Ez az úgynevezett “nagy missziói parancs” volt Jézusnak a mennybemenetele előtti napokban utolsó és minden egyéb utasítást magába foglaló rendelkezése tanítványaihoz. Ma, az áldozócsütörtök előtti vasárnapon nagyon sokfelé fölhangzik ez a parancs a szószékeken. Ezért választottam én is. Sokáig gondolkoztam, milyen címet tudnék adni annak, amit ezen az Igén át mond nekünk az Úr. Végül így fogalmaztam meg a címet: Hódító keresztyénség! Jézus itt a világ meghódítására küldi szét az apostolokat. Ennek a parancsnak engedelmeskedve indult el a keresztyénség a világot meghódító útjára. Hódító keresztyénség! Tudom, hogy igen nagy dolog! De csak így ér valamit. Annyira, hogy egyenesen azt kell mondanunk, ha valakinek a keresztyénsége nem hódító, akkor talán nem is keresztyénség az! Mert Jézus tanítványának lenni és minden népeket az Ő tanítványává tenni - ez egyugyanazon dolog két oldala. Tehát roskasztó felelősség nehezedik az egyházra és minden hívőre a világban, a világért. Viszont ez a nagy feladat Jézus két leghatalmasabb kijelentése közé van beágyazva: Nékem adatott minden hatalom - és veletek maradok minden napon. Ez a két masszív pillér tartja az egyháznak azt a roppant felelősségét, hogy tegyen tanítvánnyá minden népeket!
A keresztyénség tehát azért lehet hódító keresztyénség, mert olyan Ura, vezére, királya van, Aki mindenek fölött áll, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Jézus már itt, a földi életben is úgy beszélt, tanított, cselekedett, mint Aki magának Isten hatalmának a megtestesülése. Micsoda lélegzetelállító hatalma volt szavainak és tetteinek, milyen isteni hatalommal adott új törvényeket a régiek helyett, bocsátott meg a bűnösöknek, hívott el a követésére, ígérte oda a menny dicsőségét! Hatalma volt ördögűzésre és jutalmazásra, oldásra és kötésre. Most pedig, hogy meghalt és feltámadott, az elvégzett megváltói munka után teljes hatalom, teljes isteni hatalom adatott Neki a látható és láthatatlan világban lévő mindenféle jó és rossz hatalmasság, erő fölött. Vannak még más hatalmak is a világon: szellemi és fizikai hatalmak, gondolatok és fegyverek, uralkodók és világnézetek, angyalok és démonok, amelyek a történelem kerekét, az emberek gondolkozását irányítják, befolyásolják, de ezek is mind Őneki “adattak”, Néki szolgálnak, az Ő eszközei. Annyira létezhetnek és működhetnek, amennyiben az Ő megváltói tervét viszik előbbre a végső kiteljesedés felé.
Mármost a magunk keresztyénségét és feladatát ebben a világban úgy lássuk mindig, mint ami szintén bele van vonva az ég és föld legfőbb Urának, Jézusnak a hatalma alá, mint ami része annak a nagy küzdelemnek, amit maga Jézus, a legfőbb Úr folytat az Ő uralmának a kiterjedéséért. Tehát amikor valaki küzd önmagában vagy maga körül valamilyen bűn ellen, vagy amikor valaki azon fáradozik, hogy mások is megismerjék Istennek azt az igazságát, amit Jézusban kijelentett: akkor ez sohasem lehet reménytelen vállalkozás, mert hiszen nem egyedül küzd, nem egyéni vállalkozást folytat ezzel, nem a maga harcát harcolja, hanem olyan Valakiét, Aki már győzött, Aki mint legfőbb hatalom irányítja az Ő seregét... Éppen a múltkor mondtam valakinek, aki a saját életében egy iszonyú gonosz hatalom ellen kell hogy küzdjön állandóan: sokkal többről van itt szó, mint az ő egyéni győzelméről vagy vereségéről. Jézus harcol a Sátán ellen, a démoni erők és hatalmak ellen. Ebben a harcban a döntő, nagy győzelem már megtörtént akkor, amikor Jézus meghalt és feltámadott. Nagypénteken és húsvétkor már lényegében eldőlt az egész háború sorsa, Jézus megnyerte a küzdelmet. Most már Övé minden hatalom mennyen és földön. A megvert ellenség fölszámolása közben még csatákat lehet veszíteni, de háborút már nem! És ha Jézus frontjának azon a szakaszán, ahol te küzdesz éppen Jézus uralma alatt, az Ő uralmáért, csatát veszthetsz, de ne csüggedj és ne add fel a küzdelmet: a te csatavesztésed sem változtat azon az örvendetes tényen, hogy Jézus már megnyerte a háborút! Én most már nem tudok úgy gondolni erre a világra, mintha sohasem állt volna ezen a földön Jézus keresztje, mintha sohasem lett volna ezen a földön Jézus megnyílt sírja, mintha Jézus csak egy szánalmas, tehetetlen trónkövetelő lenne!
Aki tudja, hogy a megfeszített és feltámadott Jézusé minden hatalom mennyen és földön, az valahogy másképp látja az egész mennyet és földet: sokkal nyugodtabban, sokkal reményteljesebben. Sokkal derűsebben, sokkal biztatóbban a napi életet, emberekkel való találkozását, mindennapos kötelességét, keresztyén felelősségét, világban való feladatát, otthoni és minden egyéb problémáját. Egy hasonlatot hadd mondjak erre: egy lány, aki hivatalban dolgozik, menyasszony lett. Vőlegénye a külügyminisztériumban dolgozott és külképviseletben Kínába kellett utaznia. Egy év múlva jön majd vissza a menyasszonyához, akkor összeházasodnak és feleségét is magával viszi távoli állomáshelyére. A leány most is ugyanúgy eljár minden reggel a hivatalába, akár esik, akár fúj a szél, mint eddig is mindennap. Most is még XY kisasszony, a gépírónő, aki minden hónapban felveszi a fizetését ugyanúgy, mint eddig tette. Látszólag tehát semmi sem változott, valójában azonban mégis minden mássá lett az életében. Most más módon, más belső tudattal ül ott a mindennapi munkája mellett, még ha ugyanolyan odaadással végzi is azt, mind eddig. A boldog jövendő már belefészkelődött a mába, még ha az a ma éppen olyan is, mint a tegnap volt. Még XY kisasszonynak hívják, de a szíve legmélyén már NN-nének érzi magát, alapjában véve tehát egy egészen más emberré lett! És azt hiszem, hogy az az ember, aki valaha ott állt lélekben a Golgotán a kereszt alatt, aki valaha látta hitével a nyitott sírt, hallotta ezt: “Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön...”, az a régi környezetében is, a régi munkakörében is valahogy más emberré lett belülről. Másként látja a világot: sokkal szabadabban, sokkal tágasabban; másként érzi magát benne: sokkal könnyebben, bátrabban; másként harcol a bűn ellen: abban a tudatban, hogy a győztes Jézus oldalán áll; másként látja az egész keresztyénséget: úgy mint az egyetlen igazán győzelmes ügyet, az Úr Jézus Krisztus ügyét, Annak az ügyét, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön!
Azt mondtam, hogy a hódító keresztyénségről beszélünk. Nos, hogy a te keresztyénséged, hogy a mi keresztyénségünk hódító-e, azon fordul meg, hogy mennyire hisszük, hogy Jézusnak adatott minden hatalom mennyen és földön. Így folytatja tovább Jézus: “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket...” Igen hangsúlyos ez azért, mert ebből látszik, hogy a keresztyén ember megbízása, missziói feladata elválaszthatatlanul hozzá van kötve Jézus mindenek felett való hatalmához. Az a megbízás, amit itt Jézus az Övéinek, tehát nekünk ad, kétségtelenül arra vonatkozik, hogy más embereket is nyerjünk meg az Ő ügyének, más embereket is segítsünk el az Előtte való meghódoláshoz. Nem elég az, hogy te magad úgy-ahogy tanítványa vagy Jézusnak, hanem úgy, olyan módon kell Krisztus tanítványává lenned, hogy általad mások is azzá legyenek. Kik? Így mondja Jézus: minden népek! Ebből a széles megjelölésből nem lehet tehát kivétel még a saját gyermeked, vagy hitvestársad, tehát a legközelebbi családtagod sem! De ugyanígy a legtávolabbi futó ismerősöd, vagy akár ellenséged sem! Nem vitás tehát, hogy minden hívő embernek az a feladata, a megbízatása ebben a világban, amit Jézusnak ez a parancsa mond: “Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket...” De mármost milyen módon történjék ez itt és most, miáltalunk? Nyilván nem úgy, hogy nagy tömeg-összejöveteleken kiállunk hirdetni Krisztus uralmát, sőt még csak nem is úgy, hogy megpróbálunk meggyőzni róla más gondolkozású embereket, beszélvén nekik arról a Jézusról, annak a Jézusnak a hatalmáról, Akiben hiszünk... Hanem valami más módon! Szerényebben, de eredményesebben! Egyszerűbben, de nehezebben. Hogyan? Úgy, hogy te magad minél teljesebben olyan tanítványává légy Krisztusnak, amilyenné másokat szeretnél tenni, amilyennek másokat szeretnél látni. Hogyan is mondja a nagy missziói parancs? “Tegyetek tanítványokká..., megkeresztelvén őket..., tanítván..., hogy megtartsák...”
A tanítvány olyan valaki, aki tanul, aki tanulni akar. Jézus tanítványa olyan ember, aki előtt Jézus a legfőbb tekintély, a Mester! Nem a közvélemény, nem a korszellem, nem a pillanatnyi érdek, vagy valami más egyéb. Jézustól kérdezi meg, Jézustól akarja hallani és megtanulni, miként viselkedjék, hogyan viszonyuljon baráthoz, ellenséghez, munkához, szenvedéshez. Jézustól akarja megtudni, mi a jó, mi a rossz, mi a lényeges, mi a mellékes. Így biztosít időt magának arra, hogy mindezt naponként kérdezze, tanulja, újra tanulja Jézustól. Ez a tanítvány! Olyan tanítvány azután, aki meg van keresztelve az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe. Ez a kijelentés a tanítványi mivoltot egészen elmélyíti. Kiderül ebből, hogy tanítványnak lenni nemcsak egyszerűen Jézus lábai előtt való ülést jelent, hanem valami olyan misztikus kapcsolatot is, amit szavakkal ki sem lehet fejezni. Az igazi tanítvány nemcsak követi a Mesterét, hanem egy a mesterével, olyan valaki, aki maga is alámerült (keresztelni=bemeríteni) Jézus halálába, és mintegy maga is új életre támadt föl a Krisztus föltámadásában... Aki egészen benne van a Szentháromság Istenben! “Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsolok néktek.” A tanítvány tehát nem merül el valamiféle tétlen vallásosságban, extatikus révületben, hanem megéli, cselekszi mindazt a jót, amit Jézustól tanult. A tanítvány olyan ember, aki nemcsak tudja, hogy a szeretet, a megbocsátás, a könyörülő segítség krisztusi erények, hanem aki ténylegesen szeret, megbocsát és segít. Megtartja mindazt, amit a Mester parancsol neki!
Találkoztam egyszer valakivel, aki elmondta, hogy neki minden imádságát meghallgatja Isten. Megdöbbentő kijelentés! Vajon mit szokott kérni ez az ember imádságában? Mi lehet az, amiről bizonyosan tudhatja előre, hogy meghallgattatik a mennyben? Elmondta azután az illető, hogy ő minden reggel azért könyörög, hogy találkozhasson olyan valakivel, akinek szolgálhat az evangéliummal, akinek a számára segítségül, áldásul lehet azáltal, hogy Krisztus tanítványa. És ez az imádsága még sohasem maradt meghallgatatlanul. Egyetlen nap sem múlt el anélkül, hogy valaki felé ne sugároztathatta volna tovább azt, amit Jézustól tanult. És ez hódít. Nem kell beszélni, érvelni, vitázni, megnyerni. Ilyen a Krisztus tanítványa. És mennél igazabban leszünk mi magunk is így a Krisztus tanítványai, annál jobban meggyőződhetünk róla, hogy a keresztyénség - az ilyen keresztyénség - ma is hódító keresztyénség! Már csak azért is hódító az ilyen keresztyénség, mert ez az ígéret fűződik hozzá: “Én veletek maradok minden napon a világ végezetéig.” Tehát mintha azt bizonyítaná Jézus az Övéinek, hogy amikor valamelyik tanítványa a maga keresztyén feladatát akarja betölteni e világban, akkor igazán nincs egyedül: minden cselekvésében, mozdulatában, törekvésében, szavában benne van, jelen van maga Jézus, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Aki igazán a Krisztus ügyéért fárad, dolgozik, az meg lehet győződve arról, hogy Jézus az ő oldalán áll... Ezt jelenti ez: “Veletek maradok, veletek harcolok és magam is veletek megyek, veletek együtt szólok, veletek szenvedek, azért hogy Velem győzzetek!”
Tudjátok, miről győződtem meg, hogy ez valóban így van, hogy tudniillik Jézus maga vele van az Ő tanítványaival, amikor azok az Ő uralmáért harcolnak? Arról, hogy a hívő ember sok-sok nyomorúsága ellenére, lustaságának, világtól elmaradottságának, hűtlenségének, kishitűségének, a sok-sok ellenálló erőnek ellenére mégis áll és terjed Krisztus ügye a világban. Ha egy világi mozgalmat képviselnének és irányítanának olyan rosszul, lanyhán, ügyetlenül, ósdi módon, mint a keresztyének a keresztyénséget, akkor az a világi mozgalom már régen megszűnt volna, megbukott volna! Az a puszta tény, hogy jártok a templomba, hogy vannak egyáltalán megtérések, eredmények, hívő emberek, akik pénzt, időt áldoznak Krisztus ügyére e földön, ma, kézzelfogható bizonyíték amellett, hogy Jézus maga velünk van minden nap a világ végezetéig!
Azt mondtam az elején, hogy két hatalmas pillér tartja az egyháznak azt a roppant felelősségét, hogy tegyen tanítvánnyá minden népeket e világon. Abban a tudatban, abban a boldog hitben, hogy Néki adatott minden hatalom mennyen és földön, és hogy Ő velünk van minden napon a világ végezetéig, sokkal bátrabb, sokkal öntudatosabb, sokkal hódítóbb keresztyéneknek kellene és lehetne lennünk!
Ámen
Dátum: 1959. május 3.