Mindannak, amit ezen az estén a fölolvasott Igéről el akarok mondani, ezt a címet tudnám adni: Együtt Jézussal. A tanítványok együtt vannak Jézussal egy olyan napnak az estéjén, amelyet szintén vele együtt éltek át, és most együtt indulnak tovább a túlsó partra. Ennek az esztendőnek az utolsó estéjén most a mi számunkra is azon van a fő hangsúly, hogy együtt vagyunk Jézussal. Együtt érkeztünk idáig és együtt indulunk tovább. Ezt az estét, vagy annak akár csak egy-egy óráját is, sokan szívesen töltik el együtt Jézussal. Ezért vannak szilveszter estén zsúfolásig tele a templomok. Olyanok is eljönnek ilyenkor, keresik Jézussal az együttlétet, akik talán egész évben nem keresték, Nélküle járták az esztendő útjait. És nézzétek, Jézus olyan kegyelmes, hogy mindenkit elfogad, aki Őhozzá jön, azt is, aki csak most jön. Ő mindig kész bárki fogadására. Ha öt perccel 12 előtt jön valaki, még mindig nem késő! És szeretnék is biztatni mindenkit, aki az elmúlt esztendőben Jézus nélkül járt, jöjjön legalább most oda Őhozzá! Legyen hát legalább ennek az évnek utolsó estéjén együtt Jézussal!
Itt a történetben a tanítványok annak a napnak nemcsak az estéjén voltak együtt Jézussal, hanem már reggeltől fogva, egész napon át. Az a nap, amelyiknek az estéjéről beszél Igénk, igen nagy jelentőségű és nagy forgalmú nap volt a számukra. Azon a napon mondta el Jézus nagy sokaság előtt az Isten országáról szóló hasonlatait. Azon a napon történt, hogy ott a Tibériás-tengerén egy hajóban ülve tanította a parton hallgató sokaságot. Nagy nap volt ez a tanítványok számára is! Olyan nap, amelyen hallották a hangját, érezték a tekintetét. Egy Jézussal eltöltött drága, élményekben gazdag nap!
Tulajdonképpen mi is Jézussal együtt éltük át ezt az évet, amelynek estéjén most ideértünk! Hiszen ha sokszor nem hallottuk is a hangját, nem láttuk is a kezét, nem éreztük is magunkon a tekintetét: Ő mégis ott volt mindenütt. Hát nem Ő szólt-e hozzánk az egyház hajójából az Igében és a sákramentumokban tisztán és világosan? “Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20) - mondta ebben az évben is óh, de sokszor! És Ő ezt az ígéretét meg is tartotta. Íme, benne volt Ő minden munkában és pihenésben, örömben és bánatban, életben és halálban. Csak az a kérdés, megláttuk-e, volt-e szemünk hozzá, észrevettük-e, elég tudatos volt-e számunkra az Ő jelenléte? Igen: az elmúló esztendő is olyan volt, amit mi is, mint a tanítványok, Jézussal együtt éltünk át.
“Azon a napon, amint este lőn” - mondja Igénk tovább, mert minden nap után jön az este. A Jézussal együtt eltöltött nap után is. Az árnyékok megnőnek, a nap lehanyatlik a galileai dombok felett, besötétedik. Este lesz. - Igen: mindig újra este lesz! Az idő nem áll meg. A napok múlnak, és a múló napokkal együtt múlik az élet. Vándorúton vagyunk. A napok megszokott egymásutánjában ezt nem is érezzük ilyen határozottan, nem is eszmélünk föl rá, hogy telik az idő! Mint ahogyan az ember a vonaton az útitársakkal való beszélgetés közben észre sem veszi, hogy megy. De ilyenkor, egy esztendő utolsó estéjének éppen az a jellegzetessége, hogy kénytelenek vagyunk megérezni, hogy igen, megyünk! Az óév estéje éppen a mulandóság tudatát teszi nagyon hangsúlyossá bennünk, azt az érzést, hogy múlik az idő, elmúlnak az események, dolgok, emberek - sőt mi magunk is! A legvidámabb hangulatban sem tudja kivonni ez alól az érzés alól magát az ember. Igazán nem kell szentimentálisnak lenni hozzá, hogy amikor az óra azt a klasszikus tizenkettőt üti, az ember a szíve mélyén valami döbbent csendben ráeszmél, hogy az ám, megint “este lőn” - íme valami, ami még alig, hogy elkezdődött, már megint el is múlt! Megint elérkeztünk az innenső part szélére, és megint át kell kelnünk a “túlsó partra”. Mindig újra egy következő “túlsó partra”. Most az 1962. év túlsó partjára, azután hamarosan meg az 1963. évnek a túlsó partjára. Míg majd végül az utolsó, legvégső “túlsó partra” át nem megyünk: az örökkévalóság “túlsó partjára”!
Így, az utolsó estén, mielőtt elszakadnánk ennek az óesztendőnek a partjától, fölrémlik az emlékezetünkben, mi minden történt egy év alatt! Lepereg előttünk szinte az egész esztendő, minden derűjével és bánatával, viharával és napsugarával. Isten áldásai óh, de gazdagon áradtak most is! Mulasztásaink, hibáink, tudatos, tényleges bűneink óh, de fölszaporodtak ebben az évben is! De sok olyan dolog van az emlékezetünkben: szavak, cselekedetek, amelyekről tudjuk jól, hogy Isten akarata ellen valók voltak, de mégis megtörténtek - óh, de sok hitványság miatt öntheti el a szégyen pírja az arcunkat! Vagy talán egy-egy frissen hantolt sírdombra mered rá most a lelkünk, és újra búcsúzunk az elmúló esztendővel együtt távozó drága lélektől is! Múlik az este is, mindjárt itt az átkelés ideje, és mi még mindig nem vagyunk készen az óévvel! Nem tudjuk lezárni. Hiszen ki tudná jóvátenni, amit elrontott? Megmásítani, amit bemocskolt? Éppé tenni, amit összetaposott? Ki tudná kipótolni azt, amit elmulasztott? Leróni a tartozást, amivel embernek, Istennek adósa maradt? - Mindjárt itt az idő, hogy átmenjünk a túlsó partra és még minden szanaszét van! Nem tudjuk lezárni az elmúló esztendő számadásait! - Mi lenne velünk most Jézus nélkül? Ha valaha, úgy éppen óév estéjén van igazán szükségünk Jézusra! Azon az estén, amikor a sebek újra vérzeni kezdenek, amikor a bűnök újra megszólalnak, amikor a mulasztások terhe újult erővel nehezedik ránk! Amikor a lelkiismeret megújuló erővel vádolni kezd!
Nos, Testvérek, az egész Szentírás bizonyságtétele alapján mondom, hogy senkihez sincs közelebb az Úr, mint a bűnei miatt bánkódó, megszomorodó szívekhez, mint a háborgó lelkiismeretű emberekhez! Óh de jó, hogy ezt az estét Vele tölthetjük, együtt Jézussal! Íme, Jézus most is rámutat az Ő keresztjére, amelyen 1961-nek is minden fájdalmát, terhét elhordozta, amelyen 1961-nek is minden hitvány bűnéért meghalt! Eleget tett! És ha ezt az estét igazán Jézussal együtt töltjük, akkor csodálatos módon elkészülünk a számadással. Ő a legelrontottabb évet is lezárja az Ő kiengesztelésével, a legfájdalmasabban fölszántott évet is lezárja az Ő vigasztalásával. Elintéz mindent - helyettünk, érettünk! Hagyd, kérd, hogy Ő tegyen pontot az 1961. esztendő végére a te számodra is! Így akkor nyugodtan indulhatsz tovább, előre, az új esztendő felé!
Ha minden kész, akkor jertek: “Menjünk áta túlsó partra!” - mondja Igénkben Jézus! Igen: menni kell tovább! Tovább? Hová? A tanítványok számára ez a “tovább” nem valami kellemes kilátásokkal kecsegtetett! Fenyegetően hullámzott előttük a Tibériás-tengerének szürke vize az éjszaka sötétségében. És bizony, amikor nekiindultak, sejtelmük sem volt, mi mindent kell még átélniük! Micsoda vihart! Mennyi rettegést! Milyen szörnyű veszedelmet! És amikor végre átérnek a viharos tengeren, a túlsó parton pogányok, ördöngösök várják őket, újabb küzdelmek, harcok, veszedelmek. Mi sem tudjuk, mi-mindent rejt még számunkra ez a “tovább”! A mai ember éppen eleget megélt már ahhoz, hogy illúziói ne legyenek. Épp elég vihart és veszedelmet láttunk már! És ki tudná megmondani, milyen lesz az 1962. esztendő? Mi minden történhet még! Sötét, fenyegető viharfelhő éppen elég gomolyog életünk egén! De egyébként is, mindenféle találgatás nélkül, a jövő mindig sötét! Arról a “túlsó partról”, ami felé haladunk, sohasem tudunk biztosat! Maga az élet minden pillanatban életveszélyes valami miatt! Az átkelés a túlsó partra mindig bizonytalan! Ki lát előre? Senki! Nem segít itt sem jóslat, sem előérzet, sem horoszkóp! Semmi! Senki sem tudja, hogy az a deszka, amelyen megy, mikor ér véget, vagy mikor törik ketté! Hiszen azt sem tudjuk, hogy most innen a templomból mindnyájan élve fogunk-e kikerülni? Élni azt jelenti: minden pillanatban a bizonytalan túlsó part felé haladni. Az ilyen szavakkal, hogy hát “reméljük a legjobbakat” vagy “kívánok boldog újévet”, csak biztatgatjuk magunkat. Ezzel még az a túlsó part nem válik biztatóbbá. Valljuk meg őszintén, hogy magunktól vagy magunkban semmink sincs, amire támaszkodhatnánk. Az ó év utolsó estéje igazán megfoszt minden illúziótól, mintha valakik volnánk, mintha valamivel bírnánk! Semmink sincs! Semmik vagyunk!
De amikor így a saját lehetőségeink és képességeink legvégső határára elérkezünk, íme, egy drága, jól ismert hang szólít meg: “Menjünk át a túlsó partra”! Tehát miközben itt meresztjük a szemünket a bizonytalanság ködébe vesző túlsó part felé, miközben itt topogunk 1961 végén, és azt sem tudjuk, miként induljunk neki 1962-nek, megszólal a biztatás: “Menjünk át a túlsó partra!” Igen, atyámfiai, nem azt mondja Jézus: Menjetek át, hanem - és ez az örvendetes ebben az Igében: - Menjünk át! Tehát: együtt Jézussal! Tovább is vele együtt! És most egyszerre mintha fénysugár vetítődne a holnap sötét vizére. Mégis van hát valami bizonyosságunk! Mégis van mire számítsunk! Igen, 1962-nek a fenyegető sötétsége felé megyünk, de nem egyedül! Igen, át kell mennünk a túlsó partra, de nem egyedül! Lehet, hogy viharba jutunk, veszedelmekbe kerülünk - de nem egyedül!
Halljátok meg hát, fáradt emberek, erőtlen lelkek, félénk szívek, halljátok meg az óév-este hatalmas evangéliumát: “Menjünk át a túlsó partra!” Mintha azt mondaná Jézus: megyek veletek, én leszek a kormányos, ne féljetek! - Menjünk együtt Jézussal az 1962. év felé! Énekelve bátran:
Nincs nekem más enyhelyem,
Szívem Téged hív s keres,
Ó, maradj itt, Mesterem,
Őrizz, adj erőt, szeress!
Véled állom a vihart,
Hit s erő Te vagy, Te Szent,
Szárnyad árnyával takard
Fejemet, a védtelent.
(300. ének 2. vers)
Ámen
Dátum: 1961. december 31.