Pál apostol azt írta egyszer a korinthusi gyülekezetnek: ”Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” (1Kor 2,3) Azóta is minden keresztyén prédikáció központjában ez áll: a kereszt evangéliuma, mint az egész keresztyén életünk alapja. Nagypénteken pedig kimondottan magára a középpontra kell, hogy irányuljon minden figyelmünk, Jézus áldozatára és ennek alapján arra a felséges titokra, amit röviden így szoktunk mondani: megváltás. Ez a történet, amit most felolvastam, nemcsak egyik része a passiótörténetnek, nemcsak egy láncszem abban az eseménysorozatban, ami azon a régi nagypénteken történt, hanem ebben a részben jelképesen benne van a megváltás egész csodája. Pilátus a halálra ítélt gyilkost szabadon bocsátja, az ártatlan felett pedig kimondja a halálos ítéletet. ”Elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.” - mondja alapigénk. Mintegy képben ábrázolódik ki itt a megváltás ténye: a bűnös ember szabadulása a Krisztus halála árán.Barabbás szabadul, mintegy a halál kapuján át kilépve visszatér újra az életbe, Jézus pedig... Igen: Jézussal pedig mi történik? Az, ami Barabbással kellett volna, hogy történjék. Ami annak a halálra ítélt gonosztevőnek járt volna, azt most mind Jézus kapja. A Barabbásra váró szenvedés mind Jézusé lesz, Barabbás megostoroztatása Jézusra hárul, Barabbás keresztjére Jézus kerül: ”Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.” (Mt 27,26b)
El tudjuk képzelni egyáltalán azt a rettenetességet, azt a kegyetlen nyomorúságot, ami ezek mögött a szavak mögött van: ”Kezökbe adá”? Kiszolgáltatja, odadobja nekik, odalöki eléjük, mint az állatkertben a húscafatot a vadállatoknak. Nesztek! Táplálék! Szaggassátok! Szinte látom a durva katonamarkokat, amint nyúlnak az áldozat felé, megragadják, letépik róla a ruhát. S kezük között ott vergődik Jézus, meggyötörve, megszégyenítve, amint lemeztelenített háttal rágörbül a rövid korbácsoló oszlopra. ”Megostoroztatván”. Szinte hallani lehet e szó mögött az ötágú, ólomvégű szíjostor suhogását a levegőben. Ahova ezek lecsapódnak, ott szakad a bőr, ronggyá tépődik a hús, patakokban folyik a vér. Nem is bírhatja soká Jézus. Összeroskad megtörve az ütések alatt, s már olyan csak, mint egy darab szerencsétlenség, vonagló féreg, nem is ember. Igen, ez mind benne van ebben a szóban, hogy ”megostoroztatván”. És ez még csak a nyitánya az igazi nyomorúságnak. Rúgva, lökve, kiabálva rángatják fel a földről. Meg ne haljon idő előtt! Vonszolják, hajtják végig a szent város utcáin. Át a városkapun, fel a Golgota dombra. Ott kezénél és lábánál fogva a durva gerendákra szögezik. És ott függ Jézus, szitkokat és gúnyt köpködő emberek között, tehetetlenül a bitófán, és lassan meghal. És vérzik... És mindez a szörnyűség még csak a külső oldala annak, amit ez a két szó jelent: megostoroztatván, ...hogy megfeszíttessék! Ki tudná emberi szavakkal elmondani azt a szörnyűséget, amit ez a két szó belülről jelent, lelkileg? Aki ennek a két szónak az igazi tartalmába megpróbálna belepillantani, az az Isten bűnt büntető ítéletének a kellős közepébe láthat bele: az magát a poklot, a kárhozatot látná. És itt elnémul minden szó. Itt besötétül minden. Mint ott a Golgotán is, amikor egyszerre a nappal közepén sötétség borult a világra. Míg végül a sötétségnek ebből a halálos öleléséből felszakadt egy rémült kiáltás, olyan, amihez hasonló még soha e földön el nem hangzott: ”Éli, Éli, lama sabaktani? Azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet?” (Mt 27,46) Ott, a Golgotán Jézus belezuhant a kárhozatba. Alászállott a poklokra...
És mindez az a pokol volt, ami Barabbást várta. Barabbásnak készült. Emberi igazságszolgáltatás szerint is, meg az isteni szerint is. Ez várt volna Barabbásra jog szerint. Az a korbácsoló oszlop, meg a keresztfa. Istennek ebbe a rettentő ítéletébe igazság szerint Barabbásnak kellett volna alámerülnie. Ezeket a pokoli kínokat Barabbásnak kellett volna végigszenvednie.
Ímé, milyen rettentő árat kellett fizetnie Jézusnak azért, amiért Barabbás megszabadult! Amikor Barabbás ezen a napon szabad emberként járkál Jeruzsálem utcáin, és újra beléphet az életbe, ugyanakkor Jézusnak vinnie kell Jeruzsálem utcáin a keresztet, be kell lépnie a halálba. Ahhoz, hogy az a nagypéntek Barabbás számára az élet napja lehessen, Jézus számára a halál napja kellett hogy legyen. Jézusnak a gyilkos Barabbás, a hitvány gonosz ember útját kellett végigjárnia stációról stációra, a megostoroztatáson keresztül a keresztfa-halálig. - Így került szabadlábra Barabbás. ”Akkor elbocsátá nékik Barabbást.” Hát ezt azután legkevésbé várta és remélte ez az ember! Képzeljük csak el, amint ott ül a börtönben. Lázadásért és gyilkosságért tartóztatták le. Reménytelen eset. Ki van zárva a szabadulás. A római hatóság nem sokat teketóriázik az ilyen emberekkel. Ott ül a börtönben. Pár óra még talán, és vége van. Ez biztos. De olyan borzasztó! Hiszen az élet mégiscsak a legdrágább valami! Ösztönösen is ragaszkodunk hozzá. És olyan nehéz - különösen fiatalon, egészségesen - elszakadni tőle. De muszáj! A római hatóság kérlelhetetlen. Barabbásnak meg kell halnia. Előbb megostoroztatni, azután megfeszíttetni és meghalni. Akkor egyszerre, egészen váratlanul, amikor már teljesen leszámolt az élettel, valami olyan történik, ami még soha: lépések hallatszanak a folyosón, kulcs csikorog a zárban, nyílik az ajtó, s beszól egy hang a rabnak: Barabbás! Szabad vagy! Más valaki hal meg helyetted. Mehetsz haza! ”Akkor elbocsátá nékik Barabbást...” Hogy ez mit jelenthetett Barabbás számára? Ki tudná azt elmondani? Micsoda öröm, kacagás, megrendítő, boldog élmény lehet: visszakapni az életet. Hát igen. Jézust átadták megostoroztatásra és megfeszítésre, Barabbás mehet, Barabbás szabad... ”Akkor elbocsátá nékik Barabbást.”
Hogy azután lelkileg is jelentett-e valamit ez a megrendítő élmény Barabbás számára, azt már nem tudom. De azt sem tudom, hogy az egész nagypéntek és ez a nagypénteki istentisztelet jelent-e valamit lelkileg a te számodra? A Bibliában nem olvasunk többé Barabbásról. Nem tudjuk: vajon megtért-e ez az ember később. De nem is tartozik ránk. Én itt most nem Barabbás megtéréséről prédikálok, hanem Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről. Mint Aki Barabbásért is megfeszíttetett. És ez Barabbás számára is az üdvösség lehetősége volt. Kimondhatatlan nagy lehetőség. Mert Jézus nélkül Barabbás néhány órán belül a halál kapuján sétált volna be az örök kárhozatba. Így pedig, hogy Jézust végezték ki helyette, Barabbás szabad, élhet, láthatja a napot, járhat-kelhet Jeruzsálem utcáin, újra kezdheti az egész életét. Mindenesetre ennek a halál által már megragadott embernek a számára újra megnyílt az élet kapuja is. Ha volt valaha oka embernek nagy hálával nézni fel Jézus keresztjére, akkor elsősorban ennek a Barabbásnak lehetett. Hiszen azáltal, hogy Jézus meghalt - élhet ő. Egy végzetes csere történik itt: Jézust ítélik el Barabbás, a bűnös helyett, és Barabbást mentik fel Jézus, az ártatlan helyett.
Íme, atyámfiai: ez a megváltás csodája. Ez a személy- és szerepcsere. Isten Jézust ítélte el helyettünk. Az én vétkemet is, meg a tiedet is maga az Isten Jézusra rakta rá, tehát Ő maga is beleegyezett abba a cserébe, amit ott Barabbással kapcsolatban a nép javasolt. Így lesz szabad a bűnös, mert az igaz elítéltetik. Jézus odaáll a te helyedre, a maga helyére pedig odaállít téged: cserél veled, és éppen ezzel a megfoghatatlan cserével hajtja végre a megváltásodat. Képzeljétek el azt a felséges jelenetet, amikor a börtönőr megnyitja a cella ajtaját és bekiált a rabnak: Barabbás, szabad vagy! Ezt a jó hírt szeretném most hozni nektek is, akárhonnét jött valaki, akármilyen bűnök emléke nehezedik a lelkére, Isten üzeni: szabad vagy! Más valaki halt meg helyetted. Igen, a nagypéntek, mindaz, ami ezen a napon történt, azt jelenti, hogy az élő Isten, az igazságos Bíró teljes amnesztiát hirdet mindenkinek, feltétel nélkül. Nem azért, mert kérte valaki, vagy megbánta bűneit, hanem Jézusért. Azért, mert Jézus a bűnösökért meghalt. Amnesztia! Ez a szó ma a világi hatóság jóvoltából új tartalommal van tele nagyon sok ember számára. Rengeteg szorongó szív megdobban hallatára... - Vajon kinek dobban meg a szíve, amikor a mennyei hatóság hirdet örök amnesztiát? Nézzétek, Barabbásnak is szabad volt ezt a hihetetlen örömhírt azonnal elhinnie, amint a tudomására hozták. Neked is szabad elhinned, most, azonnal, minden feltétel nélkül. Nem kell előbb méltóvá lenned rá, Barabbás sem volt méltó. Méltatlanságod teljes tudatában, megoldatlan életed problémáinak kellős közepén, kéretlenül és váratlanul ér az örömhír: szabad vagy! Krisztus halt meg helyetted.
Tudjátok-e, hogy ez olyan végtelenül nagy üzenete Istennek, hogy amikor valaki úgy igazán a szívével veszi tudomásul, a szó szoros értelmében új emberré válik általa? Úgy érzi, mintha újra ajándékba kapta volna az életet. És akkor már az ember azt is érzi, hogy ennek az életnek most már igazán minden perce, minden része és alkalma arra való, hogy odaszentelje annak, akinek köszönheti. Hiszen Neki köszönhetem, hogy élhetek egyáltalán, hogy láthatom a napot, hogy szabadon járkálhatok az utcákon. Hát még azt, hogy szólhatok az Istenhez, kérhetem az áldását, számíthatok a segítségére, aktív szeretetben viszonyulhatok a másik emberhez, akárki legyen az, és az örök élet reménységével tekinthetek a halál elé. Igen, atyámfiai, Barabbás története egy döbbenetes igehirdetés, aminek a lényege ez: Jézus meghalt, hogy mi élhessünk általa! Ó, ha legalább egy-egy ilyen nagypénteken beleremegne a lelkünk a megváltásnak ebbe a csodájába! De ennek van feltétele, mégpedig az, hogy Barabbásban magunkra ismerjünk. Hogy ez a szó: bűnös, ne csak szó legyen számunkra, hanem igazán átélt valóság!
Aki nem érzi magát bűnösnek, annak nincs mit keresnie a nagypénteki istentiszteleten. Aki nem érzi magát bűnösnek, az most teljes komolysággal tegye fel magának ugyanazt a kérdést, amit Pilátus nagy tanácstalanságában így fogalmazott meg: ”Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?” (Mt 27,22b) Aki nem bűnös, annak a számára az egész golgotai jelenet botrány. Csak az elítélt bűnösök, csak a keresztet érdemlők, csak a kárhozat várományosai számára van hely a Golgotán. A nagypéntek csak bűnösöknek való. Csak az ilyen embernek jelent örömhírt, evangéliumot. Mert csak az ilyen ember tudja méltányolni, hogy lám, már az ő helyét elfoglalta valaki más, az ő keresztjén ott függ más, az ő életének a sebeitől már vérzik valaki más, az ő halálát már elszenvedte valaki más. Ez a megváltás: élni, mert Jézus meghalt.
Merj hát úgy élni a világban, mint megváltott ember! Sokszor egy-egy nagy műtét után az orvos kijelenti: a beteg meggyógyult, felkelhet az ágyból és hazamehet. A beteg nem mer engedelmeskedni, azt hiszi, nem tud felkelni, nem tudna még lábra állni. De ha engedelmeskedik a felszólításnak: egyszerre maga is csodálkozva veszi észre, hogy megy a dolog: sikerült! Nos, ha hiszel Jézusban, megváltott ember vagy. És akkor merj gyógyultan kilépni ebből a templomból most, merj az Ő akarata szerint élni, neki engedelmeskedni, szeretetet pazarolni, örömet, vigasztalást, békességet munkálni az emberek között. Meglátod, hogy ami eddig nem sikerült, most megy, most sikerül! Gondolj arra, hogy ajándékba kaptad újra az egész életet. Mert az Isten ”elbocsátá nékik Barabbást” - vagyis téged -, ”Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.”
Ámen
Dátum: 1963. április 12. (nagypéntek).