Szeretnék most egy új sorozatot elkezdeni, ezúttal az Ótestamentumból, és Isten kegyelméből, az Ő Szentlelke segítségével vasárnapról vasárnapra ezt folytatni tovább úgy, mint egy évvel ezelőtt tettük a János evangéliumával. Ezúttal Ábrahámot vennénk elő, akit a Biblia a hívők atyjának nevez. Azért érdekes ez a réges-régi életleírás, mert Ábrahám életének a története nemcsak egy Ábrahám nevű régen élt ember története, hanem a hívő embernek, a mindenkori hívő embernek a története. Ábrahámban minden hívő ember önmagára ismerhet. Ahogyan vele bánik Isten, ahogyan ő viszonyul az Úrhoz, ahogyan ő engedelmeskedik vagy elbukik, ahogyan ő megkísértetik és megáldatik, igazán olyan példa, amiben lépten-nyomon azt látjuk, hogy itt rólunk van szó! Bár igazán azt látnánk mindnyájan, hogy itt mindig rólunk van szó! És hozzánk hangzik a szó, mégpedig Isten személyes megszólítása.
Most Ábrahám elhívásával kezdjük. Az 1Mózes 12-ben leírt történetet röviden foglalja össze a Zsidóknak írott levél 11. részének 8. verse: "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy." Tehát Ábrahám életének ez a szakasza, ami számunkra is följegyeztetett, ami megjegyzésre méltó, ott kezdődött, hogy Isten szólt hozzá: "És monda az Úr Ábrahámnak." Így kezdődik egy ember életében az új, a más, tehát így, hogy az Úr mond valamit neki! Ezelőtt is élt Ábrahám, mégpedig tudjuk a történetből, hogy elég hosszú időt élt, 75 esztendőt, de az nem volt fontos, nem volt lényeges, legföljebb abból a szempontból, hogy előkészítse azt a pillanatot, amikor majd Isten beleszól ebbe az életbe. Egyébként azonban nincs róla feljegyezve semmi. Tulajdonképpeni élete ott kezdődik, hogy "monda az Úr Ábrahámnak". (1Móz 12,1) Ahhoz, hogy Ábrahám azzá lehessen, akivé azután lett, az kellett, hogy Isten szóljon hozzá. Mint ahogy ahhoz is, hogy ez az egész teremtett világ egyáltalán lehessen, létezhessék, az kellett, hogy Isten szóljon, mondja azt, hogy: legyen! Monda az Úr: Legyen. ...és lett! (1Móz 1,1-24) Az egész teremtett világ élete is ott kezdődött tehát, hogy: "monda az Úr". De minden ember igazi élete is, az ami most már az örökkévalóság szempontjából feljegyzésre érdemes, aminek értelme, célja, rendeltetése van, ott kezdődik, hogy monda az Úr, tehát ott, hogy Isten beszél! És ha Istennek ez a szava az emberben hitet támaszt, olyan hitet, amely engedelmeskedik az isteni szónak, ott, abban az emberi életben új szakasz kezdődik, fordulat áll be, elindul valami más.
Megszólított-e már valaha így az Úr? Ilyen egész életet átváltoztató módon? Engem akkor szólított meg így, ilyen új irányba vivő módon, amikor tudtomra adta, hogy Jézus Krisztus érdeméért minden bűnömet megbocsátotta és Szent Fia örökségét, az örök élet ajándékát nevemre írta. Istennek ez a kegyelmet hirdető szava volt az, ami életemben eddig a legdöntőbb jelentőségű fordulatot létrehozta, amivel úgy, mint Ábrahámot Háránból, kihívott engem is egy eddigi életformából, életstílusból és beállított egy merőben másik irányba. Olyan útra, amely még a bukásokon, kudarcokon, ezer bajon és nyomorúságon át is tudom, hogy hazafelé vezet. Itt kezdődött az én életemnek is az igazi története. Meghallottad-e már Istennek ezt a beleszólását az életedbe, ahol a te életednek is az igazi története kezdődik?
Akit Isten egyszer ilyen döntő módon megszólított, azt azután többször is hívja, vezeti tovább az Ő szavával. Nemcsak egyszer történik meg, többször is egy hívő ember életében, hogy: "monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked." (1Móz 12,1) Aaz Úr kihívta Ábrahámot a saját házából, a rokonsága közül, az atyja házából, tehát abból az egész életformából, amiben eddig élt, régi megszokott életkeretei közül, abból a magabiztos helyzetből, amiben berendezkedett. Azt mondta neki, hagyjon el mindent, ami 75 esztendő alatt hozzánőtt az életéhez, a gondolkozásához; kezdjen új életet, merjen elindulni Isten útmutatása nyomán, lépésről-lépésre való vezetését követve. Így van ez kivált nagy történelmi fordulók idején, mint például most is. Igen, a hívő embert a történelem alakulása által is Isten hívja ki olykor megszokott életkeretei közül, olyan életformából, amiben már egy hosszú életen át berendezkedett egy újba, más életformába, ismeretlenbe, szokatlanba. Tehát Isten mutat új utat, melyen az övéit vezetni akarja.
Igen, a történelem Ura ma is szólhat így az Ő gyermekeihez az események által is: "Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked." (1Móz 12,1b) És boldog az, aki ezt az utat nem az események által rákényszerítve, hanem hitben engedelmeskedve tudja vállalni és megtenni. És miért kellett Ábrahámnak ezt a kétségtelenül nem könnyű lépést megtennie? Nem volt jó néki ott, ahonnét kihívta őt Isten? Nem tudjuk. De nem is fontos. Akár jó volt néki, akár nem a régi életformája, Isten most éppen azt mondja néki, hogy ne hátra nézzen, hanem előre: eredj arra "a földre, a melyet én mutatok néked". Isten Ábrahámot nagy feladatok elvégzésére választotta ki, olyan feladatok elvégzésére, amiket csak hittel járva, tehát teljesen Istenre utalva, Reá támaszkodva és figyelve lehet csak megvalósítani. Ezért kellett Ábrahámnak otthagynia az ő egész régi életét, rokonságát, atyját. Ne abban legyen a támasza, hogy ismeri jól a viszonyokat, védi a szülői ház tekintélye, kedves rokonlelkek veszik körül, hanem éppen mindezektől elszakadva kénytelen legyen teljesen az Úrra bízni magát. Isten csak ennyit mond: Gyere! És hiába kérdi a lélek, hogy hová? Majd meglátod, "a földre, a melyet én mutatok néked." - mondja Isten. Hogy könnyebb legyen az engedelmesség, ígéretet is tesz a hívásához: "És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz." (1Móz 12,2) Isten a hívő engedelmességét nem hagyja jutalom nélkül. De milyen jutalom ez? Ilyen: "nagy nemzetté tészlek", vagyis Ábrahám engedelmességének a gyümölcsét nagyobbrészt nem is ő maga fogja majd élvezni, hanem a jövendő századok. Hiszen azt ő már nem fogja megérni, hogy nagy nemzetté lesz. Tudjuk a történetből, hogy nem is érte meg, mert késő vénségében született egyetlen fia.
Tehát csak az ígéretét bírta a jutalomnak, és mégis hitte, hogy igaz! Mert Isten mondta! És ha Ő már nem éri meg, Isten akkor is beteljesíti, mert ígérte. Lám, milyen messze ható következménye van annak, ha egy hívő ember engedelmeskedik Isten útmutatásának. Sokszor csak a magad sorsát döntöd el a magad Isten iránti engedelmességével vagy engedetlenségével, sőt még csak arra sem spekulálsz, amire a legtöbb önző ember: meghozok minden áldozatot azért, hogy azután majd a gyermekeimnek jobb legyen, hanem Isten a te engedelmességedet beleépíti az eljövendő évszázadok sorsának kialakításába. Annak, hogy te milyen engedelmességgel viszonyulsz Isten útmutatásához, hatása és szerepe van az egész magyar nép jövendő sorsának alakulásában. Sőt, itt az Ábrahámnak adott ígéretben még szédítőbb ez a perspektíva: "megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei!" (1Móz 12,3) Persze itt az Ábrahám magvából majdan származó eljövendő Megváltóról van szó. Ő lesz az, Akiben megáldatnak a föld minden nemzetségei, de akkor is igaz az is, hogy valami módon az egész emberiség sorsára kihatással van a hívő emberek engedelmessége.
"És kiméne Ábrahám, a mint az Úr mondotta vala néki." (1Móz 12,4) És ebben a rövid híradásban benne van az, hogy Ábrahám döntött. Rálépett a hit útjára, vállalva minden kockázatot, ami ezzel együtt jár, otthagyva a régit, elindult az új felé anélkül, hogy tudta volna, mi vár ott reá. Valóban úgy van, ahogyan olvastuk: "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhivatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy." (Zsid 11,8) Ezt a hit által való engedelmességet kell ma a hívőknek megtanulniok. A hit és az engedelmesség úgy összetartozik, mint ugyanannak az almának egyik és másik fele. Olyan nincs, hogy van bennem hit, de gyengén állok az engedelmességgel. Ahol az engedelmesség hiányzik, ott a hittel is baj van. Annyira egy a hit és az engedelmesség, mint egy 10 forintosnak az egyik meg a másik oldala. Ha csak az egyik oldala van meg, a másik oldalán pedig üres, fehér, nincs rajta, hogy 10 forint, akkor az hamisítvány. Minden olyan hit, amely ugyanakkor nem engedelmesség is: hamisítvány. Így mondja ezt a Biblia: "a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában." (Jak 2,17)
"Hit által engedelmeskedett Ábrahám", és nem töprengett: jaj mi lesz ennek most a következménye! A hit éppen azt jelenti, hogy mindent rábíz az Úrra. Arra, Aki hívta, küldte, vezeti. Bízik Istenben, Aki maga a Szeretet, és Aki egészen bizonyosan nem a vesztébe vezeti az Ő választottait, Aki nem fog bajba juttatni anélkül, hogy már a kimenekedés is készen ne lenne Nála. Ábrahám már nem volt fiatal ember, amikor életének ezt a nagy lépését megtétette vele Isten, 75 éves volt. Olyan kor ez, amelyben már nagyon hajlandó ragaszkodni az ember a régihez, gyermek-emlékeihez, megszokott környezetéhez és viszonyaihoz. Ilyen korban merőben új életet kezdeni nagyon nehéz. Nincs meg már az embernek az a rugalmassága, mint azelőtt, nincs kedve a vándorláshoz, szívesebben maradna ott, ahol van. Annál inkább kitűnik Ábrahám hit által való engedelmességének nagysága és merészsége. Neki elég volt az, hogy Isten szólt, s Ábrahám elindult.
Milyen jó annak, aki mer hit által engedelmeskedve egészen odafordulni a jövendő felé! Persze meg kell becsülni a múltat és nagy hálával kell venni mindazt, ami benne jó volt, de nem szabad a múlton merengeni, belerögződni a múltba, mert így gyümölcstelenné válik az életünk. Ábrahámnak, vagyis a hívő embernek gyümölcsözővé kell lennie népe és Isten számára. "Megáldalak téged és... áldás leszesz" - mondja az Úr Ábrahámnak. Adhat-e Isten nagyobb áldást egy gyermekének, mint ha az illetőt magát áldássá teszi azok számára, akik körülötte vannak, mint amikor élete, szenvedése, minden törekvése, reménysége, halála áldott gyümölcsöket terem embertársai javára?! Az Isten áldása nem privát élvezet, hanem fénynek és örömnek belevitele mások életébe. Az Isten-áldotta ember Isten sokféle áldásának csatornája a világ számára. De sok ilyen csatornára volna szüksége ma ennek a világnak! Olyan hívőkre, akikben nem reked meg és nem sikkad el az Istentől kapott ajándék, világosság, áldás, hanem odakerül, ahová szánta az Úr: világosságként és sóként mások életébe. Abból a rengeteg áldásból, amit Isten Jézus Krisztusban, az Ő szenvedésében, halálában, feltámadásában reád árasztott, mennyi vált benned áldássá mások számára? Isten úgy akar megáldani és azért akar megáldani, hogy áldás lehess a világban!
Erre hív az Úr! Lehet, hogy új utakon, lehet hogy sok régi kötelék elszakítása, megszokott életkeretek földáldozása által, de olyan ígéretes jövendő alapjának a lerakására, ami minden áldozatot megér. "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy." (Zsid 11,8) És ezzel az engedelmességgel új történelem kezdődik. Isten új történelmet kezd azokkal, akik mernek Néki egészen engedelmeskedni hit által.
Ábrahám, amint megérkezett Kánaánba, oltárt épített és segítségül hívta ott az Úrnak nevét. Nekünk is van oltárunk, ahol segítségül hívhatjuk az Úrnak nevét. Isten állította föl ezt az oltárt ott, a Golgotán, az Ő Szent Fiának a kereszthalálában. Ott jelölte meg a találkozás helyét számunkra az Úr. Ott találkozhatunk Vele. Szükségünk van minden nap új találkozásra, hogy merjünk a hit által való engedelmesség útjára lépni.
Ott, a Golgotán hívjuk segítségül az Úr nevét:
Szívből könyörgök néked, Kegyes teremtő Istenem:
E napot is engedd meg Békességgel véghez vinnem,
Akaratodat tanulnom, Útaidban járnom;
Oltalmad béfedezzen, Kedvem kedved szerint légyen.
(487. ének 2. vers)
Ámen
Dátum: 1952. június 22.