés és ivás nemcsak a test egészségben tartása céljából történik, hanem a testi élet természetes örömére is! A ruhának nemcsak az a célja, hogy takarja és melegen tartsa a testet, hanem az is, hogy díszítse. Egy nyaralás nemcsak új munkateljesítményre képesít, hanem alkalmat ad a testnek a neki járó pihenésre és a játékos örömre is. A szexuális ösztönt nemcsak a szaporodás eszközéül adta Isten, hanem arra is, hogy örvendetessé tegye két ember egymás iránti szeretetét a házasságban. A hívő embernek nem a nemi élet örömei vagy az önmegtartóztató lemondás között kell választania, hanem az Isten által megszentelt nemi élet örömei vagy a puszta gerjedelmek között!
Minden örömnek Isten a forrása! Nem az hát a helyes, hogy valaki örömtelenné erőszakolja az életét, hanem az, ha minden energiáját az öröm forrására koncentrálja: azaz Istenre! Úgy van pontosan, ahogy a zsoltárban olvastuk: “Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, a melyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat. Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.” (Zsolt 51,10-14) Testi életükben is ezek az igazán boldogok!
És még egyet: igaz, hogy Isten minden tisztátalanságot megátkozott, de a szívből megbánt és megvallott tisztátalanságot megbocsátja. Jézus vámszedőkkel, paráznákkal és bűnösökkel ült egy asztalnál. Ma is ezt teszi. És ezt mondja nekik: “Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.” (Jn 15,10-11) Maradjatok meg hát az én szeretetemben, hogy megmaradjon tibennetek az én örömöm, és a ti örömötök teljes legyen!
Ámen
Dátum: 1962. január 1.