A pünkösd a keresztyénség leggyakorlatibb ünnepe. Mindazt, amit a karácsony, nagypéntek, húsvét jelent: a pünkösd teszi élővé és hatóvá a számomra. Mindazt, amit Jézus az Ő születésével, halálával, feltámadásával érettem elvégzett, mindazt a Szentlélek teszi bennem élménnyé, tapasztalattá, élő valósággá. A többi nagy keresztyén ünnep inkább azt mutatja meg, mit jelent számomra a Krisztus, a pünkösd pedig azt mutatja meg, hogy mit jelent bennem és rajtam keresztül a Krisztus! Bőséges példát mutat erre az Apostolok cselekedeteiről írott könyv. Az addig félénk, csendes, ügyetlen apostolok egyszerre nemcsak aktívvá, tevékennyé, hanem hatalmassá és erőssé váltak a Szentlélek kitöltésének a hatása alatt.
Mint amikor a vitorlákba egyszerre belekap a szél, és magával ragadja a hajót! Olyan erők működtek bennük, amelyek megmagyarázhatatlanok emberileg, olyan dolgok történtek általuk, amiket emberi erővel nem lehet végrehajtani. Például rögtön az első pünkösd napján nem az a csodálatos, hogy Péter, a beszéd tartásában járatlan és tanulatlan halász, előáll és nagy tömeg előtt hatalmas ünnepi beszédet tart - mert végeredményben szónokolni meg lehet tanulni emberi szorgalommal is -, hanem az a csoda, hogy annak a beszédnek a hatására háromezer ember tért meg! Pedig igazán nem volt valami rendkívülien hatásos beszéd, sőt, nagyon egyszerű, ügyetlen beszéd volt! Ha valaki szórul-szóra betanulná és elmondaná ugyanazt a beszédet valamelyik budapesti szószéken, nem aratna vele szónoki sikereket.
Hogy lehet hát, hogy mégis olyan nagy hatása volt akkor? Csak úgy, hogy valami magasfeszültségű lelki árammal volt telítve minden szó. Olyan erővel, amit már nem Péter adott bele a beszédbe - mert nem is telt volna tőle -, hanem maga Jézus Krisztus az Ő Szentlelke által. Vagy amikor kinyújtja valamelyik apostol a kezét gyógyításra a beteg fölé: megint olyan erők áradnak ki az emberi kézen át, amelyek nem emberi kéznek az erői, hanem az emberben titokzatos módon jelenlévő Krisztusnak az erői! Az apostolokkal azon a pünkösdön valóban az történt, amit azután Pál így fejezett ki alapigénkben: “Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. És ez nem képes beszéd, hanem pontos leírása annak a csodának, ami a Szentlélek hatására végbement bennük. Az történt, hogy az élő Krisztus áthatotta egész valójukat, és magával ragadta őket.
És nem azért íratta meg Isten Szentlelke ezeket a történeti tényeket, hogy minden pünkösd napján megemlékezzünk róluk, és sóvárogva gondoljunk arra, milyen jó lenne ennek az erőnek a birtokában lennünk nekünk is, hanem azért, hogy minden hívő embernek az életében elérkezzék egyszer az ilyen pünkösd ünnepe. Sok hívő embernek az a szomorú tapasztalata, hogy a hitig már Isten kegyelméből eljutott, de a keresztyén élet tekintetében mindig újra csődbe jut az igyekezete. A bűnbocsánatot nyert ember szeretne most már győzni is a továbbra is kísértő bűnök fölött, és kénytelen rájönni, hogy nem tud, mindig újra vereséget szenved. A megváltott, illetve a megváltás tudatára ébredt ember szeretne most már megváltottan is élni, de szomorúan tapasztalja, hogy mindig újra visszazökken abba az életbe, amelyből megváltatott. A Krisztusban hívő ember szeretne most már Krisztusban élő, Krisztust élő, krisztusi életű emberré is válni, s azután rájön, hogy nem elég ezt elhatározni, megfogadni, sőt egészen hiábavaló még erőlködni is rá! A sok kudarc után, amivel szégyent hozott keresztyén nevére, végül a hívő ember még a hitében is megrendül: igaz a megváltásom, történt velem valami, vagy csak beképzeltem magamnak? Lehetséges egyáltalán a gyakorlatban a megváltott élet?
Nos, Testvéreim, úgy nem lehetséges, hogy én akarom, mert a bűn fölött győzni, szentül, igazán és feddhetetlenül élni, krisztusi módon élni emberi erőfeszítéssel nem lehet. Ahhoz felülről való erő szükséges. És éppen ez az erőt adja a Szentlélek! Azt mondja Jézus a tanítványainak: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (ApCsel 1,8) Jézusnak ez az ígérete már beteljesedett. A Szentlélek már eljött, nem ezután kell lekérni, hanem már itt van. Kitöltetett a földre, körülvesz bennünket, csak be kell lélegezni, mint a levegőt. Lelked lélegzetvételével, az imádságoddal tele kell szívni vele a lelkedet, és akkor te is veszel erőt, akkor átjár tégedet is a Szentlélek ereje.
Egy holland újságban olvastam a minap egy fiatalember boldog bizonyságtételét. Elmondja az illető, hogy milyen rabszolgája volt a dohányzásnak. Többször elhatározta, hogy elhagyja, szakít vele, leteszi örökre, de erősebb volt a szenvedélye, mint ő, nem engedte. Sok kudarcba fulladt kísérlet után végre megértette, hogy amit ő nem tud megtenni, azt meg tudja tenni az Úr Jézus, és akkor így könyörgött: Uram, Jézus, én elhiszem, hogy nekem nem muszáj többé dohányoznom, mert Te ettől is megszabadítottál engem! És azóta tényleg megszabadult. Apró dolog - mondhatnád -, de hiszen a keresztyén élet éppen ilyen apró győzelmek sorozatából áll, és ami olyan nagyon elkeseríti a hívő embert, éppen az, hogy a legapróbb dolgokban is mindig, újra vereséget szenved. Én nem tudom, neked mi az a bűnöd, amibe mindig újra el szoktál botlani, ami miatt már a környezetedben lévő emberek is kezdenek kételkedni abban, hogy igazán Krisztus megváltott gyermeke vagy-e, de ha belélegzed a Szentlelket ezzel az imádsággal: Uram, én elhiszem, hogy nekem nem muszáj többé gyűlölködnöm, vagy indulatosnak lennem, vagy tisztátalanul gondolkoznom, vagy bármi módon elbuknom, mert te ettől is megszabadítottál engem! - akkor egyszerre megtapasztalod a Szentlélek erejét.
Csodálatos dolgokat mond el Isten Igéje a bennünk munkálkodó Szentlélek erejéről. A Róma 8,11-ben például ezt olvassuk: “De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.” El tudjuk-e képzelni, micsoda erő, milyen kibeszélhetetlen energia az, amely Jézust feltámasztotta a halálból?! Az ember is elő tud állítani rettentő nagy energiát, a modern robbanószerekben olyan energia feszül, ami ha felszabadul, elképzelhetetlen pusztulást okozhat, és ezrek életét olthatja ki pillanatok alatt. De olyan energiát, amely a kioltott élet lángját újra meggyújthatja, amely életet támaszt a halálból: ilyen energiát ember nem tud produkálni, csak az Úr Isten. És éppen ez az isteni energia a Szentlélek. Ezt nem lehet emberi mértékkel mérni, csak ámulva lehet tudomásul venni, hogy a Szentlélek olyan rettentő erő, amely feltámasztotta a halott Jézust a halálból, és most ugyanez az erő, ha elkezd benned is munkálkodni, mi történik benned? Még ha olyan tehetetlen és erőtelen voltál is, mint egy halott, lelkileg megelevenít a Szentlélek.
Péter apostol az ő közönséges II. levelében így beszél a Szentlélekről: “Az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, ...hogy isteni természet részeseivé legyetek!” (2Pt 1,3-4) A Szentlélek isteni természet részesévé tesz. Ereje által kiteljesedik a hívő ember életében az a természet, ami Isten szerint való: a “szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség”. (Gal 5,22) A Szentlélek olyan erő, amely képes az én indulatos természetem helyén a Krisztus indulatát és a Krisztus természetét kifejleszteni, úgy, hogy a szó szoros értelmében véve jézusivá váljék minden szavam, cselekedetem, gondolatom, tekintetem! A Szentlélek olyan teremtő erő, Aki képes kiábrázolni rajtam - aki még a legkisebb rossz tulajdonságom fölött sem tudtam győzni -, a Krisztust, hogy az Ő szent, áldott és áldást jelentő élete láthatóvá váljék az én megjelenésemben. Olyan rettentő nagy erő, hogy képes rajtam, az én személyemen bemutatni a világnak az élő Jézus Krisztust! A Szentlélek az az isteni erő, amely tégedet is, engemet is isteni természet részesévé tud tenni!
De itt jól jegyezzünk meg valamit: a Szentlélek nem egy bizonyos személytelen erőhatás! Nem valami, hanem Valaki, mégpedig a velünk lévő és bennünk munkálkodó isteni személy. Krisztus ezzel búcsúzott tanítványaitól: “Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.” (Jn 14,18) És ezt az ígéretét váltotta be pünkösdkor: a Szentlélekben Ő maga, a megdicsőült Úr jött vissza hozzájuk. Az Atya küldi a Szentlelket, mint a Fiú helyettesét, de a Szentlélek egyben maga az Atya is, meg a Fiú is. Az az Isten, aki itt van, aki most is jelen van és hajlandó bármelyikőnk szívébe most beköltözni, és az isteni természet részesévé tenni. A Szentlélek a benned élő Krisztus. Mert a keresztyénségben nemcsak arról van szó, hogy higgy a Krisztusban, hanem arról is, hogy éljen benned a Krisztus. A Szentlélek úgy munkálkodik benned, hogy egyre jobban hasonlóvá tesz Krisztushoz. Ő teszi számodra egyre tudatosabbá Krisztus jelenlétét, Ő világítja meg számodra Krisztus akaratát, és ugyancsak Ő tesz képessé, Ő adja az erőt is ennek az akaratnak a kiélésére. A Szentlélek által Krisztus kezd el élni benned. És amikor te rájössz arra, hogy te képtelen vagy a legjobb szándék mellett is megváltott életet élni, gondolj arra, hogy Krisztus képes reá! Nem kell hát neked küszködve, erőlködve, fogcsikorgatva szent életet élni, ha a Krisztus él benned. Hagyjad, hogy Ő gondolkodjék a lelkeddel, szeressen a szíveddel, cselekedjen az akaratoddal, beszéljen a nyelveddel, nézzen a szemeddel, végezzen áldott munkát a két kezeddel! Nem te vagy erős, bátor, kitartó, nem te küzdesz, győzöl, szeretsz és vigasztalsz - minderre te képtelen vagy -, hanem mindezt az élő Jézus Krisztus cselekszi benned! Ő éli benned a maga szent és áldott életét a Szentlélek által! Ez volt Pál apostolnak a legboldogabb pünkösdi tapasztalata, amikor így szólt alapigénkben: “Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!”
Ehhez mindenesetre az kell, hogy éljek többé ne én! Tudod, melyik "én"-ről van szó? Arról, amely ezekben a szavakban árultatik el a legjobban: önakarat, önszeretet, önbizalom, önelégültség, önigazultság, önhittség, öntetszelgés, önsajnálat, öndicséret, stb. Nos, hát ez az "én", nem élhet tovább, ha azt akarod, hogy Krisztus éljen benned. Az az isteni természet, amiről az Ige szólott, amit a Szentlélek munkál benned, a saját bűnös, romlott emberi természeted helyén, és helyett virágozhat csak ki, és sohasem amellett.
Lakásínség idején előfordul, hogy a hatóság valakinek a lakásából egy vagy két szobát lefoglal, és idegeneket telepít be oda. Jóllehet az egész lakást bérli valaki, vagy talán éppen a tulajdona az a lakás, mégis csak egy bizonyos rész fölött van ilyenkor rendelkezési joga. A lakás többi része elzárt terület a számára. Ez bizonyos tekintetben rendjén lehet a földi lakásokkal, de nincs rendjén, ha a szívedben is így van! Az egész lakást, az egész szívet a Szentlélek rendelkezése alá kell bocsátani! Csak az a baj, hogy ezt olyan ritkán teszik meg a Krisztus megváltottai. Sok zárt terület van még, ahová a Szentléleknek nem engedünk szabad ki-bejárást. A Szentlélek pedig nem erőszakoskodik, nem töri föl a bezárt ajtókat, hanem megvárja, amíg önként megnyitjuk előtte, és csak azután vonul be oda is!
Van-e a te szívedben, a te életedben is ilyen elzárt terület, szoba, fülke vagy lyuk, ahová még nem kérted és nem engedted bevonulni Krisztus Szentlelkét? Nem gátolod-e, nem akadályozod-e az Úr Lelkét abban, hogy áldott uralkodását megkezdje és gyakorolja az életed fölött? “Élek pedig többé nem én” - mondja az apostol. Ha nálad az a baj, hogy nagyon is él az "én", mondd meg az Úrnak ezt is, valahogy így: Uram, én elhiszem, hogy nem muszáj élnie az énemnek, én elhiszem, hogy az én énem is megfeszíttetett veled együtt, és én elhiszem, hogy most már Te élsz bennem!
Nem muszáj elmúlnia ennek a pünkösdnek is anélkül, hogy a te számodra igazi pünkösdöt jelentett volna! Szabad néked szívedben az élő Jézus Krisztussal távozni innét, és élni most már a teljes, diadalmas, megváltott krisztusi életet!
Ámen
Dátum: 1949. június 5. (pünkösd)