Az egyik külföldi egyházi folyóiratban nagyon elgondolkoztató kérdéseket tettek fel az olvasók részére, és megkérték őket, hogy írásban válaszoljanak. A kérdések így hangzottak: Jézus evangéliuma segítség-e az ön számára a mindennapi életben, vagy akadály? Mennyire képes ön a mindennapi munkájában Jézus evangéliuma szerint élni? Van-e tapasztalata arra vonatkozóan, hogy az evangélium az ön számára az inspiráció és a hivatás forrása? Ugyanúgy végezné-e a munkáját akkor is, ha Jézus evangéliumáról nem is lenne tudomása? Jó lenne ám, ha ezekre a kérdésekre nekünk is írásban kellene megfelelnünk. Ha kényszerítve lennénk arra, hogy elgondolkozzunk ezeken a kérdéseken, és lemérjük rajta a magunk keresztyénségét a gyakorlati életben. Talán kitisztázódnának, öntudatosodnának bennünk olyan kérdések, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk hívő emberek? Hogyan is lássuk magunkat ebben a világban? Körülöttünk csupa olyan ember él, aki tudja, mit akar. Mi vajon tudjuk? Tudjuk, hogy mit akarunk ebben a világban, a mindennapi életben, mint Jézus tanítványai? Van-e nekünk egyáltalán valami speciális szerepünk, szolgálatunk, hivatásunk? És ha van, mi az? - Igen, ezekről a kérdésekről szeretnék többször is majd beszélni, most pedig egy általános bevezető prédikációban azzal foglalkozni, hogyan is lássuk magunkat, az egyházat, Krisztus hívő népét ebben a világban.
A felolvasott igéből ezt hallottuk: Jézus ”magához szólítá a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként”. (Mk 6,7a) Figyeljétek csak meg ebben az igében ezt: magához hívta, kiküldte... Tudjátok, hogy az egész keresztyén élet ritmusa lüktet ebben? Jézus magához hívja az övéit és kiküldi őket. Azért hívja magához, hogy kiküldje őket a világba. Úgy küldi ki Jézus a tanítványait ebbe a világba, hogy előbb magához hívja, majd felkészíti őket a kiküldetésre. A keresztyén ember mindig a világból megy oda Krisztushoz, és mindig Krisztustól megy a világba. Így válik érthetővé a templom, az istentisztelet jelentősége is. A világból mindenünnen idesereglünk a templomba, Jézus hívására, és innen küld ki bennünket a világba, innen megyünk ismét szerteszéjjel a világba. Azért jövünk ide, Jézushoz, hogy felkészülve mehessünk ki a világba. Ne úgy tekintsétek tehát ezt a templomot, mint egy olyan kis szigetet, ahová még nem csapott be a világ szennyes hulláma, vagy mint egy kis lelki oázist, ahol az ember végre valami mással is foglalkozhat, mint mindig csak a pénz, meg a munka, meg a politika, meg a kenyérgondok. Valahogy olyanformán vannak a templomok az országutak mentén, mint olyan helyek, ahová mindig újra betérünk ”tankolni”, feltöltődni, üzemanyagot felvenni, hogy azután legyen megint mivel bírni tovább az utazást, a fuvart, a vontatást, a szolgálatot, a feladatokat. Országúton a világban - így lássátok a templomon belüli és azon kívüli élet viszonyát.
Nagyon jól tudom, hogy jó nekünk itt benn a templom falain belül, az ember olyan meghitt környezetben érzi magát, a jól ismert liturgia, énekek, miliő, emberek, mind otthonos érzést keltenek bennünk. De sohase feledjük el, hogy a templom, az egyháznak bármilyen összejövetele, bibliaórája nem egyéb, mint az a hely, ahol a lelki izmainkat jól megmasszírozzák azért, hogy a világban, a mindennapi életben minél jobban és minél eredményesebben használhassuk. Ha van valami az életben, amit nem lehet l’art pour l’art művelni, akkor az Isten ügyével való foglalkozás az. Isten igéjét sohasem azért hallgatjuk, hogy lelki élvezetben legyen részünk, hanem azért, hogy felkészüljünk, megtelítődjünk azzal a bizonyos üzemanyaggal az életre. Hív - kiküld. Azért hív magához, hogy kiküldhessen. Persze, amikor magához hív, megvigasztal ha például szomorú vagy, de azért vigasztal meg, hogy mások vigasztalására küldhessen ki. Amikor magához hív, megoldja valamilyen problémádat, de azért oldja meg a problémádat, hogy most már felszabadulva küldhessen ki. Amikor magához hív, megtisztít a bűneidből, de azért mos ki a bűneidből, hogy szabad lelkiismerettel küldhessen ki. A megvigasztalás is, meg a bűnbocsánat is, az úrvacsora is azért történik, hogy megerősítsen, felkészítsen, megtöltsön újra és újra. Tehát, hogy kiküldhessen.
Ha az egész kegyességünk, hitéletünk nem a világ javára történik, hanem csak a magunk gyönyörűségére, kedvtelésére, akkor jobb is, ha nem jövünk többet ide, és nem foglalkozunk többé az evangélium dolgaival. Minden olyan vallásos cselekmény, amelyik nem e világba való küldetést tartja szem előtt, steril és Isten előtt utálatos. Jézus azért hív magához, hogy megfelelő felszereléssel és utasítással küldhessen ki. Ezt a küldetést jelképezi istentiszteletünk legvégén az áldás is. Amikor a gyülekezet az Isten házát elhagyja, akkor továbbra is egyház marad, a világban is egyházként él tovább. Éppen akkor, amikor az egyházi helyiséget elhagyjuk, akkor kezdődik a nagy próbája annak, amit az istentiszteleten megéltünk. Az áldás éppen arra vonatkozik, hogy a gyülekezet állja meg ezt a próbát és töltse be hivatását. Éppen arra kapja Isten népe az áldást az istentisztelet után is. Hiszen éppen kint a világban kell igazán Isten népének Isten népeként élnie. Nekünk a speciálisan keresztyén feladatunk tere a világ, a mindennapi foglalkozásunk sokszor szürke, egyhangú világa, a családi életünk világa, a politika, a művészet, a technika, a sport, a pénz különös, sokszínű világa.
A hitnek azt a bizonyos szép harcát, amiről az apostol is egy helyen ír, ott kell megharcolnunk a világban. A TSZ-ben, a hivatalokban, a laboratóriumokban, az iskolákban, a házassági és a családi élet problematikus helyzeteiben, meg a politikai életben. Nem itt, az istentiszteleten éli ki az egyház a maga egyház-mivoltát, hanem kint a világban. Itt, az istentiszteleten, a templom csendjében csak felkészül rá. Felveszi az üzemanyagot. Egyre jobban kezdi ezt látni Krisztus egyháza az egész világon. Volt olyan időszak az egyház történelmében, amikor az volt a jelszó: gyertek, segítsetek a lelkésznek végezni a szeretetszolgálatot, megszervezni a bibliaórákat, csinálni az egyházat. Most pedig éppen fordítva: a lelkész segít nektek, meg a bibliaóra, az istentisztelet, az egész egyházi gépezet segít nektek egyháznak lenni, Isten népeként élni a világban.
Az egyházat sose úgy lássátok, mint e világtól elundorodott emberek társaságát, hanem úgy, mint amelyik nagyon is benne van ebben a világban, mégpedig rajtatok keresztül, a ti réveteken. Ahol ti e világban éltek, munkálkodtok, ott a ti réveteken az egyház van jelen, Krisztus. Sohase úgy lássuk a dolgot, hogy ez itt az egyház, és amaz ott a világ, és ez két ellentétes terület, amelyik egymás ellen dolgozik. Az egyház oldaláról nézve ez semmiképpen sem így van. Az egyház a világért van. Nem önmagáért van, hanem a világért. Istennek nem az a célja az egyházzal, hogy az csak legyen, viruljon, növekedjék, gazdagodjék minél jobban, egzisztáljon, hanem az, hogy eszköze legyen Istennek, amellyel a világban, a világért munkálkodik. Nem az a fontos, hogy mi ebben vagy abban a templomban kellemesen, otthonosan érezzük magunkat, hanem az, hogy el tudjuk mondani a viselkedésükkel, a szavainkkal ennek a világnak azt, amit Jézusról tudunk.
Az egyháznak éppen nem a világtól elfordulva, önmagába befordulva kell élnie a maga külön életét, hanem a világ felé fordulva. Éppen nem egy lelki gettóba való bezártság érzetével, hanem a világért való felelősség fokozott tudatával. Az egyház Isten missziójának az eszköze, Jézus missziós népe ebben a világban. Jézus azért hív magához, hogy kiküldjön. Kiküld! Tudod, mi vagy te kint a világban? Kiküldött. Egy küldöttség tagja. Olyan valaki, aki küldetésben jár ott. A világban, a családi életnek, a politikának, a tudománynak, a művészetnek, a sportnak a világában mindnyájan bizonyos küldetéssel vagyunk jelen, mint akiket Jézus küldött oda. Próbáld ezt realizálni adott helyzetben. Én itt most Jézus küldötte vagyok. Nem magamat képviselem, nem a saját érdekeimet, hanem Jézust magát. Mint egy nagykövet egy idegen országban: ő sem magánember, hanem egy ügyet, egy országot, egy népet képvisel mindig, mindenütt. Valahogy így: te is mindig és mindenütt Jézus ügyét, Isten országát, Isten népét képviseled. Ez a küldetésed. Nem a foglalkozásod, hanem a küldetésed. Lehet, hogy a foglalkozásod gimnazista, gyári munkás, éjjeli őr, de úgy vagy gimnáziumi tanuló, gyári munkás, éjjeli őr, mint akit Jézus küldött oda. Ez a küldetésed.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, amit egyik atyánkfia mondott el a saját munkahelyén történt esetről. Az illető testvérünk a betegfelvételi irodán dolgozik egy kórházban. Egyszer egy 30 év körüli férfi jelentkezett felvételre. Atyánkfia kérte az iratait, amelyek a felvételhez kellenek. Nem voltak iratai, és ahelyett, hogy bocsánatkérő hangon megmagyarázta volna, miért nem tudta beszerezni, elkezdett kiabálni: nem elég, hogy beteg vagyok? A papír a fontos, nem az ember? Csúnya, káromló szavakat dobálva atyánkfia felé, már fordult is ki az irodából. Mi szokott ilyenkor történni? A tisztviselő még jobban kiabál, kioktatja az illetlenül viselkedő ügyfelet, az még jobban méregbe jön - kész a vihar. De nem ez történt. A tisztviselő Jézus küldötteként volt ott. Így mondta el nekem az eset folytatását: legszívesebben megsimogattam volna ezt a csúnya kis embert. Biztosan az Úr sugározta belém a szeretetet, mert fölháborodás helyett csodálatos nyugalom és együttérzés támadt bennem. Megpróbáltam megmagyarázni neki, hogy nem szekírozásképpen kértem az iratait, hanem mert engem is kötnek a szabályok, de majd beszélek az orvossal, nem tudnak-e egy sürgősségi papírt adni, hogy iratok nélkül is felvehessem. Azután elkezdtünk beszélgetni. Csendes hangon. Egyre meghittebben. Lassan kiderült, hogy senkije sincs, mindenkiben csalódott, mindenki elhagyta. Sírni kezdett. Azután kérlelt, hogy ne haragudjak rá. Annyi rosszat kapott már az emberektől, azt hitte, hogy én is bántom. Háromszor is fogadkozott, hogy legközelebb nem fog papírok nélkül jönni, és igazán ne haragudjak rá. Lecsendesült minden vihar. - Valahogy ilyenforma az, amikor valaki Krisztus küldötteként van ott egy hivatalban.
Egy másik atyánkfia. Bevásárolni járt a Budagyöngye piacon. Többen is vártak egy pult előtt, míg rájuk került a sor. Atyánkfia meghallotta, amint valaki beszélgetés közben ilyesmit mondott: milyen sokan halnak meg az ismerőseim közül! Atyánkfia közbeszólt: csak a testünk. A másik felfigyelt: Ön hisz az örök életben? - kérdezte mohón. Persze, hogy hiszek - mondta atyánkfia. Az egész földi életem egyensúlyát ez a hit jelenti. A másik nagyot sóhajtott: de jó lenne erről egyszer elbeszélgetni! Kérem, tessék, nagyon szívesen - mondta atyánkfia. - Íme, ilyenforma az, amikor valaki Krisztus küldötteként megy fél kiló sárgarépát vásárolni a piacra.
Egy másik eset. Egyik hívő atyánkfia egy üzemben dolgozik. Megtudta, hogy ugyanabban az üzemben másik két Krisztusban hívő testvér is dolgozik. Megkereste őket, összebarátkoztak. Most a három hívő testvér az üzemnek minden gondját-baját, problémáját megbeszéli egymással és Jézussal. Jézus is kettesével küldte ki a tanítványokat. Ma is jobb az, ha ketten vagy hárman hordozzák a felelősséget másokért, az egész gyár minden dolgáért. Együtt beszélik meg, együtt gondolják át, együtt imádkozzák meg az egész közösség gondjait, problémáit. Ezek hárman például ilyen dolgokért szoktak imádkozni: ne legyen annyi selejt a termelésben, őrizze meg az Úr a munkásokat az üzemi balesetektől, adjon erőt az éjszakai műszakban dolgozóknak, őrizze az erkölcsi légkört a szennyeződéstől. - Íme, ilyen az, amikor valaki nemcsak úgy a maga szakállára, hanem Krisztus küldötteként áll egy gép mellett.
Egyszer egy magasan álló egyházi személytől kérdezte meg valaki: Önök hálóval, vagy horoggal halásznak itt? Mire az illető így felelt: Egyikkel sem, hanem csak a vizet próbáljuk megváltoztatni, hogy élhessenek a halak. Ezt csinálta az a két diák is, akik szabadidejükben elmentek havat lapátolni egy olyan ház járdájáról, amelyikben két beteg ember lakott és nagy problémát jelentett számukra a hó. Valahogy ilyen az, amikor valaki Krisztus küldötteként tölti a szabadidejét.
Jézus mindnyájunkat azért hív magához, hogy kiküldjön. Próbáld meg csak realizálni, hogy te ott, ahol vagy, Krisztus küldötte vagy. És próbálj igazán számot adni magadnak arról, hogy az evangélium így segítség lesz-e a számodra a mindennapi életben, vagy akadály. Egészen bizonyosan lesznek tapasztalataid arra vonatkozóan, hogy Jézus evangéliuma a számodra igazán inspiráció és hivatás forrása!
Ámen
Dátum: 1963. március 10.