A Bibliának, különösen az Ótestamentumnak az olvasása közben sokszor ámulatba ejtett már Istennek a hosszútűrése. Milyen igazi isteni türelemmel hordozta az Úr az Ő választott népének sok botlását, hitványságát! Mennyi rendkívüli jellel és csodával bizonyította be előttük Isten szinte kézzelfoghatóan, hogy szereti őket, a nép mégis mindig újra és újra lerázta magáról ezt a tehernek érzett isteni szeretetet. Mennyi ajándékkal és áldással halmozta el az Úr az Ő kiválasztottait, és a felelet mindig újabb és újabb megbántás volt reá. Az atyák és a próféták által milyen világosan, érthetően adta Isten a nép tudtára az Ő üdvözítő akaratát, és a nép sehogyan sem akarta megérteni az isteni kinyilatkoztatást, mindig mást akart, mint amit az Isten. Alig bocsátotta meg az Úr népe egyik bűnét, rögtön utána egy másik, még nagyobb bűnnel szomorították meg Mennyei Királyukat! Nincs az az édesapa, aki annyit vesződne rakoncátlan, makacs, akaratos, elvadult gyereke nevelésével, jó útra térítésével, mint az Úr az Ő folyton hűtlenkedő népével! Nincs az a szerelmes, aki olyan kitartó szeretettel és megbocsátással igyekezne meghódítani választott párja szívét, mint az Úr az Ő választottait! Csak egy Isten képes arra a türelemre, féltő szeretetre, megújuló megbocsátásra, százszor megismétlődő újrakezdésre, amit az Ótestamentum kétezer esztendőnyi történelme elébünk tár. Nagyon hosszú és nagyon szomorú előzménye van tehát Jézus e könnyek között előtörő panaszának: “Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.” (Mt 23,37)
Mennyi keserűség van ezekben a szavakban! Mintha csak azt mondaná, hogy a sok vesződés, áldozat, prófétai kinyilatkoztatás, büntetés, csoda és vessző, karácsony, nagypéntek és húsvét - mind-mind hiábavaló volt. Istennek az oly nagy gonddal s szeretettel eltervezett üdvözítő akarata beleütközött egy végzetes ellenállásba, meghiúsult azon, hogy ti nem akartátok! Lehet-e büntetlenül nem akarni azt, amit az Isten akar! Egyszer az Isten hosszútűrése is elfogy; és mit cselekszik akkor a szőlőnek Ura a gonosz szőlőművesekkel, akik olyan sokáig visszaéltek a jóságával és türelmével? Azt olvastuk: “Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.” (Mk 12,9) Vagy alapigénkben így folytatja Jézus: “Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok. Mert mondom néktek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: “Áldott, a ki jő az Úrnak nevében.” (Mt 23,38-39) Vagyis elvétetik tőletek az üdvösség további lehetősége, eltűnik előletek Jézus, és majd csak akkor fogjátok újra meglátni, amikor ítéletre jő vissza, de akkor már késő lesz, akkor már hiába akarnátok, amit Ő olyan sokáig hiába akart veletek!
Rettenetes dolog, amikor egy nép szembehelyezkedik az Isten akaratával, amikor semmiképpen nem akarja azt, amit az Isten akar vele és tőle. Nemzeti életünk minden nyomorúságának itt van a legmélyebb gyökere - ott, hogy hiába szólt az Isten. Ugye sohasem hagyott bennünket kétségben az Úr afelől, hogy helyes-e vagy helytelen az az út, amelyen népünk halad. Támasztott Ő prófétákat közöttünk is, ezeresztendős történelmünk folyamán nagyon sokszor, és nagyon sokféle formában akarta ennek a makacs népnek a szívét meghódítani: szelíden szólt, vesszőjével sújtott, tanácsolt, buzdított, fenyegetett, biztatott, megítélt, majd újra és újra megbocsátott. Nem közömbös a számára, milyen irányban halad magyar népünk sorsa, ezerféle jele van ennek. Nekünk is mondhatja: Ó, te Budapest, ó te magyar nép, hányszor akartam összegyűjteni a te fiaidat - mert valóban akarta, rengetegszer akarta. Eddig tehát mireánk is áll az Ige. Az a nagy kérdés most már, hogy áll-e reánk az Ige folytatása is, az, hogy: “És te nem akartad”?
Akkor tudunk erre felelni, ha előbb megvizsgáljuk, hogy mit akart Jézus? Azt mondja: “Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá.” (37. vers) Vagyis Jézus maga köré akarta gyűjteni ezt a népet. Azt akarta, hogy Ő legyen a középpontja a magyar életnek, az Ő irányítása és fennhatósága alatt rendeződjék az egész nép egy magasabb rendű egységbe, egyetlen összetartozó, nagy, családi életközösségbe. Azt akarta, hogy gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai életünk területén tekintélye és érvénye legyen Isten örök törvényének, a Tízparancsolatnak. Azt akarta, hogy mint a kis csirkék a viharok és ragadozó madarak ellen, úgy ez a nép az Ő mindenható szárnyai alatt találjon menedéket és védelmet a szenvedések és szenvedélyek viharai ellen, az Istentől elragadni akaró szélsőséges eszmeáramlatok és mindenféle sátáni ragadozó hatalmak ellen. Sőt, még ennél is többet akart! Azt akarta, hogy a magyar nép felébredve Benne találja meg a megváltást a bűnből, a bűnbocsánatot, a szabadulást, élete értelmét és célját, Benne találja meg a számára is készített üdvösséget és örök életet! Meghódoljon Előtte, mint Ura és Királya előtt!
Igen ezt akarta Jézus, erre akarta egybegyűjteni népünk fiait, és nem jutottunk volna ide, ahol most vagyunk, ha ez a nép is akarta volna ugyanezt! Vádol az ítélet: “Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti a kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad”! Tudjuk-e úgy látni minden jelen nyomorúságainkat, szenvedéseinket, bajainkat, mint ennek a végzetes nem akarásnak az egyenes következményét? És tudjuk-e azt, hogy egy további nem akarásra még minden eddiginél is sokkal súlyosabb és sötétebb ítélettel válaszol majd Isten a jövőben? A legsúlyosabb válasza Istennek a kegyelmet semmiképpen nem akaró néppel szemben az, hogy elvétetik tőlük a kegyelem további lehetősége. Ahogy Igénkben olyan hátborzongatóan mondja Jézus, hogy nem láthatja többé ez a nép Jézust, elrejtőzik előle az Isten és beteljesül rajta a prófétai szó: “Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.” (Péld 1,28) Vagy ahogyan Ámós próféta mondja: “Ímé, napok jönnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.” (Ám 8,11-12) Ilyen szörnyű az, amikor egy nép hiába akarja most már azt, amit Isten akart volna tőle oly sokszor - hiába.
Hányszor akartalak egybegyűjteni benneteket? - mondja Jézus. Igazán nem volna csoda, ha nem tenne több kísérletet reá! Ha magunkra hagyna, és azt mondaná: Ám lássátok! De nem mondja, sőt, újabb nagy kísérletet tesz, olyan méretű hívogatást készít elő, amilyen még nem volt soha ebben a városban! Hadd mondjam el örömmel, Testvéreim, megmozdulást készít az Úr közöttünk! A budapesti evangéliumi egyházak közössége, tehát a református, az evangélikus, a baptista, a metodista egyházak és az Üdvhadsereg Isten parancsát felismerve és annak engedve március végétől április közepéig közös nagy evangélizációs hadjáratot indít Budapest területén a főváros evangélizálására. Húsvét után húsz különböző templomban lesz evangélizáció, amit be fog fejezni egy nagy, közös evangélizáció, terv szerint a Tattersalban. Közben húsz napon keresztül a város különböző helyein pontosan reggel 7 és 8 óra között utcamisszionáriusok evangelizáló röplapokat osztanak szét a járókelők között. Ugyanebben az időben a Genfi Ökumenikus Tanács felhívására több európai fővárosban is hasonló méretű evangélizációs hadjáratot tartanak majd. Ezekben a napokban csak a mi fővárosunkban is több százezer emberhez jut el Krisztus hívása. Nagy háló vettetik ki az egyházak közös Urának a parancsára, aki ezzel újabb nagy kísérletet tesz arra, hogy sokakat egybegyűjtsön az Ő védőszárnyai alá.
Alapigénkben azt veti Jézus a nép szemére, hogy megöli a prófétákat, és megkövezi azokat, akik hozzá küldettek. Mi, a Krisztus templomi népe, meg ne öljük ezt az ügyet, és meg ne kövezzük az Ő prófétáit azzal, hogy semleges közömbösséggel nézzük távolról ezt a nagy hadjáratot, hanem vegyünk részt benne. Mostantól fogva álljon ez az ügy naponkénti imádságunknak a középpontjában, tegyük szívügyünkké az előkészületeknek és a szolgálatot majd végző evangélistáknak a rendszeres imádságainkban való hordozását, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt arra, hogy minél több emberhez jusson el a nagy hívás! Váljál te is aktív munkatársává Krisztusnak ebben a nagy megújuló sereggyűjtésében! Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat! - mondja Jézus. Hát most íme, újra akarja! Nem kiváltságos a kegyelme, hogy annyi hiábavaló kísérlet után most újra hozzáfog?! Vigyázz, meg ne hiúsuljon megint ez az egybegyűjtés azáltal, hogy te nem akarod! Személy szerint is felelős vagy ennek a sereggyűjtési kísérletnek a sikeréért vagy kudarcáért! Ki tudja, nem ez lesz-e az utolsó kísérlete Jézusnak ezzel a várossal, nem jár-e már a legvégén az Ő hosszútűrésének, amit ha megint nem akarunk, utána betelik rajtunk a sötét jövendölés, hogy nem látjuk többé és nem halljuk többé Őt! Óh, bár meghallanánk most Istennek ezt a sürgető figyelmeztetését: “Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.” (Ef 5,16) És ezt a másikat is: Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.” (Ézs 55,6) Mert közeleg az idő, amikor már nem lesz megtalálható!
És e nagy ügy mellett még egészen személyesen is engedd szívedhez szólni ezt az Igét. “Hányszor akartam!” - mondja Jézus - neked! Hányszor szólt hozzád személy szerint, hányszor nyúlt utánad! Meg tudnád-e számolni, hányszor? És elérte-e veled, amit akart? Megtaláltad-e Benne a bűnbocsánatot, az örök életet, a Megváltót, a Királyt, az életed középpontját, az újjászületést és a megszentelt életet? Vagy te sem akartad? A te számodra is hiába volt a karácsony, a nagypéntek, a húsvét? Valaki azt kérdezte tőlem a napokban: hogyan válhat Krisztus számomra élményt jelentő valósággá, személyes hatalommá, megváltó Úrrá? Azt mondtam neki: úgy, hogyha igazán akarod! Ha vágyakozva, teljes szívvel-lélekkel akarod, akkor térdelj le az Ő láthatatlan, számodra még ismeretlen, de valóságos lénye előtt, és mondd Neki: Uram, én még nem ismerlek Téged igazán, csak mások elmondásából tudom, hogy létezel, másoknak az élményéből, bizonyságtételéből hallottam, hogy Veled egészen személyesen is lehet találkozni; tedd meg velem is ugyanazt, szólj hozzám is közvetlenül, érints meg, fogj meg, ragadj meg, a Tied akarok lenni! Ismertesd meg magad velem!
Testvérem, ha te ezt igazán akarod, és nem fáradsz el akár heteken, hónapokon át egyforma vágyakozással akarni, akkor egyszer föltétlenül meg fogod ismerni a te Megváltódat - tehát nemcsak mások elmondása alapján, hanem közvetlenül, személyes találkozás alapján. Ennek a végzetes, nagy találkozásnak be kell következnie, ha igazán akarod, mert hiszen Ő is ezt akarja!
Ámen.
Dátum: 1948. február 15.