Ismerjük ezt az igét mindnyájan. Sokszor hallottuk már itt is. Olyan áldásformula ez, amivel befejezni szoktuk az istentiszteletünket. Pál apostol is levelének a legvégén írja a thesszalonikaiaknak. Nálunk is minden összejövetelünk ilyen áldáskéréssel szokott végződni. Most pedig ezzel kezdődik, áldással kezdjük az istentiszteletünket. Bár igazán a mi Urunk áldásának az ereje hatná át az igén keresztül az egész együttlétünket! Hiszen talán semmire nincs olyan nagyon szükségünk ma, mint Istennek erre az áldására. Szeretnék azért most ennek az igének az alapján néhány nagyon komoly és felelősségteljes tudnivalót elmondani az egész emberiség egy olyan aktuális problémájáról, amiről a mai vasárnapon minden magyar református és evangélikus templomban is szó lesz: a háború és béke kérdéséről. Arra kérlek, úgy hallgassátok, mint Istentől kiimádkozott üzenetet, hogy azután igazán áldássá is váljék ez az ige életünkben, ennek a világnak a javára.
1) Azt mondja az apostol: ”A békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől...” Ne is menjünk egyelőre tovább. Ragadjuk meg rögtön ezt a kifejezést: ”a békességnek Istene”. Ez a két szó így együtt: Isten, békesség - összetartoznak egymással. Úgy látszik, annyira fontosnak tartja ezt Isten tudtul adni az embereknek, hogy a Bibliában feltűnően sokszor fordul elő így: ”a békességnek Istene”. Isten annyira a békességnek az Istene, hogy megismerni Istent egyenesen azt jelenti: megbékülni vele, elfogadni az Ő béke-ajánlatát, amit tesz nekünk a Krisztusban. Egy példával hadd tegyem ezt érthetőbbé. Egyszer egy nagyon hitvány embert, aki nagyon mélyre merült a legszörnyűbb bűnök mocsarába, egy hívő keresztyén meg akart menteni, és fel akart emelni. Elkezdett beszélni neki Isten büntető haragjáról, az ítéletről, a kárhozatról, ami felé halad, ha meg nem tér. Minden szó falra hányt borsó maradt, lepattogott a gőgös, kemény szívről. Akkor ez a keresztyén ember kérte Istent, mutassa meg neki a Bibliában azt az igét, amely ezt a kőkemény szívet össze tudná törni. És azon a napon épp ezek a versek következtek az igeolvasási rendjében: ”Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy... Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy, és én szeretlek”. (Ézs 43,1-4) Amikor elolvasta, megijedt, és arra gondolt: ez nem lehet a helyes ige! Egy olyan elvetemült bűnösnek nem mondhat Isten ilyet! De azután félve és megalázkodva mégis engedelmeskedett, felkereste züllött barátját, és így szólt hozzá: Jó hírt hozok ma neked. Jézus üzeni: ” ”Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy... Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy, és én szeretlek”. Annak az embernek tele lett a szeme könnyel és végtelen keserűséggel ezt kérdezte: Igaz ez? Hát nem haragszik rám Isten, szerethet engem, aki annyit vétkeztem ellene? Igen! - mondta a barátja -, és elkezdett beszélni neki Jézusról, aki a látható bizonysága annak a jó hírnek, hogy Isten megbocsátott és szeret még egy olyan rossz embert is, mint ő. És ekkor ez a kemény szívű ember összetört, megtisztult.
Mi is nem éppen abban ismerünk rá igazán Istenre, nem ez jelenti-e éppen a leghatalmasabb istenélményt, hogy egyszer csak rácsodálkozunk arra a kimondhatatlan örömhírre, hogy megbékült velünk, pedig nem ezt érdemeltük? Hiszen mindaz, amit ez a drága név: "Jézus" jelent, nem egyéb, mint egy nagy békeüzenet a világnak, mint egy véresen valóságos deklaráció arról, hogy Isten a maga részéről aláírta és megkötötte velünk a békét. Nem haragszik, nem vádol azért, hogy törvénye ellen mi, emberek fellázadtunk, parancsait semmibe vettük, áthágtuk. Nem hányja szemünkre, hogy elkövettük ellene a legnagyobb sértést, azt, hogy nem bíztunk Benne, nem hallgattunk Rá, nem követtük akaratát, tehát a szó szoros értelmében ellenségei voltunk. Hanem íme, hajlandó megbocsátani, elfelejteni mindent. Ellenségeit úgy győzi le, hogy felajánlja nekik a barátságát, rámutat a keresztre, és azt mondja: nézd, ennyire igazán meg akarok békülni veled, ennyire igazán szeretlek, ilyen végtelenül drága vagy te nekem! A te békességednek a büntetése itt van. Igen, ennyire nem akarja Isten a pusztulást, a büntetést, a halált, ennyire nem akarja, hogy valaki elvesszen - még ha megérdemelte is -, hanem igazán azt akarja, hogy éljen, sőt örökké éljen. Ilyen Isten a mi Istenünk. Ennyire igazán a békesség Istene az Isten. Ez az evangélium.
2) Ennek pedig egészen konkrét, gyakorlati következménye van. Az, ha valaki Istennek a Jézusban felajánlott békeajánlatát egyszer megismeri és elfogadja, az többé maga sem lehet más, mint a békesség embere. A békesség Istenét Urának valló ember kizárólag és minden körülmények között csak a békesség embere lehet ebben a világban. Ezt ezért kell ilyen határozottan kihangsúlyoznunk, mert ma, amikor a háború és béke kérdése ennyire kiélezett probléma ebben a világban, nem áll olyan világosan a köztudatban, ahogyan kellene. Ne restelljétek mindig, újra a leghatározottabban kifejezésre juttatni bármilyen fórum előtt, hogy ti, a békesség Istenének a gyermekei, nem is lehettek mások, mint a békesség emberei.
Ugye senki előtt sem kétséges, hogy Jézus mit szólna az atomháborúhoz, a pusztulást, halált hozó bombázó repülőgépekhez, füstölgő romokhoz?! Mindannak a tönkretételéhez, ami szép és jó, millió kisgyermek elárvulásához, emberek százezreinek az elnyomorodásához. Ugye senki előtt sem kétséges, hogy Jézusnak milyen szava lenne az emberben lapuló állati ösztönök elszabadulásához, ahhoz a mérhetetlen gonoszsághoz és szenvedéshez, lealjasodáshoz és lerongyolódáshoz, amit egy mai értelemben vett totális háború hozna reánk?!
Valaki azt mondta: ha most még egyszer kitör egy háború, akkor már többé nem tör ki... Mert az könnyen totális megsemmisülést jelenthet, olyat, amire rámehet az egész kultúránk, jövőnk - sőt a világ is. Ugye nem kétséges, hogy minderre a lehetőségre Jézusnak csak egyetlen szava lehet, az: Nem! És nektek is, a békesség Istene nevében csak egyetlen szavatok lehet rá: Nem! És a Krisztus egyházának is csak ez lehet a szava minden háborúra: Nem! Keresztyén ember nem mondhat olyat, hogy majd elintézi az ügyeket egy atombomba ide vagy oda - csak persze nem oda, ahol mi vagyunk! Az a Jézus, akinek a lényege az, hogy könyörül az ember nyomorúságán, bűnén, átkán, egy pillanatra se bírná ki olyan egyházban, amely meg tudna alkudni a háborúval, amely tétlenül volna képes szemlélni az élet kiirtását.
Az a Stanley Jones, akire olyan sokat hivatkozik ma a hívő keresztyénség, mondta a következőket: ”Ha a háború helyes, akkor Krisztusnak nincs igaza, és ha Krisztusnak igaza van, akkor a háború helytelen. Ha Krisztus ebben a világban tartózkodik, akkor a háborúnak el kell tűnnie. Ha viszont a háború itt marad, akkor meg Krisztusnak kell mennie. Krisztus és a háború összeegyeztethetetlen egymással. Nem lehetséges a békés egymás mellett élésük. Ha választanom kell, Krisztust választom. Így a háborút elvetem.” Te sem tehetsz másképp! Ne hagyjatok soha, sehol kétséget magatok felől a tekintetben, hogy a háború és a béke kérdésében melyik oldalon álltok, hiszen ti, a békesség Istenének a hívei, természetesen és magától értetődően csak a békesség emberei lehettek!
3) De azzal még nem sokra megyünk, ha nemet mondunk, ha tiltakozunk mindenféle háború ellen. Ezt ma a világ is megteszi, hála Istennek! Nekünk, a békesség Istene gyermekeinek ennél még tovább is kell mennünk. Nekünk mindenféle háborúságot a gyökerében kell megragadnunk. Krisztus egyházának ebben a kérdésben ez a legfontosabb feladata: vagyis egy igazán radikális küzdelem a háború ellen - mert a radix, a gyökér, a háborúskodás legmélyebb gyökere ellen kell küzdeni. Ez a gyökér, ez a forrás pedig - az ige szerint - az embernek és az emberiségnek az egész lelkületében, lelkiségében, szellemi habitusában van. Érdekes egy nagy hírű kultúrtörténésznek a második világháborút pár évvel megelőzően tett kijelentése: ”Megszállott világban élünk. És mi tudjuk ezt. Senkit sem érintene váratlanul, ha az őrület egy nap őrjöngésbe törne, melyből a szegény európai emberiség eltompultságba és megzavarodottságba hullana vissza, miközben még dübörögnek a gépek, de a szellem elköltözött. A jólét növelése, még nagyobb haladás, még több kultúra, technika, műveltség nem segíthet rajtunk. Ami igazán szükséges, az egy belső megtisztulás. Az ember szellemi alkata kell hogy megváltozzék. Új lelkiségre van szükség.” (Huizinga: A holnap árnyékában) Pedig akkor még nem volt atomkorszak.
A háború végeredményben nem egyéb, mint egybeömlése rengeteg millió apró lelki folyamatnak: olyanoknak, mint bizalmatlanság, önzés, gyűlölet, hatalmi vágy, faji előítélet, irigység. Ezeknek az összeömlése és hömpölygő folyammá áradása a háború. Ez a lelki robbanóanyag, amihez már csak egy lelkiismeretlen csóva kell, hogy bekövetkezzék a végzetes explózió. És ez a veszedelmes robbanóanyag az egyes emberek szívében gyülemlik. Mondjuk úgy, mindnyájuk szívében. Ezért a harcunk a háború ellen itt kezdődik: a szívben. Mert az ugye természetes, hogy nem az atomban van a veszedelem, hanem az emberben. Az atomerő magában véve sem nem jó, sem nem rossz. Nem isteni és nem ördögi erő. Egyszerűen természeti erő. A veszély nem ettől van, hanem az embertől. Az igazi probléma nem a technika vagy a tudomány kérdése, hanem az ember morális magatartása és felelőssége. A végső kérdések nem a laboratóriumokban dőlnek el, hanem az emberek erkölcsi beállítottságában. A nagy probléma most az, hogy elég érett-e az emberiség arra, hogy a megismert atomerőt helyesen is tudja használni. A mentalitásról van szó. Egy új, jobb, felelősségteljesebb lelkiségért való szellemi küzdelemről van szó. Az egyes embert és a népeket eltöltő új lelkiségről.
4) Érzitek már, mennyire aktuális ez az áldás-kérés: ”Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől”? Luther Márton ezt a szót, hogy ”mindenestől”, úgy fordítja a német Bibliában: durch und durch (át meg át). Jó pestiesen így mondhatnám: a békesség Istenének a Lelke járjon át, hasson át benneteket, durch und durch. Tehát minden porcikánkat, gondolatunkat és indulatunkat, idegeinket és reflexeinket, ösztöneinket és vágyainkat. Durch und durch! (Át meg át!). Hogy ne maradjon bennünk semmi abból a bizonyos szellemi fertőzöttségből, az irigységnek, gyűlöletnek, önzésnek, hatalmi vágynak abból a lelkületéből, ami a háborúhoz a lelki töltést, az atmoszférikus robbanóanyagot szolgáltatja.
Amíg két jó barát ellenséggé tud válni, amíg férj és feleség nem tud egymás mellett élni, addig egy-ugyanazon népen belül nem szűnik meg a fúrás, acsarkodás, gyűlölködés, rosszindulat egymás iránt. Addig a háború lelki puskapora mindig robbanásra kész állapotban veszélyezteti az emberiség életét. Ezért fontos, hogy a békesség Istene maga szenteljen meg bennünket mindenestől, és a mi egész valónk, mind testünk, mind lelkünk, tisztán, feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Azzal járulsz hozzá legeredményesebben a háború elleni küzdelemhez, ha kiszolgáltatod magad Isten Lelkének, hogy mosson át, itasson át, szenteljen meg, telítsen meg téged magadat, meg a környezetedet - durch und durch! Mindenestől.
És még valami egészen speciálisan keresztyén feladatunk van ebben az ügyben. Ugyanezt az áldást, a békesség Istenének ezt a megszentelő áldását kérni a többi emberre is, az egész világra! Az imádság nemcsak áhítatossági gyakorlata a hívő embernek, hanem komoly szolgálata kell hogy legyen, elszánt szellemi küzdelem. Pál apostol azt írja az Efézusi levélben: ”Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6,12) A háborút előidéző eme erők ellen szellemi harcot folytat Krisztus népe. Ebben az imaharcban igazán remélem, hogy mindnyájan, akik csak imádkozni szoktunk, naponként kiveszitek a részeteket. Mert ha nem, akkor mit ér egyáltalán az imádságotok, akkor mi a csudáért szoktatok egyáltalán könyörögni? Ma, ha valaki nem vállalja ezt a szellemi küzdelmet a világ rontó erőivel szemben a maga rendszeres imaszolgálatával, az jobban teszi, ha többet nem is imádkozik. Nem használni ma ezt a leghatalmasabb fegyvert, amivel a lelkület fertőzése ellen a lelki atmoszféra tisztaságáért harcolni lehet, bűn. Könyörögni, könyörögni, könyörögni azért, hogy a békesség Istene szentelje meg ezt az egész világot - durch und durch!
Ugye, mennyire aktuális ez az áldás? Rajtunk áll, hogy valóban áldássá váljék Istennek ez az igéje mindnyájunk életében, ennek a világnak a javára.
Ámen
Dátum: 1961. június 4.