Ezt az Igét nem én választottam: készen kaptam, a szerint a bibliaolvasó vezérfonal szerint, amit ebben a gyülekezetben az év legelső istentiszteletén mindenkinek kiosztottunk. Ez a mai napon soron következő Ige-rész. De alkalmasabb textust karácsonyra, a szeretet ünnepére keresve sem találhattam volna. Hiszen, ha most megkérdezné valaki, hogy mire volna szüksége 1958 karácsonyán legjobban ennek a világnak, én csak azt tudnám mondani - szeretetre. Pontosan arra, amiről Jézus ebben az Igében beszél. Mert igazán már csak a szeretet az, ami ebbe a válságba jutott világba valami újat hozhat, valami jót és szépet. És, íme, Jézus éppen ezt az újat, ezt a jót, ezt a szépet adja nekünk ebben az új parancsolatban. Mert nézzétek, így szól Igénkben: “Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek”. Nem előír egy új parancsolatot, nem kötelez egy újabb rendelettel, nem kötelez egy új törvényre - hanem ad, ajándékoz a világnak egy új parancsolatot, mint aki örömet akar szerezni vele. Mintha azt mondaná: Emberek, az én karácsonyi ajándékom ma számotokra az az új parancsolat: “amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást”. (Jn 13,34)
Olyan ez, mintha Jézus bekapcsolna bennünket az Isten édesatyai szíve szeretet-energia központjába, és azt mondaná: ezt vezessétek tovább! Ezért ajándék ez a parancs, ezért több, mint jó tanács, vagy rendelet. Olyan, mint amikor forrás fakad fel a pusztában. Lehet meríteni belőle és vinni mindenhová. Felüdülni és fölüdíteni vele mindenkit. Merítsünk hát előbb mi a forrásból! Azt, amit Jézus így mond: “Amint én szerettelek titeket” - talán soha máskor nem láthatjuk jobban kiábrázolódva, mint éppen karácsonykor. Hiszen ekkor történt az a csoda, amiről az Ige tudósít: “megjelent az Isten üdvözítőkegyelme minden embernek” (Tit 2,11) Abban a kicsiny, magatehetetlen újszülöttben, ott, a betlehemi istálló szalmájára, mintha a szívét tette volna ki az Isten. Mindaz a jó, amit Isten e világ számára valaha elgondolt, megtestesült Jézusban. Mindaz, ami karácsony éjjelén történt: hogy szűztől született egy gyermek; hogy angyalok jelentek meg és énekeltek a Földön embereknek; hogy pásztorok ámuló hódolattal borultak le egy csecsemő előtt; hogy Mária szent remegéssel szemlélte a titkot: mindaz nem egyéb, mint egy nagy nyitány! Nyitánya ennek az üzenetnek: Szeret bennünket az Isten! Mindabban, amit ez a drága név: Jézus jelent; ami ebben a névben: Jézus, fölrémlik bennünk; az Ő élete, halála és feltámadása; mindabban ez az egyetlen örömhír zeng szakadatlanul, megrázó erejű bizonyossággal: Így szeret bennünket az Isten!
Mindenki ismeri Jézusnak ezt a szavát: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn 3,16) De vajon realizáltuk-e már magunkban, hogy mit jelent ez? Mekkora szeretetet? Gondolj most a saját gyermekedre, vagy unokádra. Ugye milyen drága számodra? Gondolj arra, ahogyan mosolyog, apró karjaival átölel, és azt mondja: édesapám vagy anyukám! Oly drága tud lenni egy ilyen kis élet. És vajon mennyiért adnád oda ezt az életet valakinek, akiről tudod, hogy nem szereti, tudod, hogy kínozni fogja, meg fogja alázni, agyon fogja gyötörni, meg fogja ölni?! Odaadnád-e? Ugye, nincs az a kincse a világnak, amiért oda tudnád így adni azt, akit szeretsz! Képtelen volnál rá! Miért? Mert szereted! Nos, Isten mégis ezt tette: Úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát oda adta!
Jézus nem olyan értelemben véve Isten fia, mint neked az a mosolygó drága kis lélek, aki átölel, de azért nevezi az Írás Jézus személyének titkát így: Isten Fia, hogy mégis valami sejtelmünk lehessen arról a hallatlan áldozatról, amire Isten volt képes irántunk. Hogy beleremegjen a szívünk, elámuljon a lelkünk: Hát ennyire szeret az Isten? - Mindez a titok benne rezdül Jézus szavaiban, amikor így emlékeztet: “Amint én szerettelek titeket”. Semmit sem kívánok nektek karácsonyra jobban, mint azt, hogy érezzetek meg valamit abból a szeretetből, amellyel Isten Jézus Krisztusban szeret benneteket. Semmire sincs olyan nagy szüksége a modern embernek, mint éppen arra, hogy egyszer úgy igazán megragadja, felemelje, és már-már elvesztett emberi méltóságba visszahelyezze őt ez a szeretet. Mert nézzétek, mivé válik az ember lassan ebben az eltömegesedő világban: számmá, statisztikai adattá. Kezdve attól, hogy a telefonközpont, a gáz- és a villanyművek úgy tart nyilván, mint egy számot; hogy az utcai forgatagban egy vagy a sok ezer között; hogy a munkahelyeden is ennyiedik számú dolgozóként vagy beírva, egészen addig, míg majd a temetőben is ennyiedik parcella ennyiedik sorában ennyiedik sírhant lesz a tiéd. Az ember a tömegben elveszti a nevét és egyéniségét. A társadalom óriási gépezetének egy kicsi csavarja lesz belőle. Ha kihull, rögtön pótolják, és a gép zavartalanul megy tovább. A tömegben - elveszett az ember. Amikor méltatlankodik a pesti ember, hogy tömeg van a villamoson, nem gondol arra, hogy az az asszony, aki mellette tolakszik, azért siet, mert tudja, hogy még aznap kell kimosnia és megfőznie másnapra. Nem gondol arra, hogy a suhanc, aki a két kocsi közti ütközőn blazírt arccal fütyörész, lehet, hogy lelki kérdésekkel vívódik. Nem gondol arra, hogy az autóbusz kalauz, aki az 586-os számot viseli a sapkáján, azért ideges, azért kezelte rosszul a jegyet, mert ő is ember, tele egyéni problémákkal és gondokkal. Hovatovább egyre inkább ilyen névtelen számokká leszünk egymás számára. Lelkileg is így eltömegesedünk, jelentéktelen, elszürkült, elértéktelenedett emberekké válunk, akiknek már nem is ember mivoltunk ér valamit, hanem a munkaerőnk, a teljesítményünk, az a haszon, amit el lehet könyvelni utánunk.
Nos, ebből emel ki az Isten szeretete. Ez a név: Jézus, éppen azt jelenti, hogy Isten a tömegben elvesző ember után megy, éppen az ilyen ember sorsán akad meg a szeme. Lehet, hogy mindenki átnéz rajta, mint levegőn, lehet, hogy senki sem törődik személyes ügyeivel, de Jézus éppen azért jött, hogy kiemelje az embert a tömeg kavargó forgatagából, és azt mondja: Te Isten gyermeke vagy!
Érted? Olyan ember vagy, akiért Isten a szeretet legvégső áldozatára is kész. Olyan drága vagy, aki után Isten vágyódik nagy, könyörülő szeretettel. Tehát nem csak egy névtelen senki vagy a sok millió többi között, hanem legmagasabb rendű ember: olyan, akit Isten szeret! Akkor pedig lehetsz mit tudom én, hol, akárhányadik számként nyilvántartva, vagy élhetsz akármilyen magányosan valahol egy albérleti szobácskában, beleveszve a tömegbe és sok ezred magaddal fogadhat be, vagy bocsáthat ki valamelyik gyárkapu: azt az örvendetes ünnepi tényt senki el nem veheti tőled, hogy Isten gyermeke vagy. Ó, hogy megszépül az ember, akit valaki nagyon szeret! Egy egyébként csúnya lány is szinte kivirul, mint a virág, ha menyasszony lesz, mert megszépíti valakinek a szeretete. A szeretett ember mindig szép, mert az a szeretet, amit kap, nyomot hagy rajta. Hát még, ha Isten szeret valakit! Akinek fogalma van erről, az ebben a szeretetben igazán megszépül, mássá lesz, mint volt! Bár úgy tudnánk ezen a karácsonyon elfogadni Istennek a Jézusban sugárzó szeretetét, hogy látható módon is fölragyogna az arcunkon!
De hát hogyan lehet azt így elfogadni? Nos, egyetlen módon: átbocsátva magunkon, rögtön továbbvezetve, a kapott “áramot” továbbítva valaki máshoz. Tehát, úgy, ahogyan Jézus mondja az Igénkben: “Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást”! Akkor kapjátok, ha rögtön adjátok is tovább. Szeretném, ha megértenénk mindnyájan, hogy amikor Jézus ezt mondja: Egymást szeressétek, akkor ezzel mindenféle emberi együttélés törvényét, alapját állapította meg. Kizárólag csak a szeretet alapján élhet mindenféle emberi közösség, kezdve a családdal, a társadalmi, nemzeti, sőt a nemzetközi együttélésig. Hiszen minden társasjátéknak megvan a maga szabálya, amely szerint játszani lehet. Aki pl. úgy akar sakkozni, hogy nem tartja be a sakk-szabályokat, nem szabályszerűen lép az egyes bábukkal, az nagyon sok bosszúságot okoz a partnerének. Futballmérkőzésnél sem azt teszik a csapat tagjai, ami pillanatnyilag eszükbe jut, hanem amit a játékszabályok megkívánnak, különben zavar támad az együttesben.
Az emberi élet is olyan, mint egy nagy, halálosan komoly társasjáték, amit jól játszani csak úgy lehet, ha valaki figyelembe veszi a játékszabályt. Különben borzasztó zűrzavar, rengeteg bosszúság támad. Ennek a nagyon komplikált játéknak, az emberek egymással való élésének alapjában véve csak egyetlen szabálya van. Az, amit Jézus mond: “Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” - ez a szeretet. Mindig akkor támadnak bajok, amikor nem szabályszerűen játszunk. Vagy másik példával így mondhatnám: amikor valaki egy komplikált készüléket vásárol, rádiót vagy televíziót, rendszerint kap hozzá egy használati utasítást is, és ha nem eszerint bánik a drága masinával, el is rontja hamarosan. Nos: Isten a tervezője annak a komplikált készüléknek, amit emberi együttélésnek nevezünk. És ha Ő a szeretet parancsait adta hozzá használati utasításul, akkor bizonyára csak e szerint a szabály szerint működik helyesen minden emberi együtt élés, egy házban, vagy egy utcában, vagy egy országban. Különben elromlik.
Így karácsony táján az emberiség nagy része mintha meg is érezne valamit ebből a melegséget adó isteni törvényből. Olyan megható volt látni az elmúlt napokban, hogy itt is, ott is fenyőfát vittek az emberek, vagy kisebb-nagyobb ajándékcsomagokkal szálltak fel a villamosra. Látszott az arcukon, hogy készülnek valamire, arra, hogy örömet szerezzenek valakinek. Mennyi öröm annak is, aki készíti! Milyen széppé teszi az életet! Milyen jó atmoszférát teremt! Milyen csodálatos ünnep a karácsony, milyen hallatlanul nagy dolog történhetett ott a betlehemi éjszakában, ha a reá való puszta külsőleges emlékezés is arra buzdít egy csomó embert, hogy örömet szerezzen a másiknak; hogy legalább egy napra átalakuljon. Kapzsiak lesznek pazarlóakká, szegények gazdagokká, boldogtalanok boldoggá, önzők áldozatkésszé. - Szép, megható, de csak egy napig tart. Másnap már újra visszahull minden érzés oda, ahonnan megpróbált felemelkedni. Hát ne így szeressük egymást, hanem ahogy Jézus mondta: “Amint én szerettelek titeket”. Gyakorlatilag azt jelenti ez, hogy úgy szeressünk, mintha holnap is karácsonyeste lenne, meg holnapután is, meg azután is.
Igen, a szeretet egészen konkrétan olyan cselekedetet jelent, amivel a másiknak örömet okozunk, amivel a másikat segítjük, amivel a másiknak szebbé tesszük az életét. Kezdd el azon, aki legközelebb van hozzád. Aki legközelebb jut az eszedbe, vagy kerül az utadba. Kezdd el úgy, hogy elhatározod: most már végre igazán meglátogatom azt a beteget, aki tudom, hogy örülne neki; megírom azt a levelet édesanyámnak, amit olyan régóta vár; igazán megbocsátok annak, aki tönkretette az életemet; most már végre imádkozom azért, aki a múltkor szidalmazott; most már igazán odaadom a tizedemet annak a nyomorultnak, akit múltkor üres kézzel bocsátottam el. Telik, hiszen annyit kaptam, annyi szeretetet, hogy ez mind semmi. “Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást”.
Soha nem volt olyan nagy szükség szeretni tudó emberekre, mint éppen ma. Mert roppant sok rosszindulat lett úrrá az embereken. Mindenki gyanúval nézi a másikat. Félünk egymástól! Nos, tőletek soha se féljen senki, előttetek ne kelljen titkolózni. Érződjék meg rajtatok, hogy ti olyan emberek vagytok, akiktől senkinek sem kell félnie.
Diognetus - egy előkelő pogány a második században - ezt írja a keresztényekről: Ők tartják össze a világot. Ez olyan korban íródott, amikor a társadalmi rend felbomlóban volt körülöttük. A keresztények nem tartoztak ehhez a pusztuló rendhez, ők Isten romolhatatlan országainak a tagjai voltak. Ezért tartották össze a szeretetükkel a világot. Megtették akkor is, most is meg kell tenniük! Jézus Krisztus szeretetével kell megóvnunk a társadalmat és az egyéneket a fenyegető pusztulástól. Ezt csak a szeretet teheti meg. Ahol a szeretet új parancsolatának drága ajándékát elfogadják, ott a szeretet ünnepévé formálódik át nem csak egy nap, hanem az egész élet.
Ámen.
Dátum: 1958. december 25. (karácsony).