Olyan ez a történet, hogy szinte nem is minden mondatról, hanem minden szaváról külön kellene elbeszélgetni. Sajnos, nem futná ki az időnkből. Hadd próbáljam hát kiemelni belőle a legfőbbeket, mintegy aláhúzni néhány sokat jelentő szót, hogy így kihangsúlyozottabban maga az Ige szóljon hozzánk!
Így kezdődik: “mikor leszállt vala a hegyről, nagy sokaság követé Őt!” Mt8,1 Milyen csodálatos mágnes volt Jézus! Mint ahogyan a mágnes magához vonzza a vasat, úgy hogy csak erővel lehet eltávolítani róla, úgy vonzza az Úr az embereket. Ahová csak ment, mindenhova özönlöttek utána az emberek, hogy hallják, mit mond, lássák, mit cselekszik. És itt rögtön hadd kérdezzem meg, Te megérezted-e már az Úrnak ezt a magához vonzó erejét? Odavonzott-e már téged maga után, hogy kövesd Őt? Bevonzott-e már a Vele való belső közösségbe? Én nem tudom, de egy dolog bizonyos, az, hogy megpróbált már az Úr téged is magához vonzani, hiszen azt akarja, hogy minden ember eljusson az igazság megismerésére. Lehet, hogy talán egy betegség volt az, amikor hívott és vonzott az Úr. Amikor kénytelen voltál csendességben lenni, amikor kívül maradt a hangos világ minden zaja, foglalkozása, szórakozása és álmatlan éjszakákon kénytelen voltál meghallani az áldott hívó szót, amint csendesen mondotta: add át a szívedet, hiszen mi lesz az örökkévalóságban veled? Emlékszel, hogyan vonzott akkor magához az Úr?
Vagy meghalt valaki, aki nagyon drága volt neked, és úgy érezted, mintha minden összetörött volna benned. Nem vetted észre, mintha egy kéz nyúlt volna feléd, és egy meleg hang hívott volna: “Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” Mt11,28
Vagy állás nélkül maradtál, nem tudtál mit kezdeni az időddel, nem találtad a helyedet. Nem érezted-e, hogy talán azért van ez, hogy ráérj egyszer végre törődni olyan kérdésekkel, amikkel eddig a sok munkád miatt nem foglalkozhattál? Ilyen kérdésekkel: hogy mi van az üdvösségeddel, hogyan állsz a bűneiddel, él-e még benned a lélek? Talán éppen Isten adta rád ezt a kényszercsendességet, hogy életed eddig elhanyagolt nagy kérdéseire figyelmeztessen!
Jézus vonz magához! Mint annak idején a sokaságot! És ha érezted ennek a csodálatos mágnesnek a vonzását, az Ő kegyelmének a keresését: engedj neki, engedd, hogy megtaláljon! Lehet, hogy nagyon sok minden közrejátszott abban, hogy most idejöjj, de mindazokban az eseményekben, amelynek eredőjeként most itt vagy: érezd meg az Úr vonzását, személyes és személyedre szóló hívását. Azért vagy itt, mert az Úr hozott ide, és mert az Úr itt most mondani akar neked valamit!
A legelső mondanivalója nagyon lesújtó. Így folytatódik ez az Ige: “És ímé, eljővén egy bélpoklos.” Mt8,2a Gondoljuk csak végig, mekkora nyomorúság és mennyi fájdalom lüktet ebben a szóban: bélpoklos! Akin elkezdődött ez a rettentő betegség, az menthetetlenül a halál fia volt, az szemtanúja lehetett a saját teste lassú szétbomlásának. És nem volt reménység, szabadulás, segítség! Aki bélpoklos volt, az reménytelenül elveszett!
És nem csak az volt a baj, hogy ő maga a halál jegyese lett, hanem fertőzött is. Érintkezés, érintés útján terjedt. Ezért kellett az ilyen embernek kiszakadnia a környezetéből. Valahol, a városon kívül kellett laknia az ilyen szerencsétlennek. És amikor más emberek közelébe kerültek, hogy esetleg egy darab kenyeret kolduljanak, már messziről kiáltozniok kellett: Tisztátalan vagyok! Tisztátalan vagyok!
Milyen borzasztó lehetett, amikor valaki fölfedezett magán egy poklossághoz hasonló kis sebet. Először talán úgy volt vele, ahogyan a legtöbben lennénk, hogy nem mert rögtön, a legrosszabbra gondolni. Titkon reménykedett, hogy hátha nem is az a baj, de milyen lesújtó felfedezés lehetett végül, amikor kétségtelenné vált, hogy itt a legnagyobb bajról van szó! Akkor azután nem volt többé könyörület: egyetlen búcsúcsók vagy kézfogás nélkül el kellett mennie hazulról, ki kellett mennie az emberek közül, lakatlan vidékre! Kimondhatatlan sok fájdalom, szenvedés és nyomorúság az, amit a bélpoklosság zúdít az emberre!
És most, igazán nem szónoki túlzás, hanem keserves valóság, mert Isten Igéje leplezi le előttünk -, hogy ebben a gyilkos betegségben szenved természet szerint minden ember. Bár nem testi, de lelki bélpoklosságban. És ez sem jobb, mint a testi! Mert a testi bélpoklosság testi halálra juttat, a lelki pedig örök halálra, hacsak nem jön valami segítség, hacsak nem történik valami csoda! A léleknek ez a bélpoklossága a bűn! Nincs a világon még egy valami, ami annyira kifejezné a bűn lényegét, hatását, veszedelmét, reménytelenségét, következményét, mint éppen a bélpoklosság! Sajnos, ezt a nyomorúságot már úgy örököltük mindnyájan!
Te megtetted-e már ezt a borzalmas felfedezést, hogy te is poklos vagy? Úgy van itt is, mint a testinél: az ember a végsőkig küzd ez ellen a fölfedezés ellen. Persze vannak bizonyos apróbb bajok, azt el kell ismerni. Hiszen mindnyájunknak megvannak a maguk gyöngéi és hibái, mondják, végül is nem vagyunk angyalok! De hogy egyenesen elveszett bűnös lennék: az már mégsem lehet! Hát, hiszen mindig rendes ember voltam, rám igazán nem mondhat senki semmit, mindig ügyeltem a tisztességre és a becsületre. Én lennék bélpoklos lelkileg? Az én állapotom volna olyan reménytelen, olyan elveszett, olyan halálraítélt? Lehetetlen!
Pedig így van és azért fontos eljutni erre a rettentő felismerésre, mert ameddig nem tudom, hogy milyen rettentő nagy bajom van, nem is tudok segítségért kiáltani, nem is tudom az orvost hívni! Pedig, ha az orvos nem jön segítségül, aki egyedül képes a bélpoklosságot gyógyítani, akkor elvesztem és elvesztél, akárkik vagyunk. Óh, bár meghallanád, és tudomásul vennéd, hogy te is bélpoklos vagy! Ne hidd el nekem! Vonulj el a belsőszobádba és kérdezd meg magát az Úr Istent csendes imádságban, mondd el neki: Uram, ma azt hallottam, hogy én is bélpoklos vagyok. Lehetséges ez? Én is elveszett bűnös vagyok? Lehetséges ez?
Én tudom, mit fog válaszolni az Úr. Ezt fogja mondani: Igen, úgy van, igaz! És esetleg rettentő óra lesz a számodra, amikor felismered magadban kétségtelenül a poklosságot. De ez lesz életed egyik legáldottabb órája is egyúttal. Mert akkor születik meg benned az olthatatlan vágy a Szabadító után! Ekkor fogsz majd nagyon-nagyon vágyni Krisztus után, a Vele való élő találkozás után. Ekkor szokott lenni az, hogy egyetlen ügye van az embernek: minden áron eljutni Jézushoz!
Figyeld csak meg ezt a bélpoklost, mennyire minden áron oda akart jutni Jézushoz! Tudta ő nagyon jól, hogy nem szabad belevegyülnie a tömegbe, bizonyára igyekeztek is távol tartani, amikor látták, hogy elszántan közeledik, de senkivel nem törődött, csak ment, mint az eszelős, mint aki tudja, hogy most, vagy soha, élet vagy halál függ ettől a találkozástól. Ezt olvasom ki ebből a rövid mondatból: “És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Mt8,2 Igen, idáig jut el az is, aki felismerte önmagában a poklosságot lelkileg, nem törődik emberekkel, szidalommal, gúnnyal, tilalommal, állásvesztéssel, csak azt érzi, hogy neki fontosabb ügye van, mint az egész világ: neki most el kell jutnia Jézus elé, és le kell borulnia előtte! Aki így törtet, minden akadályon át, mindenáron megy Krisztus felé, ott az áldott találkozás soha nem marad el. Aki a bűnei elől mintegy menekülve jön Krisztushoz, annak az esete már nem reménytelen, az már jó úton halad! Csak az nem találkozik az Úrral, aki nagyon egyenes testtartással és nagyon magabiztos fölénnyel közelget hozzá, aki passzióból jön. “Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” Mt5,3
Megrendítő ennek az embernek a bizalma Jézus iránt. “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Mt8,2b Semmi kétsége nem volt aziránt, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani. Pedig nem kis dologról volt szó! Ilyen még nem volt, hogy egy bélpoklost meggyógyítottak volna. Ez az ember mégis úgy kinézi Jézusból, föltételezi Róla, hogy Ő képes erre. Csak abban nem volt egészen biztos, hogy vajon akarja-e az Úr ezt a csodát elkövetni rajta? Ehhez nem ismerte még eléggé Jézust. Ő még nem tudta, hogy mennyi szeretet és könyörület és részvét van a Megváltó szívében. “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!”
Megszégyenítő ennek az embernek a bizalma. Milyen keveset tudott az Úrról, milyen kevéssé tudja, kicsoda Jézus! És milyen sokat tudunk mi Róla! Hiszen előttünk már Jézus egész élete, halála, feltámadása, mennybemenetele ismert. Mi már rengetegszer elkísértük Őt a betlehemi jászoltól a golgotai keresztig és a nyitott sírig, nekünk már nem kellene így mondanunk: “Uram, ha akarod”, mert mi már tudjuk, hogy Ő igenis akarja! Hiszen Ő akarta az egész megváltást, nem mi. Ő akart meghalni is a keresztfán, nem az ellenségei győzték le. “Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” Ján10,17-18 Ő maga mondta, hogy azért jött az embernek Fia, hogy “adja az ő életét váltságul sokakért” Mt20,28c. Jézus egész élete, halála azt hirdeti hatalmasan, hogy Ő igenis akarja a mi üdvösségünket, akarja a mi örök életünket, a mi bűnökből való szabadulásunkat, megtisztulásunkat. Mi már nem mondhatjuk úgy, ahogyan a bélpoklos mondta: “Uram, ha akarod”! A kereszt azt mondja nékünk: Isten, a mi Megváltónk igenis akarja. Tehát, Jézus akarja! Hallod? Jézus akarja! Csak az a kérdés, hogy akarod-e te is, azt, amit Jézus akar? Ha most megértetted, hogy az Úr nagyon akarja, hogy te is üdvösségre jussál, nagyon akarja, hogy te is elfogadhasd a bűnbocsánatot, és az örök életet: akkor mondjad most Neki hálás szívvel, döntőelhatározással, mintegy teljesen kiszolgáltatva magad Neki: Uram, én is akarom!
Milyen feltétlen bizalom van ebben a kijelentésben: “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Ez az ember tudja, hogy Jézus ezt megteheti, ha akarja. Képes rá. Van hatalma hozzá! “Megtisztíthatsz” és nem számította el magát. Jézus valóban megtisztította. És így volt ez más esetben: bármilyen bajjal és nyomorúsággal jött valaha valaki Jézushoz, mindegyiket meg tudta gyógyítani. Soha nem utasított el egyetlen könyörgőt sem. Még soha nem mondta egyetlen segélykérőnek sem: nagyon sajnállak, de rajtad nem tudok segíteni, a te eseted még az én képességeimet is meghaladja. Hanem: mindenki, aki csak odajött Hozzá, hogy kérjen Tőle valamit, mindig újra azt tapasztalta, hogy Jézus képes segíteni rajta! És ez nemcsak akkor volt így, hanem ma is. Nincs a bűnnek olyan köteléke, amit ne volna képes Jézus föloldani, nincs olyan megkötözöttség, amiből meg ne tudna szabadítani. Gyere hát nyugodtan te is, akárki vagy, borulj oda te is az Úr elé és meg fogod tapasztalni boldog ujjongással, hogy Jézus valóban tud rajtad segíteni.
“És azonnal eltisztult annak poklossága” Mt8,3b olvassuk tovább a csodálatos gyógyulást. Itt ezt szeretném aláhúzni, azonnal! Nem úgy, ahogyan földi orvosok gyógyítják a beteget, hogy lassanként javul a beteg állapota. Nem úgy, hogy minden nap egy kicsit jobban van, s a hosszú fekvés után nagy dolog, ha már egy órára föl szabad kelnie. Nem úgy, hogy pár nap múlva már egy kis sétát is szabad tennie az udvaron, de vigyázni kell, vissza ne essen a beteg. Jézus nem így gyógyított, hanem azonnal! Az egyik pillanatban még poklos sebekkel volt tele a beteg, a másik pillanatban meggyógyult!
Nincs szükség hosszantartó folyamatra ahhoz sem, hogy egy elveszett bűnös Isten megváltott gyermekévé váljék. Nem kellenek ehhez hónapok és évek, nem lassan és fokozatosan történik ez, hanem azonnal, úgy, ahogyan olvastuk a történetben. Egy lélek megmentése épp úgy, mint a poklos test gyógyítása Jézusnál a pillanat műve, és az sem számít itt, hogy milyen mélyre gyökerezett bele valaki a bűnbe. A mi Urunk számára egy nagyon mélyre zuhant gonosztevőmegmentése nem nehezebb feladat, mint egy olyan valakié, akinek sokkal kevesebb teher nyomja a lelkiismeretét. Semmi különbség sincs aközött, hogy valaki nagyon erősen meg van kötözve, vagy csak egy kicsit van megkötözve. Mindkettőnek egyformán a Szabadító Jézus Krisztusra van szüksége és Krisztusnak mindkettő megszabadítása egyaránt egy pillanat műve.
Végül így bocsátotta el Jézus a meggyógyult embert: “Meglásd, senkinek ne szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak!” (Mát8,4b) Mintha csak azt mondta volna Jézus: ne hallják az emberek, ami veled történt, hanem lássák! Ne szólj, hanem mutasd meg magad! Ha csak a szád van tele a rajtad esett csoda elbeszélésével, az nem sokat ér. Hanem: nyilatkozzék meg az életedben! Beszéljenek róla a tetteid! Ne beszélj annyit arról, mi mindenféle áldást nyertél az Úrtól, hanem mutasd meg inkább az életedben! Isten is jobban örül neki és az embereknek is több hasznuk lesz belőle. Tehát most ne szólj senkinek, hanem mutasd meg magad!
Csak aláhúztam néhány szót ebben a nagyszerű történetben. Maradjon most el minden emberi hozzáadás és szóljon hozzánk maga az Ige, úgy, ahogyan Isten Szent Lelke megíratta: “Mikor leszállott vala a hegyről, nagy sokaság követé őt. És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága. És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.” Mt8,1-4
Ámen
Dátum: 1950. június 11.