Ennek a történetnek az első részével foglalkoztunk már ma két hete. Láttuk akkor, hogy a hitben eltévelyedett ember hogyan tér vissza megint oda, ahol elveszítette kapcsolatát az Úrral. Láttuk, hogy Ábrahám életének a középpontjában ezentúl mindig ott maradt az oltár, élete az oltár körül berendezkedő élet lett. Most pedig arról szól a történet folytatása, hogy még egy ilyen életben, egy ilyen Istennek engedelmeskedő életben is támadnak mindig újabb zavarok, komplikációk, hitbeli próbák - szóval még mindig nem küzdelemmentes az élete, még mindig vannak kísértések, akadályok, amiket le kell győzni. Lám, most egyetlen rokonával, unokaöccsével, Lóttal gyűlik meg a baja. Az is jellemző, hogy amíg mindketten szegények voltak, kevesen voltak, nagyszerűen megfértek egymás mellett, semmi bajuk nem volt egymással. Most azonban, hogy egyre jobban meggazdagodtak, jószágaik, cselédségük kiterebélyesedett, egyszerre nem elég kettejük számára a föld. Versengés támad közöttük, aminek a következménye az lett, hogy szét kellett válniok. Így szokott ez lenni: semmi nincs a világon, ami annyira szét tudna választani egymástól jó barátokat, rokonokat, embercsoportokat, nemzeteket, mint az, ha anyagi érdekeik ütköznek.
De most ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy most derült ki, milyen nagy különbség van e között a két ember között. Ábrahám és Lót, együtt indulnak el Háránból, együtt érnek az Ígéret földjére, együtt menekültek Egyiptomba, együtt jöttek onnan vissza, együtt szenvedtek, örültek, együtt áldotta meg őket az Isten, együtt voltak jövevények az idegenben és együtt gazdagodtak meg - és most a legelő fölött való versengés közben derül ki, mennyire tetőtől talpig más ember az egyik, mint a másik. Ez a két ember csak vér szerint rokona egymásnak, lélek szerint teljesen idegenek egymástól. Nem úgy idegenek, hogy az egyik hívő, a másik hitetlen, hanem az ún. hívők kategóriáján belül különbözik a két ember egymástól. A hit szempontjából, az Istenhez való tartozás szempontjából jelent ez a két ember két egészen különböző típust. Melyik ez a két típus? Ezt próbáljuk most közelebbről megvizsgálni.
1) Kezdjük Lóttat. Ki volt ez az ember? Mindeddig nagyon keveset beszél róla a Szentírás. De az a kevés nagyon jellemző. Kétszer is előfordul majdnem ugyanaz a kifejezés Lóttal kapcsolatban: "És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele." (1Móz 12,4a), és "Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, és az ő felesége, ...és Lót is ő vele!" (1Móz 13,1) Tehát Ábrahám kapja Istentől az utasítást. Ábrahám határoz, dönt, Lót pedig igazodik hozzá. Ábrahám Istennel van kapcsolatban, Lót pedig Ábrahámmal. Vele megy Ábrahámmal, együtt halad vele, követi Ábrahámot. Nem az isteni kijelentést, mint Ábrahám, mert az neki nem szól. Ő nem épít oltárt, nem hívja segítségül az Úr nevét, semmit sem cselekszik közvetlenül Istenhez igazodva, hanem ő mindenben egy másik hívőtől, Ábrahámtól függ. Nem önálló hitű ember, mások hitére támaszkodik, másoknak szóló Igéből táplálkozik, mások imádságához kapcsolódik. Hiába olvassa az Igét, nem ért belőle semmit, csak ha más valaki megmagyarázza neki. Nem Istentől kapja az utasítást, nincs egyéni látása, hanem csak csatlakozik a másikhoz. Nem a személyes hit döntése alapján van ott az Isten népe között, hanem egyszerűen csak úgy együtt jár velük, közéjük vegyül, belesodródott. Tulajdonképpen nem is Krisztust követi, hanem csak a hívőket utánozza. Megtanulta a nyelvüket, elsajátította a szokásaikat, úgy viselkedik, mintha egészen közéjük való volna, talán már maga sem tudja, mások se, hogy csak megjátssza a hívő embert, csak szerep számára a kegyes élet, amit megtanult és úgy játssza, mintha élné.
Különösen ébredések idején van ez így, amikor Isten Lelke megindít egy-egy ébredési mozgalmat - mint hazánkban is a közelmúltban, amikor sokan megtértek, sokan megújultak Istenhez való viszonyukban -, és ilyenkor mindig csatlakoznak a mozgalomhoz olyanok is, akik sohasem voltak személyes részesei annak az erőnek, amely a mozgalmat létrehozta. Ma is vannak az egyházban, a templomokban, az Úr asztala körül ilyen Lót-féle emberek, akiknek egész lelki magatartását ez a megállapítás karakterizálja: "...és Lót is kiméne ő vele." Az ilyen Lót számára nem hitbeli döntés az őshaza elhagyása, az Ígéret földjére való vándorlás, az ottan való letelepedés, tehát az Isten felé való fordulás, mint Ábrahámnak, hanem csupán kaland, érdekesség, valami más, újság, egzotikum. A Lót-féle ember nem a hit szép harcának a megharcolására indul el Kánaán földjére, hanem szerencsét próbálni, s amikor jól megszedi magát ezen az úton, amikor Isten kegyelmének áldásaiban jó bőségesen részesül, annyira, hogy "valának juhai, ökrei és sátorai", akkor most már nem kell neki Ábrahám sem többé. Most már jól megy a dolga, nincs szüksége a hívők segítségére. Ilyenkor Lót elválik Ábrahámtól, az ilyen együtt haladó különválik a hívőktől, az Isten népétől, és visszatér a világba.
Jellemző Lót egész lelkivilágára, ahogyan Ábrahám ajánlatára válaszol. Ábrahám fölkínálja neki, döntsön, merre akar menni, s akkor ezt olvassuk: "Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe. És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól. Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig." (1Móz 13,10-12) Szóval egészen visszatért a világba. Együtt indult Ábrahámmal, hosszan együtt is haladt vele, azután jött egy esemény, jelentéktelen, apró esemény, a pásztorok versengése, amit el lehetett volna egyszerűbben is, lelki kár nélkül is intézni, ami azonban jó ürügy volt Lótnak arra, hogy letérjen a hit útjáról, visszamenjen a világba, ahonnét kihívta őt az Úr. Most derült ki, hogy mi volt eddig is a szívében: a világ. Most derült ki, hogy látszat volt az egész eddigi magatartása, hogy nem volt igazi Krisztis-követő, csak olyan hívőkkel együtt haladó.
Az ilyen együtt futókkal mindig az történik, hogy előbb-utóbb lemaradnak, kiválnak a hívők csapatából, nem bírják tovább, visszaesnek! Nem kell ahhoz nagy esemény, nagy akadály, csak ürügy. Elég, ha megharagszik valamiért a papjára, egyházára, vagy összevész egy ún. hívővel és megbotránkozik: hát ilyenek a hívők? Nekem nem kell! Vagy megbotránkozik az egyház hivatalos vezetőinek a magatartásán, mindegy micsodán, mert tulajdonképpen csak ürügyet keres, alkalmat talál, hogy a szívében eddig is ott hordozott, de nyilvánvalóvá nem lett világ szerint döntsön és a hit útjáról, ami eddig is idegen volt számára, letérjen. Az ún. hívők körében gyakori az ilyen jelenség, különösen ébredések időszaka után, mint most minálunk is, sokan visszaesnek, elszakadnak a hittől, visszatérnek a világba. Ismersz-e ilyeneket, nem vagy-e te magad is ilyen? Sok ígéretes elindulás történik és kevés célba érkezés. Az ilyen embereknek a megtérése nem is volt igazi megtérés, csak hangulat, meghatódott érzelemhullámzás. Nem megtérés volt benne, csak megkomolyodás, vagy ami nagyon gyakori: megszeppenés. Ijedtében próbált Isten kezébe kapaszkodni, de a keresztig, a bűntörlő vérig, a bűnbocsátó kegyelemig nem jutott el. Tehát nem visszaesett, hanem valójában meg sem tért, és valamilyen esemény folytán - mint itt a történetben a pásztorok versengése következtében - csak kiderült, hogy mi volt a szívében.
Isten folyton rostálja az ő népét, rázza a rostát és bizony a rázás következtében a Lótok előbb-utóbb kiesnek! De olyan jó tudni azt is, hogy ha visszatér is Lót a világba, Isten nem feledkezik meg róla, utánamegy, megkeresi, nem mond le róla! De ez már sok szenvedéssel jár. Majd látni fogjuk ezt később, néhány hét múlva valamelyik vasárnapon. Lót példája most önvizsgálatra indítson bennünket: az Úréi vagyunk-e igazán, az Ő elhívásának, megváltó kegyelme elfogadásának alapján, vagy csak együtt jöttünk mind idáig az Ábrahámokkal, a hitben járókkal. Ne várd, míg az események derítik ki, döntsd el magad! Lótnak is szabad a hit útját választani!
2) Nézzük most Ábrahámot, hogyan viselkedik Ő ebben a versengésben? Jellemző, hogy ugyanazok az események, amelyek következtében a Lótok kihullanak a rostán, ugyanazok az események az Ábrahámokat, az igazán hívő embereket még beljebb viszik a kegyelem megtapasztalásában, előbbre segítik a hit útján. Így történt itt is. Ábrahámnak szüksége volt arra, hogy külön váljék Lóttól. Emlékszünk még, az első elhívás így szólt Ábrahámnak: "Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked." (1Móz 12,1) Ahhoz a "rokonsághoz", melyből ki kellett néki mennie, hozzátartozott Lót is. Lót pedig vele ment. Tehát Ábrahám eredetileg nem hajtotta végre teljességgel Isten parancsát, csak félig: kiment a földéből, az atyja házából, és egyéb rokonságából, de magával vitte Lótot is. És amikor az ember csak így félig hajtja végre, amit Isten mondott, konfliktusok támadnak az életében, amelyekkel Isten figyelmezteti az embert a mulasztására. Ábrahám megértette az eseményekben megnyilatkozó isteni figyelmeztetést, hogy neki Lóttól is el kell válnia, mert Isten őt egészen különleges nevelésre fogta, s ezért el kell szakítania minden olyan köteléket, ami akadályul szolgál a hit útján való egyre tovább haladásban.
"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked." (1Móz 12,1) Eredj ki, szakítsd ki magad. A hit útján elérkezik minden ember egy olyan ponthoz, ahol régi kötelékeket kell elszaggatni, olyan kötelékeket, amelyek emberekkel, barátokkal, tárgyakkal, szórakozásokkal, életmóddal kötöttek össze. Isten Igéje egyszer csak rávilágít a hívő ember életében olyan dolgokra, olyan megkötözöttségekre, gondolatokra, vágyakra, emberi kapcsolatokra, amelyekről kiderül, hogy akadályozzák a hit útján való továbbhaladást, az előrejutásban meggátolnak - ezért kell ebből a helyzetből, ebből a visszatartó környezetből kiszakadnia a hívő embernek olykor az Isten parancsára, mint Ábrahámnak is a földéből, meg a rokonságából.
De nagyon sok ember azután ilyenkor azt teszi, amit Ábrahám, aki elvágott egy csomó köteléket, ami őt a régi életével összekötötte, de nem mindet: meghagyott egyet, a Lóttat való kapcsolatát. És most Isten azt adja tudtára a pásztorok versengése által, hogy elérkezett az idő ennek a kapcsolatnak a fölszámolására is, ezt is el kell vágni, ettől is el kell szakadni, mert akadályoz. Ezen a ponton szokott megtorpanni egy csomó hívő ember: nem meri végrehajtani az ilyen fájdalmas operációt, nem meri fölszámolni a megkötözöttségeit, nem meri elvágni azokat a kötelékeket, amik még hozzáfűzik gondolkozását, szívét, életének egy darabját a régi életéhez, a megtérése előtti életéhez vagy a világhoz. Pedig "kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja! Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává." (1Kor 5,6-7) Így van ez az egész egyházzal is. Isten személyek által arra figyelmezteti az egyházat, hogy merjen hitben elszakítani olyan kötelékeket, amelyek hozzáfűzik régi berendezéseihez, megszokott kereteihez, évszázados intézményeihez. Olyan művelete ez Istennek az Egyházában, mint amikor a kiöregedett szőlőtőkét visszametszik, hogy majd az új hajtások több gyümölcsöt teremjenek.
A szakítás után így szól az Úr Ábrahámhoz: "Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre." (1Móz 13,14-15) Tehát Ábrahám nem járt rosszul, mert a Lóttal való szakítás után vezette be őt Isten mindannak a birtokbavételére, amit megígért neki. Most már egészen, teljesen tied az Ígért földje. Most már Isten egészen nekiadhatja azt. Senki se sajnálja tehát önmagát vagy az egyházat, amikor Isten egyre mélyebben vág bele az Ő Igéjével, vagy akár az eseményekkel. Senki ne sajnálja azokat a kötelékeket, amiket hitbeli engedelmességgel el kellett vágnia, mert nagyobb, több az, amit kárpótlásul Istentől kap. Akinek nagyon tele van a keze vagy a szíve, aki nagyon szorongat valamit, mindenáron vissza akar tartani valamit magának abból, amit Isten már megítélt: az megakadályozza Istent abban, hogy igazi áldásait ráárassza. Ezért mondja Jézus: "Boldogok a kiknek szívök tiszta, mert ők az Istent meglátják." (Mt 5,8) Tiszta szívűek, szó szerint: megüresített szívűek. Tehát akik megüresítették a szívüket, hogy maga az Úr Isten töltse be azt egészen önmagával, a maga Szentlelkével.
Hajlandó vagy-e megüresíteni szívedet az Úr Jézus számára? - mert ez az Ábrahám útja! Ezen az úton jutott most egy lépéssel előbbre.Bár mi is ezen haladhatnánk tovább, egyre tovább, az Úrral való megteljesedésig. Ez minden hívő ember útja. Lót útja visszavisz a világba. A másik út az, amely győzelemről győzelemre, dicsőségről dicsőségre visz. Ahogy az Ige mondja: olyan ez az út, "mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." (Péld 4,18)
Aki az Ábrahám útján akar járni, könyörögjön nagyon gyakran, úgy, ahogy ez a szép énekünk tanít:
Szabadságot adj nekem És tiszta szívet,
Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!
Vezess engem utadon: Magad légy az út,
Melyen lelkem a halálból életre jut.
(469. ének 3-4. vers)
Ámen
Dátum: 1952. augusztus 17.