Ennek az Igének az igazi jelentőségét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük a történelmi előzményeket is. Le van írva az Ígéret földje felé vándorló népnek egyik legtragikusabb történelmi bukása, hűtlensége a szövetséges Isten iránt, szégyene és gyalázata. Arról van ugyanis szó, hogy míg Mózes fent a hegyen Istennel beszéli meg a szövetségkötés részleteit, közvetlenül Istentől kapja meg a szövetség két tábláját, a Tízparancsolatot, és azzal éppen visszatérőben van a völgyben maradt népéhez, aközben a nép elpártolt Istentől, Áronnal aranyborjút öntetett magának, azt kezdte imádni istenként az élő Isten helyett. Röviden: a legrútabb bűnbe és gyalázatba keveredett, olyan sötét mélységbe, amiből senki sem látta akkor a kiutat. Tökéletesen elromlott minden, ami pedig az Egyiptomból való szabadulással olyan szépen kezdődött. Ennél jobban összezavarni a helyzetet már nem is lehetett volna. Még maga Mózes is elrontott mindent: éktelen haragjában földhöz vágta a most kapott isteni törvényt, a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát és olyan parancsolatot adott ki, aminek az eredményeképpen rengeteg vér folyt a táborban. Teljes a csőd! - És íme, Isten, akit ez a nép annyira megbántott, mégis hajlandó újrakezdeni az Ő kegyelmének a szövetségét ezzel a néppel. Éppen ez az örömhír, ez az evangélium ebben a történetben, hogy Isten újrakezdő Isten! Mindazok után is, amik történtek, amik igazán indokolttá tették volna, hogy haraggal elforduljon népétől, Isten mégis újra cselekszik, kész arra, hogy újra kezdjen mindent. Íme, ennek a népnek amikor nem kellett Isten, aranyborjú kellett az élő Isten helyett, Istennek még akkor is kellett a nép! Nem akkor kerül-e csődbe ma is egy nép, egy ország, egy egyház vagy egy ember, ha nem kell neki Isten, ha aranyborjú kell neki, hívják azt az aranyborjút akárminek: pénznek, hatalomnak, fegyvernek, vérnek, filozófiai ideálnak, vagy bárminek az egy élő Isten helyett?! És Isten mégse vonult vissza sértődött magányba ettől a csődbe jutott világtól, hanem megint újrakezdi, itt is, most is, nekünk is azt hirdeti, hogy Ő kegyelmesen újrakezdő Isten! Még mindig nem a végső ítélettel lesújtó és mindent eltörlő világbíró, hanem még mindig kegyelmesen újrakezdő Isten!
Hadd próbáljam először egy hasonlattal megvilágítani azt, hogy a mi szituációnk mennyire hasonlít ahhoz a csődbe jutott, elrontott szituációhoz, amiről történetünk beszél, és amit az előbb vázoltam. Hallottam egy családról, amelyik a Balaton mellett teljesen ingyen úgy mehetett nyaralni, hogy egy jó barátjuk fölajánlotta nekik a saját villáját. Nagy volt az öröm a családban, de egy szép napon nagy baj történt. A villanyvasalót használat után elfelejtették kihúzni a konnektorból, fürödni ment a család, s mire visszajöttek, lángokban állt az egész konyha. Eloltották ugyan a tüzet, de tönkrement az egész konyhai felszerelés, megrongálódott az egész lakás, az égett holmik fojtó bűze terjengett az egész ház körül. Az egészben az volt a legkellemetlenebb, hogy másnak a tulajdonát tették tönkre gondatlanságukkal. Persze az a legkevesebb, hogy megtérítik majd a kárt, de akkor is: mit szól majd a tulajdonos? Nem tudom, azután hogy történt tovább, de nem is fontos. A mi egész emberi kárvallott helyzetünket példázza ez a történet. Mindnyájan mintegy ingyen vendégek vagyunk abban a világban, amit Isten a rendelkezésünkre bocsátott, hogy lakjunk benne, éljünk a világ lehetőségeivel, Isten ajándékaival, gazdagságával. Ennek a világnak egész berendezése, természeti kincseitől elkezdve a családi életformáig és a saját egyéni lelkivilágunkig nem sajátunk: Isten tulajdona. Egész földi életünk olyan, mint egy vendégség egy olyan házban, ami Istené, amiben az Ő kegyelmes jótetszése szerint lakhatunk egy ideig, mégpedig ingyen! És micsoda felelőtlen károkat okozott már az ember abban a szép lakásban, amelyben Isten vendégeként élhet! Egy-egy háború egész világrészeket borít lángba, milliók sírnak kárvallottan az üszkös romok fölött vagy alatt. De nemcsak az emberiség okozott jóvátehetetlen károkat az Isten tulajdonát képező földi berendezésben, hanem mi magunk, személy szerint is! Mi károkat okoztál már a családodban, mennyi kárt okoztam már ebben a gyülekezetben, milyen felelőtlen, gyújtogató tűzcsóvákat hajítottunk bele beszédünkkel a szomszédunk életébe, mennyi szomorú kárt tettünk már a magunk lelkében, hiszen az se a mienk, az is Istené?! Mit szól majd a tulajdonos, mit mondunk majd neki, ha letelik a vendégség ideje, és ki kell költözni ebből a földi házból?! Azt a Balaton melletti villában okozott tűzkárt meg lehet téríteni pénzzel, de micsoda váltságot adhat az ember a maga lelkéért, vagy a más lelkéért, ha abban kárt tett? Az egész földet szinte megüli a bűn tüzében égő emberi élet fojtó bűze. Teljes a csőd, mint ott a pusztában, az aranyborjú és a tízparancsolati kőtáblák összetörése körül.
Isten mégsem fordul el ettől a csődtől, ettől a felelőtlenségbe züllött emberi élettől, hanem - nézzétek: újrakezdi! Mózessel is, velünk is! Hogyan? Úgy, hogy újra maga elé hívja régi szolgáját, és ez a rossz szolga, aki annyiszor elbukott már, újra tanulja az engedelmességet. És ez az új engedelmesség az egész csődbe jutott nép számára áldássá válik! Nézzük csak meg közelebbről is Mózes új engedelmességének a vonásait.
Először is ez az engedelmesség személyes engedelmesség volt. Úgy értem ezt, hogy amikor Isten szólt, Mózes tudomásul vette, hogy neki szól Isten, nem más valakinek. Őt hívja maga elé, vele akar kezdeni újra valamit, pedig emberileg szólva nem is ő volt a főbűnös abban, ami történt. Nagyon fontos mozzanat ez. Azt jelenti, hogy most is neked szól, nem másvalakinek, akinek szerinted nagyobb a felelőssége. A családi életedben is, itt az egyházban is, de az egész magyar közéletben is nagyon sok függ attól, hogy te személy szerint meghallod-e ma Isten szavát, hajlandó vagy-e újrakezdeni vele a közösséget? Isten hajlandó újrakezdeni, ha van valaki, aki a csődért, a tűzért, a kárért nem másra hárítja a felelősséget, aki nem mások bűneit bánja meg, hanem a sajátját, aki nem mástól vár bűnbánatot, hanem maga hajlandó rá. Isten most arra vár, hogy valaki igazán töredelmes alázattal oda tudjon borulni eléje és el tudja mondani: én vagyok a hibás, Uram, nem a püspök vagy az esperes, nem a szomszédom vagy az élettársam, nem a világ vezető hatalmasságai, én voltam engedetlen, nekem is aktív részem van a Te egyházad gyalázatában, a te néped elesett állapotában, mindabban a szomorú kárban, ami a Te házadat és berendezésedet érte! - Testvérek, aki még bármikor így lépett Isten elé, sohasem bánta meg. Ez a fölemelkedésnek és kibontakozásnak, tehát az újrakezdésnek a legelső lépése. Kész vagy-e reá? Istennél minden készen van! Ne mástól várjad ezt a lépést, Istent tőled várja, igen, tőled! Személyesen!
Azután Mózes engedelmessége egyszerű, igen egyszerű engedelmesség volt. Nem kellett neki valamiféle nagy dolgot véghezvinnie. Az Úr szava így szólott: “Vágj két kőtáblát.” Egyelőre csak ennyi az egész. Mintha nem is a nép vezére, hanem egyszerű mesterember lenne, olyan munkát kell elvégeznie, amit bármelyik kőfaragó is el tudna végezni. Nincs benne semmi hősiesség, nem mutatós szolgálat, egyszerű: vágj két kőtáblát. És Mózes nem adta ki albérletbe a parancsot másnak, nekilátott a saját kezével. Nem derogált neki ilyen alacsonyrendű munkát elvégezni. Azt hiszem, ez az első próbája az engedelmességnek: tud-e egészen kicsiben, egyszerű, hétköznapi dolgokban engedelmeskedni Istennek az ember? Most Isten tőlünk sem hősies, nagyszerű engedelmességet vár, hanem valóban egyszerűt: egyszerűen azt, hogy ott, ahol vagy - a családban vagy gyülekezetben, munkában vagy szórakozásban - vállald és csináld azt, amit Isten mond. Az élet apróságaiban mutasd meg, hogy Isten gyermeke vagy!
Azután Mózes engedelmessége időhöz kötött engedelmesség volt. Az utasítás így szólt: “Légy készen reggelre.” Azonnal hozzá kellett fognia ahhoz, amit Isten mondott, mert reggelre már készen is kellett vele lennie. Istennek minden parancsa ilyen. Mindig azonnalra szól. A legdöntőbb idő az életünkben mindig a ma, a most, az éppen megélt pillanat. Nem érsz vele semmit, ha tegnap akármilyen áldott szolgálatod volt is, ma kell engedelmeskedned. Nem érdekli a Sátánt, hogy tegnap vagy tegnapelőtt akármilyen forrón tudtál is imádkozni, attól ma még beléd tud bújni! Nem ér semmit, ha akármilyen komolyan fogadkozol is, hogy holnap majd másként lesz, majd holnap új életet kezdesz, abból sohasem lesz semmi. Az számít, amit ma teszel, most, mostantól fogva tovább. Mózesnek minden oka meg lett volna, hogy kifogásokat hozzon fel, miért nem alkalmas most a kőtáblák csinálása, hiszen olyan nagy a zűrzavar a táborban - előbb majd rendet csinál, majd később megy fel a hegyre, csak most nem. Nagyon indokolt lett volna. Mégis indult azonnal! Isten dolga, Isten ügye, parancsa sohasem tűr halasztást. Mi pedig éppen fordítva szoktuk csinálni, úgy gondoljuk, hogy a nagymosás nem tűr halasztást, meg a bevásárlás, meg az élet többi apróbb-nagyobb problémája, az a sürgős számunkra, nem Isten dolga. Ezt lehet halogatni, jobb időre tenni, várni, amíg majd arra is jut idő, meg kedv, meg hangulat, meg a fölöslegből. “Légy készen reggelre” - ezt jelenti: kezdj hozzá most, azonnal. Kezdj hozzá most azonnal a bűneid megbánásához, a bűnbocsánat elfogadásához, a megújult engedelmességben való járáshoz, a felismert bűneiddel való leszámoláshoz, Jézus akarata kereséséhez és teljesítéséhez. Isten kész újrakezdeni veled, ha te is kész vagy most rögtön az engedelmességre!
Azután azt is olvassuk, hogy az előbbi táblákhoz hasonlót hozzon magával Mózes a hegyre, hadd írja fel Isten azokra azokat a szavakat, amelyek az előbbi táblákon voltak. Semmi újat nem akar mondani Isten, hanem újra a régit! Ma is úgy kezdi újra mindenkivel, velünk is, hogy a régi evangéliumot mondja el újra! Ne várjatok új evangéliumot, még soha nem hallott isteni kijelentést, valami mást, mint amit eddig hirdetett az Isten köztünk. Isten nem korrigálja önmagát. Az Ő nagy örömhíre a világnak ma is ugyanaz, ami mindig volt. Jézus Krisztus! Jézus Krisztus azt jelenti, hogy Isten itt van köztünk, semmit nem akar annyira, mint találkozni velünk, veled, újra megerősíteni az Ő szövetségét velünk azáltal, hogy jelenlétével és szeretetével újra megtölti az életünket. Nemcsak ezt a vasárnapi istentiszteletet, hanem a közönséges életet, a mindennapokat. Meg akar erősíteni abban, hogy bűneink átkát, terhét valóban átvette önmagára Jézusban, és ezért nekünk most igazán szabad az Ő megváltott gyermekeiként élnünk. Újra akarja kezdeni velünk azáltal, hogy mi igazán új életet kezdjünk Vele! Ez a régi evangélium! Hallottátok már nagyon sokszor. És ez ma is időszerű! Higgyétek el, nem az egyházi életnek kell megváltoznia, se az egyéb külső körülményeknek, hanem bennünk kell megváltoznia valaminek: nekünk kell újra, sokkal igazabban és konzekvensebben Krisztus uralma alá kerülnünk! Erre vár most Isten!
Végül van itt még egy nagy ígéret is ebben az Igében: “Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled.” (2Móz 32,10) Tehát amikor akad olyan valaki, aki kész a megújult engedelmességre, akkor azt Isten áldássá teszi, csodákat tesz általa. Ez szóról-szóra igaz. Most a Balaton mellett egy egyszerű munkás házaspár szánta oda az életét megújult engedelmességben az Úrnak, és olyan csodákat tesz Isten általuk, hogy az addig lelkileg vak emberek is kénytelenek meglátni az Úr cselekedeteit: orvosilag reménytelennek nyilvánított beteg emberek gyógyulnak meg általuk. Az Istennek odaszentelt ember csatornává lesz, akin át Isten újjáteremtő erői áradnak bele ebbe a világba. A TE engedelmességed által megkezdődik a körülötted lévő életnek, egyházi és világi életnek is a gyógyulása. Higgyétek el, hogy Isten többet akar adni, mint amennyit várunk tőle. Csodákat akar tenni.
Csőd van, elesettség van, reménytelen sötétség van, elrontott élet van benned és körülötted, az egyházban, a családodban, a néped körében? Nos, a megoldás kulcsa te vagy: a te megújuló engedelmességed, személyes megújulásod az Istennek való engedelmességben! Isten újrakezdő Isten! És ha te is hajlandó vagy rá, akkor a mostani mélységből egyszerre csak megindul az élet fölfelé!
Ámen
Dátum: 1957. augusztus 18.