Ugyanennek az Igének alapján már többször hirdettem ebben a templomban Isten üzenetét, de minden alkalommal csak arról beszéltem, amit Jézus ezzel a példázattal a túlvilági életünkre vonatkozóan akart elmondani. Most azonban - különösen egy svájci teológiai professzor tanulmányát olvasva - nagyon megragadott ennek az Igének az e világi mondanivalója. Annak, hogy e példázat egyik szereplője a halál után a pokolba jut, a másik pedig a mennybe, előzménye van, előtörténete itt a földön. És én most erről az előtörténetről szeretnék csak beszélni, arról, ami azután okává lett a két ember halál utáni sorsának. Azt szeretném most elmondani ennek a példázatnak a nyomán, amit Jézus a gazdag embernek a szegény emberhez való viszonyát illetően tanít.
Megdöbbentő, ha meggondoljuk, hogy miért került ez a gazdag ember a pokolba! Talán uzsorás volt, feslett életű ember volt? Nem, vagy legalábbis nincs szó róla a példázatban. Egyszerűen csak az áll itt, hogy gazdag volt, aki értett ahhoz, hogyan lehet az életet jól, kényelmesen, kellemetesen, vidáman leélni. Életművész volt, aki minden napot ünnepnappá tudott tenni. És ebben nincs is semmi baj. Jó az, ha valaki tud örülni az életnek és tud élni az élet ajándékaival! De! A baj ott van, hogy közvetlenül az ő kényelmes, vidám otthona előtt ott van a leplezetlen emberi nyomorúság . És az a baj, hogy ez a gazdag ember ezt nem látja! Nem veszi észre, nem törődik vele! Tehát nem az a bűne, hogy gazdag, hanem az, hogy ilyen önző módon gazdag, ilyen csak magának élően gazdag. Ez a bűn! Az a vakság a bűn, amelyik nem lát mást, csak az ÉN-t, az ÉN kívánságait, igényeit, vágyait! És így él ez a gazdag, “minden nap dúsan vigadozván”. És ezért olyan szörnyű ez az élet, mert akármilyen “dús” és “víg”, mégis a legreménytelenebb mélységek felé halad, amiképpen a példázatból ki is tűnik.
Azt mondhatná most valaki, hogy szerencsére nem aktuális reá ez az itt megrajzolt életforma, mert ha a példázat két főszereplője közül valamelyikhez hasonlítani akarná magát: sokkal közelebb érezné magát a Lázár életéhez, mint a másikéhoz. Lázár az én emberem - mondaná -, akit az angyalok az Ábrahám kebelébe vittek! De vajon igazán az-e? Mert bár igaz a régi mondás, hogy mindenkinek van a maga életútján valami, ami szomorúvá teszi, de még igazabb az, hogy mindenki, de igazán kivétel nélkül mindenki hasonlítható ehhez a példázatbeli gazdag emberhez is. Nincs közöttünk olyan ember, akinek ne volnának meg a maga egyéni gondjai, terhei, nehézségei, de mindig vannak olyanok is a közelünkben, akiknek még nagyobb gondjaik, még súlyosabb terheik, még nyomasztóbb nehézségeik vannak, mint nekünk, és akikkel szemben mi még mindig gazdagnak számítunk! És Testvér, ha akármekkora gondjaid vannak is - mert nem kétséges, hogy vannak -, hidd el: volna egy csomó ember, mégpedig egészen közel hozzád, aki szívesen kicserélné a maga gondjait a tieddel, aki fölnéz reád, fölfelé! Vagyis: mindnyájunknak megvan a magunk Lázárja, mindnyájunk mellett van egy-két Lázár, tehát az a bizonyos még szegényebb és még nyomorultabb, aki a kapunk előtt kívánna megelégedni a morzsalékokkal, amik hullanak a mi jobban megterített asztalunkról! Ezeket lássuk meg! Az ilyeneket vegyük észre! Ezt üzeni ma nékünk az Úr!
Tehát ne a magasabban állóhoz hasonlítgassuk magunkat, ne ahhoz, akinek jobban megy a sora, akinek több van. Ne lentről nézzünk mindig föl, hanem megfordítva: a saját magaslatunkról le! Azt keressük, azt vegyük észre, aki lentebb van. Oda nézzünk, ahol Lázár fekszik! Ne hasonlítgassad össze a sorsod folyton azokkal, akik fönt vannak: gondolj inkább Lázárra! Az tartozik rád, Krisztus tanítványára! Miért? Egyszerűen azért, mert Isten is így cselekszik! Isten tekintetének az iránya is ez: föntről lefelé! A magasból a mélybe! Az örök Isten, a hatalmas Isten, a gazdag Isten az Ő dicsőségének a gazdagságából állandóan lefelé néz! Sőt, nemcsak lenéz, hanem leszáll! Lealacsonyodik. Olyan nagyon mélyre, hogy sem alakja, sem ékessége nincs többé, ahol már úgy néz ki, hogy elrejtjük előle orcánkat. Leszáll egészen oda, ahol Ő maga lesz Lázárrá, a szegénység és a gyalázat minden sebeivel tele koldussá! A ragyogó égből a betlehemi istállóba, a mennyei trónusról a keresztfára! Gazdag lévén szegénnyé lett érettünk.
És ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Isten most ott van a Lázárok mellett, a Lázár-sorsban, az emberi létnek azokban a mélységeiben, ahol a Lázárok fekszenek, szenvednek, vágyódnak, fáznak! És ha találkozni akarsz vele, ha meg akarod Őt találni, ha oda akarsz menni Őhozzá, Jézushoz: akkor ott keresd, lent! Ott várakozik reád! Ott, a mélységben akar bevonni téged is az Ő szeretetébe. Azért kell alászállnod a másik ember nyomorúságának a mélységébe, mert ott kapod meg, ott részesülsz Jézus szeretetében azáltal, hogy szereted azt a Lázárt ottan! Ezért nézzed, keressed, vedd észre Lázárt! Csak egyet ne tégy: ne menj el Lázár mellett! Mert akkor Isten mellett mész el! És Isten mellett elmenni azt jelenti, hogy elveszni! Mivel az a gazdag ember elment Lázár mellett, mivel nem látta meg Lázárt, mivel otthagyta: ezért nem találta meg Istent! És ez annak a gazdag embernek a bűne, ami a kárhozatra vitte! - Óh, Testvér, ne hagyd ott feküdni Lázárt! Látod, mennyire minden ezen fordul meg, hogy meglátod-e, észreveszed-e Lázárt úgy, mint a testvéredet? Élet-halál kérdése ez a számodra!
Tehát nem a gazdagság a bűn! Óh, nem! Szabad mindavval élni és mindannak örülni, amit Isten neked testi-lelki-szellemi javakban ad. Csak egyet ne feledj el közben: azt, hogy közvetlenül melletted ott van egy másik valaki, akinek talán éppen az hiányzik, ami neked megvan. Ott él melletted egy Lázár, egy magányos lélek, egy gondokkal küszködő ember, egy nyomorult, megvetett, lelki szegény, olyan valaki, akinek a szeretet hiányzik, akinek talán éppen a te szereteted hiányzik fájdalmasan, tragikusan! És nem nagy az igénye veled szemben: a morzsalékokkal is megelégednék, ami a te asztalodról - talán nem is a fizikai, hanem a lelki asztalodról - lehullana! Megláttad-e már, észrevetted-e már az ilyen embert? Még egyszer: nem a gazdagság a bűne ennek a gazdag embernek, hanem az, hogy nem látja meg a szegény embert. Ez a bűne! És ez mindenféle gazdagságnak a veszélye! Mindig újra figyelmeztet Jézus, hogy milyen veszélyes dolog az élet dúsan megterített asztalánál ülni, hogy milyen nehezen mennek be a gazdagok, akiknek gazdagságuk van, a mennyeknek országába. Azok, akiknek több van valamiből, mint másoknak: több tehetségük, több képességük, több szellemi képzettségük, több pénzük. Azért veszélyes ez, mert ilyenkor olyan nagyon hamar becsukódik az ajtó a másik ember felé, a felebarát felé, olyan ember felé, aki lentebb áll, akinek kevesebb adatott, aki szegény, akinek semmije sincs! És csak vele együtt mehetsz oda Istenhez, az Atyához! Lásd meg hát azt a Lázárt!
Egészen félelmetes a példázatnak az a része, ahol - most már a túlvilági vonatkozásban - arról a “közbevetésről” szól, ami az üdvözültek és az elkárhozottak között van, úgy, hogy akik akarnának egyik helyről a másikra átmenni, nem tehetik! “És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.” (Lk 8,26) Annak a szónak, amit magyar Bibliánk “közbevetés”-nek fordít, ilyen értelme van a Bibliai szótárban: nyílás, rés, szakadék, mélység! Tehát egy nagy, áthidalhatatlan, áthatolhatatlan szakadék, mélység választja el a gazdagot és Lázárt az örökkévalóságban. De ez a szakadék nem ott támad, ott már csak állandósult, hanem itt támadt a földön! Ismeritek ugye ezt a szakadékot, ami ott tátong az örök gazdagok és az örök Lázárok között, a fönt és a lent lévők között? Minden baj és minden sötétség ezen a földön emiatt a szakadék miatt van. Emiatt a szakadék miatt olyan barátságtalan és olyan rideg, sőt: gyűlölködő ez a világ!
Csak: ugyanaz a szakadék, ami az örökkévalóságban már áthidalhatatlanná vált, úgy, hogy akik akarnak is átmenni egymáshoz, nem tehetik - ugyanaz a szakadék itt és most még áthidalható, sőt: át is van hidalva! Mert az a Jézus Krisztus, Aki az Isten és az ember között lévő, még sokkal nagyobb szakadékot, közbevetést áthidalta: az ember és ember közötti mélységet, a szegény és a gazdag közötti távolságot is átéri! Krisztus keresztjének nemcsak mélysége és magassága, hanem szélessége és hosszúsága is van, és ez a két dimenzió elválaszthatatlan egymástól. Akinek Krisztusban Atyjává lett az Isten, ugyanakkor és ugyanúgy Krisztusban testvérévé lett a másik ember, a Lázár, a felebarát! Hol van a te Lázárod? Ismered-e már? Észrevetted-e már? Megláttad-e már? Talán éppen a saját férjed, vagy a saját feleséged az, aki melletted szenved, mert nem láttad meg a szükségeit! Mert sohasem vetted észre igazán! Talán a gyermekeid között van a Lázár, aki egyedül viaskodik a problémáival, talán a szomszédod ugyanabban a házban, vagy ugyanabban az utcában, akinek bár mindennap köszönni szoktál, akit azonban még sohasem vettél észre úgy, ahogyan ő vágyna rá! Talán a munkatársad, akivel együtt dolgozol anélkül, hogy fogalmad lenne, milyen gondok, milyen bűnök nyomakodnak rá az életére. Talán egy kéregető, aki az ajtódon félve becsenget. Lásd meg hát! Vedd észre! Beszélj vele!
Talán nem is szimpatikus előtted, talán ki nem állhatod, az idegeidre megy az illető. De hiányzik neki valami, ami neked megvan! Neked van valamid, ami neki nincs! Neked talán tehetséged van, Ő meg tehetségtelen, neked jó barátaid vannak, ő meg egyedül rója az élet útját, te vidám vagy, ő meg szomorú. Neked van hited és tudsz imádkozni, ő meg Istentől elszakadva él és vajmi keveset tud az evangélium örömüzenetéről. Lásd meg a magányát, a tehetetlenségét, a gyengeségét, a megkötözöttségét, gátlásait, bánatát, hitetlenségét! Ne menj el mellette! Ez a te Lázárod, a te testvéred, felebarátod!
Jézus kérdi: Ki a te Lázárod? Nem azért kérdi, hogy bántson, bosszantson, hanem azért, hogy megmentsen! Hiszen Ő maga, az Úr Jézus Krisztus akar találkozni veled ennek a Lázárnak a személyében, és azért akar így találkozni veled, hogy bevonjon téged is Istennek abba a szeretetébe, ami gazdagokra és szegényekre egyszerre árad, mert mindeneknek szerető, mennyei Édesatyja!
Akik most meghallották, mit üzen a Lélek a gyülekezetnek, énekeljék el könyörögve:
Ó szeretet, áraszd ránk meleged,
Hadd kóstoljuk édességedet,
Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,
Egyességben és békében éljünk.
Könyörüljél!
(234. ének 3. vers)
Ámen
Dátum: 1952. február 10.