A János evangéliuma tanulmányozása során most kivételesen nem a soron következő részt vettük elő, hanem előrelapoztunk benne jó néhány fejezettel, hogy húsvét első és második napján közvetlenül ama első húsvét nagy, örvendetes és diadalmas eseményeivel foglalkozhassunk. Ennek egyik nagyszerű jelenete tárul elénk a felolvasott versekben. Máriának a feltámadott Jézussal való találkozása alapján ma a húsvéti hitről szeretnék beszélni. Könnyű meghatározni, hogy a húsvéti hit természetesen nem más, mint a feltámadott Jézus Krisztusban való hit. Ezért azt szeretném hangsúlyozni először, hogy ki a feltámadott Jézus Krisztus, azután azt, hogy mi a feltámadott Jézus Krisztusban való hit, hogy azután végül megláthassuk: mi haszna van ennek reánk nézve, akik így hiszünk?
1) Mária, aki először ér oda Krisztus sírjához húsvét derengő hajnalán, nehezen jön rá arra, hogy mi is történt itt tulajdonképpen? Szinte egyik ámulatból a másikba esik. Először csak azt látja, hogy üres a sír, azután két angyalt lát azon a helyen, ahol Jézus holtteste feküdt. Amikor megáll maga Jézus a háta mögött: azt gondolja, hogy a kertész az, majd amikor végre fölismeri benne az Urat, azt hiszi, hogy Jézus a halálból az evilági életre tért vissza, olyanformán valahogy, mint Lázár, amikor kijött a sírból. Mint ahogyan ott a halott testvér visszaadatott családjának, bizonyára így adatott most vissza Jézus is az övéinek. És ezért akarná Mária az ő drága Mesterét megint rögtön úgy tisztelni, mint azelőtt, a földi élete idején: oda akar borulni a lábai elé, át akarja ölelni. Tehát nem ismerte föl azt a helyzetet, ami a feltámadás révén előállott. Azt hitte, Jézus ugyanabban az életformában mozog, él, van itt újra, amiben születésekor alászállott, lealacsonyodott. De éppen itt volt Mária tévedése. Mert valóban: feltámadott Jézus a halálból, de nem úgy, mint Lázár, mint Jairus leánya, vagy mint a naini ifjú. Azok mind ebbe a földi életbe támadtak “vissza”, mintegy visszajöttek a halálból ebbe, a halálon inneni életbe - Jézus pedig az örök életbe támadott fel, a halálon túli életbe ment át a feltámadásával! A húsvét nem a mulandó életbe való visszatérés, hanem egy nagy, merész, döntő, útmutató előretörés az örök életbe. Húsvétkor Jézus nem a mulandó világ börtönébe tért vissza, hanem éppen kitört a börtönből az örök élet szabadságába. Mária és a feltámadott Jézus között tehát ott van a titokzatos határvonal, ami a világot a túlvilágtól, az időt az örökkévalóságtól, Istent az embertől elválasztja. Ezért mondja az Úr Máriának: “Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz.” (Jn 20,17a)
Tehát megváltozott az egész helyzet, amiben Jézus eddig az övéivel volt. Nem ment ugyan még föl Atyjához a mennybe, de léte már nem evilági, hanem túlvilági és mennyei lét. Ha csak úgy támadott volna fel, mint Lázár - ahogyan azt Mária az első pillanatban hihette -, talán nagyon örvendetes, drága és áldott dolog lett volna egy kis társaságnak, de előbb-utóbb újra meg kellett volna halnia, mint Lázárnak. De áldott legyen érte Isten Szent neve: Jézus nem így támadott föl, hanem úgy, hogy örökre legyőzte a halált, úgy, hogy soha többé meg nem hal, átment a halálon, végigment rajta, annak az életnek a világába jutott, ami már túl van a halálon: azaz feltámadott! Ilyen Urunk van nekünk! Ilyen hatalmas, ilyen mindenekfölött való, ilyen diadalmas Valaki a mi Megváltónk!
Azért bizonyos Isten beszéde, minden szava, mert az a Jézus mondotta, Aki miután meghalt, feltámadott a halálból! Azért bizonyos a bűnbocsánat, mert az a Jézus halt meg érted, aki föltámadott a halálból. Mindazt, amit Jézusról tudsz, lássad mindig a föltámadás fényében! Akkor látod Őt jól, az Ő igazi dicsőségében és hatalmában. A húsvéti hit a feltámadott Krisztusban való hit. Azért tudom, hogy eleget tett Jézus érettem, mert feltámadott a halálból. Azért bizonyos, hogy elfogadta Isten Jézus áldozatát helyettem, mert föltámadott a halálból. Azért bizonyos számomra is az örök élet, mert az a Jézus, Aki helyettem fizetett a saját halálával, föltámadott a halálból!
Abban a Jézusban hiszel-e igazán, aki feltámadott a halálból? Mert csak az a Jézus az igazi, a Megváltó Jézus. Nem lehet úgy hinni Jézusban, hogy mindent elhiszek, egészen nagypéntekig, de tovább nem! Akkor nem ér semmit az egész hited! Akkor nem is keresztyén hit a hited! A keresztyén hit lényegénél fogva húsvéti hit! A feltámadott, a halálon győzelmet nyert Jézus Krisztusban való hit.
2) De hit! A feltámadott Krisztusban hinni kell! Nem látni, és nem érteni kell tehát a húsvét titkát, hanem hinni! Máriának is hinnie kellett. Ő is hit által bizonyosodott meg arról, hogy előtte áll a feltámadott Krisztus. Hiába látta - mert hiszen látta, ránézett -, de mégsem ismerte föl, mert kertésznek hitte azt, akit látott. A feltámadott Krisztust nem ismeri fel a szemünk természetes látása, a hit döntése is kell hozzá. Ugyanígy kellett hit által meggyőződniök a feltámadott Krisztus valódiságáról az emmausi tanítványoknak is. Egy egész hosszú úton együtt haladtak Vele anélkül, hogy felismerték volna útitársukban a feltámadottat. Miért? Hát nem hasonlított a feltámadott Jézus a három nappal azelőtti Jézushoz? Hát nem ugyanaz a Jézus volt? De igen, ugyanaz a Jézus volt Ő, csakhogy most már nem a földi élet határain belüli létben, hanem túl, abban a szférában, ahol a megismerésnek nem a szem, vagy a kéz, vagy a száj az eszköze, hanem a hit! Szinte azt lehetne mondani, hogy Máriának a hite volt az akadálya abban, hogy higgyen. Pedig olyan sok rendkívüli jel segítette volna már a hitét. A nyitott sír, az üres sír, a benne talált két angyal, maga a feltámadott Jézus megjelenése. És mindez nem volt elég - ma sem volna elég semmiféle materiális bizonyíték. Ő az értelmével halottnak tudta Jézust, és ezért nem volt képes felismerni Őt mint feltámadottat. Mária tudta, hogy Jézus halott! És ezért sehogyan sem akart ráeszmélni arra, hogy egészen más a valóság, mint amiről ő az értelmével olyan bizonyosan meg van győződve. Sok ember azért nem képes eljutni a boldog, fölszabadító húsvéti hitre, mert belerögződött az elméjébe egy elképzelés, egy előítélet, valamilyen elmélet, amit be lehet bizonyítani. Ami nagyon reális, kézzelfogható, megmagyarázható, és ennek az ismeretnek a birtokában ő tudja - illetve azt hiszi, hogy tudja -, mi az igazság.
Nem állja-e útját a te húsvéti hitednek is ilyen rögeszme, értelmi akadály, logikus gátlás? Nos, add föl nyugodtan, mert korántsem biztos, hogy amit ki lehet számítani, és be lehet bizonyítani az az igaz, az a valóságnak megfelelő! Lám, itt is minden logikus érv ellenére a húsvét az igaz! És olyan tény ez, aminek a valóságáról - miként akkor is, úgy ma is - csak hit által lehet meggyőződni! Én sem értem, de hiszek benne! Nem baj hát, ha nem érted, csak higgy benne!
Nézzük csak, mikor nyílt meg Mária hitének a szeme a feltámadott meglátására? Akkor, amikor nevén szólította őt az Úr! Amikor ezt mondta: “Mária!” Így van ez ma is, mindenkinél. Mindenki akkor ismeri fel a feltámadott Urat, amikor megszólítja őt. Amikor szinte a nevén szólítja. Olyan sokszor hallottam már egy-egy istentisztelet után, amint mondták az emberek: egészen nekem szólt ma az igehirdetés, mintha egyenesen nekem beszélt volna a lelkipásztor! Nos, próbáld elhinni, hogy nem az igehirdető, hanem maga az Úr, a feltámadott, élő Krisztus szólt egészen neked. Annyira személyesen neked, hogy vedd úgy, mintha a neveden szólított volna: “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézs 43,1b) - mondja az Úr az Ótestamentumban. Megrendítő az, mikor a feltámadott Krisztus ajkán elhangzik a neved, a te neved! Amikor kénytelen vagy tudomásul venni, hogy most rólad van szó! Nem érezted még soha ezt? Ha már érezted, hogy neked szólt az Ige, hidd el azt is, hogy Ő szólt benne, Ő szólított meg! Én mindig újra találkozom az élő Krisztussal, amikor elhiszem, hogy az Ő Igéjén át - amit olvasok magányos csendességemben, vagy hallok az igehirdetésben -, Ő maga szól hozzám személyesen. Így lesz számodra a feltámadott Krisztus hitben megélt és hit által megbizonyosodott valósággá.
3) De hát miért fontos az, hogy így legyen? Más szóval: mi hasznunk van ebből a húsvéti hitből? Nézd meg Máriát a húsvéti hit nélkül: milyen zavarodott, milyen aggályoskodó, milyen szomorú! Pedig nem lehet mondani, hogy hitetlen lett volna. Ő hitt, de nem a feltámadott Krisztusban. Akinek nincsen élő Krisztusa, éppen úgy tele van gonddal, aggodalommal, tétovasággal, mint Mária ott, Jézus sírja körül. Először az volt a gondja, hogy ki hengeríti majd el neki a követ a sír szájából? A kő el van hengerítve. De jön az újabb gond: ezt is az ellenség, a rosszakarat tette! Amiben isteni jelet láthatna, afölött is tépelődik; aminek örülnie lehetne, az is csak az aggodalmát növeli. Amikor már szemtől-szemben áll a feltámadottal, még akkor is a régi problémáján kesereg, olyan problémán, amit maga talált ki, amit maga csinált magának. “Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hova tetted őt, és én elviszem őt!” (Jn 20,15b) Mennyi gyöngéd szeretet Jézus iránt, mégis mennyi aggodalom, mennyi szomorúság! Ilyen a nem húsvéti hit. Igaza van Máriának, amikor sír ott a temetőben! Hiszen valóban szomorú ez az élet a feltámadott Krisztus nélkül! Igazán nem csoda, ha csak siránkozni tud az a lélek, akinek nincs élő Krisztusa. Hiszen tele van a földi élet olyan rémekkel, talányokkal, értelmetlen történésekkel, amikbe húsvéti hit nélkül egészen bele lehet zavarodni. A halálon inneni élet is csupa zűrzavar a halálon túli élet bizonyossága nélkül. Az örök életben való hit hiánya katasztrofális károkat okoz már a földi életben is. Hiányzik az egyensúly, fölborul minden. Aki elveszítette a hitét a túlvilági életben, az lassan elveszíti minden hitét az evilági életben is! Tudniillik: az örökkévalótól való elfordulás egyúttal mindig maga után vonja a mulandóhoz, az időihez való helytelen odafordulást, hamis viszonyulást is. Aki még lelkileg nincs otthon abban a másik világban, az nem találja meg a helyét ebben a világban sem!
Mennyi szeretettel mondja Jézus a kétségbeesett Máriának: “Asszony, mit sírsz?” (Jn 20,15a) Hát valóban: miért sír ez az asszony? Semmi oka sincs a sírásra, ha tudomásul veszi végre, hogy Jézus él! Ott áll mögötte, csak el kell, hogy forduljon a sírtól, csak föl kell Rá tekintenie. Nem így van-e nálad is?! Ott áll melletted, mögötted a Feltámadott! Csak el kell fordulnod a problémáktól! Csak ne lefelé nézz, a sötétségbe, a bizonytalanságba, a megoldatlanságba, hanem nézz föl Rá, a Feltámadottra! Akkor egyszerre megvilágosodik előtted is, hogy semmi okod nincs a sírásra, a szomorkodásra, a kétségbeesésre, a magad emésztésére és gyötrésére: hiszen Jézus feltámadott, Jézus él! Ha elfog a kétség, mondd magadban: Én tudom, hogy az én Megváltóm él! Ha megkísért a Sátán és füledbe duruzsolja: nem igaz! - akkor is mondd: Én tudom, az én Megváltóm él! Ha akármilyen földi dolgok gyötörnek, mondd csak bátran: Tudom, az én Megváltóm él! Ha temetőben, egy drága sírhalom fölött állsz, akkor is mondd el: Tudom, az én Megváltóm él! Ha rád borul az este, ha jön majd a nagy sötétség, a halál sötétsége, mondjad újra bizalommal, bátran, boldogan, húsvéti hittel: Tudom, az én Megváltóm él!
Mondjuk el mindnyájan együtt:
Tudom: az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám;
Már int felém és koronát Ígér a földi harc után.
Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet,
Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem!
Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen!
421. ének 1. vers
Ámen
Dátum: 1951. március 25. Húsvét.