Ma két hete arról beszéltünk, hogy az egyházunk megújulása a magunk egyéni életének a megújulásával kezdődik. A magunk egyéni életének megújulása pedig a bennünk lévő bűnnel való leszámolással kezdődik. Azt mondottuk a múltkor, hogy az igazi bűnbánat az a józan készség, hogy leszámolok a bűneimmel, mindennel, amit Isten Igéje bűnnek nevez az életemben. Nem úgy, hogy kitisztogatom magamból a szennyfoltokat, mert erre képtelen vagyok. Sem úgy, hogy fölfokozom magamban az erényességet, a jót, mert ezzel újabb képmutatásba esem bele. Hanem úgy, hogy elmondok mindent őszintén Jézusnak, és kész vagyok alávetni magam az Ő akaratának. Itt lép be Krisztus a Maga megújító erejével és kegyelmével az életünkbe. Itt kezdődik egy élet megújulása.
Ezt bizonyára mindnyájan értjük és helyeseljük, de sajnos azt tapasztaljuk, hogy ez a bűnnel való leszámolás nem megy olyan könnyen. A konkrét bűnből való tényleges szabadulás olyan nagyon ritka! Hiszen még az újjászületett szívben is olyan ellenállhatatlan hajlam él tovább a bűnre! A világ hiúsága is mindig újra csábít, vonz. A démonikus világ sem hagy békét, mindig újabb kísértésekkel támad. És egyébként is, testben élünk, és ez a test olyan jó melegágya mindenféle bűnnek, szenvedélynek, és sokszor olyan nagyon meg tudja nehezíteni a Krisztus szerinti életforma gyakorlati megvalósítását!
Egy hívő ember kérdezte egyszer tőlem: Lehetséges csakugyan az, hogy a bűnnek nemcsak az átkától, hanem a hatalmától is meg lehet szabadulni? Valóban úgy van az, hogy Krisztus nemcsak a bűnöm büntetésétől váltott meg a vére által, hanem magától a konkrét bűnömtől is? Igazán lehetséges számunkra a győzelmes élet? Persze nem úgy, ahogyan a perfekcionalisták tanítják, tehát nem tökéletesen bűntelen állapot, de mégis olyan állapot, amiben a bűn többé nem uralkodik fölöttünk, nem kötöz meg, nem kényszerít, nem hatalmasodik el fölöttünk, olyan állapot, amiben nem vagyok többé rabszolgája a bűnömnek. Más szóval: lehetek igazán szabad ember? Úgy, ahogyan az elébb énekeltük: Mily jó, ha bűntől már szabad... Van ilyen állapot? Nagyon sok jó szándékú hívő embernek a gyötrő kérdése ez! Nekem is az! Bár nekünk mindnyájunknak egzisztenciális kérdésünk lenne!
Hadd próbáljam ezt a problémát Péter apostol börtönből való szabadulásának a története segítségével megvilágítani. Persze tudom, hogy ott nem a bűnből való szabadulásról van szó, de ott is arról, hogy Istennek egy megkötözött gyermeke Jézus Krisztus csodatévő ereje által kiszabadul a börtönéből. És így Péter csodálatos szabadulása mintegy szimbóluma lehet a bűn megkötözöttségéből és rabságából való kiszabadulás kegyelmének. Péter Heródes király parancsára került börtönbe, ahol jó erős őrizet alá vetették. Keze-lába láncokkal volt megkötözve. Ott két katona őrizte a tömlöcöt. Ezenkívül még a vaskapu is jól be volt zárva. Innen azután emberi erővel ki nem szabadul, hacsak valami rendkívüli csoda nem történik vele! Közben azonban a gyülekezet együtt van, és szüntelen könyörög érette Istennek. És amikor a gyülekezet igazán imádkozik, akkor a mennyei erők működése érezhetővé válik a földön. Óh, mennyivel több csoda történnék ezen a földön, ha a Krisztus gyülekezete hűségesebben és forróbban tudna kitartani a könyörgésben! Egy igazán imádkozó gyülekezetben tudja Jézus a Maga szabadító munkáját elvégezni!
Nem is maradt el most sem a csoda: megnyílt az ég, és amikor az ég megnyílik, akkor mindig árad felülről az áldás! Eljött az Úrnak egy angyala, és amikor az Úr angyalt küld valahova, ott mindig különleges munkát akar végezni. Meglöki Péter oldalát, valahol a szíve táján, és amikor Isten gyermeke ilyen lökést kap, hogy ébredjen fel, akkor Isten mindig valami nagy dolgot akar tenni vele! Eddig az Úr cselekedett, most azután már Péternek is tenni kell valamit. Tehát nem Péter csinál előbb valamit és azután az Úr, hanem fordítva: előbb az Úr, azután Péter. Íme, föl kell kelnie, mégpedig sietve, sürgősen. Most már ettől függ a további szabadulása. Tehát neki magának is akarnia kell! Meg kell mutatnia egy mozdulattal, hogy ő is akar szabadulni! Nem arról van szó, hogy törje le a láncokat és feszítse ki a börtönajtót - neki csak fel kell kelnie, és ezzel mintegy bizonyságát adni annak, hogy engedelmeskedni akar. Tehát nem úgy történik a szabadulás, hogy Péter passzívan ülve marad és várja, hogy az angyal majd ölbe veszi és kiemeli a börtönből, hanem neki magának is fel kell kelnie fektéből és készségesen engedelmeskedni. Ha ezt megteszi, Isten majd gondoskodik a többiről. - És most íme, a láncok lehullanak. Nem neki kell szétszakítani, hiszen arra nem is volna képes, de éppen amire ő nem képes, azt cselekszi az Úr! Majd a börtönajtók is maguktól megnyílnak, ezt sem Péternek kell föltörnie. Az őrök pedig mind olyan mély álomba merültek, hogy nem veszik észre a szökést. Ezt sem Péter cselekedte, hiszen nem is lett volna képes rá. És most már elmehet az atyafiakhoz, akik érette könyörögtek, és elmondhat nekik mindent, elmondhatja a szabadulás csodáját, mint újabb bizonyítékát az imádság erejének és az Úr szabadító kegyelmének! Így vált a fogoly Péter szabaddá!
A bűnök láncaival való megkötözöttségből valahogy ilyen formán történik a szabadulás! Isten gyermekei gyakran vannak úgynevezett megkötözött állapotban. Az is gyakori, hogy valaki elfogadta már bűnei bocsánatát, de még mindig nem szabad, még mindig régi bűneinek a rabságában vergődik. Sokszor úgy érezzük, mintha láncok lennének a lábunkon, nem akar oda vinni, ahova Krisztus küld, nem szabad a járásunk! Nem úgy járunk ebben a világban, mint a világosság fiai, hanem a sötétségnek és a bűnnek az útján botladozunk. A Krisztusnak való önzetlen, áldozatos szolgálat helyett, még mindig sokszor úgy érzem, mintha láncok lennének a kezünkön: nem akar mozdulni áldásra, simogatásra, segítségnyújtásra, a Krisztustól kapott szeretet továbbadására; nem szabad a cselekvésünk, nem azt tesszük, amit kellene, amit akarunk! Mintha meg lennénk kötözve. Óh, ki ne ismerné ezt a nyomorúságot?
Vannak közöttünk bizonyosan, akik egészen vastag, durva láncokkal vannak megbénítva, tehetetlenné téve a jóra. Olyan durva, nyilvánvaló bűnök bilincseibe van verve az életük, amit még egy képmutató társadalom is megbélyegez. Rabjai az italnak, a testük indulatainak, a forró vérük szenvedélyének, vagy valami engesztelhetetlen gyűlöletnek. Mindenki tudja róluk, hogy milyen utálatos megkötözöttségben élnek, ők maguk is tudják, de nem bírnak szabadulni belőle! Vannak azután olyan láncok, amelyek kevésbé csúnyák, sőt néha tetszetősek is, de mégis megkötöznek, rabságban tartanak. Mint például a kapzsiság, ami Isten gyermekének az életében különösen kirívó, de hogy a rútságát leplezzük, elnevezzük takarékosságnak, és még dicsekszünk is vele. Vagy a gyávaság, ami egyik leggyakoribb megkötözöttsége a keresztyén embernek, de hogy be ne kelljen ismerni, milyen gyáva vagyok, azzal nyugtatjuk magunkat, hogy óvatos, elővigyázatos vagyok. Pedig ez a nagy, bölcs óvatosság valójában gúzsba köt és tehetetlenné tesz, beleszürkíti a hitemet a világba. És még szebb láncok is vannak, amelyek megkötözve tartanak. Civakodó természeted, indulatkitörésed miatt szenved tőled a családod, s te azt hiszed, hogy az igazságért harcolsz az emberekkel.
Annyira rabja vagy a munkádnak, a hivatalodnak, a háztartásodnak, hogy nincs időd a lelkedet csendben az Úr elé vinni, s te azt hiszed, feláldozod magad a családodért. És a legnagyobb baj az, hogy ezek a láncok olyan szépek, hogy az ember észre sem veszi, hogy láncok, hogy az élete bűnös megkötözöttségben van! És a láncokon kívül még őrök is vannak, őrzik a megkötözött rabot kívül-belül, éppen úgy, mint Pétert a börtönben. Amíg a rab csendben van, az őrök sem csinálnak semmit, hallgatnak, mint a hal, de amint az ember megpróbál szabadulni a megkötözöttségéből, rögtön előállnak! A belül lévő őr nem más, mint a saját szívem. Rögtön meg is szólal: Ne is erőlködj a szabadulással, úgysem sikerül, túl gyenge jellemű vagy te ahhoz! Vonszold csak tovább magaddal a láncaidat, míg majd a halál megszabadít tőle. Maradj csak nyugton, törődj bele, hogy olyan vagy, amilyen. Nincs menekvés! A másik őr, aki kívülről vigyáz reád, a többi keresztyén ember rossz példája. Ez is lebeszél, ha szabadulni akarsz valami konkrét bűntől, azt mondja: Ne tedd! - nézd, mások sem különbek, a hívő ember is csak ember, nem angyal, neked sem sikerül! És ezek az őrök kívül és belül olyan jól értik a dolgukat, hogy a szerencsétlen rab elhiszi nekik, hogy nincs szabadulás, annyira elhiszi, hogy meg sem próbálja.
Az is nagy baj, hogy a bűnök láncaival így megkötözött rab még alszik is ráadásul! Tehát nem is érezzük, hogy meg vagyunk kötözve! Nem is vágyakozunk igazán szabadulni. Beletörődtünk, belenyugodtunk már a megkötözöttségbe! Nyugodtan alszunk tovább a láncok között.
De Testvérek, míg mi itt alszunk, Krisztus gyülekezete már könyörög! Szerte ebben az országban nagyon sokan, százan és ezren könyörögnek szakadatlanul Istenhez a Magyar Református Egyház fölébredéséért, megkötözött emberi lelkek csodás szabadulásáért, Isten gyermekeinek megtisztult, szabad életéért! Teéretted is könyörögnek, miérettünk is, most is rengeteg sok imádság ostromolja az eget! És ahol ilyen könyörgés száll az ég felé, ott az égből is megindul a segítség a föld felé! Ezért hiszem, hogy az Úr Lelke itt is jelen van ebben a pillanatban - szava mintha meglökne itt, a szívünk táján: Akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e igazán megtisztulni, megszabadulni minden megkötözöttségedből? - Íme, ezt jelenti ez a kérdés, hogy van szabadulás, van lehetőség, itt az alkalom, kijöhetünk a börtönből! Akarsz-e megszabadulni? Mintha fölrázna: ne békülj meg azzal a helyzettel, amiben vagy, azzal a tehetetlen, bukdácsoló, bénult állapottal, félig- vagy látszatkeresztyénséggel! Lehet másképp is! Akarsz-e megszabadulni? Mintha azt mondaná, hogy rajtad csak ennyi áll: csak az, hogy akarsz-e igazán? Semmi mást nem kell tenned, csak jelét adnod annak, hogy csakugyan akarsz. Hogy rászánod magad, hogy kész vagy engedelmeskedni! Csak annyit tudj mondani - de szent komolysággal: Igen, akarok! A többiről már majd Ő gondoskodik. Azt már majd Ő cselekszi, hogy képes is légy arra, amit akarsz!
És akkor történik a csoda! A megszabadulás! A láncok csak úgy maguktól lehullanak, mintegy isteni kéz érintésétől. Nem nekünk kell leráznunk, ezt már az Úr teszi, ha engedelmeskedünk Néki! - A börtönajtók megnyílnak, maguktól! Nem nekünk kell feltörnünk - az Úr nyitja meg! Az őrzők megszégyenülnek. Íme, azt magyarázták, hogy nem lehet, kár a fáradságért, és az Úr megmutatta, hogy mégis lehet! És a megkötözött rab most mehet szabadon, elmondani az atyafiaknak, akik könyörögtek érette, hogy az Úr hatalma valóban megszabadította!
Igen, van ilyen csodás belső fölszabadulás mindenféle megkötözöttségből! Van bűnök fölött győzedelmeskedő élet! Van olyan lehetőség, hogy a bűn nem uralkodik rajtunk! Nem igaz, hogy továbbra is a bűneink hatalma alatt kell élnünk! Kifejezett ígéret van rá a Bibliában: “Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Jn 8,36) Krisztus valóban fölszabadít! Az Ő halála és feltámadása nemcsak a bűn átkát törte meg, hanem a bűn hatalmát is - ne maradjunk hát megkötözve tovább! Nem kell! Jöjjünk hát ki a bűn rabságából az Isten fiainak a szabadságára!
Akarsz-e meggyógyulni? Engedd, hogy meglökje a szívedet Jézus kérdése. Ha igazán akarsz, kérd most velem együtt te is:
Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit;
Törjed össze balga szívem bálványait!
Szabadságot adj nekem És tiszta szívet,
Vonj magadhoz Jézusom, hogy járjak veled!
469. ének 2-3. vers
Ámen
Dátum: 1957. február 24.