Nem véletlen az, hogy ez a mai napra következő igerész így kezdődik: “Jó reggel azonban ismét ott vala [Jézus] a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala őket.” (Jn 8,2) Én szentül hiszem, hogy ugyanez így igaz szóról-szóra itt is, most is, ebben a templomban is. Hogy tudniillik: Jézus, Aki tegnap este és az elmúlt esztendőben is olyan sokszor volt itt, ma reggel, ennek az újesztendőnek a reggelén ismét eljött ide, itt ül közöttünk, és újra hajlandó tanítani bennünket. Valami áhítatos, nagy hálával telik meg a szívem, hogy ez újesztendő reggelén első utam oda vezethet, ahol Jézus is ott van. Nem olyan magától értetődő ám ez, hanem a legnagyobb kiváltság, hogy szabad Ővele kezdenünk ezt az évet. Vegyük tehát hálásan tudomásul, hogy jelen van az Úr, és tanít bennünket!
Íme, az első tanítása számunkra ebben az esztendőben így hangzik: “Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8,12) Roppant hatalmas kijelentés ez! Figyeljük csak meg: nem azt mondja, hogy szeretném, ha én lehetnék a világ számára a világosság, vagy én akarok lenni a világ világossága, vagy szeretnék egy kis világosságot, egy kis fényt belevinni ebbe a világba, hanem így szól: “Én vagyok a világ világossága.” Tehát nem óhajtásról, vagy követelésről van itt szó, hanem tényről, ami fölött kár vitatkozni, elmélkedni, amit egyszerűen tudomásul kell venni. Ez újesztendő reggelén kijelenti az Úr mindnyájunknak, akik itt vagyunk: Vegyétek tudomásul, és számoljatok vele tudatosan az elkövetkező év napjaiban és helyzeteiben, hogy “én vagyok a világ világossága!” És egy történet kapcsán majd, s Jézusnak hozzá fűződő beszédeiből kiderül, hogy egészen konkrétan mit jelent számunkra ez a világosság.
A történet ismerős. Jézus a templom előcsarnokában ül és tanít. Egyszer csak félbeszakítja egy hadonászva, kiabálva közeledő csoport: írástudók és farizeusok hoznak egy asszonyt, akit házasságtörésen kaptak rajta. Nehéz eset. Mózes törvénye a megkövezés általi halálbüntetést írja elő reá. Odavonszolják a szerencsétlent Jézus elé, kiteregetik a bűnét és várják, mit szól hozzá a Mester. De Jézus nem szól semmit. Hallgat! Majd lehajol, és ujjával elkezd írni valamit a homokba. Mindegy, hogy mit. Ezzel fejezi ki, hogy neki egészen más véleménye van az egész jelenetről, mint a többieknek. Végre a tolakodó, szorgalmazó kérdezősködésre felegyenesedik, és így szól: “A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” (Jn 8,7b) Újra lehajol, megint ír valamit a homokba, még csak tekintetre sem méltatva az egész társaságot. És amikor egy kis idő múlva megint feltekint: már senki sem volt ott az asszonyon kívül. A vádlók egymásután mind elsomfordáltak onnan. Eloldalogtak, mint óvatlan pillanatban a tetten kapott rossz gyermek.
Látjátok, mit jelent az, hogy Jézus a világ világossága? Aki odakerül a sugarába, azt leleplezi. Arra kíméletlenül rávilágít, de olyan vakító fénnyel, hogy azt nem lehet elviselni. Nem szépíti Jézus az asszony bűnét, tudja Ő jól, hogy nagy bűnöst hoztak ide hozzá, de isteni világosságának a megítélő fénye nemcsak az asszonyra esik most, hanem vádlóira is. És ebben a rettentő fényben egyszerre kezd eltűnni a különbség a vádlók és a vádlott között. Jézus Krisztus, a világ világossága olyan bűnöket hoz napfényre, amelyek egyébként a jólneveltség, vallásosság, műveltség palástja alatt sokszor egy életen át képesek megbújni, titokban maradni. Lám, nem mondja nekik senki, hogy ők is vétkesek a házasságtörés bűnében - csak nem kapta őket rajta senki, ügyesebben csinálták, sikerült a dolognak titokban maradni. Nem mondja nekik senki, mégis úgy érzik magukat, mintha most a nyilvánosság előtt kapattak volna rajta ugyanazon a bűnön, amivel az asszonyt vádolták az előbb. Nem mondja nekik senki, hogy nem egy házasságtörési eset miatt fáj nekik annyira a szívük, hanem Jézust akarják kelepcébe csalni. Nem az igazságot keresik ők, hanem a bosszú lehetőségét Jézus ellen. Nem mondja meg ezt nekik senki, mégis Jézus mintha a szívük indulatait írta volna bele a porba, hogy olvassa el mindenki nyíltan. Lelepleződtek. Megítélte őket a világosság!
Óh, áldott világosság, amely felderíti a szívek titkait, rejtett szándékait, gondolatait, bűnös indulatait! Mindig leleplezi, amit rejtegetsz! Azt hiszem, alig-alig van ember a világon, aki ne került volna már összeütközésbe a hetedik parancsolattal: “Ne paráználkodjál!” Vagy ha azzal nem, hát az ötödikkel, a szülők tiszteletéről szólóval. Vagy a nyolcadikkal, a lopásról szólóval, vagy a hatodikkal, azzal, hogy ne ölj, vagy az elsővel, az egy igaz Isten mellett a bálványokat tiltó parancsolattal. Nos, a világ világossága éppen azért gyulladt föl a földön, hogy mindezeket leleplezze, kiderítse. Állj csak oda a fényébe, majd megtudod, ki vagy te valójában! Majd meglátod, mennyire semmi okod és jogod nincs ahhoz, hogy akár a legcégéresebb bűnöst is vádold, hogy bárki fölött pálcát törj, ítéletet mondj! Ott, abban a kíméletlenül megítélő fényben kiderül, hogy semmivel sem vagy különb a legutolsónál, a legaljánál!
És Testvérek, adjunk hálát érte, hogy van ilyen világosság! Ne zárkózzunk el ennek a világosságnak a drága áldása elől! Sőt, igyekezzünk magunkat minden nap odaállítani a fényébe, hadd világítson át, hadd fedje föl azokat a még talán nem is tudatos bajokat, károkat az életünkben, azokat a titkos sebeket, amik miatt nem tudunk igazán boldogok, vidámak, békések, megelégedettek lenni! Hadd fedje fel életünk bajainak, kudarcainak, ferdeségeinek, gátlásainak a legmélyebben fekvő okát a lelkünkben! Ennek a világosságnak a fényében maradni és járni: ezt jelenti a Krisztus követése. “Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (12. vers) Nem arról van tehát szó, hogy aki Krisztust követi, most már többé sohasem követ el bűnt, hanem azt, hogy a bűn nem tudja többé bevenni magát a lelkébe, nem tud meghúzódni a titokban maradás rejtekében, fedezékében. Lelepleződik, reflektorfénybe kerül - és ezt nem szereti a bűn!
A történetbeli farizeusok és írástudók is, akik azt a bűnös asszonyt idevonszolták, bekerültek egy pillanatra a világosság fénysugarába, de menekülnek is belőle rögtön! Ez az, amikor valaki nem akar járni a világosságban. Mint a megriadt nyúl, amikor éjszaka az autó-reflektor fénycsóvájába kerül, és futva menekül. Vannak emberek, akik nem szeretik a világosságot, hanem inkább szeretik a sötétséget. Egyenesen elzárkóznak a világosság elől. Úgy, mint ezek a farizeusok és írástudók, akik, amikor hallották Jézusnak önmagáról való kijelentését, hogy Ő a világ világossága, dühükben és féltékenységükben nem tudnak mást mondani: “A te bizonyságtételed nem igaz!” (13c vers) - Jézus így felel rá: “Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek.” (14. vers) És mivel Jézusról nem tudják, azért önmagukról sem tudják, honnan jöttek és hova mennek. Honnan is tudhatnák, hiszen a sötétségben járnak! A sötétben csak csavarogni lehet. És csak a világosságban lehet vándorolni. A vándor az, aki tudja, honnan jött és hova megy. A halálból jött és az életbe, az örök életbe megy! Ha nem akarsz szomorú csavargója lenni ennek az életnek az új esztendőben, hanem céltudatosan vándorolni: akkor járj a világosságban, ne fuss, ne zárkózz el a világosság elől! Azok vándorolnak, akik nem a farkasréti temető felé, hanem az atyai hajlék felé veszik az útjukat!
Aki nem a világosságban jár, annak Jézus megmondja, mi lesz vele: “A ti bűneitekben fogtok meghalni.” (Jn 8,21c) És a továbbiak folyamán még kétszer megismétli Jézus ezt a rettentő kijelentést: “Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” (Jn 8,24) Nem kis dologról van itt szó! Vagy járunk a Krisztus leleplező, megítélő világosságában, vagy pedig jobban szeretjük a sötétséget a világosságnál, akkor járunk a sötétségben, és végül meghalunk a bűneinkben!
De Jézus nem akarja, hogy valaki is meghaljon a bűneiben! Hiszen azért halt meg inkább Ő maga, mert semmiképpen nem akarja, hogy valaki közülünk a bűnben haljon meg! Hiszen a bűnben meghalni azt jelenti, hogy végérvényesen, menthetetlenül elkárhozni! Lám: a házasságtörő nőnek sem kellett a bűneiben meghalnia. Amikor leleplezve, felfedve, megszégyenítve ott marad a világ világossága fényében, élete legáldottabb, legfenségesebb pillanata következik be. Jézus és egy bűnös lélek együtt, csendben, négyszemközt egymással. Az asszony remegve várja az ítéletet, szorong Jézus előtt. Tudja, hogy méltán sújthat le rá az ítélet. Nem menti magát, nincs mentsége! És ebben a feszült csendben születik meg a csoda, a szabadítás! Az, hogy: “Én sem kárhoztatlak!” Igen, amikor a törvény által vádolt, elítélt és szorongatott szív reszket az Úr előtt, amikor egészen rászakadnak a félelmek, amikor eljut odáig, hogy most már csak a kárhozat várhat rá, akkor csodálatos melegséggel hajol le hozzá a Megváltó szíve, akkor kitárul teljes melegével, szeretetével, gazdagságával. Egyszerre elhallgat minden vád, a legbelsőbb vádoló hang is, és megszólal az Úr: “Én sem kárhoztatlak!” Csodálatos világosság: leleplez kíméletlenül, de nem űz el, nem öl meg, hanem új életre ébreszt! Olyan világosság ez, amely nemcsak ítélet, hanem kegyelem is - nemcsak megláttatja a bűnt, hanem meg is bocsátja annak, aki Benne marad! Nemcsak felfed, hanem el is fedez! Nemcsak megvilágít, hanem melegít, erősít, és tisztít is! Ahogyan ez az asszony megtisztult ott a világ világossága fényében, és megszabadult bűnéből, ugyanúgy lehetséges ez másoknak is, neked is, nekem is!
“Én sem kárhoztatlak: eredj el, és többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11b) Ahol ezeket az áldott szavakat meghitt csendben, négyszemközt Krisztussal, egy bűnbánatra ébredt lélek meghallja, ott mindig új élet kezdődik! Itt újul meg a te életed is, az új esztendőben is, a világ világossága fénysugarában! A világ világossága! Az élet világossága! Hidd el, hogy Nélküle csak sötétség van! A fénytelen élet, örömtelen élet, reménytelen élet, szomorú élet! De aki Őt követi, nem járhat sötétségben, mert övé lett az életnek világossága!
Újév reggelén Urunk első tanítása ne csak mára szóljon, hanem az egész esztendőre! “Én vagyok a világ világossága!” Számolj vele tudatosan az elkövetkező év napjaiban, helyzeteiben! Keresd ezt a világosságot, nyílj meg ez előtt a világosság előtt! Aki nem akar a sötétben járni az új esztendőben, annak legyen a programja az, amit egyik szép énekünkben így kérünk:
Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd
Életadó, áldott Lelked!
Mint a kis virág is Magától kibomlik,
Rá ha csöndes fényed omlik:
Hagyj, Uram, Vidáman
Fényességed látnom S országod munkálnom!
165. ének 4. vers
Ámen
Dátum: 1951. január 1. újév