Az exodus történetében, az Úr népének Egyiptomból való kivonulása történetében elérkeztünk a legnagyobb jelentőségű eseményhez: a páskabárány misztériumához. Olyan nagy jelentőségű dolog ez az ótestamentumi nép életében, hogy innentől kezdve új időszámítás kezdődik. “Szólott vala pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Égyiptom földén, mondván: ”Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között." (2Móz 12,1-2) Tehát innentől kezdve megváltozik az egész eddigi időszámítás. Isten mintegy belenyúl a polgári év folyásának a megszokott medrébe és közli az Ő népével, hogy mostantól kezdve új időszámítást kezd velük, jeléül annak, hogy most kezdődik az igazi élet, most: a megszabadulás pillanatától kezdve él valóban az Úr népe!
Így van ez minden embernek is az életében, aki már saját tapasztalatából tudja, mit jelent az exodus, a Krisztus által való megszabadulás a bűn, a halál és a Sátán rabságából. Minden hívő ember bizonyságot tud tenni arról, hogy valóban jelentőség nélküli volt az élete mindaddig, amíg megváltásának a tudatára nem ébredt, amíg Krisztus vérének ereje által meg nem békült az Istennel. Az újjászületése és a megtérése előtti élet nem is volt élet, hanem halál. Üres és hiábavaló volt minden, amit akkor tett, még ha emberi mértékkel mérve nagy tettek szakadatlan láncolata volt is az. És csak akkor lépett az igazi élet ösvényére, amikor felragyogott előtte a Krisztus. Akkor kezd el igazán élni, onnantól kezdve számít az élete igazán életnek, amikor egyszer Isten kegyelméből hit által megismeri Azt, Aki azt mondta magáról: “Én vagyok... az Élet!” (Jn 14,6) Ezzel a megismeréssel - tehát Krisztusnak Megváltóként, az én személyes Megváltómként való felismerésével - valóban egy egészen új élet kezdődik el az életemben, tudniillik ezzel kezdődik az örök élet. A te életedben elkezdődött-e már ez az új időszámítás? Elkezdődött-e már az az élet, amikor Krisztusban, Krisztusból, Krisztussal és Krisztusért kezdesz élni? Ha valaki azt felelné, hogy ő nem emlékezik rá, mikor kezdődött el életében ez az új időszámítás: az mindig gyanús! Félő, hogy el sem kezdődött! Életünk nagy jelentőségű eseményei nem szoktak kiesni könnyen az emlékezetünkből. Ha valaki nem emlékszik vissza arra a legnagyobb eseményére az életének, amikor általment a halálból az életre, amikor kijött Egyiptomból, ahová beleszületett, amikor megszabadult a Sátán és halál hatálya alól: azzal a lélekkel nem is történt semmi! A házasságkötésének az időpontját is meg tudja mondani az, aki kötött egyáltalán házasságot. Elképzelhető volna-e, hogy valaki szövetséget kötött az Úr Jézussal és nem tudja, hogy mikor? Ha nem tudod, mikor kezdődött az új időszámítás az életedben, az azt jelenti, hogy nem is kezdődött el az új élet, az örök élet!
Isten annyira fontosnak és nagy jelentőségűnek tartja ezt a szabadulást, hogy külön felhívja Mózes és Áron figyelmét, mondván: “Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között.” (2Móz 12,2) Az egyiptomi rabságban eltöltött idő nem is bírt jelentőséggel, legfeljebb csak arra szolgált, hogy a reá való visszaemlékezéssel ébren tartsa és elmélyítse a hálát azért a szabadító kegyelemért, amiben Isten részesítette az övéit!
Mi hát az a nagy esemény, ami ekkora fordulatot ad mindennek, hogy attól kezdve számít csak az élet valóban életnek? Valami egészen rendkívüli esemény: mégpedig az Isten büntető ítéletétől való szabadulás a páskabárány vére által! Az Egyiptomból való kivonulás előtti utolsó nap estéjén ugyanis az Úr népe egész gyülekezetének családonként le kellett vágniok egy-egy ép, hím, egyesztendős bárányt, annak a vérével meg kellett hinteniök a két ajtófélfát és szemöldökfát, húsát pedig meg kellett hogy egyék azon éjjel, teljesen útra készen a reggel megkezdődő kivonuláshoz. Isten előre megmondotta nékik, hogy olyan végső csapást készít az Egyiptom-beliekre, ami szörnyűségében mind az előbbi kilenc csapást messze fölülmúlja, és arra fogja kényszeríteni az egyiptomiakat, hogy az Úr népét végre szabadon bocsássák. Azon az éjszakán ugyanis minden elsőszülöttnek meg kellett halnia Egyiptomban. Az Úr népe is Egyiptomban lakván, áldozatul eshetett volna ennek a büntető ítéletnek, ezért kellett a megölt bárány vérével megjelölni azokat az ajtókat, amelyeken belül az Úr választottai élnek, hogy a büntető angyal, amikor általmegy Egyiptomon és meglátja a vért, elmenjen mellettük, megkímélje őket. “És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.” (13. vers)
Testvérek, mint történeti tény is: felségesen tárja elénk Isten szabadító kegyelmét, de még ennél is sokkal fontosabb az a felséges igazság, amit ez a történeti esemény jelképez! Az egész történet minden részletével együtt az Úr Jézusra, az Ő golgotai halálára és az Ő szent vére által való megváltás felséges csodájára mutat előre. És itt a Szentek Szentjének olyan titkai nyílnak meg, amelyeket szinte csak mintegy lelkileg térden állva lehet elmondani és végighallgatni. Az a páskabárány, amelyet itt Egyiptomban le kellett ölni: megrendítően pontos előképe annak a Názáreti Jézusnak, akit mikor Keresztelő János megpillantott, önfeledten kiáltott fel: “Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit! (Jn 1,29) Attól kezdve az Újtestamentum több mint 25-ször nevezi a mi Megváltónkat Báránynak, Akinek a vére sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatjára! A bárány vére mentette meg Egyiptomban az Úr népét az ítélettől. Míg másutt pusztulás, veszedelem és gyász volt: a bárány vérének az oltalma alatt teljes békesség és biztonság uralkodott. Míg másutt tombolt a halál: addig a vérrel megjelölt ajtók mellett továbbment, hiszen ott már kitombolta magát a halál: igaz, hogy nem az elsőszülöttön, mint a többi házakban, hanem egy bárányon. De éppen az volt a kegyelem, hogy a báránynak ezt a helyettesítő föláldozását, leölését elfogadta az Úr! ”Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba." (23. vers) Ebből a leírásból fogalmat alkothatunk magunknak Krisztus vére jelentőségéről és erejéről. Megrendítően szent dolog a vér Isten szemében! Ímé, az Ő kijelentésében így nyilatkozik róla: “Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11)
És azt ne gondoljuk, hogy ez csak elavult ótestamentumi gondolat, mert az Újtestamentumban határozottan kijelenti az Úr, hogy “vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat!” (Zsid 9,22) Ezért beszél az Újtestamentum is szakadatlanul a Krisztus véréről. Hallgassunk meg néhány olyan Igét, ahol Isten beszél Krisztus véréről: “Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,” (Róm 3,24-25); “De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8,9); “A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1,7); “Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség; És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.” (Kol 1,19-20); “Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: Menynyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsid 9,13-14); “...atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által” (Zsid 10,19); “Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1Pt 1,18-19); “És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által” (Jel 1,5); “Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,7)
Azt jelentik ezek az Igék, hogy Isten szemében Krisztus vérének olyan nagy értéke van, hogy arra való tekintettel minden bűnt meg tud bocsátani, és a bűnös embert úgy tudja magához fogadni, mint a Krisztus által teljesen megtisztultat, megigazultat. Spurgeon beszélt egyszer egy öreg emberről, aki élete végén, betegágyában fekve, fölöttébb nyugtalanná vált a halál közelsége miatt. Valahogy azt érezte az öreg ember, hogy ha meg kell most halnia, nincs rendben az ügye az Úr Istennel. Kis unokáját kérte, üljön oda az ágya mellé és olvasson neki valamit a Szentírásból. A kislány szívesen megtette, amit az öreg kért tőle, de mennél tovább olvasott, a beteg annál nyugtalanabbá vált. Egyre nyomorultabbnak érezte magát. Bűntudata egyre borzalmasabbá vált és egyre jobban elsötétült előtte minden. Az egyik napon azután a kislány ehhez a részhez érkezett a Bibliában: “Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,7) Ez áll ott a Bibliában? - kérdezte az öreg ember. Igen nagyapám, ez - válaszolta a kislány. Akkor olvasd el még egyszer - intett az öreg. A kislány újra olvasta: “Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” Most gyere ide, kislányom, fogd meg az ujjamat, és tedd arra a helyre, amit az előbb olvastál... Rajta van most az ujjam pontosan ugyanazon a helyen? Na, akkor jó. És majd mondd meg a család többi tagjának, hogy ebben az Igében való hitben haltam meg! Azzal lecsukódtak a szemei és elindult az öreg ember, megszabadulva minden kételytől, be az örök nyugalomba.
Tedd rá az ujjadat te is Istennek arra az ígéretére, amit írásba adott, hogy Krisztus szent vére tégedet is megtisztít minden bűntől! Hidd el, hogy annak a szent vérnek az oltalma alatt teljes biztonság van: a bűnbocsánat és az örök élet biztonsága! Ha annak a páskabáránynak a vére távol tartotta az öldöklő angyalt, a Szentháromság Isten második személyének, az Úr Jézus Krisztusnak a vére mennyivel inkább megóvja, befedezi azt, akiért hullott a keresztfán. Akin ez a szent vér van, aki a vér alatt van: amellett úgy fog majd elhaladni az utolsó ítéleten Isten bűnt büntető igazságszolgáltatása, mint az egyiptomi angyal a választottak háza előtt; akin ez a szent vér van, aki a vér alatt van: azt iszonyodva kerüli el a Sátán is, annak nem árthat, mert nem tud áthatolni rajta. Gyakorlatilag azt jelenti ez, hogy ha érzed, hogy közel férkőzött hozzád a Kísértő: menekülj a szent vér alá, ott nem árthat többé! A Mózes által közvetített parancs így szólt: “Ti közűletek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig.” (2Móz 12,22) Csak ott, a vérrel meghintett ajtó mögött volt biztonság az Úr választottai számára is. Csak azt nem érte baj, aki a vér alatt maradt! Vidd be a vér alá a gondolataidat, a vágyaidat, a testedet, a szívedet, a családi életedet, a hivatásodat, az anyagi helyzetedet, a pihenésedet, a munkádat: mindent, ami a tiéd, ami te vagy, és ott majd megtapasztalod ennek a drága vérnek az erejét! Majd akkor megtudod, mit jelent a gyakorlatban az, hogy Jézus vére megtisztít minket minden bűntől!
Végül még csak annyit, hogy az isteni rendelet szerint a vérrel meghintett ajtók mögött teljesen útra készen, mintegy várakozó állapotban készen állt a nép. Így szólt a parancs: “És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az.” (2Móz 12,11) Nem azt jelenti-e ez, hogy már külsőnkön is meg kell hogy ismerjenek bennünket, hogy megváltott, elkülönült, várakozó nép vagyunk? Olyan nép, amelynek jelen magatartása összhangban van jövendő rendeltetésével?! Olyan nép, amely teljes erejével igyekszik arra, hogy el is érje azt, amiért meg is ragadta őt a Krisztus.
Bár megismerné ez a világ a mi életünkből, hogy olyan nép vagyunk, amely meg van váltva mindattól, amiért mások élnek-halnak. Olyan nép vagyunk, akik Isten rendelkezésére bocsátottuk magunkat, akik egy jobb haza felé vettük zarándokutunkat, akik várva-várjuk Krisztus dicsőséges megjelenését. Az bizonyos, hogy semmi sem győzi meg jobban a világot keresztyénségünk valódiságáról, mint egy ilyen élet!
Ámen
Dátum: 1949. október 16.