Tegnap este, az esztendő utolsó napján ugyanennek az Igének az első feléről beszéltünk: visszatekintésről, azokról a dolgokról, amelyek hátunk mögött vannak. Most, az újesztendő első reggelén ragadjuk meg ugyancsak ennek az Igének a második felét, amelyben Pál apostol előretekint a jövő felé, azokra a dolgokra, amelyek előtte vannak. Az ember mindig bizonyos szorongással tekint előre a ködös, bizonytalan jövendőbe - hiszen ki tudná megmondani, milyen dolgok és események, milyen akadályok és lehetőségek előtt áll, mi minden van előtte, merre kanyarodik az útja, azon a még ismeretlen úton mi mindent kell megérnie?! Ezért így, újév reggelén mintegy megtorpanva az ismeretlen jövő előtt, kicsit olyan riadt szívvel fordulunk Isten felé, mint ahogyan idegen nagyváros utcáján a kisgyerek kapaszkodik bele önfeledten édesapja kezébe, hogy az ismeretlen környezetben érezze a biztonságot, a támaszt, az erőt, a vezetést. Óh, de sokat számít ilyenkor egy határozott, erőteljes hang, biztatás: megmelegszik tőle a szívünk, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül! Bár igazán Istenre néznénk, belekapaszkodnánk, mint a kisgyermek az édesapja kezébe, bár igazán megéreznénk, hogy nem vagyunk egyedül: akkor mi is tudnánk olyan derűs bizalommal, határozott öntudattal belenézni a jövőbe, ahogyan Pál apostol mondja: “A melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3,14b)
Ez ugyanis elsősorban azt jelenti, hogy van egy Isten által kitűzött célja az életünknek. Maga Jézus, a Föltámadott az Ő mennyei dicsőségéből jelenti ki János apostolnak Patmosz szigetén ezt a célt így: “És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.” (Jel 21,3-5) Tehát egy új ég és új föld áll előttünk a jövőben nagy, lenyűgöző dicsőségben. Annak a megváltó munkának, amire Jézus a keresztfán azt mondta utolsó szavával, hogy “Elvégeztetett” (Jn 19,30), ennek az elvégezett megváltásnak a kozmikus kiteljesedése. Jézus vérének megtisztító, új teremtés kezdetét megalapozó erejének az egész világmindenséget megújító hatása. A megöletett és feltámadott Jézus Krisztus a kulcsa a történelem lepecsételt könyvének: az Ő áldozata, az Ő dicsősége körül alakul ki az az új ég és új föld, amelyben igazság lakozik. Ez az a dicsőséges, örvendetes cél, amely előttünk van, amely felé halad a történelem. És milyen jó ezt tudni, éppen így, két évnek a fordulópontján, amikor az idők múlása olyan szorongató élménnyel rezeg át a lelkünkön! Azt jelenti ez, hogy nemcsak úgy esetlegesen jönnek és mennek az évek egymás után, nemcsak úgy magától telik-múlik az idő, nemcsak értelmetlenül halad egyik esztendő a másik után, hanem a cél felé halad, tervszerűen, isteni meggondolás és akarat szerint! Az idő hullámverése az örök élet aranypartjának ütközik neki.
Minden hívő embert, az egyház népét erre az élő reménységre jogosítja fel Isten a Jézus Krisztusban való hit által, hogy szüntelenül maga előtt láthassa a jövőben azt a romolhatatlan, tiszta örökséget, amely a mennyekben fenn van tartva számára, és úgy indulhasson el felé, mint akit Isten őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időkben nyilvánvalóvá legyen! Így látta ezt Pál apostol ott a börtönben, ahol ezt a levelet írta és ezért mondhatta ilyen határozottan: “Célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” - Célegyenest halad előre az élete, a cél felé fut. Isten viszi, futtatja élete hajóját a megígért és hitben már birtokolt örök part felé! Aki így látja az idők folyását, annak élete nem hányódik-vetődik az események borzongató hullámain, kiszolgáltatva egy vak végzet szeszélyének, hanem mindenféle helyzetben tudja, mint Pál még ott a reménytelen fogságban is, hogy a cél felé közeledik! Ez a cél van előtted is, efelé visz közelebb az 1953. esztendő is, és ha ebben az évben valami ér, akár jó, akár rossz, öröm vagy bánat, siker vagy kudarc: tudd meg, hogy Istentől van, az érdekedben, a nagy cél érdekében! Nem azt jelenti tehát ez a cél felé vitetés, hogy kikerülteti velünk Isten a szenvedést, a vihart, a bajokat, hanem azt, hogy mindezt a terhet és örömet is a hívő ember nem a sors kezéből, nem egy szigorú bíró jutalmazása vagy büntetése képpen, hanem a nagyon szerető Édesatya kezéből veheti el. És ezáltal az a teher máris egészen mássá válik. És ennek a tehernek a hordozása is egészen másféle hordozás. Ugye, azt már mindnyájan tudjuk, hogy minden jókívánság ellenére, amivel egymást újévkor köszönteni szoktuk, életünknek az igazi értéke nem abban áll, hogy szerencsés lesz-e vagy nem, hanem sokkal inkább attól függ, hogy milyen lélekkel hordozzuk el mindazt, ami ki van mérve ránk. Mert ugyanaz az esemény, élmény, dolog lehet átok is, meg áldás is. Attól függ, hogyan fogadjuk. Aki ismeri és hiszi a célt, az tudja, hogy bármi éri, minden javára van!
De Pál apostol nemcsak arról beszél, hogy van előtte egy cél és ő tudja, afelé vitetik előre az élete folyama, nem úgy úszik afelé a cél felé, mint egy elengedett csónak a Dunán, hanem ő maga is összeszedi minden erejét, mint egy versenypályán küzdő atléta, mint a maratoni futó, aki minden idegszálát megfeszítve elsőnek akar beérni a célba. “A melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem”- mondja - a jutalomra. Tehát éppen ezért, mert ilyen nagy és dicsőséges cél van előtte, az apostol nekidől, nekifeszül, igyekszik, törtet. Nem elmélázva andalog, nem szemlélődve hagyja magát vitetni, hanem fut, viaskodva, küzdve tör a cél felé! Ezért az a cél bár bizonyos, de ő még nem érte el, még közte és a cél között ott van a földi élet, egy hosszabb vagy rövidebb útszakasz a maga akadályaival, küzdelmeivel, kísértéseivel, lehetőségeivel, szolgálati alkalmaival és ezeken át visz az út a cél felé. Isten újesztendő ránk virrasztásával a mindennapi küzdőtérnek egy új szakaszát nyitotta meg előttünk és most megadja a jelet az indulásra, hogy rajta, fussatok a cél felé!
Akinek már volt valaha fényképezőgéppel dolga, tudja, hogy a fényképezésnél a fényérzékeny lemezen vagy filmen a fölvett tárgynak, személynek a képe láthatatlanul megrögződik. Ezt a képet aztán bizonyos eljárással elő kell hívni, aminek a következtében a láthatatlan kép lassan láthatóvá válik, a vonások kirajzolódnak, szóval gondosan, fáradságos munkával ki kell dolgozni. Nos, Isten is készített rólunk egy fényképet: megláthatjuk az Ő Szent Fiának, Jézus Krisztusnak a személyében. Nézz rá Jézusra, az Ő szent, tiszta, szolgáló életére: ez a te fényképed, úgy, ahogyan Isten már elkészítette rólad. De még láthatatlan, csak az Isten szeretete, kegyelme látja. Most azonban, életednek azt a lefényképezett lemezét a kezedbe adja és azt mondja: hívd elő, dolgozd ki, tedd láthatóvá a drága vonásokat, készítsd el az egész képet, mire beérkezel a célba! Ennek kell nekidőlni, efelé kell igyekezni célegyenest. Ezen légy teljes igyekezeteddel! Kell hozzá a kezed, a szíved, a szád, a szemed, a pénztárcád, a lakásod, hogy egyre jobban kiábrázolódhasson benned Jézus, hogy mind jobban láthatóvá váljék az életedben Krisztus élete, szeretete, szolgálata. Isten nem ad az Ő megváltottainak jó szokásokat, kész jellemet, nekünk kell kidolgoznunk a megváltás részleteit, akaratunkkal, tetteinkkel nekünk kell megvalósítanunk a látomást. Erre való nagy kegyelmi lehetőség ez az új esztendő! Nem tudjuk, melyik pillanatban ér valamelyikünk a célba: készen lesz-e akkorra a kép? Ugye, nem túlzás, ha az apostol ilyen szavakat használ itt, hogy “nekidőlvén”, meg hogy “célegyenest igyekszem”?! Hiszen sürget a közelgő cél!
Pál apostol itt elhívásról is beszél: “Célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3,14b) Ez még jobban megérteti velünk, miről van hát szó. Kezdd minden napodat úgy, hogy Isten hív. Aki rendszeresen olvassa az Igét, az meg fogja érteni belőle, hogy milyen konkrét feladatra hív éppen azon a napon. Tudatosítsd magadban azt, hogy Isten minden nap hív az Ő szolgálatába. Próbálj minden munkát, amit el kell végezned, úgy tekinteni, mintha személyesen Istentől kaptad volna rá a megbízást. Akár testi, akár szellemi munkát végzel, töltsd be hivatásszerűen, abban a tudatban, hogy Isten fog érette számadásra vonni. Ne sajnáld a szeretetedet, a segítségedet a másik embertől, aki talán csak néhány jó szóra vár. Tekintsd úgy, mint akit maga Isten küldött hozzád, hogy gyakorolhassad magad abban, ami szebbé tudja tenni a világot körülötted: a szeretetben! Ne mondd, hogy nincs rá alkalmad, mert van, rengeteg! Nézd, ott van a családod: mennyi tennivaló van még ott, hogy igazán családdá legyen! Hogy a pusztán vérségi kapcsolatok Krisztusban elmélyült és megszentelődött kapcsolatokká váljanak! Itt van az egyházközösségünk: a te nekiindulásodtól is függ, hogy lesz-e belőle végre valóban gyülekezet, egymást ismerő, számon tartó, egymáson segítő, a futásban elmaradottakért, elbukottakért utánuk menő, meghitt családi közösség, ahol egymás hite által épülnek a tagok mind! Ott van a munkahelyed, a mindennapod: nem azért vagy-e ott, éppen ott, mert a munkádban, a szavadban, a mosolyodban, a tekintetedben Krisztus ott is jelen akar lenni?! Óh, ha csak egy kicsit is igyekeznénk a mi onnét felülről való elhívásunkat megélni: de szép is lenne ez az új esztendő!
Pál végül jutalomról is beszél: igyekszik “az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára”. Isten a célba érkezőt nem hagyja jutalom nélkül. Egy kolostorban történt, hogy egy barát, aki seperte a folyosót, nagy tisztelettel köszöntötte rendtársát, akit irodalmi munkásságáért nagyra becsült. Főtisztelendőséged egyszer nagy jutalmat kap az égben azért a sok szép könyvért, amit írt - mondotta neki. Kedves testvérem - válaszolt amaz -, Isten előtt pontosan annyit ér a maga seprűje, mint az én könyveim, ha Istentől való szeretettel sepri a folyosót. Igen: a szeretet mérlegén pontosan annyit ér a szegény özvegy két fillérje, mint a gazdag Zákeus vagyona, a Tábiták hűséges elégése a házimunkában, mint a Jeremiások önemésztő szolgálata népük felé! Tudjátok, mi a mi legnagyobb jutalmunk? Ha olyan valamit tehetünk, aminek az örökkévalóság szempontjából is haszna van. Erre a jutalomra igyekezett Pál apostol olyan nagyon. Vajon nem azért kaptunk egy új esztendőt, hogy mi is erre igyekezzünk?
Összefoglalva mindent, Isten azt üzeni nekünk ez újév reggelén, hogy az előttünk lévő esztendő az elméleti keresztyénség helyett most már végre a gyakorlati keresztyénség megélésének az alkalma legyen! Nem jelszóként, hanem lendítőerőként adja ajkunkra az Igét: “A melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.”
Jertek, kérjünk erőt az ének szavaival:
Adj minékünk megújult szívet És új indulatot,
Tehozzád mindenekben hívet, És szent akaratot.
Újítsd meg rajtunk a te képed, Mely áll szent életben,
Hogy lehessünk választott néped, Élvén szeretetben.
(285. ének 4. vers)
Ámen
Dátum: 1953. január 1.