Talán emlékezünk még rá, hogy újév reggelén Urunk első tanítása ez volt hozzánk: “Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.!” (Jn 8,12b) Megemlékeztünk akkor arról, hogy milyen nagy kegyelem, hogy ezt az újesztendőt a világ világossága felragyogó fényében kezdhetjük el, és az volt a reménységünk és óhajtásunk, hogy az elkövetkezendő esztendő minden napján és minden helyzetében ennek a világosságnak a fényében járjunk! Íme, most újra arról beszél Jézus, hogy: “Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.” (5. vers) Bár adná az Úr, hogy ez a világosság valóban fölragyogna itt, most, közöttünk, és úgy fénylene, hogy meggyőző erővel, magával ragadó hatalommal világosodna meg lelkünk előtt néhány nagy igazság a felolvasott bibliai történetből!
Kezdjük rögtön a történet elején, ott, ahol egy nyomorult emberről van szó! Azt mondja róla János apostol - aki szemtanúja volt a jelenetnek -, hogy születésétől fogva vak volt ez az ember. Nagy nyomorúság! És méghozzá szegény is volt, koldulnia kellett. Pedig kiderül a továbbiakból majd, hogy éltek még a szülei, de bizonyára terhükre volt ez a nyomorék gyermek: hivatásos koldust csináltak belőle, magára hagyták, nem törődtek vele. Talán ők maguk is szegény emberek voltak. Egymásra halmozódó nyomorúság. Mi értelme van egy ilyen életnek? Mindenkinek csak útjában van. Miért teremt Isten ilyen nyomorultakat a világra?
És íme, egy napon megáll mellette Jézus, rámutat, és ezt mondja: “Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.” (Jn 9,3) Tehát Jézus megállapítja, hogy ez az ember is valamiért van ezen a világon. Eddig talán azt gondolta, hogy a többi ember, igen, azok valamiért vannak, azok valók valamire, de ő, - ő semmire se való! Talán Jézuson kívül nem is volt még ember, aki meglátta volna, hogy miért kell ilyen nyomorék embernek is léteznie a világon. Hogy az ő életének is van valami értelme, célja épp úgy, mint a többi emberének, az egészségeseknek. Igazán nem nagyon válik dicséretére egy ilyen ember még az Alkotójának sem, hiszen egy rosszul sikerült példánya az emberi nemnek - így látja ezt minden emberi szem. Ám Jézus mégis egészen mást lát benne: ez az ember azért van - mondja-, “hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.” Tehát éppen ezen a vakon születetten fog Isten dicsősége felragyogni, éppen ezen a nyomorúság-halmazon fog Isten dicsősége visszatükröződni. Éppen a vak koldus lesz bizonysága az Isten hatalmának és felségének. Ennek az embernek az élete a lehető legnagyobb értelmet nyeri, amit egy emberi élet csak nyerhet: nyilvánvalókká lesznek benne Isten dolgai. Úgy is mondhatnánk: azért volt minden nyomorúsága, vaksága és szegénysége, hogy annál hatalmasabban ragyogjon fel benne Isten dicsősége!
Testvérek! Ez azt jelenti, hogy nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet. Vannak néha olyan idők az életünkben, amikor az ember önmaga életét nagyon céltalannak és haszontalannak látja, és elkezd mozogni benne a kérdés: miért is vagyok én ezen a világon? Vajon nem volna jobb eldobni ezt az életet magamtól? - Nos, ha most valaki közülünk ilyen lelki mélységben vergődik, hallja meg, hogy Jézus egy igazán nagyon céltalan életre mutatva mondotta: te azért vagy itt, hogy az Istennek dolgai nyilvánvalókká legyenek rajtad! Igen, rajtad! Éppen terajtad és tebenned!
Mióta Jézus ezt így, egy vakon született koldusra kimondta, azóta bizonyosak lehetünk legalább abban, hogy nincs céltalan, értelmetlen, semmirevaló élet a világon!
Más oldalról úgy lehetne mondani ugyanezt, hogy az emberi élet célja nem önmagában, vagy nem önmagától van, hanem az Istentől, vagyis abban nyeri meg minden emberi élet az értelmét, amit az Isten munkál ki benne, belőle, rajta. Felszólító módban így hangzanék ez: add oda magad az Úrnak! Kérjed, hogy tegye nyilvánvalóvá benned az Ő munkáját, az Ő dolgait! Például, ha szenvedések, megpróbáltatások között vagy, tegye nyilvánvalóvá benned azt a türelmet, azt a békességet, amivel a hívő ember hordozza ezeket a nyomorúságokat! Így lesznek benned nyilvánvalóvá az Istennek dolgai. Tekintsd úgy életed bármely alakulását, sorsfordulatát, hogy most ez azért van így és nem másként, hogy éppen ebben a helyzetedben dicsőíttessék meg az Isten általad.
Azt mondja Jézus: “hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai!” Istennek legfőbb dolga minden emberrel a megváltás. Istennek a legdrágább dolga az, amit Jézus halálával, feltámadásával és mennybemenetelével, Szentlelkének a földre való kitöltésével végzett, készített. Nyilvánvalóvá vált az Istennek ez a dolga tebenned? A megváltás?! A bűnbocsánat?! A Vele való teljes megbékélés?! A kegyelem által való megújulás?! Tehát: Istennek ezek a dolgai nyilvánvalókká lettek-e benned, bennünk? Láthatók-e, felismerhetők-e a különböző helyzetekben, a terhek viselése közben, a hétköznapi élet ezer gondja, baja közepette? Ha úgy tudod látni a magad élete nyomorúságát, szenvedését, szomorúságát, félelmét, hogy ez azért van, hogy Istennek dolgai nyilvánvalókká váljanak benned - azaz, hogy megmutassa Isten, hogyan viselje ezeket a terheket egy megváltott ember -, akkor egyszerre értelmet nyer minden, ami eddig értelmetlen volt az életedben. Akkor kellőképpen tudod értékelni az eseményeket, mert tudod, hogy Isten dolgozik most benned és rajtad!
És micsoda felszabadult, boldog érzés úgy végigtekinteni ezen az egész világon, a világ sok vajúdásán, küzdelmén, hogy Isten dolgozik, Isten munkálkodik valamit benne, és ha egyelőre alig-alig látszanak is a jelek, egyszer - tudjuk - nyilvánvalóvá válnak Istennek a dolgai. Eljön az idő, amikor hálát tudok adni azért is, ami azelőtt fájt, mert kiderül, hogy éppen azok a fájdalmas és értelmetlen dolgok voltak az eszközök, amelyek által munkálkodott Isten, amelyek révén kibontakoznak, lelepleződnek, nyilvánvalókká lesznek Isten nagyságos dolgai!
Mi sokszor azért nem tudjuk ilyen derülten, az isteni terv céltudatosságában látni a világ és a magunk élete eseményeit, mert beleesünk abba a hibába, amibe a tanítványok is itt, a történetben. Mit tettek ők? Látván a vakot, elkezdtek bölcselkedni: vajon ki vétkezett, ez az ember-e, vagy ennek szülei, hogy ilyen nyomorult életkörülmények közé juttatta őt az Isten? Nagyon érdekes kérdés lehet ez teológiailag, sok szépet lehetne értekezni róla, de mit érünk vele, ha eldöntöttük? Ezért Jézus nem is megy bele az ilyen vitába, amikor fölteszik neki a kérdést: “Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b) Jézus egészen más megvilágításba helyezi az egész ügyet: “Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.” (Jn 9,3) Vagyis azt mondja Jézus: ne hátra nézzetek, hanem előre! Ne az okát keressétek a dolgoknak, hanem a célját! Ne azt, hogy mi idézhette elő az események ilyen vagy olyan alakulását, hanem azt, hogy mit akar elérni általa az Isten, mi jót akar kihozni belőle az Úr? És főleg azt keressétek: mit tehetünk mi magunk avégre, hogy Isten céljai megvalósuljanak, hogy Isten dolgai nyilvánvalókká legyenek?!
Bár komolyan tudnánk venni Urunknak ezt a tanítását, bár minden visszafelé tekintő miért helyett a mi célból, mi végre kérdés jövőbe tekintő várakozásával és jövőt munkáló aktivitásával tudnánk továbbmenni előre, kérve, várva és munkálkodva azon, hogy Isten dolgai nyilvánvalókká legyenek!
És itt most még egy lépéssel menjünk tovább a mi Megváltónk lába nyomán. Íme, azt látjuk, hogy míg a tanítványok spekulálnak, hogy vajon kinek a vétke következményét szenvedi ez a nyomorult vak koldus, míg a tanítványok elmélkednek, vitáznak, ítélkeznek: Jézus hozzálát a munkához, nekifog, munkálkodik, hogy Isten dolgai nyilvánvalókká legyenek ebben az emberben! Jézus félretol minden elméleti magyarázatot, és Őt csak a gyakorlati tennivaló érdekli. Tehát az, hogy hogyan lehet az Isten nevében segíteni a bajon, és annak áldozatán? Hogyan lehet az Isten dolgaiból valamit elvégezni egy szerencsétlen emberen?
Nincs ma fontosabb tanítása az Úrnak az Ő népéhez, mint az, hogy ne elmélkedjen kegyes dolgokon akkor, amikor a cselekvés, az aktív segítés ideje van! Ma pedig ez van! Isten gyermekeinek nem az a feladatuk, hogy ítélkezzenek: ki a hibás, ki vétkezett; nem az, hogy filozofáljanak és töprengjenek és okoskodjanak - hanem az, hogy munkálkodjanak, hogy segítsenek, hogy Isten dolgaiból mindazt elvégezzék, ami rajtuk áll! Isten dolgát úgy végezhetem el, hogy megmutatom a két kezem munkájával, az őszinteségemmel, a megbízhatóságommal, az abszolút becsületességemmel, a produktív munkabírásommal, megmutatom a világ mindenféle baján való segítőkészségemmel, hogy milyen nagy az Isten, hogy milyen kegyelmes az Isten!
Van egy rettenetes kijelentés a Bibliában: “Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között!” (Róm 2,24) Isten veti szemére ezt az Ő népének. És tudjátok, miért káromoltatik? Azért, mert az Ő népe nem ragadta meg az alkalmat Isten dolgainak a cselekvésére, nem a Mester, hanem a vitatkozó és ítélkező tanítványok példáját követte!
Nem véletlen az, hogy Jézus éppen ezzel az esettel kapcsolatban mondja, ott, szemben állva a vak koldussal: “Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik!” (Jn 9,4) Testvér, nézz körül a munkahelyeden, ahol életed nagy részét kint, a világban leéled, és keresd meg, melyek ott Istennek azok a dolgai, amelyeknek teáltalad lehet és kell nyilvánvalókká lenniök!
Hadd fejezzem be azzal, amivel kezdtem: Bár adná az Úr, hogy a világ világossága, Aki már újév reggelén is itt fénylett előttünk, úgy fénylene most, hogy meggyőző erővel, magával ragadó hatalommal világosodna meg lelkünk előtt néhány nagy igazság az elhangzott igehirdetésből!
Ámen
Dátum: 1951. január 14.