A Bibliának ebben a részében, amit most fölolvastam, a keresztyén gyülekezet sajátos feladatáról ír Pál apostol. Elmondja, micsoda világtávlatú szolgálata van Krisztus egyházának ebben a világban, ezért a világért. Buzduljon föl hát rá minden gyülekezet! És azért szeretnék ma, újév napján erről beszélni, mert ebben az új esztendőben, ha Isten akarja és élünk, még nagyon sokat szeretném bibliaórákon és templomi istentiszteleteken a gyülekezetnek erre a feladatára irányítani az Ige fényét!
1) Lássuk hát legelőször, mi az a szolgálat? Miben áll ez a feladat? - Két fényképet láttam a múltkor egymás mellett. Az egyik szép, nagy gótikus templom nyitott ajtaját ábrázolta. Látszik a képen, hogy éppen vége van az istentiszteletnek és szállingóznak kifelé az emberek, elég kevesen! Aki számokban, vagy fizikai méretekben gondolkodik, bizony annak ez nem valami imponáló látvány: látszólag keveseket vonz az Ige! - Mellette a másik fénykép, szintén vasárnap délelőtt készült, ugyanabban a városban - fürdőhelyen - a délelőtti korzót mutatja be: hullámzik rajta le-föl a rengeteg ember, a vendéglő teraszán minden szék foglalt, tavaszi napsütés ragyog az arcokon. Annyira más a hangulata a két képnek, mintha két külön időben készült volna. - És mégis, szorosan összetartozik egymással ez a két kép. Akármennyire igaz is, hogy sokkal kevesebben járnak templomba, mint moziba, akármennyire jóval kevesebben vannak, akik Krisztust tisztelik, szeretik és követik, mint azok, akik ezt nem teszik: mégis azoknak a keveseknek sokkal több közük van azokhoz a sokakhoz, mint ahogy első pillanatra látszik. Mert az a sok-sok ember az utcán meg a stadionban, meg az őserdőben, meg egyebütt - nagy általánosságban - nem hiszi Istent, nem hálás Istennek jóságáért és szeretetéért, nem könyörög azért, hogy bocsássa meg neki Isten a vétkeit. Mindezt a kevés ember ott a templomban tette, végezte el - érettük, a sokakért is!
Hallottam már, amikor valaki kedélyesen, tréfásan mondta vasárnap reggel a feleségének: Eredj csak el a templomba, én most nem érek rá, és azután imádkozzál helyettem is! Nos, ez sokkal több, mint tréfa, ez halálosan komoly dolog: minden ember, aki eljön ide a templomba Igét hallgatni és imádkozni, teszi ezt mindazok helyett is, akik nem jönnek és nem imádkoznak. Pál apostol írásán át így szól az isteni utasítás: tartassanak könyörgések minden emberekért! Tehát nyilván elsősorban azokért, akik maguk nem könyörögnek, mert nem is hisznek a könyörgés lehetőségében és hatásában. - Továbbá azok a "sokak" még nem ismerik az Istent, vagy már nem ismerik Őt, és ha rajtuk állana, Isten ismerete egészen kiveszne a földről. A sokak nem tudják, hogy mi az Istennek az akarata, hogy van egyáltalán Isten és van Istennek olyan akarata, amelyik rájuk is vonatkozik, a sokakra, a nem hívőkre. Így írja le Pál apostol ezt: “A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, A ki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében”. (1Tim 2,4-6)
Tehát Isten azt akarja, hogy nemcsak mi a kevesek, akik itt vagyunk, meg a többi templomokban ma reggel, hanem minden ember részesüljön az üdvösségben és minden ember eljusson az általa kijelentett igazság megismerésére. Mert egy az Isten, Aki nemcsak a mi Istenünk, a keveseké, a templomba járóké és imádkozóké, hanem minden ember és minden nép Ura; és egy a Jézus Krisztus, Aki nemcsak értünk, hanem mindenkiért adta Önmagát engesztelő áldozatul. Viszont Istennek ezt az üdvözítő akaratát, Jézus Krisztusnak ezt a drága evangéliumát azok a kevesek mindig újra és újra hallják a templomban, olvassák a Bibliában, - és így ezek a kevesek azok, akik Isten ismeretét a földön megőrzik, megtartják és továbbadják másoknak, a következő nemzedékeknek.
Mi tehát az egyház sajátos feladata a világban és a világért? Szolgálni Istennek azt az akaratát, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Az egyháznak a maga egészében és tagjainak külön-külön apostoli feladata van a világgal szemben. Az egyház a világ apostola, úgy, ahogy Pál mondja önmagáról: “A mi végett rendeltettem én hirdetővé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban.” (1Tim 2,7)
2) Miként teljesíti az egyház ezt a hivatását? Először is úgy, ahogyan az apostol mondja: “Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.” (1Tim 2,1-2) Pál apostol itten sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a gyülekezet imádságának, mint mi. Számunkra az imádság itt a templomban egy olyan szükséges liturgiai alkatrész, amivel kezdeni és végezni szoktuk istentiszteletünk másik, fő alkatrészét: az igehirdetést. Itt, az igében pedig külön, önálló része az istentiszteletnek. Mintha azt mondaná az apostol: azzal a tudattal végezzétek az imádságok szolgálatát a gyülekezetben, hogy szüksége van reá a világnak, hogy sok függ tőle világviszonylatban is! Összekapcsolja a gyülekezet imádságát és a nép csendes és nyugodalmas életét. Nemcsak ájtatossági gyakorlat az, amikor egy gyülekezet imádkozik, hanem olyan szolgálat, ami befolyásolja a királyok uralkodását, a hatóságok működését, a népek életét, minden emberek sorsának alakulását. Ilyen nagy jelentőséget tulajdonít Pál a gyülekezet imádságának!
Megdöbbentő az, hogy Isten mennyire belekalkulálja világkormányzó tevékenységébe a hívő emberek imádságát, a kevesek könyörgését. Vannak dolgok, amiket Isten addig nem cselekszik, amíg nem kérik érte, mert nem akarja úgy terjeszteni uralmát, mint egy diktátor. Igen: az imádság által lehetővé válik olyan dolog, ami anélkül nem volna lehetséges. Ezért fontos, hogy a gyülekezet fölvegye magára mások gondját, a kevesek imádkozzanak, könyörögjenek, hálát adjanak a sokakért! Isten nemcsak rajtunk akar segíteni, a keveseken, hanem mindenkin, az egész világon, és ezt a kegyelmes segítségét rajtunk keresztül, a mi imádságaink révén adja másoknak. Ezért van szüksége a sokaknak azokra a kevesekre, ezért olyan nagy a keveseknek a felelőssége a sokakért! Úgy gyakoroljuk hát az imádságot, mint komoly szolgálatot a világ javára. Ismerjük ugye ezt az Igét a Római levélből: “Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.” (Róm 8,22) Nos, ennek az öntudatlan sóhajtásnak, a világ vajúdó, kínlódó nyögésének a gyülekezet imádsága ad érthető hangot és tudatos kifejezést! A mi könyörgésünkben ott van mögöttünk valamennyi ember. Így válik szolgálattá az imádságunk.
Ebben az új esztendőben vegyük magunkra sokkal jobban, sokkal felelősségteljesebben ezt a szolgálatot! Valahányszor összegyülekezünk istentiszteletre, bibliaórára, tartassanak ilyen könyörgések a világért. De valahányszor baráti módon jövünk össze egy délután, vagy vacsora után szórakozni, elbeszélgetni egymással: akkor is tartassanak ilyen könyörgések, ne múljék el enélkül az együttlét! Higgyétek el, több haszna volna, mint mindannak a hiábavalóságnak, amit ilyenkor beszélni szoktunk egymással. És ugyanígy naponta otthon a családokban is: tartassanak ilyen könyörgések minden emberekért, királyokért és minden méltóságban lévőkért! Foglaljuk imádságunkba, esedezésünkbe népünket, annak mindenféle problémáját, a világnak minden ügyét, fejezzük ki hálánkat Isten iránt azok helyett is, akik nem tudják, hogy hálával tartoznak az Úrnak az Ő áldásaiért!
Higgyétek, nagyon meglátszana ezen a világon, ha mi, a kevesek hitben tudnánk vállalni és végezni az imádságok szolgálatát a sokakért, minden emberért, a világért!
3) A gyülekezet tehát már azzal is apostoli szolgálatát végzi, hogy istentiszteletén a templomban, vagy baráti körben, vagy egyedül magánosan, otthon könyörög a világért! De amikor ezt a könyörgést elvégezte, ezzel még apostoli feladatát nem végezte be. Sőt: a könyörgésben, az istentiszteleten, a templomban a gyülekezet tagjai csak új erőt nyernek ahhoz, hogy apostoli feladatukat tovább végezzék a sokak között. Az imádságos csendben mindig új megbízatást kapunk arra, hogy otthon és a munkahelyen Isten követei legyünk mások felé, szolgáljuk Istennek azt az akaratát, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson.
Hogyan? Szavakkal? Igen, szavakkal is! Ne szégyelljünk nagyon egyszerűen és nagyon szerényen beszélni másoknak arról, hogy Isten a Jézus Krisztusban kiengesztelte Magával a világot, és ezért értelmetlen és fölösleges dolog továbbra is Isten ellenségeként élni! Ott, ahol vagy, ragadj meg minden alkalmat, hogy az embereknek, a sokaknak a figyelmét ráirányíthassad arra az Istenre, Aki Jézus Krisztusban belejött a földi világba, betöltötte az emberi életet. Tehát: szavakkal! De nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is! Igen: tettekkel! Ne szégyelljünk nagyon egyszerűen és nagyon szerényen szolgálni másoknak, és ebben megmutatni, hogy Jézus Krisztus nem azért jött, hogy Néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja az életét váltságul sokakért! A Golgotán is: egy, egyetlen a sokakért, mindenkiért! A keresztyén élet is: a kevesek a sokakért! Tehát: Krisztusra mutató, meggyőző cselekedetekkel! És még valamivel: egyszerűen a lényünkkel, az életmódunkkal! Ne szégyelljünk nagyon egyszerűen és nagyon szerényen bizonyságot tenni arról, hogy a mi életstílusunkat nem a miliő, nem a politikai vagy gazdasági helyzet szabja meg, hanem az evangélium. Mai keresztyénségünknek legnagyobb gyengéje éppen az, hogy szinte egyáltalán nem különbözik a környezetétől. A speciálisan keresztyén vonások a legtöbb hívő ember életén elmosódtak, hozzáidomultak a világhoz. A keresztyén élet beleolvad egészen a környezetébe, nem üt el tőle, nem emelkedik ki belőle! Nos: a mi életstílusunkat sem határozhatja meg, nem alakíthatja tetszés szerint, világi törvényszerűség szerint a társadalmi helyzetünk, hanem csak a hitbeli helyzetünk, amiben a világ Urával, Jézus Krisztus váltsága révén élünk!
Az egyház, a kevesek íme tehát a világért, a sokakért vannak! Izoláltságunkból, befelé fordulásunkból ki kell törnünk és mint hívő embereknek kell találkoznunk a világgal! Isten a világot szerette úgy, hogy az egyszülött Fiát annak megváltására adta! Evangélium nélkül a világ értelmetlen, de a világ nélkül az evangélium irreális! Az egyház feladata a világgal szemben nemcsak abban áll, hogy lelkeket nyerjen meg az örök életre, hanem tágabb ennél! Egy képpel hadd próbáljam érzékeltetni: Képzeljetek el egy régi vízimalmot. Valamikor igen nagy szolgálatokat végzett egy ilyen malom az egész környék számára: megőrölte a búzát az embereknek, fölfűrészelte számukra a fát. Ma, sok hűséges munka után, csendesen húzódik meg a parton, romantikus látványt nyújtva a turistáknak, akik lefényképezik mint szép, régi emléket a múltból. Nem így van-e olykor az egyházunkkal is? Egy darab romantika, érdekes maradványa rég letűnt időknek, amiért már csak a turisták lelkesednek. Olyan, mint egy öreg vízimalom: megállt a kereke, az évszázadok tradíciójának a rozsdájával ott áll valami idillikus helyen, de kívül a mai kor forgalmán. És most képzeljetek el ugyanannak a folyónak a medrében egy modern vízi erőművet. Villanyárammal látja el az egész környéket. A generátorokban termelt energiát dróthálózaton küldi szét az országba és visz fényt, meleget a házakba. Miért ne lehetne inkább ez az egyház képe? Miért ne lehetne az egyház ilyen hasznos egy megváltozott világban? Régen az akkori lehetőségek szerinti szolgálatban, ma pedig a megváltozott világhoz szabott szolgálatban! Hát nem ez az egyház feladata? - mint egy erőmű, az Ige áramlatát átalakítja erővé, fénnyé, meleggé. Szétviszi, szétküldi a hívek szolgálatának a dróthálózatán az egész országba, az emberek közé, a házakba, a gyárakba, a népek közé! Változnak az idők! A vízimalom lassan muzeális tárggyá lesz. Maga a víz minden időben ugyanaz marad, csak a mód, ahogyan fölhasználják a benne lévő energiát, modernizálódott erőművé.
Az egyháznak is meg kell újulnia a megváltozott világban! Isten Igéje élő folyamának még ma is ugyanolyan ereje van, mint régen. Az egyház hivatása, hogy az Igének ezt az erejét szétárassza az egész emberi együttélés minden viszonylatában! És ugyanez mindnyájunk egyéni hivatása is a magunk helyén! Ha igazán komolyan vennénk: nemcsak új év kezdődnék most, hanem egy egészen új élet!
Ámen.
Dátum: 1956. január 1. Újév.