Az elmúlt hét folyamán minden este arra kértem az itt szolgáló igehirdetőket, hogy az üzenetet úgy mondják el, mintha csak egyszer találkoznának velünk. Ezt a szempontot, megvallom, a legnehezebb volt önmagamra alkalmazni. Hiszen éppen nekem, aki szinte minden vasárnap hirdetem az Igét, és hét közben is többször szolgálok itt, nehéz úgy szólnom, mintha csak egyszer találkoznánk. És ha most mégis megpróbálom ezt, nagyon jól érzem, ez azt jelenti számomra, hogy ma este nem lehet okoskodni, bölcselkedni, szép és érdekes dolgokat elmondani, nem lehet részletkérdésekről beszélni. Sürget az alkalom, egyetlenegy prédikációba kell belesűríteni mindent. A legfontosabbat, és azt is nagyon egyszerűen és komolyan. Így szeretném tehát elmondani Istennek azt a néhány komoly és sürgető üzenetét, amit Jézusnak az elveszett drahmáról szóló példázatából én is megláttam. Első mondanivalója Jézusnak hozzánk ma este: Te ember! Akárki vagy, akárhonnan jöttél, akármilyen ember vagy testileg, lelkileg vagy szellemileg, mérhetetlenül drága érték vagy! Ezt most nem én mondom, hanem Jézus mondja ezen a példázaton keresztül.
Sokszor elgondoltam már, hogy vajon miért volt olyan fontos az asszonynak az elveszített drahma, hogy olyan nagy ügyet csinált belőle? Felforgatta az egész házát, gyertyát gyújtott, söpört, takarított. Vajon olyan nagy érték volt az a drahma? Az értéke volt ennek olyan magas? Nem, utánanéztem, egyáltalán nem volt valami különlegesen értékes pénz. Ennél sokkal nagyobb értékű pénzek is voltak forgalomban. Pl. a tálentum, amely több tízezer forintnyi értékű pénz volt. Az a drahma, amiből egyet elveszített az asszony, 1,50-et ért. Tehát körülbelül egy átszállójegy ára volt ennek az értéke. Miért volt hát annyira oda érte az az asszony? A szomszédait is mind odahívta, hogy vele együtt örvendezzenek, mert megtalálta a drahmáját! Hiszen egy ilyen örvendező együttlétnek a költsége sokkal nagyobb volt, mint annak a megtalált pénznek az értéke! Tehát nyilván nem a valóságos értéke számított ennek a pénznek, hanem valami más. Micsoda? Ebben az időben a menyasszonyi pártát díszítették kifényesített pénzdarabokkal, mégpedig éppen tízzel, és éppen drahmával. És ebből veszett el egy. Ez az asszony lehet, hogy éppen a menyegzőjére készült. Éppen menyasszony volt - akkor azért volt olyan drága számára az a drahma. Lehet, hogy régebben megvolt az esküvője, és akkor élete egyik legdrágább emlékeként őrizte, és azért nem tudott belenyugodni az elvesztésébe. Tehát nem önmagában volt az értéke. Nem magában ért valamit, hanem azért ért olyan nagyon sokat, mert valakié volt, mert valakire nézve, valakinek a számára volt olyan drága az a pénzdarab. Valaki az élete legszebb ünnepén használta fejdísznek, ezért nem hiányozhatott belőle egy sem.
Érzed már, hogy miért mondtam, hogy Istennek első üzenete ma hozzád, hogy mérhetetlenül drága érték vagy? Hogy ne lennél az, hiszen a Király Fia menyegzőjén, Jézus Krisztusnak a végső, nagy győzelmi lakomáján az Ő menyasszonyának, az egyháznak a dicsőségét kell, hogy növeljed mint menyasszonyi fejdísz, mint egy ragyogó ékesség! A te igazi értéked nem önmagadban van, hanem a testi, lelki és szellemi képességeidben. Nem azért vagy olyan mérhetetlenül drága érték, mintha valutáris értéked nagy lenne, mintha valami különösen rendkívüli ember, nagyszerű példány, kiváló egyéniség lennél. Lehet, hogy az vagy, de nem ez a te igazi értéked! Hanem abban van, hogy valaki a maga számára kiválasztott téged! Valakire nézve, valakinek a számára vagy ilyen rendkívül drága érték! Sőt ha testileg egészen elnyomorodott volnál, és szellemileg teljesen elmaradt lennél, akkor is épp olyan nélkülözhetetlenül fontos volnál annak a valakinek, mint a legragyogóbb ember ezen a világon. Mint a legszentebb, legműveltebb ember, akit valaha láttál, mert nélküled nem lehet megtartani a menyegzőt! Akármilyen jelentéktelen értékű pénzdarab az a drahma, nem hiányozhat belőle egy sem! Érted már? Isten első üzenete számodra az, hogy mérhetetlenül drága érték vagy!
Isten következő üzenete számodra az, hogy ez a mérhetetlen drága érték, ez a drahma - te meg én - nincs a helyén. Legurult valahová, elveszett. Tudom, hogy ezt nem nagyon szeretik hallani. Most magatokban azt gondoljátok, hogy most jön az evangélizációnak az a szokásos fordulata, hogy mi ilyen meg olyan bűnösök vagyunk, és meg kell térni. Itt is arról van szó, hogy elvesztünk. Ki veszett el? Én vesztem el, vagy te? Éppen mi, akik ilyen szépen összesereglettünk, szinte a legkeresztyénebb cselekménynek a gyakorlására? Elveszett az, aki most valamelyik italbolt ajtaja előtt részegen tántorog, vagy aki elitta a havi keresetét, és otthon hiába várják az éhes gyerekek. Vagy aki csúnya botrányba gabalyodott bele. Vagy aki eladta a lelkét az ördögnek. De mi nem vesztünk el! - Várjatok! Az, hogy elveszett, nem jelenti azt, hogy el is züllött, lealjasodott, undorító emberré vált. Annyit jelent, hogy nincs a helyén, nem ott van, ahol lennie kellene. Tudjátok, hogy hol kellene lenni? Isten közelében, Isten jelenlétében! Isten színe előtt, Jézus társaságában. Jézussal élő közösségben, az Ő barátságában, Vele való meghitt, jó viszonyban. Tisztán és ragyogón, mint egy kifényesített drahma, hogy örülhessen nekünk az, Akié vagyunk. Így ott lenni Isten mellett, ez volna a mi igazi helyünk. És ott vagyunk? Ahogy én most elnézlek titeket, és ahogy többé-kevésbé mindnyájatokat ismerlek, hadd mondjam meg: Tudom, hogy nem vagytok ott. Egyikőtök sincs. Mert pl. valaki elégedetlenségben él, és tele van a szíve állandó panaszkodással. Vagy amikor valaki állandó sietségben él, olyan nagy haszontalanságban, hogy nem képes még egy fél órára sem elcsendesedni Isten előtt. De nagyon messze gurult el az a lélek attól, ahol kellene lenni: Isten békességet adó és hálára indító közelségétől! Vagy amikor valaki állandó félelemben és rettegésben él - nem tudom, hogy van-e ilyen közöttetek -, és egy bekövetkezhető betegség vagy halál rémképei között jár-kel ebben a világban, akkor az nem ott van, ahol lennie kellene. Nem Isten oltalmának, védelmének a biztonságában és békességében. Akkor az az ember elveszett. Amikor pl. valaki csalódik, vagy kiábrándult magából vagy az emberekből, és az alkoholnak vagy a morfiumnak a mámorában keres menekülést, mert nem bír szembenézni a valósággal, élete csődjével, akkor az az ember nem ott van, ahol lennie kellene.
Drága Testvérem, a te helyed sem ott van a kétségbeesésben, a mámorban, a hitetlenségben, vagy az idegen asszony ill. férfi karjai között! Nem ott, ahol lelkedet kár érheti, ahol az üdvösségedet elveszítheted - mert tudom, hogy ilyen is van közöttünk -, hanem az Isten tisztaságának és szentségének erőterében volna a helyed. Amikor valaki haragban van valakivel, vagy szomorú valaki miatt, vagy nagyképűségben, hazugságban, énközpontúságban jár-kel ebben a világban! - És hányan vagyunk ebben a világban! Hányan vagyunk ilyenek! Az ilyen ember nem ott van, ahol lennie kellene. Nem Istennel való élő közösségben, és nem Jézussal való meghitt, jó viszonyban. És olyan is van, hogy valaki szeretetlenségben él. Azt mondják talán róla, hogy hívő, sőt egyenesen élenjáró hívő, de nincs benne szeretet. Nem tud szeretni. Akkor pedig ő is elveszett. Értsd meg, hogy te nem odavaló vagy, ahol vagy! Neked nem az a hivatásod, nem ott a helyed! Egészen máshol volna a helyed, egészen máshol volna a hivatásod! Isten örömét növelni, Jézus dicsőségét ragyogtatni!
Az az elveszett drahma, amiről Jézus ebben a példázatban beszél, mi vagyunk. Értitek már, te vagy, meg én. Ki messzebb, ki még messzebb gurult el onnan, ahol lennie kell. Mert úgy van az, hogy észrevétlenül csúszik ki az életünk az Istennel való közösségből. Amikor egy ilyen pénzdarab elkezd gurulni, akkor a saját tehetetlenségénél fogva gurul egyre távolabb, míg azután nekiütődik valaminek, és elfekszik a szemétben, a piszokban. Valami sötét zugban. Belepi a por, elveszíti a fényét, oxidálódik. Már nem ragyog, már láthatatlanná lett. Mert minden ilyen pénzen az uralkodó arcképe volt kidomborítva. Rajtunk pedig Isten képe, hiszen a maga képére teremtett bennünket - nem? Ez az istenkép el van mosódva, annyira lemarta már a rozsda. Nem is tudnánk már, hogy hogyan kell kinézni egy Isten képére teremtett embernek, ha Isten be nem mutatta volna egy új embernek - Jézusnak az életében. Látjátok, neked is, meg nekem is olyannak kellene lennünk, mint Jézus. Mint a názáreti ácsmester fia volt. Nézz egyszer a tükörbe, és próbáld meglátni, hogy hasonlítasz-e még Jézushoz? Olvastam, hogy Sundar Singh Angliában egyszer becsöngetett egy barátjának a lakásába. A barátja kisleánya nyitott ajtót, és mikor meglátta, megfordult, és így szólt: Édesapám, Jézus van itt! Ha akkor te álltál volna ott, vajon hogyan jelentett volna be az a kisleány? Édesapám, egy fáradt, szomorú, egy nagyon züllött tekintetű ember van itt!? Egy barátságtalan, kellemetlen idegen van itt az ajtó előtt!? Mi lett az istenképpel, amire teremtett téged is Isten? Tényleg a felismerhetetlenségig eltorzult, elveszett. Tiltakozol még ellene, ha azt mondja Isten ma, hogy az az elveszett drahma te vagy?
Van még Istennek egy harmadik mondanivalója is hozzád: Isten viszont mindent elkövet, hogy megtaláljon téged. Amit az az asszony művel a drahmáért, hogy gyertyát gyújt, söpör, felfordulást, nagytakarítást rendez, benéz minden alá, ez mind halvány utalás arra, hogy Isten mit tesz érted! Isten is azzal kezdi, hogy világot gyújt. Ezért helyezte el ezen a földön a Világ Világosságát, Jézus Krisztust! Felemelte jó magasra, mint egy égő fáklyát. Odatűzte egy fára, hogy a belőle kiáradó fény sugarában lelepleződjön minden bűn és nyomorúság, a tied is, és nagyon jól látható legyen a por, a szemét és a piszok. Megvilágosodjon minden zug, ahova elgurulhatott, hogy meg lehessen találni azt a drága értéket. Érezted már, hogy milyen kíméletlen, elviselhetetlen fénysugár árad rád Jézus keresztjéből? Az ember önkéntelenül lehajtja a fejét, és csak azt érzi, hogy itt nem lehet titkolni semmit, le vagyok leplezve. Most a golgotai kereszt fényében kezd el Isten söprögetni, és az a drahma, amelyik már kezdte magát jól érezni azon a helyen, ahová gurult, kezdett hozzászokni, berendezkedni, egyszer csak azt tapasztalja, hogy valami vihar támad körülötte. Valami veszedelem egyre közelebb jön hozzá, nagy port ver fel, és sejtelme sincs, hogy őt keresi a gazdája. Egyszer csak azt veszi észre, hogy valaki elmozdítja azt a széklábat, amely olyan jó támasztékot jelentett, úgy megszokta az új helyzetét. Íme, most mintha egy nagy földrengés rázná meg, minden támasztékát elveszíti. Érte történt minden, és talán felsír a lelke, hogy végre olyan jól elhelyezkedtem ebben a nyomorult világban, megtaláltam a helyem, és megbékéltem a sorsommal, most megrendül minden körülöttem, most kell elesnem?! Testvérem, Isten keres téged! Isten támasztja ezt a vihart körülötted. Ő forgatja fel a szobát, és az egész világot érted, mert nem tud belenyugodni, hogy téged meg ne találjon.
Egyszer olvastam, hogy egy bányászra rászakadt a tárna. Élve húzták ki ugyan, de eltört a gerince, és egy életre nyomorék maradt. Egyszer a lelkipásztora felkereste, és éppen akkor ment hozzá, mikor ez a törött gerincű ember az ivócimborákkal kártyázott. Pálinkabűz és káromló szavak kavarogtak, és amikor meglátták a lelkészt, lecsapták a kártyát, és a beteg rárivallt a lelkészre: Köszönöm, tiszteletes úr, de nekem nincs szükségem Istenre! Akkor lett volna ott Isten, amikor rám szakadt a bánya! A lelkész még aznap este elmondott mindent a híveinek, akik közül többen ismerték ezt az embert, és el is határozták, hogy legközelebb elhozzák őt is a templomba. Erőszakkal, de elhozták a bibliaórára. Aztán megint, és attól kezdve mindig. A hallott Igének meglett a hatása. Ez a férfi egyre jobban kezdte érezni, hogy az ő életének nem a törött gerince a legnagyobb nyomorúsága, hanem a bűnös szíve. Elveszett az élete. Kezdte keresni Isten békességét, és meg is találta Jézus keresztjében. Attól kezdve megváltozott minden, rendezetlen családi élete helyrejött, a régi cimborák elmaradtak, de új, kedves testvérek és barátok jöttek helyette. A káromkodás helyét felváltotta az imádság és a zsoltár, a pálinkásüveg eltűnt, és Biblia került a helyére. Amikor a lelkész újra meglátogatta, mosolyogva mondta: Majd ha ott leszek az Isten trónja előtt, meg fogom köszönni, hogy eltörte a hátgerincemet. Mert ha Isten akkor hagyott volna engem futni, akkor egyenesen a pokolba futottam volna. De az Ő szeretete megragadott keményen, megmentett, és ezt meg akarom köszönni.
Minden vihar, minden nyomorúság, minden tragédia, minden fájdalom a te életedben is azért volt, mert Isten keresett téged. Hiszen azt mondja Jézus: ha elveszett egy drahma, nem gyújt-e gyertyát az asszony, nem keresi-e gondosan, míg megtalálja? Sőt az elmúlt héten is azért volt az evangélizáció! Ezért jöttek Isten üzenetét tolmácsolni ide Újpestről, Jászkisérről, Sárbogárdról, Gyöngyösről, mert Isten mindenképpen meg akart találni téged! Érezted, hogy amikor szólt az Ige, Isten nyúlt utánad, hogy kiemeljen onnan, ahová elgurultál, a szemétből, a piszokból, a porból? Amikor Jézusról volt itt szó a hét folyamán, érezted, mintha Jézus keze törölte volna le rólad a rozsdát? Mintha újra kezdett volna fényesedni rajtad Isten képe?! Mintha Jézus vére lemosta volna rólad a bűnt? Mintha Isten visszahelyezett volna oda, ahonnan elgurultál, ahonnan elvesztél?!
Valóban ez történt: Isten megtalált. Most ezt akarja, hogy újra az Ő drága, kifényesített ékszere legyél. Tudnál-e ezért most hálát adni? Tudnál-e otthon másképpen nézni a tieidre? Tudnál-e a tekinteteddel, a szavaiddal és a kezeddel simogatni? Tudnál-e másképpen viselkedni az emberekkel? Boldogabban, felszabadultabban élni, jobban örülni? Hiszen ezért volt az egész hét!
Egyszer egy férfi, aki állandóan komoran, mogorván járt-kelt az emberek között, megbékült a haragosával Isten nevében, és amikor hazament, a kislánya először félve nézett rá, mert megszokta apjának az arcán azt a kellemetlen vonást, de most nem látta. Odafutott hozzá, és azt mondta: Édesapám, te most olyan szép vagy! Meglátják vajon rajtad, testvér, otthon, a munkatársaid, az emberek, hogy te most nem olyan vagy, mint szoktál lenni? Megtisztultál a bűnbocsánatban. Te most olyan szép vagy, mert Krisztus ékszere vagy!
Ámen
Dátum: 1960. március 26.