A mai igehirdetés alapjául azért olvastam fel ennek a különös történetnek csak a befejezését, mert nem is annyira a csodálatos gyógyulást szeretném előtérbe állítani, hanem inkább azt, ami azután történt. Láttuk már különböző történeteken keresztül azt, hogy miként gyógyít Jézus, milyen rendkívüli életváltozás történik egy emberben a Jézussal való személyes találkozás hatása alatt, hogyan változik át a Jézussal való együttlétben Zákeus, meg az a vak koldus. Itt is rendkívüli életváltozásról van szó, de most ne ez legyen a fő szempont, hanem, hogy úgy mondjam: ennek az életváltozásnak a legelső gyümölcse. Röviden: arról szeretnék ma beszélni, miként folytatódik tovább egy olyan ember élete, aki találkozott Jézussal.
Csodálatos dolgok történtek ezzel a gadarai emberrel. Hogy mit jelenthet Jézus Krisztus belépése egy ember életébe, ezt ebben a történetben jól láthatjuk. A bibliai leírás szerint rettenetes állapotban volt ez a szerencsétlen. Gonosz, ördögi lelkek, démonok tartották megszállva és gyötörték. A megszállottság valami más volt, mint amit ma elmebajnak neveznek. A megszállott ember nem elmebajos volt, hanem olyan valaki, aki a démonikus befolyásra különösen érzékeny lehetett és aki éppen ezért a sátáni erőknek vált akarat nélküli eszközévé. Ez a jelenség az Isten országa történetének két fordulópontja között különösen gyakori. Először Jézusnak a földre való első eljövetele alkalmával, amikor Jézusnak, az Isten országa királyának a megjelenésekor elközelített az Isten országa, a sátáni hatalom érzi közelgő vesztét. Ezért szedi össze minden erejét, hogy meghiúsítsa a megváltást, ezért van az is, hogy Jézus földi tartózkodása idején olyan gyakori volt az ördöngösség, a megszállottság. A másik kritikus pillanat a Krisztus visszajövetelének az ideje. Mennél jobban halad a történelem a vége felé, annál nagyobb erőfeszítéseket tesz a Sátán is, hogy Krisztust az Ő egyházától megrabolja.
Nos, jól tudom, sok ember nem tud hinni az ördög létezésében és nincs semmi a világon, amivel nagyobb örömet szerezhetne valaki az ördögnek, mint az, hogy nem hisz a valóságában - mert így végezheti a legzavartalanabbul a rombolást benne. A Szentírás úgy beszél róla, mint személyes hatalomról, és ez az eltorzult emberi lélek is egészen világosan mutatja egy gonosz lélek megszálló hatalmát. Úgy tartja fogva, úgy pusztítja és dúlja fel a lelket, mint a vámpír az áldozatát. Az ördögnek öröme telik abban, hogy Isten remekét, az embert, testében-lelkében megrontsa, tönkre tegye. Ezért akartak azok a démonok, amelyeket Jézus abból az emberből kiűzött, az ott legelésző disznócsordába belemenni, és ezért rohantak bele a disznók megvadulva a tengerbe. A démonok mindenképpen pusztítani akartak valamit, ha nem embert, hát állatot! Legszívesebben persze az embereket, és éppen ez a legmélyebb háttere a disznók tragédiájának. Jól látta ezt előre az ördög: hogyha a nyáj tulajdonosai megtudják, hogy Jézus engedelmével bújtak az ördögök a nyájba, akkor nem fogják majd Jézust szívesen látni maguk között. Jézus jelenléte anyagi veszteséget jelent a számukra. S amikor ezt megtudják, hallani sem akarnak többé róla. Szépen felkérik, hogy távozzék el az ő határukból. Ezeknek az embereknek a számára egy sertés többet ért, mint egy megmentett lélek, vagy mint a saját üdvösségük. Ezért a legrettenetesebb dologra vállalkoztak: elküldték Jézust. Lám: mégis nagy sikere volt a Sátánnak!
De nézzük most, mi történt ezzel az emberrel? Az ördög munkája ott kezdődhetett az életében, hogy tönkre tette a családi életét. Íme, olvastuk az előbb, hogy voltak hozzátartozói, de egyszer egy szomorú napon ez az ember elhagyta a feleségét és gyermekeit és kóborolt össze-vissza céltalanul az utakon. Egyre mélyebbre süllyedt. Pokoli passziója támadt: ruhátlanul sétálgat, oszló hullák között, sírboltokban lakik. Az ördög mindig elállatiasítja az embert. Megpróbálták megfékezni, lekötözni, megszelídíteni ezt a szerencsétlen állati embert - nem sikerült. Réme lett az egész vidéknek. Senki sem lehetett biztonságban mellette.
És ekkor jött Jézus! A puszta jelenlétében úgy zsugorodik össze a félelmetes démoni hatalom, mint a napsugárban a penész. Nem tapasztaltad már, hogy amikor igazán együtt vagy az Úrral, csendes lelki beszélgetésben, vagy imádságban, istentiszteleten, Bibliába mélyedve: kezdesz felszabadulni a nyomás alól, oldódnak a kötelékek, kitisztulnak a gondolatok és érzések - menekül az ördög? Hiszen a Golgota keresztje tökéletes valóság a gonoszra nézve. Ott tört meg az átok, ott történt meg az elégtételadás és kiengesztelődés. Abban a halálban minden bűnbánó ember számára bűnbocsánat és megigazulás van. Ez a Jézus elég, ha csak egyetlen szóval szól és az ördögök légiója menekül előle! És amikor az ámuló falusiak odasereglenek megnézni, mi történt, látták, hogy a volt ördöngös ott ül, fel van öltözve és eszénél van az, akiben a légió volt! Alig hisznek a szemüknek! Ez a nyugodt, rendes öltözetű ember ugyanaz a valaki volna, aki azelőtt a sírboltokban volt, akitől mindenki úgy félt? Igen: ugyanaz és mégis egészen másvalaki. Ugyanaz a személy, de újjáteremtve: megtisztulva, meggyógyítva, megváltva és megszentelve.
Abból is látszik ez, hogy a meggyógyult ember most sugárzó arccal, újra megtalált élettel jelentkezik a távozni készülő Jézusnál, kérve Őt, hogy hadd maradhasson Vele! Mi sem természetesebb, mint az, hogy a bűnbocsánatot nyert, megtisztult, újjászületett ember mindig ott akar maradni Megváltója közelében, hiszen úgy érzi, hogy minden démonikus hatalomtól akkor marad mentes, akkor van védve, ha ott marad Jézus közelében. És Jézus mégsem egyezett bele. Elküldte, mondván: “Eredj haza és jelentsd meg a tieidnek, mely nagy dolgokat cselekedett veled az Úr és mint könyörült rajtad.” Mintha azt mondaná: akkor vagy igazán Velem, akkor követsz Engem, akkor szállsz be az Én hajómba, akkor vagy legjobban biztonságban minden ördögi támadással szemben, ha bizonyságot teszel Rólam. Ott, ahol tudják, mi voltál, ott mutasd meg, mivé lettél: mit kaptál a kegyelemben, mit jelent a számodra a Krisztus! Légy a hétköznapok misszionáriusa. Otthon mondd és mutasd Isten “nagy dolgát”: a legnagyobbat, amit művel az övéivel, azt, hogy megkönyörült rajtad! A legjobb védekezés a Sátán és démoni seregei ellen a támadás. Hirdesd szóval és élettel az Isten dicsőségét! Tégy bizonyságot arról, amit cselekedett veled. Ez az igazi küzdelem a bűn és a kísértés ellen!
Higgyük el, hogy igaza van Jézusnak. Amikor a felserdült fiú vagy leány a családi élet védelméből kikerül az életbe, a szülők rendszerint nagy aggodalommal szokták figyelmeztetni gyermekeiket: Fiam - vagy leányom -, tudod, hogy hivatásod van abban a környezetben, ahová kerülsz. Mondd el és mutasd meg, kicsoda a Krisztus, mi a kegyelem, milyen a keresztyén, megváltott élet! Ez a leghatalmasabb és legeredményesebb védekezés a gonosz ellen! A volt ördöngös ott akar maradni Jézus mellett. Nos, éppen azért küldi el Jézus bizonyságtételre az övéihez, hogy egészen önmagához fűzze, hogy egész szorosra vonja közte és maga között a kapcsolatot! És ez mindig így van: ha magatartásoddal, szavaddal, imádságoddal nem igyekszel szakadatlanul Isten országának a terjedését munkálni: önmagadat fosztod meg sok lelki áldástól, nélkülözöd, vagy egészen el is veszíted a hit örömét, frissességét. Megrendül a bizonyosságod abban, hogy Isten gyermeke vagy, kételkedések kezdenek gyötörni, szóval: kikezd a Sátán! Tehát: “eredj haza a tieidhez és jelentsd meg nékik”!
Többször is előfordul a Bibliában, hogy Jézus a meggyógyított, megújított embert hazaküldi a családjához: Itt is így van. Hiszen ennek az embernek családja van, felesége, gyermekei. Térjen vissza azokhoz, akiket elhagyott! Hadd legyen nekik: a feleségnek, a gyerekeknek, a sokat szenvedett családnak haszna elsősorban abból, hogy Isten megkönyörült az édesapán! A megtapasztalt kegyelem legelső áldott gyümölcseként hadd legyen újra boldog és békés az otthon! Ezért: “Eredj haza a tieidhez!” Eredj haza: ne üzenetet küldj, ne levélben írd meg, hogy meggyógyultál, hanem eredj személyesen. Ne küldd a hírt, hanem magad légy a jó hír, a megtestesült bizonyság, az egyetlen hiteles Isten-bizonyíték, Krisztus élő levele. Képzeljétek el, amint ez az ember hazaér: mindegy, mit mond és cselekszik: élő jelentés, híradás a kegyelemről, Isten szabadításáról! A tetteivel is beszél. Az egész megújult személye: kézzel fogható evangélium! A régebbi csavargóból gondos édesapa lett! A dühöngő, fékezhetetlen indulatok megszelídültek. Megváltozott az egész légkör. A feleség is boldog, a gyermekek is boldogok, nem kell többé félni, rettegni, mint régen. Minden olyan szép és jó, olyan hihetetlenül más most otthon!
“Eredj haza a tieidhez...” Nem tudom eléggé hangsúlyozni ezt most önmagunknak is! Legelső áldása annak, hogy együtt vagy itt a Krisztussal, otthon áradjon szét! Otthon derüljenek fel legelőször az arcok, engedjenek föl a feszültségek Isten benned munkálkodó kegyemének a hatására! Mindenekelőtt az otthonunkat, a családi körünket töltsük meg ezzel a levegővel, amit imádságban, Igében, Krisztussal való közösségünkben magunkba szívunk. Felelősek vagyunk a mieinkért! Az emberi élet egyetlen körében sem vagyunk olyan szorosan és tartósan egymásra utalva, mint a családi körben. Itt nyílik a legtöbb alkalom arra, hogy az életet egymás számára megkönnyítsük, vagy megnehezítsük, hogy egymás számára áldás vagy átok legyünk! Hogy az önzetlen szolgálatban vagy az önző kizsákmányolásban gyakoroljuk magunkat. Itt éljük ki igazi önmagunkat, itt valóban azok vagyunk, akik begyakorlott szerep nélkül, álarc nélkül, mi, magunk vagyunk!
Az egyházunk, a népünk helyzete, állapota, élete nagy mértékben függ a családi életektől, a családi körök állapotától. Statisztikai adatok mutatják, hogy a legtöbb gonosztett, betörés, gyilkosság gyökérszálai egy-egy szétzüllött, széthullott családi életbe nyúlnak vissza. A családi életünk egészségén, tisztaságán, erején áll vagy bukik az ország, az emberiség egész erkölcsi élete. Az, ami a gyerekszobákban, a konyhákban, a hálószobákban történik: döntő módon javára vagy kárára lehet az egész közéletnek. Ezért szeretném újra nagyon erősen aláhúzni és kihangsúlyozni Igénkből Jézus hazaküldő szavát: “Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.” (Mk 5,19)
Mindnyájunk számára ez a legelső rangú missziói kötelesség. Tudjátok, mire van ennek a világnak legjobban szüksége? Otthoni misszionáriusokra, saját családi körükben működő bizonyságtevőkre. Tapasztaltad már, milyen öröm együtt imádkozni a gyermekeiddel, együtt ülni itt és együtt venni az úrvacsorát a szeretteiddel? Hát még az milyen öröm lesz, ha majd Isten trónusa előtt állva azt mondhatod: Itt vagyok, Uram, megváltva a Krisztus vére árán, de nemcsak én, hanem a gyermekeim, az élettársam, a szüleim, a házam népe, mindazok, akiket nékem adtál, akiket reám bíztál!
Lám: most együtt vagy itt a Krisztussal, vendége vagy Néki. Asztalához ültet, kegyelmével táplál, önmagával tölt meg, munkálkodik rajtad. Ördögöket űz ki belőled, gyógyítja a szívedet, tisztítja a gondolataidat, megszenteli az életedet, és mindezek után azt mondja: “Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.” Ez az, ami az úrvacsora után kell, hogy következzék, ami a Krisztus benned való munkájának a legelső gyümölcse kell legyen - ez a legelső lépése tovább egy olyan embernek, aki valóban találkozott Jézussal!
Ámen
Dátum: 1955. szept. 25.