Ezzel az Igével kapcsolatban szinte zavarban van az Ige hirdetője, hogy hol is kezdjen hozzá a magyarázathoz, mi az, amit kiemeljen belőle, mi legyen az, amit ki kell hagynia belőle, mert nem futná az időből. Hiszen különösen ez, a 16. vers önmagában is egy kis Biblia, benne van az egész evangélium teljessége. Megmutatja a megváltás forrását: Isten szeretetét. Bemutatja ennek az isteni szeretetnek a mértékét: úgy szerette, hogy Egyszülött Fiát adta. Azt is elmondja, hogyan teljesedett be a megváltás: Krisztust odaadta, halálra. Elmondja továbbá, hogyan lehet megmenekülni: az Isten Fiában való hit által. Azt is megtudjuk belőle, kik fognak üdvözülni: mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban. És elmondja végül, micsoda az üdvösség: az elveszettségből való megmentés, és az örök élet elnyerése.
Itt hadd kezdjem, ahol Jézus azt mondja a világra, és benne minden emberre, hogy: “el ne vesszen!” Mintegy nagy figyelmeztetés, felkiáltás, vészjel hangzik felülről, az égből, a világ felé, benne az ember felé: “El ne vesszen!” Mintha Jézus rámutatna a lelkedre, a szívedre, az életedre és így mondaná, kiáltaná bele a füledbe: Ember, vigyázz, el ne vesszen a lelked, az életed! Vagy mintha elébed állítaná a gyermekedet, a hitvestársadat, testvéredet, és rájuk mutatva mondaná: El ne vesszen! Gondolkoztál-e róla, megtettél-e mindent, hogy aki drága a szívednek, el ne vesszen? Isten mindent elkövetett arra nézve, hogy az ember el ne vesszen! Isten semmiképpen nem akarja, hogy valaki elvesszen, hanem mindenkivel szemben azt akarja, hogy el ne vesszen! Veled is azt akarja, hogy el ne vessz! Majdnem így hangzik most a fülemben ez az Ige, hogy: Jaj! Csak el ne vesszen!
Mostanában, amikor sokszor lelepleződik ennek a világnak az undoksága, szennye, gyalázata, ami miatt olyan megvetéssel és utálattal beszél sok ember az ún. világról, eszembe jutottak Jézus e szavai: “Úgy szerette Isten e világot!” Igen: ezt a szennyes, ezt a gyalázatos világot az Isten szerette, ezt a nagyon nem szeretetre méltó világot az Isten szereti! Azt a világot, amelyre mi sokszor jogosnak vélt felháborodásunkban tüzet kívánunk, azt a világot, amelyre képzelt erkölcsi fölényünkben azzal a megvetéssel nézünk le, hogy de csúnya ez a világ: Isten szereti. Van-e jogod neked megvetni, megutálni azt, amit az Isten szeret?! Van-e jogod a pokolra kívánni azt, akiért az Isten mindent megtett, hogy el ne vesszen?! Nem azért teremtette az Isten a világot, hogy elvesszen! Istennek semmiképpen sem az elvesztés a végső célja ezzel a világgal és a benne valókkal, hiszen úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érette. Nem adta volna egyszülött Fiát, nem hagyta volna elveszni a keresztfán a világért, hogyha ennek a világnak mindenképpen el kellett volna vesznie! Nemhiába hozott az Isten ekkora áldozatot a világért, nemhiába adta érette az Ő egyszülött Fiát! Minden azért van, hogy ez az egész világ és benne a te lelked: el ne vesszen!
“Valaki hiszen ő benne, el ne vesszen!” Arra int az Ige, hogy mindenki nézzen föl Jézusra, a megfeszítettre. Mintha azt mondaná: “Ha nem akarsz, ha valóban nem akarsz, és teljes szívedből nem akarsz elveszni: nos, akkor nézz föl Reá a keresztre, ott láthatod, szemlélheted is azt, hogy valóban nem elveszésre ítélt bennünket az Isten!” Lám, annyira nem akarja a te elveszésedet, hogy inkább maga megy “elveszni” helyetted. Ő maga adja önmagát az égből, hogy a “vesztőhelyre” mehessen helyetted! Nézz Reá, és megérted magadra nézve is, és a világra nézve ezt az isteni jajkiáltást: “El ne vesszen!”
Én úgy örülök, hogy éppen Jézus szájából hallom ezt a drága, nagy igazságot, amit a Biblia egyéb helyein olyan sokszor ismétel! És íme, Jézus, hogy még érthetőbbé tegye számunkra az Ő helyettes engesztelő áldozatának a titkát, erejét: Izrael történelmének egy jól ismert történetére emlékeztet. Arra, hogy a pusztai vándorlás alatt egyszer kígyók lepték el a zúgolódó, engedetlen népet. Rettentő pusztítást végeztek a táborban a mérges kígyók. Rakásra haltak meg az emberek. Itt történt, hogy Mózes, Isten parancsára, egy rézkígyót csinált, azt póznára tűzve odaállította a tábor közepére, és tudtára adta a népnek Isten mentő cselekedetét, amely abban áll, hogy mindenki, aki föltekint a rézkígyóra, megmenekül a halálos marástól, életben marad. Rettenetes volt az ítélet, biztos halált hozó volt a kígyómarás, és hallatlanul egyszerű volt a szabadulás: szó nélkül föltekinteni, ránézni a póznára tűzött kígyóra. Ennyi ereje a haldoklónak is van, csak hinnie kell, hogy igaz az Úr ígérete.
Érthetetlenül egyszerű az Úr evangéliuma: Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az Ember Fiának is felemeltetnie (a keresztfára, és még tovább: a dicsőségbe), hogy valaki, hiszen Ő benne (Reá tekint), el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (v.ö. Jn 3,14-15 vers) Azt mondja Kálvin: Ha kínoznak gondolataink, mint kígyók, és ha a bűnbánat és önvád gondolatai is fojtogatnak: tekintsünk a keresztre, amelyet Isten ebben a világban fölállított. A keresztre feszített és megdicsőült Krisztus biztosítja számunkra a megtartatást, a megmenekülést, a gyógyulást, a békességet, az üdvösséget, a győzelmet. Csak egy tekintet a keresztre: ez mindenkitől kitelik! Nem kell többet tenni, mást csinálni - csak elhinni, hogy igaz az Isten Igéje: Ő nem akarja, hogy elvesszen a világ, ezért adta egyszülött Fiát! “A kik ő reá néznek, azok felvidulnak és arczuk meg nem pirul” - mondja a zsoltáríró. (Zsolt 34,6)
Próbáld csak meg, amikor bajok vesznek körül: vess egy belső, lelki pillantást Jézusra, a felemeltetettre! Egyszerre valami sajátságos dolog történik benned: lecsendesedik a háborúság, s az Ő békessége árad szét benned. Ha a lelkiismereted kínoz, nem hagy nyugtot: megint csak egy tekintet Jézusra, megcsendesedsz újra! Ha életed körülményeivel nem tudsz megbékélni: nézz Reá és felvidulsz, amint az Ige mondja. Ha Őt látod, ha Reá emeled a tekintetedet, egyszerre minden jó, még ha minden ugyanúgy maradt is, ahogyan volt. Igen: “A kik ő reá néznek, azok felvidulnak és arczuk meg nem pirul!” Így tekinteni Reá: más szóval ugyanaz, mint hinni Benne! Mindenki, aki hisz Őbenne, el ne vesszen!
Sőt, nemcsak el ne vesszen, hanem még sokkal többet akar az Úr: azt, hogy éljen, mégpedig örök életet éljen! Tehát Isten azt akarja, hogy éljünk! És ez alatt sokkal többet ért, mint a földön, és az időben való rövid tartózkodást. Azt akarja, örökké éljünk! És az örök élet távlatából érthető igazán, mit jelentene az, ha elvesznénk! Például elgondolható az, hogy valaki élvezi ezt a földi életet, és mégis elvész. És megfordítva: szintén elképzelhető, hogy tudniillik valaki kileheli magából ezt a földi életet, és mégis azokhoz tartozik, akik nem vesznek el. Tehát, nem a meghalás a legrosszabb a mi gyermekinknek, öregeinknek, magunknak, ami érheti őket - hanem igenis az a legrosszabb, a legrettenetesebb, ha valakinek nincs örök élete, ha akár életében, akár halálában hiányzik az örök élete. Pedig csak akkor, és csak akkor nem veszünk el, ha van örök életünk! És ez az örök élet nem csak egyszerű meghosszabbítása a földi életnek az időben, az örökkévalóság irányában, hanem részesedés Isten életében, illetve Krisztus életében, aki maga az Élet, és ugyanúgy részesedés a Krisztus dicsőségében. - Lám: ilyen nagyon “szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”
De rögtön itt van a nagy kérdés: hogyan juthat valaki ennek az örök életnek a birtokába? Hogyan lehetséges azt megszerezni, ha nincs meg valakinek? A legelső felelet erre a kérdésre, ami alapigénkből adódik, az, hogy ezt az örök életet senki sem tudja magának megadni, senki nem tud ahhoz a maga erejéből hozzájutni. Ahogyan annak idején ezt a földi, mulandó földi életet sem magunk adtuk magunknak, ugyanúgy az örök életet sem magunk adjuk magunknak. Ahogyan ezt a földi életet is két szülőn keresztül Isten kezéből kellett kapnunk, ugyanígy az örök életet is ajándékba kapjuk valakitől. Miként beleszületünk ebbe a mulandó életbe, ugyanúgy kell beleszületnünk az örök életbe is. Tehát az örök élethez is születés révén jut hozzá az ember. Ezért mondja Jézus: “Szükség néktek újonnan születnetek.” (Jn 3,7b) Szükség néktek újra, még egyszer születnetek, mert az örök életbe nem lehet beletökéletesedni, belenőni, föltornázni az embernek magát, hanem egy második születés által lehet belehelyeztetni. Az a görög szó, amit a magyar Biblia újonnan születésnek fordít, többértelmű. Így is lehet fordítani, hogy: felülről születés. Tehát nem olyan újjászületésről van szó, ami az életérzetnek mintegy a felfrissülése lenne (mint ahogyan mondani szokták egy jó fürdő után, hogy szinte újjászülettem), hanem mintegy felülről születni, Istentől születni, Tőle nyerni életet, Isten gyermekévé lenni a Jézus Krisztus befogadása által. A felülről születés tehát egy Istentől ajándékba nyert, és lényünket gyökeresen megújító, teljesen új életformát jelent!
Nem csoda, ha Nikodémus ámulva kérdezte: “Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?” (Jn 3,4)
És itt azt hiszem, Nikodémus nem is testi születésre gondolt, hanem megértette ő azt nagyon jól, hogy Jézus lelki dolgokról szólt neki. Talán azt akarta itt mondani, hogy lelkileg is csak úgy válhatna mássá az ember, ha a szó szoros értelmében még egyszer újra kezdhetné az egész életet. Mert bizony: lehetetlenségnek látszik levetni az esztendők és évtizedek rárakódott nyomait, megszabadulni a múlt nyomaitól, hatalmától, melyeket magunk kötöztünk magunkra, és úgy kezdeni új életet, mintha most kezdenénk mindent, mintha tiszta lapra írnánk rá a jövőnket. Lehetetlen, persze hogy az. Nekünk magunknak lehetetlenség! De éppen ez a lehetetlenség történik bennünk Isten Szentlelkének munkája nyomán! Nem lehet ezt megérteni, én sem akarom megmagyarázni - nem is tudom -, de az újjászületést nem is megérteni kell, hanem: elnyerni! Ajándékba kapni!
A Szentlélekre utal Jézus, mint az újjászületés művének a titkára: “Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Jn 3,5) Víztől születni - mondja Jézus. Vizet ajánl Jézus az öreg Nikodémusnak, mégpedig nem inni való vizet, hanem mosdóvizet. Ez az a víz, amivel Keresztelő János keresztelt: a bűnbánat és a megtérés fürdője, a bűnbocsánat keresztvize. És milyen szemléletes, hogy ezt éppen Nikodémusnak mondja az Úr, annak az embernek, aki egy hosszú életet töltött az Ótestamentum Igéjének a tanulmányozásával, aki az Úr szolgája volt, zsidó ember, a kiválasztott nép főembere, aki a legteljesebb tiszteletben és megbecsülésben őszült meg. Ennek a Nikodémusnak mondja Jézus, hogy szükséges neki megmosatnia, bűnbánatot tartania, bűnbocsánatban részesülnie. Igen, Nikodémus olyan valaki, akinek szüksége van megtisztulásra, ő is a halál fia, ha meg nem tisztul a Krisztus vérét jelentő keresztvíz által. Ő is halott, és soha nem látja meg a mennyeknek országát, ha bűneinek bocsánata által újjá nem születik.
“Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől” - igen, víztől, és ez még mindig nem elég, hanem: Lélektől is. Tudjátok, mit jelent Lélektől születni? Tegyük föl, hogy mindazt, amit elmondtam, tudja, ismeri már valaki, maga is el tudná ugyanígy mondani. Sőt, igent is mond már rá, tudja miért halt meg és támadott fel Krisztus: s mi ennek a következménye? Tud mindent, de éppen csak tud, azaz minden csak a fejében van, minden csak elméleti igazság a számára, de ha akármit csinál is, ebből az elméleti igazságból soha nem lesz képes valóságos élményt, személyes hittapasztalatot csinálni magának. Ez az, ami már nem tőlem függ, amit már nem tudok én megtenni, hanem amit Isten végez el bennem, és rajtam az Ő Szentlelke által. Azt jelenti ez, hogy mindaz, amit már ezelőtt is ismertem, tudtam Jézusról, bűnbocsánatról, örök életről: egyszerre megelevenedik bennem, élni kezd, hatni kezd bennem. Tehát: ha valaki nem születik így víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába!
És itt megint ismételjük meg az előbb mondottakat: Nézz Jézusra! Fölfelé, a keresztre, még följebb a dicsőségben feltámadott és felemeltetett Krisztusra. Ott, a kereszt titkában, a feltámadás és a mennybemenetel titkában, ott keressük az újjászületésünket az örök életre. Onnét, felülről születünk újjá. Oda, felfelé nézz, ne magadra! Ha magadra nézel, nem is tehetsz egyebet, mint mindig, újra kételkedni az örök életben. Tehát: nézz arra, akit Isten azért adott, hogy, ha “valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”
Bár ne csak az ajkadról, hanem a szívedből szállna föl az ének:
Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem a Golgotán;
Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet;
Mostantól hadd legyek Tied csupán.
466. ének 1. vers
Ámen
Dátum: 1950. október 15.