Isten segítségével új sorozatot szeretnék kezdeni: minden hónap utolsó vasárnapján a Hegyi beszéd egy-egy soron következő részletét szeretném magyarázni. Mindnyájan ismerjük valamelyest Jézusnak azokat a mondásait, tanításait, amelyeket röviden Hegyi beszédnek szoktunk nevezni. Maga ez az elnevezés onnan ered, hogy e tanítás-gyűjtemény elején ez olvasható: “Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és a mint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai”. Nem valószínű, hogy egyetlen alkalommal mondott prédikáció volt ez, hanem talán többször is kiment Jézus egy bizonyos dombtetőre, valahol Kapernaum vagy Názáret közelében, vissza-visszajárt ugyanarra a helyre, és ott tanította az embereket. Ezeknek a tanításoknak a gyűjteménye az ún. Hegyi beszéd.
Bevezetőül még annyit, hogy a Hegyi beszéddel kapcsolatban meglehetősen téves fogalmak élnek az emberek gondolatában. Két véglet között feszülnek ezek az elképzelések: Az egyik véglet szerint a Hegyi beszéd egy kész szociális program, eszerint kell megjavítani az életet és reformálni az egész világot. Nem kisebb egyéniség, mint a nagy orosz író, Tolsztoj volt ennek a gondolatnak a nagy apostola, aki meg is próbálta a maga életét meg a környezetét a Hegyi beszéd mértéke szerint átformálni. A másik véglet szerint a Hegyi beszéd nem használható a mindennapi élet gyakorlatában, mert olyan magas erkölcsi ideált állít föl, amit ember elérni, betölteni úgy sem tud, de nem is érdemes, mert ilyen elvek szerint csak alulmaradni lehet a létért való kemény küzdelemben. Mi hát az igazság? Mire való a Hegyi beszéd? Használható vagy nem használható a mindennapi életben?
Nos, atyámfiai, a Hegyi beszédet akkor látjuk helyesen, ha elsősorban nem mindenféle életszabály, morális erény fölsorolását látjuk benne, hanem: Jézust! A Hegyi beszédben is annak az Istennek az evangéliumáról van szó, aki önmagát adja Jézus Krisztusban, és nem egy sor parancsot és törvényt. Szinte azt mondhatnám: elsősorban nem is annyira a Hegyi beszéd a fontos, hanem a beszélő maga. Nem is annyira az, amit mond, hanem az, aki mondja. Nem a prédikáció, hanem a prédikátor maga. Amely pillanatban a Hegyi beszéd mondatait, tanácsait, parancsait különválasztom Jézustól, abban a pillanatban értelmetlen és teljesíthetetlen szabályok tömkelegévé válik az egész, egy olyan túlfeszített erkölcsi programmá, amivel a mindennapi életben vajmi keveset kezdhet az ember.
A Hegyi beszédnek akkor van értelme egyáltalán, ha Jézus mondja, ha mindig Jézussal van kapcsolatban. Jézussal, akiben elérkezett hozzánk egy egészen új életforma: az Isten országa. Jézuson át már az eljövendő Isten országa erői hatnak, és akik Jézust befogadják magukba, azokban ezek az erők egy egészen újfajta és szokatlan életgyakorlatot formálnak ki. Itt, a Hegyi beszédben mintegy elmondja Jézus részletesen, hogy milyen annak az embernek az élete - hogyan viszonyul emberekhez, baráthoz, ellenséghez, pénzhez, kísértéshez, napi gondokhoz stb. -, aki Ővele van kapcsolatban, aki Őhozzá tartozik. Akinek Ő az Ura. Aki az Ő tanítványa és követője. Ha azt, amit Ő itt mond, például szeressétek ellenségeiteket, ne aggodalmaskodjatok stb., elválasztjuk Őtőle magától, rögtön értelmetlen és teljesíthetetlen törvénnyé lesz. De az Ő szájában ez nemcsak parancs, hanem Ígéret! Ez a csodálatos! Ha Jézus parancsol valamit, az a parancs tele van ígérettel. Nemcsak parancsol, hanem egyúttal képesít is. Lehetővé is teszi a számunkra. Például: Jézus nélkül valóban nem tud mit kezdeni az ember azzal a tanáccsal, hogy “a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.” (Mt 5,39), de ha Jézus mondja: egyszerre megmelegszik a szívem, lecsendesednek az indulataim, és magam is csodálkozva veszem észre, hogy megy a dolog.
Tehát a Hegyi beszéd mindig újra Jézushoz köt bennünket, mert Őbenne és Őáltala válik lehetővé, teljesíthetővé. És éppen ezért nagyon is gyakorlati dolog, nagyon is a mindennapi életre tartozó valami, mert a Hegyi beszéd szerint élő emberek lényén és cselekedetein át árad bele az emberi viszonylatok világába valami egészen új, teremtő erő. Igen, Isten országának az újjáteremtő ereje, a jóságnak, a szeretetnek, a tisztaságnak, a derűnek valami földöntúli hatása. Igen, valóban mennyei erőhatás. Semmi másra nincs olyan nagyon szüksége ennek a világnak, mint ilyen emberekre, mint a Hegyi beszédet megélő emberekre. Hadd próbáljam ezt egy példával is megvilágítani.
A második világháború idején történt valahol, hogy egy csapat fogoly szorongott egy német koncentrációs tábor barakkjában. Minden este bejött az őr és minden este kiválasztott egy embert, mindig ugyanazt az egy valakit, és azt nagy kedvteléssel megkínozta. A többi fogoly pedig mindezt estéről estére tehetetlen dühhel végigszemlélte - mert mit is tehettek volna egyebet, hiszen foglyok voltak, kiszolgáltatottak, védtelenek. Ha megpróbáltak volna védelmére kelni a társuknak, még nagyobb bajt okoztak volna neki is, maguknak is. A féktelen terrorral szemben teljességgel tehetetlenek voltak. Az egyik fogoly azonban mégis megpróbált valamit. Az egyik este, amikor megint jött az őr, odaállt eléje és így szólt: “Ha okvetlenül meg kell önnek kínoznia valakit minden este, akkor ma vegyen elő engem a változatosság kedvéért. Az őrt meglepte és váratlanul érte ez a fellépés. Arra számított, hogy ezek az emberek mind félnek, mert az ember gyáva, meghunyászkodó és önző. Kis töprengés után így válaszolt: Jó, ma este téged veszlek elő és nem a másikat. És ha már ilyen bátor vagy, hogy magad ajánlod föl magadat, te szabhatod meg, hogy hányat üssek rád. A fogoly így válaszolt: ezt az ön lelkiismeretére bízom. Ez megint nagyon megzavarta az őrt. Ő maga önmagát - különösen a foglyok szemével - olyannak látta, mint akinek nincsen lelkiismerete. Így szólt: Nekem nincs lelkiismeretem. Mire a fogoly újra támadt: Dehogy nincs, különben már régen agyonkínozott volna! Ez alatt a különös beszélgetés alatt az őrnek egészen elment a kedve a verekedéstől és otthagyta a foglyokat. És ettől kezdve a többi este sem jött vissza többé megkínozni valakit.
Valaki, aki a Hegyi beszéd szellemében cselekedett: “Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.”, illetve “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek.” (44b vers), áttörte a terrort, lefegyverzett egy ellenséget, megváltoztatott egy kibírhatatlan helyzetet. Mondjam így: megtörte a bűn hatalmát. Fegyvertelenül, erőszak nélkül, pusztán szeretettel? Nem! Jézussal. A Hegyi beszéd Jézusával, Jézus Hegyi beszédével. Ó, nagyon-nagyon gyakorlati dolog a Hegyi beszéd! Nagyon is e világra való. Bár sokkal többet megélnénk belőle!
Ugye kezd már érthetővé válni, miért mondja Jézus olyan sokszor tanítványaira, hogy “boldogok”. Igen, a Hegyi beszédben legelőször arról van szó, hogy milyenek az Ő tanítványai. Mielőtt arról beszélne Jézus, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek, elmondja, hogy milyenek: boldogok. Jézus tanítványai boldog emberek. Tudjátok, milyen hihetetlenül nagy dolog az, amikor valaki azt meri állítani önmagáról: én boldog ember vagyok? Eszembe jut Goethe, egy igazán nagyon szerencsés életű ember, aki e földi életnek mindig a napsütötte oldalán járt. De egyszer mégis így nyilatkozott: “Nem volt még életemben olyan huszonnégy óra, amit igazán boldognak mondhatnék.” Én is mint lelkipásztor, nagyon sok ember életébe nyerek bepillantást. Nekem is az a tapasztalatom, hogy nagyon ritka az igazán boldog ember a világon. Mi ugyanis általában úgy szoktuk elképzelni a boldogságot, hogy az olyan élet, amit nem zavar meg a szegénység, a nélkülözés, a szomorúság, a lemondás kényszere, más emberek rosszindulata, zaklatás, háborgatás, szenvedés, betegség, halál.
Nos hát ilyen életforma nincs. Egyszerűen azért nincs, mert ez a földi élet a maga természeténél fogva olyan, hogy vagy a nélkülözés, vagy valami szomorúság, vagy az emberi gonoszság, vagy betegség, vagy valami szenvedés, vagy a halál folyton összezavarja, komplikálja, nehezíti. Ilyen értelemben nem is lehet zavartalan boldogság. Úgy látszik tehát, az embernek ahhoz, hogy boldog lehessen, valami másra van szüksége, nem ilyen külsődleges zavartalan életkörülményekre, nemcsak sikerekre, jólétre, vidámságra, egészségre, elismerésre. Mindnyájan láttunk már olyat, hogy valakinek mindene megvan, ami a jól sikerült élethez szükséges: szép lakás, jó állás, szerető hitves, egészséges gyermekek, befutott élet - és mégis csupa békétlenség, elégedetlenség, belülről tele van váddal, panasszal. Az ilyen szerencsétlen lélek, ha akármilyen jól menne is a dolga, mindig boldogtalan maradna. És megfordítva: olyan ember is van, akit igazán nem kényeztetett el az élet, és mégis boldog. Vannak olyanok, akiknek igazán rettenetes a sorsuk, mégis boldogok - irigylésre méltóan boldogok.
Nos, éppen ezt a valamit adja Jézus. Felsorol jó néhány olyan helyzetet, amiben az emberek általában nem szoktak boldogok lenni, sőt... Szegényekről, sírókról, üldözöttekről, méltatlanul szenvedőkről beszél, és azt mondja: boldogok. Ezek is lehetnek boldogok! Nem arról van szó, hogy előbb szegénnyé kell lenni ahhoz, hogy valaki boldog lehessen, és előbb sírnia kell, hogy boldog lehessen, hanem arról: még ha szegény is, még ha siralmas állapotban szenved is, Jézus tanítványa akkor is, ott is, lehet boldog. Tehát az a boldogság, amiről Jézus beszél, több mint szerencse, jókedv, vidámság. Több mint az a bizonyos romantikus boldogság, amit a filmek propagálnak: nem regényes happy end. Ez a boldogság nem kívülről, hanem belülről ható erő. Ez valamiféle belső egyensúly, ami nem borul fel akkor sem, ha az ember sír, vagy nélkülözni kénytelen, vagy üldözöttként menekül, vagy koporsó mellett áll.
Nagyon sokszor mondtam már, de vannak igazságok, amiket mindig újra el kell mondanunk: Jézus azt akarja, hogy a menny előbb kedélyállapot legyen bennetek, mielőtt az üdvösség helye lenne a számotokra. A mennynek előbb bennetek kell lenni, mielőtt ti a mennyben lennétek! Jézus nemcsak azért jött e földre, hogy emberi életeket vigyen a mennybe, hanem azért is, hogy a mennyet vigye bele emberek életébe! Jézus az egyetlen valaki ezen a földön, Aki a mennyből való, az Isten békéjének, derűjének, örömének, boldogságának a világából. Ahol Ő jelen van, ott az Isten derűjének, békéjének, örömének, boldogságának a mennyei légköre van. Ezért boldog az, aki a Krisztusé, akiben Jézus benne van. A belülről való rendben-létnek a kifejezése az, hogy boldogok. Az eredeti görög szó is: makariosz, a klasszikus görög nyelvben az isteni boldogságot fejezi ki, szemben az emberivel. Erről van szó Jézusnál is: Isten közösségbe von önmagával és részt ad a saját boldogságában. Krisztushoz tartozni, Krisztussal járni tehát jó dolog. Sokszor van úgy, különösen amíg fiatal az ember, azt képzeli, hogy a Jézust követő élet valami besavanyodott, örömtelen, csupa lemondás élet. Fiatalok féltik Jézustól a boldogságukat. Úgy gondolják, majd akkor fordulok Jézus felé, ha már az élet boldog szakaszán túl vagyok. Nos, ne féltse senki Jézustól a boldogságát, hiszen Jézus tesz igazán boldoggá!
Bizony, nem az életkörülményeink tesznek boldoggá vagy boldogtalanná, hanem a belső mivoltunktól függ ez. Ami magadban vagy, az határozza meg az életedet. Ha belülről boldog vagy, akkor az egész életed boldog lesz. Vigyázzatok! A gazdagság, a jóllakás, a háborítatlan, nyugalmas életforma, a vidámság, az autó, televízió, mosógép, utazás, taps, karrier jó dolog - de nem minden! Mind emögött lehet az, hogy fáj a szív, mardos a lelkiismeret, emészt a félelem, zúg a csend, elviselhetetlen az élet - boldogtalan az ember. A boldogságot vagy magunkban hordjuk, és akkor az egész élet boldog lesz még akkor is, ha bajok, szenvedések környékeznek; vagy ha bennünk nincs, akkor meg hiába keressük pénzben, örömökben, körülményekben - nem találjuk meg. Ezért olyan nagy dolog, amikor Jézus nem ezt mondja: nézzétek, ez vagy az tesz benneteket boldoggá, hanem ezt: boldogok vagytok. Ti, akik hozzám tartoztok, magatokban hordjátok a boldogságot, s ez a belső boldogság teszi igazivá és szenteli meg azután életünk minden külső boldogságát is.
A további prédikációban szeretném majd még sorra venni azokat a szituációkat, amelyekben Jézus boldogoknak mondja az Ő követőit. Most csak annyit: Jézus rámutat azokra, akik körülötte vannak, és azt mondja: boldogok vagytok. Rólunk van szó? A Krisztusban való igaz hit feltétele alatt: igen! Menjetek hát széjjel, és tegyétek boldogabbakká körülöttetek az embereket!
Ámen
Dátum: 1963. február 24.