Ebben a két versben elmondott különös történetet különös események előzik meg. Pál apostol Efézusban hatalmas erővel hirdeti az evangéliumot. Sokan megtérnek, sokan meggyógyulnak, életek változnak át, csodák történnek, pláne nagy feltűnést keltett az ördögűzők kudarca. Jézus olyan nyíltan megmutatta hatalmát, ellenállhatatlan erejét, hogy mindenkiben félelem támadt a láttán. Röviden úgy is mondhatnánk, hogy igen nagy hatású, Szentlélekkel telített evangelizáció folyt a városban, de a most alapigéül választott két versben ennek az evangelizációnak mintegy a legelső kézzelfogható eredményéről, következményéről kapunk tudósítást: “És sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket. Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterséget gyakoroltak, könyveiket összehordva mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát és találták ötvenezer ezüstpénznek. Ekképen az Úrnak ígéje erősen nevekedik és hatalmat vesz vala.” (ApCsel 19,18-20)
Nálunk is most folyt le Isten kegyelméből egy evangelizációs hét. Isten Igéje sok életbe beleszólt, megláttatta bűneinket, felfedte bajainkat, kiderítette életünk rövidzárlatának okát, felmutatta újra a kegyelem gazdagságát: hátha megértetné velünk az Úr az efézusi példából, hogy mi legyen mármost a legelső teendő? - Amit itt az efézusi hívők cselekszenek azáltal, hogy megvallják bűneiket, elégetik varázsló könyveiket, röviden így lehetne kifejezni: leszámolás a felismert bűnnel! Igen: ez az első, határozott teendő egy evangelizáció után! Lássuk hát, hogyan történik ez!
Ezt olvassuk: “Sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.” (ApCsel 19,18) Ebből látható, hogy igazi ébredés történt Efézusban, hogy nagy, közös bűnvallás történik. Nem elég felismerni a bűnt, nem elég tudomásul venni, hogy Isten a Krisztus kegyelméből megbocsátott mindent, nem elég nagy hálás igent mondani lélekben Isten fölkínált kegyelmére: a bűnnel való gyakorlati leszámoláshoz hozzátartozik az, hogy az ember megvallja.
A Biblia négyféle formában beszél a bűnvallásról: “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1,9) Itt arról van szó, hogy az Úr előtt vallom meg bűneimet. Odamegyek imádságban Édesatyám színe elé és minden szépítés, mentegetőzés nélkül elmondom neki, mit tettem, ki voltam. Nagyon áldott pillanatok ezek egy hívő ember életében, amikor ilyen őszintén le tudja leplezni magát Isten előtt, de sokszor ez nem elég.
Van olyan bűnvallás is, ami nemcsak Istenre tartozik, hanem emberek elé is oda kell vinni, mégpedig az elé az ember elé, aki ellen vétettem. Ahogyan Zákeusról olvassuk: “Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, íme minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.” (Lk 19,8) Vagyis, amikor igazán megtér valaki, akkor igyekszik maga is rendezni a múltját, fölkeresni azokat, akiket megkárosított, akiknek tartozik, akikkel pere van vagy volt, akikkel elintézetlen dolgai maradtak és most ezt mind rendezi. A leszámoláshoz hozzátartozik az, hogy elmegyek valakihez és megvallom és megjelentem olyan cselekedeteimet néki, amikért jóvátétellel tartozom.
Előfordulhat azután, hogy valamiféle bűn olyan megkötözöttségben tart egy lelket, hogy nem tud tőle szabadulni. Annyira hozzá van tapadva a szívéhez, hogy nem boldogul vele egyedül, nem bírja kirakni onnét és letenni Isten előtt. Ilyen esetre ajánlotta Jakab apostol: “Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért!” (Jak 5,16) Keress föl egy vagy két hívő testvért, lelkipásztort, mondj el neki mindent, adj ki a lelkedből mindent, mutasd ki előtte a szíved egész tartalmát, és kérd az ima segítségét, segítsen a kereszt alá vinni terheidet.
És e háromhoz, tehát az Isten előtt, a megbántott ember előtt és a lelki testvér előtt történő bűnvalláshoz jön még a negyedik: a nyilvános bűnvallás. Tehát az, amiről itt olvasunk, ebben a történetben. Ez a legveszedelmesebb formája a bűnvallásnak, mert ha nem a Szentlélek kényszere alatt történik, szemérmetlen dolog lesz belőle! Itt azonban az történt, hogy Isten Szentlelke olyan hatalmat vett az embereken, hogy azok nem tehettek másként, előjöttek és nyíltan vallották meg bűneiket.
Mármost mindegy, milyen formában történik a bűnvallás, a lényege mindenképpen egy: a bűnnel való szolidaritás megtagadása. Aki bűnét megvallja akár csak az Isten előtt, akár emberek előtt is, ezzel mintegy nyíltan megtagadja felismert bűnével a szolidaritást. Leleplezi azt a bűnt, aminek a lényegéhez tartozik, hogy lapulni szeret. Napvilágra hozza azt, ami nem bírja a világosságot, elárulja azt a Sátánt, aki irtózik a nyilvánosságtól! Olyan a bűnvallás, mint amikor valami gennyes csomó ott gyülemlik az ember belsejében. Az ilyen bűncsomót, bűn-gennyesedést is fel kell nyitni, fel kell tárni. És éppen ez a feltárás a megvallás útján történik. Amikor valaki bevallja vétkét, akkor ezzel mintegy megnyitja a bűncsomó útját és megindul a lélek tisztulási folyamata.
Hallottátok újra az evangelizáción, hogy minden bűnre van bocsánat. Jézus Krisztus vére örök elégtétel, teljes törlesztés minden adósságért. Nos: nem elég ezt elhinni, nem elég ezt tudomásul venni, hanem erre a számlára föl is kell írni valóban az adósságot. A bűnvallás nem egyéb, mint az emberrel és az Istennel szemben való adósságaim tételeinek a fölírása, följegyzése arra a számlára, amit az Úr kifizetett. Ezért ne hallgass el semmit, ezért valld meg, nevezd meg, nevezd a nevén bűneidet. Íme így olvassuk: “Sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.” (ApCsel 19,18) Neked sem lehet e nélkül leszámolnod egyetlen bűnöddel sem. Anélkül, hogy megvallanád, megjelentenéd, elbeszélnéd, kiadnád! Nincs veszedelmesebb, mint az elhallgatott bűn. Az ilyen örökre elhallgatott bűn ugyanis majd az utolsó ítéleten vádolja az embert. A meg nem vallott, a fel nem fedett bűnök majd az Örök Bíró előtt derülnek ki és állnak elő, mint vádlók. Ha van olyan bűnöd, amire fényt derített Isten az Ő Igéjével, és te meg nem vallottad azt, meg nem jelentetted, eltitkoltad, elrejtetted úgy, hogy azt hiszed, soha ki nem derülhet: azzal majd az Isten ítélőszéke előtt fogsz szembetalálkozni! Ezért nagyon megértem az efézusiakat, akik megvallották, megjelentették: közhírré tették cselekedeteiket, titkos műveleteiket, mert csak így tudtak szabadulni tőlük, emléküktől. Nem bánták, akármit gondolnak is róluk, nem bírtak tovább hazugságban élni.
Te még bírod? Meddig? Nem lehet őszinte, becsületes bűnvallás nélkül elszámolni! Ne félj megtenni! Jézus a kereszten így imádkozott ellenségeiért: “Atyám! bocsásd meg nékik, mert nem tudják mit cselekesznek!” (Lk 23,34) Hát még ha meg is bánja valaki a bűnét! És ezek az efézusiak még ennél is továbbmentek: “Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala.” (ApCsel 19,19) Magasra csapott a máglyán a láng és megemésztette egy csomó ember bűnös cselekedetének még az emlékét is. Ez teljes leszámolás volt! Vagyis a radikális leszámoláshoz még az sem elég, hogy valaki bevallja, megjelentse a bűnét. Hiszen az emberi romlottság olyan nagy, hogy képes megvallani, elérzékenyedve a bűneit és utána megint ugyanott folytatni, ahol abbahagyta. Majd megvallom újra, gondolja magában! - Nos, ez a tűz itt Efézus főterén teljes szakítást jelent! Lerombolását annak a hídnak, ami a múlt felé vezet, ami a megvallott bűnökkel összeköt! A könyvek elégetésével azt fejezik ki, hogy nem akarnak többé még tudni sem arról, amit eddig tettek. Ennek itt, most, igazán vége van. Valami olyanforma dolog történik itt, amit Jézus mond, amikor így szól: “Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; ...És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól!” (Mt 5,29-30) Ne sajnáld a bűnödet, ne fájjon a szíved miatta, ne búcsúzkodj tőle: vájd ki, vágd le! Itt nincs helye az alakoskodásnak. Nem lehet kiegyezni, amiről kiderült, hogy a tűzre való: tűzbe vele! Ne akarj régi bűnöket magaddal vinni az új életedbe! Ha megítélt Isten valamit rajtad, benned: szakíts vele, vesd el! Ha úgy érzed, fogva tart valami: el vele! De egészen! Úgy, mint ezek az emberek itt Efézusban: Nemcsak félretették sátáni tudománytól terhes könyveiket, hanem megégették! Tűzbe dobták! Fölégettek maguk mögött minden hidat! Eleve bebiztosították magukat az ellen, hogy visszanyúlhassanak régi bűneikhez. Nem másnak adták oda, tűzbe dobták. Nem mondták azt, hogy jó, én ezután nem olvasom! Ez nem lett volna elég, mert esetleg olvassa más, megfertőződik tőle más!
Nincs nálad ilyen tűzre való könyv, írás, emlék, fénykép, levél, bálvány?! Rengeteg babonás könyv van ma is forgalomban, spiritiszta és egyéb okkultista úgynevezett "irodalom", ami igazán nem való egyébre, mint tűzre! Nem elég, hogy nem olvasod már, nem elég, hogy félretetted. Megtalálja valaki más és megfertőződik vele! Nem félre kell tenni az ilyent, hanem tűzre. A szó szoros értelmében tűzre! - Olyan a leszámolás, mint a nagytakarítás. Jó ilyenkor körülnézni a fiókokban: nem lapul-e még valami, amit ki kellene már dobni onnét?! De a lelkünk fiókjaiban is körül kellene nézni! Lehet, hogy már régen elavult nézeteid vannak bizonyos kérdésekről, lehet, hogy Isten már régen megítélte például a társadalmi szemléletedet, gazdasági nézeteidet, elveidet, de nem mered föladni, mert rád fognák, hogy te is behódoltál. Nos, Testvér, merjed megtagadni azt, amit megítélt az Isten, elszakítani ami már régen elszakadt csak te tartod még össze, merjed tűzbe dobni, ami már régen ott ég Isten ítéletének a tüzében, merj új életet kezdeni! Merjed azt tenni, amit az apostol mondott, hogy amik hátam mögött vannak elfelejtvén, amik előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem... (Fil 3,14)
Azt olvassuk azután, hogy miután elégették, kiszámították a könyvek árát. “Összeszámlálák azoknak árát és találták ötvenezer ezüstpénznek.” Tehát először elégették és azután számlálták össze az értékét. Ez a helyes sorrend! Sokan megfordítják ezt: először számolnak, számolgatnak, hogy mibe kerül nékik, ha megtérnek, mibe kerül, ha le akarnak számolni radikálisan, mibe kerül egy új élet kezdése és ezért nem kerül sor sohasem az égetésre! Úgy találják: túl nagy az áldozat, amit Isten tőlük kíván! Visszarettennek, és sohasem jutnak el az igazi leszámolásig. Nem kis összeg az 50.000 ezüstpénz, amibe ezek a könyvek kerültek. És mégsem sajnálják! Valahogy úgy van az, hogy amikor az ember megismeri Isten kegyelmét a Jézus Krisztusban, akkor átértékelődnek a dolgok! Ami drága, kedves volt, az most egyszerre elveszti értékét - és megfordítva: ami azelőtt nem kellett, unalmas volt, most a legszükségesebb lesz. Ami egyszer elveszti értékét, azt az ember nem sajnálja föláldozni. Így tulajdonképpen nem valami hősies cselekedetet hajtanak végre ezek az efézusiak, nem áldozat ez az ő részükről, hogy ilyen nagy értékű könyvgyűjteményt képesek eltüzelni, hanem természetes, ésszerű, magától értetődő.
Szinte üzletszerűen is helyes, amit tesznek. Olyanformán, mint amikor bejött a forint, senki sem sajnálta elhajítani a sok millpengőt, meg billpengőt, hiszen annak most már nincs többé értéke! Nem őrizgetsz még mindig ilyen dolgokat, lelki millpengőket, amiknek már régen devalválódott, sőt megsemmisült az értéke? Hiszen nem ér az már semmit! Miért szorongatod még mindig? Csak annyi mozdulatot tégy meg, mint amikor valaki valamit megfog és tűzbe hajít! Ahogy elégtek azok a könyvek a tűzben, úgy veszi el Isten tőled mindazt, amit odaadsz neki! Ne arra nézz, mibe kerül, mit veszítesz, hanem arra, hogy mit nyertél a Krisztusban! Hiszen gazdag vagy! Bátran kiszórhatod a szemetet! Számolj le végre egészen, hogy igazán új életet kezdhess!
Könyörögjünk az ének szavaival:
Ó, Ábrahám Ura, Ím hallom szent szavad;
Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad.
A múló földi jót És vágyát elhagyom,
S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.
Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem
Az én örömöm, útamon ez vezessen.
Te barátod lettem, És Istenem te vagy:
Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!
(425. ének 2-3. vers)
Ámen
Dátum: 1952. május 18.