Talán emlékeztek reá, a múlt vasárnap meghirdettem, hogy ezen a vasárnapon szeretnék a valaha itt konfirmált fiúkkal és leányokkal egy napot Jézus jelenlétében eltölteni - csendben, együtt lenni Jézussal -, belenézni a szemébe, hallani a hangját, érezni a közelségét, megtelítődni az erejével; látni lelkünkkel megfeszített, feltámadott, ítéletre visszatérőszent alakját; megújulni a Benne való hitben és a Vele való életközösségben. Ezt szeretnénk - így eltölteni egy csendes napot Jézussal. Én most ezen az istentiszteleten arról szeretnék beszélni a felolvasott Ige alapján, hogy kicsoda ez a Jézus, Aki elé oda akarunk állni lélekben? Tehát Jézus személyének a titkáról legyen most szó közöttünk. És azzal a reménységgel hirdetem az Igét, hogy miközben Ő róla beszélek: azonközben Ő maga úgy lép ide közénk, hogy igazán egészen valóságosan együtt tölthetjük Vele ezt az órát, és megszentelődünk az Ő jelenlétében!
Jézus egyik tanítványa, Filep állt elő ezzel a különös kéréssel: “Mutasd meg nékünk az Atyát és elég nékünk!” Nem tudom, mit akart Filep ezzel a kérdéssel - talán az ő görög misztériumokhoz szokott lelkében rezdült meg valami emlék a theofániákról, az isten-látás borzongásáról -, de azt tudom, hogy minden vallásos emberben, sőt hívő emberben is megvan az a vágy, hogy szeretne több bizonyosságra jutni Isten valóságát illetően. Szeretne látni valami jelt, átélni valami olyan élményt, ami megerősítené őt a hitében. Vágyik arra, hogy bárcsak egyszer Isten valami félreérthetetlen bizonyítékát adná annak, hogy Ő valóban él, hogy gondol rám, gondoskodik rólam, szeret engem. Jó lenne egyszer ezt kézzelfoghatóan megtapasztalni, erről megbizonyosodni. Miért nem teszi ezt az Isten, miért nem jelenti ki Magát így a számomra, miért nem szakítja szét a félelem és kételkedés felhőjét valami látható bizonyossággal, valamilyen félreérthetetlen jeladással?! Tehát Filepnek ez az óhaja, hogy “mutasd meg az Atyát” a modern ember lelkében azt jelenti, hogy de jó lenne meggyőződni Isten valóságáról, de jó lenne ebben a világban - amikor az emberek abba mennek tönkre idegileg, hogy teljes káoszban látják a világot, meg a saját életüket is - megbizonyosodni arról, hogy igazán egy élő személynek mondhatjuk ezt: “Mi Atyánk!” Nem magunkat áltatjuk, amikor Istenben hiszünk, hanem Isten igazán az a szerető hatalom Ő, Akinek hisszük! Ti is azért vagytok most itt, mert nagyobb bizonyosságra vágyakoztok, mert valóságosabb istenélményben akartok megerősödni, mert szilárdabb meggyőződésre akartok jutni a tekintetben, hogy igazán van Isten, és az az Isten Édesatyátok, ti meg a gyermekei vagytok! Igen: átérzem Filep vágyakozását, és teljesen megértem a kérését, amikor így szólt Jézushoz: Mutasd meg nékünk az Atyát, és abban is igazat tudok adni Filepnek, amikor ezt mondja: Ez elég nekünk. Tudniillik ez valóban elég arra, hogy az ember minden félelmétől felszabadulva, belső békességgel a szívében éljen ebben a sokszor nagyon furcsa világban.
Mit válaszol most Jézus Filepnek? Először szelíden korholja: “Annyi idő óta veletek vagyok és mégsem ismertél meg engem, Filep!” - Annyi idő óta: ez legalább három esztendő! Milyen különös. Évekig együtt lehetünk valakivel, láthatjuk az arcát, hallhatjuk a hangját, tanúi lehetünk az életének, és esetleg mégsem ismerjük igazán! Tudok olyan házastársakról, akik húsz éves együttélés után sem ismerték meg egymást igazán... És sajnos tudok nagyon sok olyan református emberről, aki Jézussal van így! Hosszabb idő óta és nagyon sokszor volt már együtt Vele itt a templomban, ismeri az életét a betlehemi jászoltól a golgotai keresztig és a húsvéti nyitott sírig, mindent tud Róla - és mégsem ismeri Őt igazán! Nagyon sok református embernek a Jézusban való hite még mindig olyan, mint az unitáriusoké, vagy a zsidóké: nem látja átragyogni Jézus emberi személyén az Isten rejtett dicsőségét, semmit sem tud arról, hogy Jézus néki is személyes Megváltója, Ura és Istene! Pedig akik testi szemeikkel is látták, akik később életét leírták, mindig így beszélnek Róla. Könnyebb lenne leszedni a csillagokat az égről, mint kitörülni Jézus istenségét az Evangélium lapjairól. Mindenütt átsüt a leírásokon. Ha te csak az embert látod Jézusban, Aki csodákat tesz, Akinek szép tulajdonságai és gondolatai, meg nagyszerű jelleme van, Aki tökéletes emberpéldány volt ezen a földön: akkor még semmit sem ismertél meg Jézus Krisztus személye titkából. Nem mondaná-e itt is talán nagyon sokaknak: “Annyi idő óta veletek vagyok és mégsem ismertél meg engem..."?
És szinte lélegzetelállító, ahogyan folytatja: “Aki engem látott, látta az Atyát!” Milyen csodálatos: Jézus, amikor arról akar meggyőzni valakit, hogy igazán van Isten, hogy a mennyei Atya igazán élő realitás, akkor nem kezd bele magasröptű fejtegetésekbe, nem magyarázgatja, hogy ki az Isten: végső ok, meg első mozgás, meg ősprincípium, vagy efféle - hanem egyszerűen Önmagára mutat: Isten olyan, amilyennek Énbennem látszik, Isten olyan, amilyennek Én jelentem ki Őt Magamban, az Én életemben, halálomban és feltámadásomban - "aki Engem látott, látta az Atyát!” - És ez a Jézus személyének az igazi titka. Hogy tudniillik Benne Isten maga konkretizálódik a számunkra, hogy bár ember volt, de Isten megtestesülése volt, látható emberi testben jelentette ki a láthatatlan Isten életét - az Isten dicsőségének a kisugárzása és az Isten lényegének a képmása Jézus! (v.ö. Zsid 1,3) Stanley Jones írja le, hogy valamelyik háborúban egy tiszt, aki veszélyes szolgálat elvégzésére kapott megbízást, így szólt a tábori lelkészhez: Kérem, imádkozzék, hogy sértetlenül térhessek vissza újra. A lelkész viszont ezt válaszolta: “Nem! Nem azt teszem, hanem elmegyek önnel!” Nos: ez a Jézus! Jézus azt jelenti, hogy Isten elmegy veled! Elmegy veled a szenvedésedbe, de az örömödbe is, elmegy veled a munkádba, de a pihenésedbe is. Jézus: a veled menő, a veled lévő Isten, a veled szenvedő, a veled örülő, a veled küzdő Isten.
Jézus nélkül az Isten valóban csak fogalom, eszme, távoli, titokzatos, ismeretlen hatalmasság, Akit valóban a “bölcs lángesze föl nem ér...” - Jézusban viszont közeljövő, hozzám hajló, felém nyúló, megszólító konkrét valóság, Aki azt mondja nekem: te; akinek én is mondhatom: Te! Aki egészen benne van az életemben, Aki valóságosan leül mellém az asztalhoz, elkísér az utamon, együtt éli velem az életemet...Isten, az Atya, azért jelentette ki magát Jézusban, hogy amikor te azt mondod: Istenem, Atyám, akkor ne légüres térben kelljen tapogatóznod, hanem egy történeti személyben lássad meg az Istent, az Atyát; a hited ne “titkon óhajtva sejtés” legyen, hanem szinte lássad egy konkrét földi személynek az életében, hogyan érez és cselekszik a láthatatlan Isten. Azért jelentette ki magát Jézusban az Isten, hogy olyan élő realitás legyen számodra Isten, mint amilyen véres valóság volt ezen a földön Jézus élete és halála. Tehát amikor Jézus ölébe vette a kis gyermekeket és kezét rájuk vetvén megáldotta őket: lásd meg ebből, hogy érez Isten a gyermekekkel szemben. Vagy amikor Jézus megkönyörült a szenvedő, a beteg emberen, értsd meg Belőle, mit érez mennyei Atyánk a földi nyomorúság láttán. Vagy amikor Jézus bement Zákeus házába, védelmébe vette a bűnös nőt, együtt evett a megvetettekkel, bűnbocsánatot hirdetett a bűnbánóknak: ismerd meg belőle, milyen könyörülő az Isten. Vagy amikor ott függött a kereszten, mint önkéntes engesztelő áldozat a világ bűneiért: érezd meg, hogy mennyire szeret az Isten!
Tehát Jézusban ismerjük meg az Istent! Aki Őt látta, az Atyát látta! - Ha tehát igazán vágyakozol mélyebb Isten-élményre, Isten személyes megtapasztalására, Istenről való teljesebb bizonyosságra, akkor úgy higgy Istenben, hogy higgy a Jézus Krisztusban! Ő maga mondta: Higgyetek Istenben és higgyetek Énbennem! Jézus konkretizálja az Istenben való hitet. Ne csak általánosságban higgyetek Istenben, ahogyan a pogányok is hisznek - sőt a hitetlenek és istentagadók is hisznek valamilyen Istenben -, hanem ti úgy higgyetek Istenben, hogy higgyetek Jézusban! Akkor hiszünk igazán Istenben, ha hiszünk Jézusban!
Az a tény, hogy Isten Jézus személyében konkretizálódik, kizár bennünket a közömbösségből és a csak elméleti szemlélődésből, és döntésre kényszerít. Arról az Istenről, aki valahol a csillagvilágokon és az emberi elérhetőségen túl trónol az univerzum felett: el lehet filozofálgatni, el lehet ábrándozni, felelőtlenül lehet beszélni; de az Isten, Aki Jézusban elébem áll: döntésre kényszerít, döntenem kell Mellette, vagy Ellene, döntenem kell: hiszek-e Benne, vagy elvetem, leborulok-e Előtte, vagy kinevetem! “Aki engem látott, az Atyát látta!” Szédületes kijelentés! Képzeljétek, ha én mondanám magamról: Aki engem látott, az Istent látta! - mit gondolnátok az elmebeli állapotomról?! Ilyet valóban vagy csak egy őrült mondhat, vagy - Isten! Hallva ezt a kijelentést, vagy megmosolyogni lehet azt, aki mondta, vagy - imádni! Én már döntöttem: imádom! Imádom, mint Uramat, Istenemet, Megváltómat! Ha ilyen az Isten, amilyennek Jézusban látom, ha ez az Isten, Akinek a Jézusban mutatja magát: akkor ezt az Istent én is szeretem és ezzel az Istennel én is vállalom az életközösséget, meg a halált is! Ha ez a Jézus halt meg a keresztfán, akkor igazán van bűnbocsánat! Ha ez a Jézus támadott fel a halálból, akkor igazán örökkévaló távlatok nyíltak rá az életünkre! Ha ez a Jézus jön vissza egyszer a világba, akkor igazán elveszi egyszer minden és mindenki a méltó jutalmát és büntetését! Ha Isten olyan, mint Jézus, akkor jó! Akkor minden jó! Akkor én nagyon boldog vagyok!
És végül: ha úgy hiszek Istenben, hogy Jézusban hiszek, akkor az ilyen hit sohasem lesz tétlen szemlélődés, ájtatoskodás, hanem aktív cselekvés és szolgálat. Tudniillik ugyanaz a Jézus, Aki azt mondotta: Én és az Atya egy vagyunk, azt is mondotta az Atyának, hogy: Én és a te segítségedre szoruló ember is egy vagyunk! Az a Jézus, Aki arról beszélt, hogy a mennyei Atya azonosította Magát Vele, ugyanaz a Jézus viszont azonosította Magát az éhezővel, a fázó, a szomorú emberrel, a hajléktalannal, a fogollyal, a beteggel. Annyira, hogy szavai szerint: Amit megcselekedtünk eggyel az ilyen nyomorultak közül, azt Ővele, magával cselekedtük, vagy Ővele, magával szemben mulasztottuk el! Ugyanaz a Jézus, Aki azt állította Önmagáról, hogy Istent Őbenne találod meg, azt is állította, hogy Őt viszont megtalálod abban az emberben, akivel jót tehetsz, akin segíthetsz, akit szerethetsz! Isten a Jézusban, Jézus viszont az embertársadban konkretizálódik számodra. - Érzitek tehát, hogy az ilyen hit Istenben: mozgósít, lendületet ad, a cselekvés, a szolgálat lendületét munkálja bennünk?! Ha úgy hiszek Istenben, hogy hiszek Jézusban, akkor egyszerre erők mozdulnak meg bennem, amelyek kiragadnak a passzív magatartásból, kiragadnak felismert bűnökből, és új akarásokra képesítenek, az emberek szeretésére ösztönöznek. Bár úgy tudnánk mindig együtt lenni Jézussal, amikor itt vagyunk, vagy otthon imádkozunk, hogy boldogabb, dinamikusabb emberekké válnánk általa a világban!
Ámen
Dátum: 1959. szeptember 20.