Jézus nagy főpapi imádságából való ez a vers, amelyben Jézus a tanítványaiért könyörög. A tanítványokért való könyörgés azért olyan aktuális, mert a tanítványok itt maradtak a világban. Abban a világban, amelyik nem ismerte meg Jézust, amelyik elvetette, gyűlölte és keresztre feszítette Őt. Nem könnyű feladat Jézus tanítványaként élni a világban. Arról szeretnék beszélni, mit jelent Jézus tanítványaként élni ebben a világban.
Hogyan viszonyuljunk mi, Krisztus népe és követői mint egyház, a világhoz? Ez az ősi kérdés kétezer esztendő óta. Ahhoz a világhoz, amelyben ma és itt élünk, ahhoz a társadalmi rendhez, ahhoz az államformához, amely ebben az országban érvényes, épül. Ahhoz az életformához, amelyet ma a földön az atomkorszak technikai és tudományos lehetőségei meghatároznak. Nem egy letűnt, régi világhoz, és nem egy elképzelt, jövőbeli világhoz, hanem a bennünket körülvevő, ténylegesen meglévő világhoz. Miként viszonyuljon az az ember, aki Jézust komolyan akarja követni? Erre a világra vonatkozik, amit Jézus így mond: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.” (Jn 17,15-16) Hadd mondjam először, hogy a világhoz való helytelen viszonyulásnak milyen kísértései fenyegettek a múltban és az egyház történelme folyamán, és fenyegetnek ma is szakadatlanul.
Egyik a világtól való menekülés kísértése. Az evangélium rettenetes félreértése, amikor valaki úgy akar hívő életet élni, hogy elzárkózik a világ elől. Kénytelen ugyan a világban maradni, de lelkileg teljesen izolálja magát tőle. A maga hívőségének fölényében lenézi, megveti ezt a pusztulásra ítélt, gonosz világot. Kivonul belőle, bizonyos értelemben szerzetesi, kolostori magatartást tanúsít vele szemben. Csak ellenséget lát a világban, amellyel szemben elzárkózással védekezik. Mindenre, ami világ, csak azt tudja mondani: Nem szabad! Pl. a hívő embernek nem szabad moziba menni, mert az világi szórakozás, a hívő embernek nem szabad részt venni a politikában, mert az nem tiszta dolog, stb. Ezt a világot megvető magatartást Jézus ítéli el legjobban. Hiszen Ő így könyörgött az Övéiért: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból”. Pedig Ő igazán tudta, hogy milyen ez a világ!
A másik kísértés éppen ennek az ellentéte. Beleveszés a világba, elmerülés a világban, elvilágiasodás. Amennyire az evangélium félreértése, hogy ha valaki hívő ember létére megveti a világot, olyan helytelen magatartás az is, ha valaki hívő ember létére hozzáidomul a világhoz, együtt üvölt a farkasokkal. Kritikátlanul belevegyül mindenbe, amit a világ művel. Nagy baj az, ha nincs semmi különbség a hívő és a nem hívő ember élete között. Ha elmosódnak a keresztyén élet kontúrjai, amelyek megkülönböztetik a világtól. Amikor eltűnik egy Krisztus-követő ember magatartásában a határ Isten országa és a világ között. Összefolyik minden, és ugyanolyan módon él, örül, szomorkodik, aggódik, reménykedik ő is, mint az, aki nem ismeri Jézust. A beszéde, a viselkedése, a munkához való viszonya, a családi élete mit sem árul el abból, hogy Jézusban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, neki is! Az ilyen elvilágiasodott emberek hallják meg most, hogy Jézus nemcsak így imádkozott értük: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból”, hanem azt is “hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17,15)
A harmadik féle helytelen viszonyulás az egyház és a világ között az a magatartás, amit röviden klerikalizmusnak lehetne nevezni. Ez azt a törekvést jelenti, hogy az egyház és a világ közötti viszony az egyház javára alakuljon. Az egyház parancsoljon a világnak, uralkodjon a világ társadalmi és gazdasági rendje fölött. Tudja, mi a jó, szabja meg a követendő erkölcsi és szociológiai alapelveket, és ezek legyenek irányadók a világ számára. Olyanforma ez, mintha azt mondanánk, hogy pl. a szakszervezet legyen keresztyén szervezet, a politika legyen keresztyén politikai párt által irányított, a békemozgalom legyen keresztyén békemozgalom, a tszcs legyen keresztyén tszcs, stb., mert csak így lehet jó és eredményes. Jézus nem helyezi a világ fölé az egyházat, amikor ezt mondja Övéiről: “Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok“. (16. vers)
Van egy negyedik kísértése is az egyháznak a világhoz való viszonyulásában: ez az előbbi ellentéte. Kiszolgálja a világot. Túlzott lojalitásában nem csak azt adja meg a császárnak - vagyis a világnak -, ami a császáré, hanem azt is, ami az Istené! Amilyen ártalmas az egyház törekvése, hogy uralkodjon a világ felett, olyan ártalmas és helytelen lenne az a magatartása is, hogy kiszolgálja a világot. A világnak ártana egy ilyen behódolással a legjobban, mert a világnak szüksége van az egyházra, a hívő emberekre, éppúgy, mint az emberi szervezetnek a sóra! Ennek a világnak feltétlenül kell az a valami, ami “nem e világból való”. Ha a hívő emberek nem adják ezt meg a világnak: meglopják, megcsalják a világot!
Sem az elzárkózás, sem a bemerülés, sem a fölötte való uralkodás, sem a kiszolgálás nem helyes viszonyulás a világhoz. Akkor mi a helyes magatartás? Az, amit Jézus mond: benne lenni a világban, de a világban lévő gonosztól mentesen. Nem e világból való lelkülettel, erőkkel, de egészen benne a világban. Ha úgy fogalmaznánk meg a kérdést, hogy mivel tartozunk a világnak, azt kellene válaszolnom: Azzal, hogy egészen Krisztuséi legyünk, teljesen keresztyének legyünk ebben a világban. Minket, hívő embereket a mi Urunk ebbe a világba küldött! De nem azért, hogy tanítói legyünk a világnak, akik jó tanácsokat és recepteket osztogatnak, akik a világ szociális programját jobban tudják, vagy akik a világ politikai törekvéseit lenézik, fölötte képzelik magukat, vagy behódolnak e világ hatalmasságainak. Nekünk nem ilyen receptünk van a világ felé, hanem egy boldog üzenetünk: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Azért vagyunk keresztyének, hogy ezt az evangéliumot, ezt a jó hírt vigyük ebbe a világba! Tudnunk kell, hogy nincs más világot megváltó erő, mint a tiszta, megalkuvás nélküli evangélium, Krisztusról való bizonyságtétel!
Persze, ezt nemcsak hirdetni kell, hanem meg is kell élni! Így fejezte ezt ki Pál apostol: “Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre.” (2Kor 2,15-16) Krisztus jó illatja! Semmi sincs, ami olyan csendben, észrevétlenül, szabadon és ellenállhatatlanul képes lenne terjedni, mint az illat! Csokoládégyár mellett kint az utcán is rögtön tudja, megérzi mindenki, hogy mit készítenek bent az épületben. Ha a szomszédban minden ajtó és ablak be volna zárva, és valaki vak és süket lenne is, a terjedő illatot akkor is tudomásul kellene vennie. Ahogy egy közönséges papírdarabon is sokáig megérződik még, hogy mi volt belecsomagolva, egy rúd kolbász, hagyma, vagy kölnivizes üveg, úgy kell a hívő emberen is megérződni annak, hogy hisz a megfeszített és feltámadott Krisztusban. Olyan szorosan kell lélekben érintkeznünk Jézussal, hogy körülöttünk a világban bizonyos légkör alakuljon ki úgy, hogy aki egyébként süket és vak, az is megérezze Krisztus jó illatját rajtunk.
Mi legyen konkrétan, gyakorlatilag a teendőnk? Két dolgot hadd említsek:
1) Ennek a világnak feltétlenül szüksége van olyan emberekre, akik egészen komolyan veszik az isteni parancsolatokat, úgy is mondhatnám: a Krisztusi életet! A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd etikáját azzal hirdetjük leghangosabban, ha megéljük! Az a mód, ahogyan a hívő emberek megélik a házaséletet, a családi életet, legyen bizonysága annak, hogy lehet ma is tiszta és boldog házasságban élni! Isten törvényei ezt biztosítják az ember számára ebben a világban. Azzal, hogy komolyan veszi: “ne lopj”, illusztrálja, hogy legjobb üzlet az abszolút becsületesség. Vagy pl. ismeritek a 9. parancsolatot: “Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”! Ha a keresztyén ember ennek a parancsnak engedelmeskedik, ezzel határozottan kitaszítja e világban a pletykáktól, a rosszindulatú gyanúsítgatástól megfertőzött légkört. Vagy pl. amikor valaki komolyan veszi, amit Jézus a második mérföldkőről mondott, vagyis olyan szolgálatot vállal önként, amire nem köteles, figyeljétek meg, felderülnek az arcok. Felenged másokban is az önzés, szívélyessé válik a viszony, javul a munkamorál. Érzitek, mennyire szüksége van a világnak arra, hogy Isten parancsa szerint éljenek benne a hívő emberek?
2) Azután feltétlenül szüksége van a világnak olyan emberekre, akik az Istentől kapott bűnbocsánatot beleviszik a mindennapi életbe. A bűnbocsánatot sem azért kapjuk, hogy önző módon megtartsuk magunknak, hanem hogy továbbadjuk másoknak. Talán azt az embert, aki gyakorolja a bűnbocsánatot, gyengének fogják bélyegezni, de ne törődjetek vele! Egy világ bűnbocsánat nélkül maga a pokol! Mutassátok be a világnak, hogy mit jelent megbocsátani az embereknek az üzemben, a gyárban, a családban, vagy itt, a gyülekezetben! A megbocsátás az evangélium leghatékonyabb, szavak nélküli prédikációja! Szüksége van rá ennek a világnak!
Befejezésül egy képet hadd mondjak el! Egy háborúban megsérült templom javításán dolgoztak a munkások. Néhányan azzal voltak elfoglalva, hogy nagy kődarabokat faragtak vésővel és kalapáccsal. Odament hozzájuk valaki, és megkérdezte az egyik munkást: Maga mit csinál itt? A kérdezett fáradtan és egykedvűen válaszolt: Láthatja! Köveket faragok! A másikat is megkérdezte: Mit csinál maga itt? Az illető gondterhes pillantással válaszolt: Öt gyermekem van otthon, muszáj sokat dolgoznom, hogy enni adhassak nekik. A harmadikat is megkérdezte: Mit csinál itt? A kérdezett büszkén mutatott rá a szépen megfaragott kőre, és így válaszolt: Templomot építek! - Így viszonyuljon a hívő ember a világhoz! Ki-ki a maga helyén úgy végezze a rábízott feladatot, mint aki templomot épít Istennek, az Ő neve dicsőségére!
Ez a világhoz való viszonyulás, amire Jézus gondolt, amikor az Övéiért így könyörgött: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok”. Bár azzal a szándékkal tudnánk minden nap a világba indulni, amit ez az imádság kifejez:
Szívből könyörgök néked,
Kegyes teremtő Istenem:
E napot is engedd meg
Békességgel véghezvinnem,
Akaratodat tanulnom,
Útaidban járnom;
Oltalmad béfedezzen,
Kedvem kedved szerint légyen.
Ámen
Dátum: 1959. április 12.