Úgy vélem, hogy az Apostoli Hitvallás legnehezebb tételéhez érkeztünk el, amikor a II. Hitcikkelyről akarunk beszélni, tehát arról, hogy: Hiszek... “a Jézus Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától.” Miért volna ez a legnehezebb tétel? Jézus Krisztust nem magyarázni kell, hanem leborulva imádni. Azért, mert Jézus Krisztus személyét illetően olyan titokkal, olyan csodával állunk szemben, amit sehogyan sem lehet emberi értelmünk számára megfoghatóvá tenni, érthetően megmagyarázni. Jézus Krisztus személye az emberi gondolkodás számára mindig botránkoztató marad, sőt bolondság, ahogyan azt az Ige is mondja. Amikor most én mégis Őróla akarok beszélni, nem megmagyarázni akarom a titkot, a csodát. Sőt, előre hadd mondjam meg, hogy minden, amit el akarok mondani Róla az Ige nyomán, az mind nem egyéb, mint éppen mindenféle magyarázatról való lemondás, minden okoskodásnak az elutasítása és csak egy szerény, alázatos rámutatás magára a titokra, magára a csodára, amit Isten Jézus Krisztusban kijelentett és cselekszik a földön.
Mindazt, amit Jézus Krisztus személyéről el lehet mondani, Péter apostollal fogalmaztatta meg a legrövidebben Isten Lelke, amikor Jézus kérdésére, hogy “Ti pedig kinek mondotok engem?” - a többiek nevében is így válaszolt: “Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!” #Mt16,16b
Nyilván ebből eredt a legősibb hitvallás legrövidebb formulázása, amelyik mindössze ennyi volt: Jézus a Krisztus! Ez mai nyelvre lefordítva úgy hangzanék, mintha azt mondanám: ez az ember az Isten! Mert valóban, ez a két név: Jézus és Krisztus, általánosságban azt jelenti, hogy ember és Isten! Jézus egy embernek a neve, azt az ember így hívják: Jézus! Krisztus pedig egy cím, az isteni Megváltó “hivatali” megjelölése, héberül: Messiás, magyarul: Felkent. Ebben a kettősségben, ennek a kettősségnek az oszthatatlanságában és elválaszthatatlanságában van Jézus személyének a titka.
Tehát Jézus a Krisztus! Ez a hír, ez a mondat azt jelenti, hogy abban a Valakiben, Aki 1959 (ill. 2002) évvel ezelőtt a júdeai Betlehemben született, Názáretben nevelkedett, Jeruzsálemben meghalt, abban a valóságos, történeti személyben Isten emberré lett! Így mondja János apostol a híres tudósítást erről a csodáról: “Az Ige testté lett” #Jn1,14a. Ragadjuk meg hát előbb ennek a csodának a hozzánk legközelebb álló, emberi oldalát, testi valóságát! Regényekben fordul elő az, hogy egy királyfi, meg akarván ismerni közelről a népét, amely fölött majd uralkodni fog, mondjuk bányamunkássá lesz. Ilyenkor a bánya igazgatója utasítást kap az udvari kancelláriától, hogy titokban tartsák szemmel, vigyázzanak rá, nehogy valami baja történjék. Az előkelő “bányász” nappal lent dolgozik a bányában, esténként azonban leveti a munkaruhát és visszavonul a szállodájába, ahol azután megint herceg! Hasonlít ez ahhoz, amit Isten tett Jézusban, amikor a Szentháromság Isten második személye emberré lett, amikor az Ige testté lett? Nem! Távolról sem. Az csak játék volt, érdekes szórakozás Istennek Jézusban való emberré válásához képest!
De képzeljük el most, hogy az a királyfi úgy lesz bányamunkássá, hogy csekkfüzetét otthon hagyja. És a bánya igazgatója még csak nem is sejti, hogy az ismeretlen új munkás királyi herceg. Talán mindenben vállalja a királyfi a többi munkás sorsát, ő is ugyanazt a fizetést kapja, mint amazok. Hasonlítana ez a vállalkozás akkor ahhoz, amit Jézus tett? Nem! Akkor sem! Annak a királyfinak még így sem lenne megpecsételt és elkerülhetetlen sorsa a bányászsors. Bármikor otthagyhatná, bármelyik reggelen azt mondhatná ő, hogy kilép, nem csinálja tovább. És ezzel vége a kalandnak.
De annak a Betlehemben megszületett gyermeknek az esetében ez nem kaland volt, hanem véres valóság! Azt jelenti ez, hogy Jézus személyében az Isten éppen olyan valóságos húsból és vérből való emberi lény lett, mint te vagy én, mint akármelyikőnk. Éppen úgy édesanyától születve került bele ebbe a földi világba, mint bármelyik ember, valóban egészen a “bűn testének hasonlatosságában” #Róm8,3. Védtelenül, kiszolgáltatva állott ide ebbe a kegyetlen világba, úgy, hogy minden önkényeskedő, fölfuvalkodott őrült belevághatott az arcába, és gúnyt űzhetett belőle. Meg is tették sokan. Ő valóban nemcsak úgy tett, mintha szegény lett volna, hanem ténylegesen szegény volt. Ő valóságosan megüresítette magát és igazán szolgai formát vett föl, ténylegesen fölcserélte a mennyei dicsőséget a földi gyalázattal. Annyira szolidárissá, annyira teljesen eggyé vált velünk, hogy a mi fáradtságunk, éhségünk, szomjúságunk neki is egészen sorsa lett, sőt a mi bűnünk, a világ bűnének az átka teljes megsemmisítő erejével is egészen az övé lett, egészen őreá koncentrálódott. Számára az emberi sors elkerülhetetlenné, levethetetlenné vált, mert Ő maga mondott le arról a jogáról, arról a lehetőségéről, hogy adott pillanatban itt hagyja azt, mint a mesebeli herceg a bányát.
Amikor az Isten emberré lett Jézusban, akkor itt nincs semmi játék, semmi kaland, semmi “mintha”, semmi látszat, hanem ez valami megrendítően komoly, végzetes, halálos, véres valóság! Jézus Krisztus végigszenvedte az emberi test minden gyötrelmét, egészen addig a pontig, ahol a szív megáll, a test kihűl és visszatér a porba, amelyből vétetett. A betlehemi jászol és a golgotai kereszt között egy egész emberi sors van, a Názáreti Jézus nevű embernek a földi, emberi sorsa. Teljesen igaz tehát, amikor azt mondjuk, hogy Jézus valóságos ember! Nemcsak hasonlít hozzánk, hanem egy velünk!
De ebben az emberben az Isten lett emberré! Itt az istenség egységéből maga az Isten lép ki elénk Jézus Krisztus alakjában! Péter ránéz erre a különös emberre, átremeg a lelkén a nagy fölismerés, és ámulva mondja: “Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!” #Jn16.16b Ne tévesszen meg ez a kifejezés, nem úgy fia Istennek Jézus, mint nekem ifjabb Joó Sándor, hanem úgy, hogy látható képmása a láthatatlan Istennek, földi megjelenítője a mennyei Atyának. Nem egy Istentől különböző lény, hanem az élő Isten maga, Istennek emberi személyben megjelent mindenhatósága, kegyelme és igazsága.
Tehát még egyszer: Jézus nem azt jelenti, hogy egy Istentől különböző valósággal van dolgunk, nem a földi, vagy mennyei valóságok egyikével, hanem magával az élő Istennel, azzal a Teremtővel, Aki ugyanakkor teremtmény is. Jézus maga az Isten, Aki testben megjelenik a teremtmény világában.
Éppen azáltal, hogy Jézus Krisztus valóságos ember és valóságos Isten, pontosan ezen keresztül viszi bele a mi bukott emberi létünkbe a megváltó isteni erőt és értelmet. Éppen azért, mert olyan Istenben hihetünk, Aki Jézusban emberré lett közöttünk, azért lehetséges az is, hogy mi, te meg én, másképpen élhessünk. Keresztyénül, krisztusi módon, úgy, mint akik naponként tapasztalják önmagukon, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.
Mivel az örök isteni Ige testté lett Jézusban, azért lehetséges az is, hogy Jézus mibennünk is testté és vérré váljék, mibennünk is megtestesüljön, általunk is kiábrázolt és megélt valósággá legyen. Ezért lehetséges az is, hogy Jézus most kijöjjön velünk és bennünk a gyakorlati életbe innen a templomból, a családunk körébe, a hétköznapokba, a gépek és az íróasztalok mellé, az utcákra és üzletekbe, mindenhová!
Sokszor elmondtuk már, hogy ez a mai világ csak azt hiszi el az evangéliumból, a hitünkből, amit lát is belőle. Nos hát: Jézus ma is kész arra, hogy láttassa magát, csak legyünk mi is készek arra, hogy befogadjuk Őt!
Hadd mondjam el még, hogy a Pasaréti Egyházközségünknek a pecsétjében ez az Ige van: “Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!” Ezt választottuk annak idején az egyházközség jelmondatául, vezérigéjéül, azzal a céllal, hogy ezt a hitet valló egyház akarunk lenni. Nos, hát bár úgy lenne, hogy ne csak a hivatalos iratainkon, hanem a szívünkön is ott lenne pecsétként a boldog hitvallás: “Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!” #Mt16.16b
Ámen
Dátum: 1959. november 1.