Azt hiszem, mindnyájan nagyon jól tudjátok, vagy ösztönösen érzitek, mi az, ami egy elmúló esztendő utolsó óráiban és egy új esztendő legelső óráiban nyugtalanítja az embert. Miért akarják olyan sokan ezt a nyugtalanságot mindenféle lármás hangulattal és mesterségesen kierőszakolt kacagással túlharsogni? Mert ilyenkor valami olyasmit érzünk ösztönösen is, hogy íme, az életünk könyvében megint továbblapoztunk egy oldalt, és nem tudjuk, hogy hány van még hátra, hány oldalas a könyv. Minden lappal, amit átfordítottunk, közelebb jutunk az utolsó oldalhoz. Hogy erre mikor nyitunk rá, nem tudjuk. De hogy feltartóztathatatlanul közeledik, az nem kétséges. Egy esztendőnek az utolsó órái figyelmeztetnek bennünket arra, amire egyébként nem szívesen gondolunk: életünk végére, és az isteni ítéletnek az állandó közeledésére. Ilyenkor reálisabban érezzük meg az ítéletet tartó Isten valóságát. Egy óesztendei istentisztelet jó előkészület lehet a végső számadásra, amire egyszer mindnyájunknak oda kell állnunk.
Jézus itt, ebben az Igében egy példázattal fejezi ki Isten számon kérő ítéletét. A gazda kimegy a szőlőjébe, ahol többek között van egy fügefája is. Gyümölcsöt keres rajta, de nem talál. Már három éve nem terem az a fa semmit! Pedig a gazda nem díszfának szánta, hanem azért ültette, gondozta, azért fáradt vele és költött rá, hogy gyümölcsét élvezhesse. De az a fa nem terem! Ha pedig egy gyümölcsfa nem terem, akkor annak semmi keresnivalója nincs a szőlőben! Csak a helyet foglalja más ültetvények elől! A szőlőskert nem park, nem díszkert, hanem gyümölcsös, ahol minden talpalatnyi helyet gyümölcstermelésre kell kihasználni. A kép világos, ugye? Mirólunk van szó, az Ő egyházáról. Azokról, akiket Ő, a Mennyei Gazda, különös gonddal kezel, akikért az Áldott Vincellér, Jézus Krisztus, minden áldozatot megtesz azért, hogy gyümölcsöt teremjünk. Ez a lényege tehát ennek a példázatnak: Isten gyümölcsöt keres rajtunk! A keresztyén embert, a keresztyénség fáját Isten nem díszfának szánta ebbe a világba, hanem gyümölcsfának!
Olyan egyszerű ez az igazság! Mégis mindig elfeledkezünk róla, hogy Istennek minden törődése velünk, Őbenne hívőkkel, Jézus követőivel a gyümölcsért van! Jézus nem azért született meg erre a világra, hogy nekünk legyen egy évben egyszer egy kedves, hangulatos karácsonyesténk, hanem azért, hogy olyan életerőt hozzon bele Jézus az életünkbe, aminek a révén mennyei zamatú gyümölcsöket teremhet az emberi élet. Jézus nem azért halt meg a keresztfán, hogy időnként áhítatosan elérzékenyedjünk, ha rágondolunk, hanem azért, hogy konkrét bűnöktől megtisztulva, az Ő vére által még több gyümölcsöt teremjünk! Nem azért támadott fel a halálból, hogy vidám húsvéti ünnepen piros húsvéti tojással kedveskedjenek a locsolóknak a lányok, hanem azért, hogy mi is egy egészen új életre támadhassunk! Gyümölcstermő, áldott, hasznos életre. Ez az Ige nem azért szól, és szólt az elmúlt esztendő minden vasárnapján itt a templomban, hogy néha valami mást is halljunk, mint amit a világban egyébként hallunk. Hanem azért, hogy mindaz, amit Isten érettünk Jézusban tett, mindaz, mint mennyei mag belekerüljön a lelkünkbe, szívünkbe, cselekedeteinkbe, ott kikeljen, és gyümölcsöt teremjen.
Mi ez a gyümölcs? A fa vallomása önmagáról, amiből meglátszik, hogy milyen, és hogy mennyit ér. A fának a szolgálata mások javára. Vele szegényebb lesz a fa, és gazdagabb lesz a másik. A gyümölcs olyan valami, amit a fa nem önmagának terem, hanem azért, hogy leszakítsák róla. A növény adja magából mások táplálására. A keresztyén életnek a gyümölcsei azok a Krisztusi cselekedetek, amelyek az emberi együttélést a családban, társadalomban frissé, üdévé, kellemessé, zamatossá, széppé teszik. Gyümölcs mindaz a szó, cselekedet, szolgálat, áldozat, amiben benne van Jézus. Amiben realizálódik Isten szeretete, öröme, békessége, jósága, hűsége. Röviden: a gyakorlati keresztyénségről van szó. Mi sajnos agyonkomplikáljuk a keresztyénséget, új gondolatrendszert és világnézetet gyártunk belőle. Pedig Jézus hallatlanul egyszerűen beszélt róla a Hegyi Beszédben. Azt mondta: Bocsáss meg annak, aki megbántott, ne haragudj rá. Szeresd még azt is, aki gyűlölt. Legyen benned olyan öröm, ami kisugárzik másokra! Ne csábítsd el más hitvesét. Sőt légy olyan tiszta testben és lélekben, hogy körülötted is megtisztuljanak az emberek! Segíts azon, aki rá van szorulva! Legyen haszna minden embernek abból, hogy te Uradnak tartod Istent!
Ilyen gyümölcsöket keres rajtunk az Úr. Ez nemcsak Istennek egy furcsa passziója, hogy Ő pont ilyen gyümölcsökre vágyik, hanem a világ létérdeke! Sürgető szükségesség, hogy ilyen gyümölcsök teremjenek, mert nélküle igazán elveszünk! Jézus a példázat előtt ezt mondta: “Ha meg nem tértek, mindnyájan... elvesztek”. (Lk 13,5) Ezt ma jobban megértjük, mint akkor, amikor Jézus először mondotta. Egy német filozófusnak a gondolatait olvastam múltkor. Ilyenforma dolgokat mondott: Az 1960. esztendő számomra: anno 15 post Hyrosima, vagyis Hirosima után a 15. esztendő. Fordulópont az emberiség történelmében az a pillanat, amikor ember által előidézett villámlás a nap fényét elhomályosította. Addig az ember mint egyén kellett, hogy számoljon a halál lehetőségével. Azóta az emberiség mint faj kell, hogy számoljon vele. Az ember elő tud idézni olyan kozmikus katasztrófát, amelybe nem emberek, hanem az emberiség pusztul bele. Ott tartunk - mondja a német filozófus -, hogy az utolsó ítélet szinte belátható időn belüli lehetőséggé lett számunkra. Így fejezi be: Az a tény, hogy az emberiség kénytelen ma a saját maga kiirtása lehetőségének a gondolatával számolni, talán alázatra fog indítani bennünket.
Érzitek-e, hogy egy ilyen korban azok a gyümölcsök, amelyeket Isten a keresztyénség életének a fáján keres, az isteni szeretet, jóság, békesség emberi cselekedeteken át kisugárzó erői nem luxuscikkek?! Életlehetőséget, múlhatatlan szükségességet jelentenek. Mi lesz itt, ha a pusztulásnak, a gyűlöletnek, a gonosz indulatoknak az erőit nem mérséklik és nem tartóztatják föl a szeretet, a békesség és a jóakarat isteni erői. Milyen plasztikussá váltak Jézus szavai: “Ha meg nem tértek, mindnyájan... elvesztek”! Itt nem csak szép, keresztyén romantikáról van szó, amikor a gyümölcstermést sürgeti Urunk, hanem életről és halálról!
Egy másik szempontból hadd mutassam be ugyanazt! Hromádka professzor, a prágai teológiai fakultás nálunk is jól ismert dékánja mondotta egyszer: “Nekünk, mai keresztyéneknek kell bebizonyítanunk, hogy a keresztyénség más, mint a vallás marxista koncepciója. A marxisták azt mondják, hogy a vallás egyfelől babonaság, másfelől politikai reakció. Nekünk, keresztyéneknek, azt kell bebizonyítanunk, hogy ez a tétel a keresztyén vallásra nem érvényes. Ezt csak egyetlen módon lehet megtenni: Tettekkel! Azokkal a gyümölcsökkel, amikről itt szó van”.
Érzitek-e, hogy a legsúlyosabb bűn, amit mi, Jézus hívei, elkövetünk, a gyümölcstelenség? Olyan fügefának lenni, amelyiknek nincs termése. Itt értsük meg, mit jelent a gyümölcstelenség! Nemcsak arról van szó, hogy valami helytelen dolgot cselekszünk, rosszat teszünk, hanem arról, hogy valami jót, amit kellett volna, nem tettünk meg! Valamit elmulasztottunk! Nemcsak az a bűn, hogy rossz, keserű, vad gyümölcsök teremtek rajtunk, hanem az, hogy a megtérés gyümölcsei nem teremtek. Mi azt hisszük, hogy csak az a bűn, ha valakinek elrontjuk az örömét. De éppen olyan bűn az is, ha valakinek nem okozunk örömöt, pedig tudnánk! Azt gondoljuk, csak az a rossz, ha valakit bűnre csábítunk. Pedig éppen olyan rossz az is, ha valakit nem próbálunk meg kivezetni a bűnéből! Azt hisszük, csak az a bűn, ha valakit nyomorba döntünk. Pedig az is éppen olyan bűn, ha egy nyomorulton nem segítünk. Nemcsak az a bűn, ha valakit gyűlölünk, hanem az is, ha egy gyűlöletes embert nem szeretünk! Emlékeztek, mit mondott Jézus, mi lesz majd a vád az utolsó ítéleten? Nem az, hogy csaltatok, gonoszak voltatok! Nem. Hanem az, hogy: “éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.” (Mt 25,42-43) Csupa apróság, amiből a mindennapi életünk áll! Csupa elmulasztott jótett. Nem keserű, mérges gyümölcsök, hanem a jó gyümölcsök hiánya. Terméketlenség, gyümölcstelenség.
Tudjátok, miért végzetesen nagy baj ez? Mert a gyümölcstelenség egész hitünk látszat-voltát elárulja. Azt, hogy nem vagyunk igazán kapcsolatban az Úrral. Azt mondja egy helyen az Ige: Aki Krisztusban van, s benne a Krisztus, az terem sok gyümölcsöt. (Jn 15,5) Aki nem terem - az nincs Krisztusban! Nincs beleoltva Krisztusba! Lehet, hogy Urának vallja, imádságos hódolattal gondol reá, szereti és támogatja az egyházát a földön, de nincs élő kapcsolatban Krisztussal! Ez pedig a halál!
A példázatbeli gazda, miután éveken át hiába keresett gyümölcsöt a terméketlen fügefán, kiadta a rendelkezést a vincellérjének: Vágd ki, miért foglalja a helyet hiába! Engem, Testvérek, sokszor megrettent az a gondolat, ami ebben az Igében kifejezésre jut: Nem fogy-e el Isten türelme velünk szemben, és nem csap-e le ránk az ítélete? Igazán nem csodálkoznék, ha a szőlőskert Ura akár ebben a pillanatban kiadná a rendeletet, hogy ezt a sok terméketlen fügefát ki kell vágni, nem lehet tovább tűrni! Inkább azon csodálkozom - ismerve magamat és titeket -, hogy ez a rendelet még mindig késik. De ennek is megvan az oka. A példázat szerint a szőlőskertnek van egy drága vincellérje, aki a fákat gondozza. Ő jár közben a terméketlen fügefa érdekében is. Így szól a gazdához: “Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt”. (Lk 13,8-9) Valaki kikönyörögte a megmaradást. Azt, hogy még mindig megtérhet, még mindig hallhatja az Igét, még mindig van ideje gyümölcsöt teremni. Ha valaki ezt magától értetődőnek, természetesnek tartaná, vagy akár saját érdemének tulajdonítaná, annak fogalma sincs az Isten kegyelméről. Szó szerint igaz, amit így mond egy másik helyen az Ige: “Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk”. (Jer 3,22) Jézus véres áldozata türelmi időt kért a számunkra. Ebben nemcsak az a vigasztalás van, hogy még van kegyelmi idő, hanem az a sürgetés, hogy már csak kegyelmi időnk van. Már az elmúlt év is ilyen kegyelmi idő volt, és az előttünk lévő minden nap és minden óra is az! Nagyon világos ez az Igéből. Mert a vincellér nem azt kéri, hogy egyáltalán ne vágassa ki az ura azt a fát, hanem azt, hogy most még ne! A kivágattatás veszélye korántsem múlt el, csak felfüggesztették. Most fokozott gondozás és figyelem veszi körül a fát, mert most dől el, hogy mi lesz vele. Ha gyümölcsöt terem, jó, de ha most sem terem, akkor...
Nem akarok senkit olcsón megnyugtatni. Nem olyan egyszerű az, hogy még van haladék. Mert ez azt jelenti, hogy most már te sem elégedhetsz meg csupán a lombokkal, a levelekkel, és az “Uram, Uram!” kiáltással. Nem elég a szép szó, a nagy nekibuzdulás, elszánt fogadkozás, most már végre igazán gyümölcsök kellenek! Gyümölcsöt vár tőled is az Úr! Mert gyümölcsfa vagy, és életed célja és értelme a gyümölcstermés! Az, hogy jót cselekvő, Krisztust közvetítő, ajándékozó élet legyél! Nem is lehet ezt másként, csak úgy, ha jobban, sokkal jobban elfogadod, amit az Áldott Vincellér munkálni akar rajtad! Elfogadod, befogadod Jézust! A bűntől szabadító, gyümölcsöt érlelő, az új életre erőt adó Megváltót!
Ámen
Dátum: 1960. december 31. szilveszter délután.