Megint nem én választottam ezt az Igét, hanem készen kaptam a szerint a bibliaolvasó vezérfonal szerint, amelyet ebben az évben is mindenkinek kiosztunk a gyülekezetben. A mai napra soron következő igerészből emeltem ki ezt a két verset. Nagyon örülök, hogy éppen ennek a résznek az olvasásával kezdjük az új esztendőt. Különösen a kiemelt két versben van nagy biztatás és ígéret a számunkra, teljes programadás az új esztendőre. A két Ige nem egyéb, mint két nagy fölszólítás egy-egy ígérettel, magának Jézusnak a szájából. Az egyik röviden így foglalható össze: Kérjetek, mert kérhettek! A másik pedig így: Bízzatok, mert bízhattok! Ennek a napi Igének az alapján arról szeretnék beszélni, hogy legyen az 1959. esztendő számunkra a több imádság és a több bizalom kegyelmi ideje.
1) Tehát először a több imádság! Azt mondhatná most valaki, hogy ez régiesen hangzik, szinte elavult. Kint a világban kavarog a modern élet a maga millió problémájával, bent a templomban pedig az egyház még mindig ilyen idejétmúlt programot ad a híveinek, hogy imádkozzanak többet. Hiszen mióta Jézus ezt a tanácsot adta tanítványainak, hogy kérjetek az Atyától, óriásit változott a világ! Micsoda különbség van a barlanglakó és a modern ember között, aki a központi fűtéses, összkomfortos lakásban este bekapcsolja a televíziót! Milyen mérhetetlen távolság választja el a dárdával verekedőt azoktól, akik ma atomágyúkat terveznek! Ezek a változások természetesen nemcsak a körülményeket, hanem magát az embert is megváltoztatták. Mégis, a barlang homályában éppúgy jelentkeztek az otthon és család megoldatlan problémái, mint a lefüggönyözött, modern kislakásokban. A gyűlölet ugyanaz maradt. A szeretet ma is éppúgy kellene! A szív ma is éppúgy tud fájni! Az emberi rosszindulat miatt ma is éppúgy kell szenvedni! A halál előtt mi sem állunk másképp, mint a régiek. Az ember a végső egzisztenciájában továbbra is ember maradt! Akinek ma is a legfőbb problémája az erő kérdése, vagyis, hogy honnan vegye az erőt az élethez és a halálhoz. Mindenestől fogva az Úristen kegyelmére és segítségére van utalva.
Ezért minél jobban ismerem a modern embert - aki minden fennhéjázása és gőgje ellenére belül olyan, mint egy rémült kisgyerek -, annál jobban érzem, hogy az a lehetőség, amit Jézus ad ebben a biztatásban: “A mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 16,23), az imádságnak ez a lehetősége nagyobb ajándék a számára, mint a televízió vagy a hűtőszekrény vagy az elektromosság vagy bármi. Menny nélkül a föld pokol, Isten nélkül az élet halál! Ma talán még inkább, mint régen.
Az imádság éppen az, amire az embernek a legjobban szüksége van: nagy erőmerítés! Nem mintha az imádság szavaiban volna valami bűvös erő, hanem azért, mert az imádság összeköt az erős Istennel! Láthatatlan kapcsolatot teremt a végzet, a halál és az érthetetlenségek világának kellős közepén Azzal, Aki mindenek fölött van és uralkodik örökké. Az imádság lelki bekapcsolódás a mennyei erőműbe. Azt jelenti, hogy számítok egy erőre, olyan hatalomra, amit nem én termelek ki magamból, hanem amit Istentől és Istenből kapok Jézus Krisztusban. Amikor imádkozom, tudom, hogy nem vagyok egyedül, mellettem van Valaki, jelen van az Isten, és én Előtte állok. És akkor Isten a gyenge, fáradt, fakó, érzelmekben szegény imádságunkba beleteszi az Ő erejét, áldását, ajándékát, amiket kértünk Tőle. Tehát nagyon is gyakorlati dolog az imádság! A gyakorlati élet mindenféle feladataira való felkészülés történik általa. Hiszen olyan nagy szükségünk van az erőre, amit az ima révén kapunk az Úrtól! A mindennapi életben, a munka terhének becsületes hordozásában, a sokféle indulatú ember között való forgolódásunkban, a szenvedésben, a csapások elviselésében, a Krisztust kiábrázoló életforma megélésében. Ugye, mégiscsak más az, ha reggel csak a magad erejével indulsz bele egy új nap küzdelmébe, vagy pedig felülről kapott erővel, az Úr erejével megtelítődve! Nem látszanék-e meg életünk minden területén, ha ez az esztendő igazán a több imádság esztendeje lenne?!
Amikor azt mondom, hogy több imádság, akkor éppen nem arra gondolok, hogy több ájtatoskodás legyen, hanem éppen arra, hogy több felelősséggel viszonyuljunk a körülöttünk élő emberek, és a világ mindenféle problémájához. Mert az imádság nemcsak a hívő ember lélegzetvétele, amivel beleheli magába a mennyei levegőt, hanem szolgálat! Mások javára végzett, hatalmas és áldott szolgálat! Gondolok például az imádságnak az egyik klasszikus példájára, amit Ábrahám művel, amikor Sodomáért könyörög. Valósággal vitázik, harcol, küzd Istennel egy olyan nép megmaradásáért, amelyet nem is ismer, amelyikhez tulajdonképpen semmi köze! Mégis kiáll értük, kegyelmet kér számukra. Az imádkozó ember ennyire komolyan veszi mások sorsát, tragédiáját. Fájdalmuk is átrezdül az imádságán. Magára veszi azt, szenvedve könyörög értük, vagy akár helyettük. Könyörög kegyelemért, életért, megtartásért. Az imádkozó embernek nem lehet közömbös, hogy ez a világ ájultan tántorog egy harmadik világháború szakadékának a legszélén! Imádkozó kezek segíthetnek legjobban menteni a végzetes lezuhanástól!
Hadd említsek egy bibliai példát! Mózes Áronnal és Húrral a hegyen imádkozott, míg lent a völgyben Józsué vezetésével a nép harcolt az ellenséggel. A harcvonal mögött álló három ember imája döntő módon befolyásolta az egész csapat győzelmét! Mennyi konkrét segítség áradhat imaközösségekből, csendes imaszobákból az élet problémáival küszködő, harcoló emberek felé! Mennyi jó ügyet lehetne így támogatni a háttérből! Vagy gondolok Pál apostolra, aki nagy imakampányra hívja fel a világ keresztyénségét, amikor ezt mondja: “Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk,...” (1Tim 2,1-2) Azt jelenti ez, hogy titokzatos összefüggés van a hívő emberek imádságai és az ország békéje, csendes és nyugalmas élete között! Ezért olyan nagy felelősség és szolgálat az imádság! Azzal a tudattal kell végezni, hogy világviszonylatban is sok függ tőle. Isten a világ kormányzásába belekalkulálja az Övéi imádságát! Vannak Istennek olyan ajándékai - a bűnbocsánat, a Szentlélek, tiszta családi élet, szabadítás, győzelem -, amelyeket nem tud addig ideadni, amíg imádkozó kezek nem nyúlnak érte. Isten az imádkozók révén akar adni sok áldást azoknak is, akik nem imádkoznak.
Ezért van szüksége a világnak imádkozó gyülekezetekre. Itt, az egyházban olyan mértékű lelki ébredést várhatunk, olyan erejű igehirdetést igényelhetünk, országunknak olyan jólétet remélhetünk, hatóságainktól olyan mértékben kívánhatjuk meg a helyes kormányzást, a nemzetközi feszültségben olyan igazán remélhetjük a békés kibontakozást, amilyen buzgóságosan tudtunk érte könyörögni! Krisztus gyülekezetének a legfőbb szolgálata az imádság! Erre hatalmaz föl Jézus: “Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 16,23) Az én nevemben! Ez kötelez is! Akkor kérhetek bármit az Ő nevében, ha én elfogadtam, amit Ő tett az én nevemben. Hogy miattam szenvedett, helyettem halt meg, rólam vette át magára az én büntetésemet! Számomra vívta ki a halál fölötti győzelmet! Az én nevemben: azt is jelenti, hogy azok imádkozhatnak “eredményesen”, akik egészen rendelkezésére bocsátják magukat, akik Vele együtt küzdenek Isten országának minél teljesebb megvalósulásáért az élet minden területén. Több imádság! Ebben az is benne van, hogy jobban Krisztusévá lenni! Minél teljesebben Jézusé valaki, annál többet ér az imája.
Alapigénk szerint 1959 másik nagy programja ez: több bizalom! “Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyőztem a világot” (Jn 16,33) - mondja Jézus az Övéinek. A leghatározottabban fölszólít, hogy bizakodva induljunk az előttünk lévő esztendő ködbe vesző útján! Bizakodva haladjunk rajta mindig tovább és tovább! Az a szó, amelyet magyar Bibliánk a “bízzatok” szóval fordít, az eredeti szövegben gazdagabb jelentésű. Talán így lehetne visszaadni az értelmét: Legyetek mindig jó reménységgel, legyetek bátrak, kedvvel tegyétek, amit tesztek! Teljes bizalommal tekintsetek előre! - Nem nagyszerű, hogy egy új esztendő küszöbén így biztat Jézus? Pedig azt is mondja nyíltan, hogy: “E világon nyomorúságtok lészen” (Jn 16,33b) Tehát a jó reménységre, bizakodásra való felhívás nem azt jelenti, hogy nem adódnak majd nehéz problémák, kritikus helyzetek, veszedelmek. Sőt, éppen ezekkel a veszélyes helyzetekkel kapcsolatban hangzik a fölhívás, biztatás! Mintha azt mondaná, hogy épp akkor bízzatok, épp akkor legyetek jó reménységgel, épp akkor ne csüggedjetek, amikor a világ nyomorúság-hullámai magasra csapnak! Ennek a derűs, bizakodó magatartásnak a legmélyebb okát is megmondja: Azért bízhattok minden körülmények között, mert én meggyőztem a világot!
Nyilván arra a győzelemre utal Jézus, amit az Ő kereszten való halálával és halálból való feltámadásával aratott a világ fejedelme, a Sátán fölött! Először ott a Golgotán, aztán meg a húsvéti, üres sírnál lett nyilvánvalóvá, bizonyosodott be, hogy Isten világot megváltó tervét és hatalmát nem zavarhatta meg a bűn, nem hiúsíthatta meg a Sátán, bármennyire akarta is! Nincs az a hatalom, ami föltartóztathatná Isten uralmának kiteljesedését e világon! Ezért: bízzatok! Ezért: bízhattok! Ezért lehettek jó reménységgel! Ez több, mint a világ könnyelmű optimizmusa. Annak nincs semmi alapja! De a ti bátor, reménykedő kedveteknek egy, a történelemben végbement isteni tett az alapja: Jézus halála és feltámadása! Ez a bizakodó reménység, amelyre Jézus biztat, olyan valamivel van kapcsolatban, ami már megtörtént a múltban. Mi általában olyan kategóriában szoktunk gondolkodni: küzdelem és győzelem, küzdelemből győzelembe. A küzdelem után van a győzelem. Ki kell küzdeni a győzelmet! A sorrend ez: először küzdeni kell, sokat küzdeni, azután lesz majd a győzelem. Nos, ebben van is valami igazság. De most Jézus éppen azt mondja, hogy ezt a sorrendet egy másik sorrend előzi meg: először van a győzelem, és azután jön a küzdelem. Előbb már kivívatott egy óriási győzelem, az Ő győzelme, a Krisztusé! Ezért most már mi küzdjünk, mégpedig jó reménységgel, bátran, jókedvvel és bizalommal! Végezzük úgy a mindennapi munkánkat, kövessük Jézust, hordozzuk a terheket, küzdjünk a bűn ellen, szeressünk és szolgáljunk az embereknek! Jó reménységgel, bátran, jókedvvel és bizalommal nézzünk szembe mindennel, ami jön! Ennek a bizalomnak a jellegzetessége, hogy teljesen ki van zárva belőle a helyzet mindenféle felületes megítélése, minden könnyelmű optimizmus. Ez a bizalom nagyon reális! Számol az adott helyzettel, körülményekkel akkor is, ha azok a körülmények egyáltalán nem bizalomkeltők és reményteljesek! Épp az a nagyszerű és hatalmas ebben a biztatásban, hogy nem siklik el a valóság fölött, hanem belevilágít abba! “E világon nyomorúságtok lészen” - mondja Jézus. Nem tudom, kire micsoda nyomorúság vár ebben az esztendőben, ebben a világban. Csak azt tudom, hogy Isten akkor is Atyánk marad. Jézus akkor is Úr marad! Akkor is az Ő kezében marad minden hatalom mennyen és földön! Az Övéi sem kerülhetik el a nyomorúságot ebben a világban, de az Atya azon átvezeti őket. Ő akkor is tudja, miért cselekszik így! Majd mi is megtudjuk az örökkévalóságban! Néha már itt a földön is megsejtünk valamit. A világ nyomorúságainak a legmélyebb áldása az marad mindenkor, hogy akkor tanuljuk meg igazán, mit jelent bízni, jó reménységgel előre tekinteni és bátran tovább haladni! Bármi komplikációt, zavart, nyomorúságot produkáljon is a világ, Jézus biztatása érvényes: Bízzatok! Bízhattok!
Ismeritek, ugye, amikor az ember egy levelet visz a körzeti orvosától vagy háziorvosától egy specialistához, szakorvoshoz egy zárt borítékban? Erről tudja az ember: ebben rólam van szó! De hogy mi van megírva benne rólam: az titok. Nem szabad tudni! Ilyenformán indulunk most mindnyájan útnak az 1959. esztendő lezárt borítékjával a kezünkben. Tudjuk, hogy benne van a jövőnk, de hogy mi, az titok! Nem érdemes találgatni, feszegetni a borítékot. Nem érdemes belekukkantani, hogy vajon mi van ott megírva felőlünk. Sem sóhajtozni, sem félni, sem megtorpanni nem kell. Hiszen szabad mindent felülről kérni! Szabad mindenkor reménykedve bizakodni! Olyan jó, hogy Jézusnak ezzel az Igéjével kezdődik ez az új esztendő: “Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek ... Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16,33)
Legyen hát az 1959. esztendő a több imádság és a több bizalom áldott, kegyelmi ideje!
Ámen
Dátum: 1959. január 1.