Azért választottam a mai napon ezt az Igét, mert a régi naptár szerint ma úgynevezett farsang vasárnapja van. Farsang pedig a szórakozásnak, a vidám mulatozásnak, a gondtalan jókedvnek az ideje. Örülni mindenki szeret, a vidámságra minden ember vágyik, mert szüksége van rá, mint a napsugárra... Nos, hát Isten Igéjétől éppen nem idegen az ember szívének ez a kívánsága: az örvendezés! Sőt, a Biblia éppen arról beszél, hogy Isten az embert eredetileg egyenesen örökké tartó örömre teremtette. Persze ez az öröm az Úrral való együttlét boldogsága és öröme volt. És mióta az ember ezt a közösséget megtörte, mióta az ember kiesett a paradicsomi állapot öröméből és boldogságából, azóta tulajdonképpen állandóan keresi az elvesztett örömet. A farsang éppen nem is egyéb, mint a szomorú ember ösztönös örömkeresésének egy fölfokozott és összesűrűsödött formája. Érdekes, hogy a régi görögöknek külön istenük volt, amelyik az örömet képviselte: Dionysos. És nagyon jellemző, hogy az örömnek ez az istene egyúttal a halálnak is az istene volt. Bizonyára abból a megfigyelésből eredt ez, hogy e földön az öröm mindig rögtön már gyászfátyolban jelenik meg. “Együnk, igyunk, vigadjunk, mert holnap meghalunk!” - így hangzik az ősi jelszava az örömnek még ma is. Ez az emberi örömnek a tragikuma. Magunk is érezzük, hogy az élet öröme és a halál szomorúsága nagyon közel vannak egymáshoz. “Nevetés közben is fáj a szív és végre az öröm fordul szomorúságra” - mondja a Bibliában egy sokat tapasztalt bölcs. Ezért van az, hogy a pesszimista ember már nem is mer örülni semminek, mert fél, hogy megint csalódik majd... Van-e hát igazi, valódi, tiszta öröm ezen a világon, olyan, amelyiket nem fenyegeti a halál, a szomorúság? Van-e olyan öröm, amit nem kell félteni, hogy elszáll, eltűnik, mint a délibáb? Van-e olyan öröm, amibe bátran beleélheti magát az ember? Bizonyára van, mert ez a fölhívás: Örüljetek az Úrban mindenkor, bizonyára ilyen örvendezésre vonatkozik.
“Örüljetek!” - mondja Isten Igéje. És ez olyan furcsán hangzik! Mintha katonai parancsszó volna. Hát lehet ezt parancsszóra csinálni? Ha azt mondják: jobbra át, vagy balra át, vagy vigyázz, vagy pihenj! - ezt lehet! De ha elhangzik a kommandó: örülj! Ez így nem, mégsem mehet!? Az öröm valahol bent, mélyen van, azt nem lehet csinálni, az úgy születik a szívben. Jókedvet lehet csinálni, nevetni lehet, működik is a világban egy egész szórakoztató ipar, amelyik szinte gyártja a jókedvet, a vidámságot - de örömet gyártani nem lehet. Az öröm az ember legmélyebb alaphangulatához tartozik, ezt pedig nem tudjuk még magunk sem irányítani, még kevésbé tudja más bennünk dirigálni. Az öröm egy darabja a legbenső énünknek. Ezért olyan különös ez a felhívás: Örüljetek!
De még ennél is különösebb ebben a felhívásban az, hogy így folytatódik: “Mindenkor”. Így azután már egészen lehetetlen. Ha még csak arról volna szó, hogy örüljünk, amikor jól van dolgunk, amikor nincsen semmi bajunk: akkor még érthető volna egy ilyen felhívás. Mint ahogyan egyszer az egyik kisfiam reggel felébredt, fölült a kis ágyában, körülnézett, és amikor meglátott, ezt mondta: “Apuka, én úgy örülök valaminek, de nem tudom, hogy minek!” Igen, amikor a fiatal, egészséges életöröm feszül valakiben: akkor semmi különös nincs egy ilyen vezényszóban: örüljetek! De mit szólna hozzá a majdnem nyolcvan éves asszony, aki a múltkor panaszolta, hogy úgy szeretne már meghalni, neki már semmi öröme nincs ebben az életben. A férje meghalt, ereje elfogyott, egészsége elveszett, vagyona - sok volt neki - semmivé vált. Egyetlen leánya maradt, az is komiszul bánik vele, csupa keserűség, megaláztatás az élete. Ilyen helyzetre is szól az, hogy: örüljetek?! Nyilván, mert ímé így mondja Pál: mindenkor örüljetek!
Éppen ebben van a lényege ennek a fölhívásnak, hogy kell és lehet örülni nemcsak akkor, amikor örvendetes dolgok történnek velünk és körülöttünk, hanem akkor is, amikor sírhatnékunk volna, amikor összefacsarodnék a szívünk, amikor félelmetes és tragikus dolgok történnek velünk. Éppen ez a “mindenkor”, ez mutatja, hogy valami egészen másfajta örömről van itt szó, mint a világ bármilyen öröme. A világi örömnek szinte jellemzője, jelképe a farsang, amelyik - legalábbis eredetileg - hamvazó szerdáig tartott. Hamvazó szerdáig van idő, addig örvendezhetünk! Nos hát, az az öröm, amelyiknek ilyen határa van, hogy eddig terjedhet, azután nem - amelyik szerdáig tart, vagy reggelig, vagy egy betegségig, vagy egy haláleset beköszöntéig, vagy egy összeveszésig, vagy ötvenöt éves korig: az nem is igazi öröm. Ez a fölhívás éppen azt mondja, hogy ezeken a határokon túl is “örüljetek!” Sőt, “mindenkor örüljetek!”
De hát lehetséges ez? Létezik ez? Nem arról van itt szó, hogy Pál apostol azért mondhat ilyet, mert nem ismeri eléggé az életet, az élet árnyékos oldalát? Talán olyan valaki írja ezt, aki jó, kényelmes karosszékben ül és közben megvan mindene, amit szeme-szája kíván? Bizony nem így van! Hanem amikor Pál arra buzdít, hogy minden helyzetben örüljünk, akkor ő éppen börtönben ül. A legkevésbé örvendetes helyzetben. Halálos ítélet árnyékával a feje felett. Innét írja Filippibe, hogy: Örüljetek mindenkor! Nem azt, hogy baj van atyámfiai, nagy baj, hanem azt, hogy örüljetek mindenkor! Filippiben pedig emlékeztek az emberek arra, hogy Pált és társát hogyan korbácsolták meg, hogyan vetették ott is börtönbe, és arra is emlékeztek, hogy Pál ott is, a legkilátástalanabb helyzetben is, kalodába szorított lábakkal, földön ülve énekelt, dicsérte Istent, mert tele volt a szíve - nem panasszal és keserűséggel, hanem örömmel! Normális dolog ez? Ilyen helyzetben örülni?! Lehetséges ez? Van ilyen öröm, aminek semmi sem árt?! Különös, de van!
Amikor az Úr Jézus megjövendölte tanítványainak, hogy üldözni fogják őket, meg bántalmazni, meg mindenféle hazugságot fognak rájuk mondani, akkor boldogoknak mondta őket, és szórul-szóra így biztatta őket: Örüljetek és örvendezzetek...! És hogy Jézus Krisztus igazat mondott, kiderül abból, amit később Péterről és Jánosról olvasunk, hogy amikor egyszer jól megverték őket és megparancsolták, hogy ne hirdessék többé az evangéliumot, ők örömmel mentek el, “...hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek. És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.” (ApCsel 5,41-42) Tehát ímé, valóban van olyan öröm, amit a pokolnak akármilyen tüze sem tud elégetni, elhamvasztani. Tehát van olyan, hogy “mindenkor”! Igen: lehet mindenkor, a siralmas helyzetben is örülni!
De ennek van egy titka, mégpedig az az egy szó, amiről eddig nem beszéltünk. Ez az egy szó így hangzik: az Úrban! “Örüljetek az Úrban mindenkor!” - így hangzik szó szerint a felhívás. Talán így is mondhatnám: Örvendjetek mindabban, amit az Úrban, azaz Jézus Krisztusban adott az Isten. Abban találjátok meg minden helyzetben, minden időben az igazi örömet, amit Isten a Jézusban adott. Mit adott? Legelőször: bűnbocsánatot. Én már rájöttem: ez a legelső és legnagyobb ajándéka számomra Istennek. Mert a bűneim azok, amelyek a legjobban fenyegetnek, amelyek a legnagyobb veszedelmet jelentik számomra. Nem egy esetleges betegség, sem nem az emberek rosszindulata, vagy valamiféle anyagi veszteség, vagy akár gyászeset - hanem a bűneim. És ezért nem az a legnagyobb ajándéka Istennek, hogy például látok, vagy megvan a kenyerem, családom - persze ez mind jó és nagy ajándék, hogy megvan; és ha például nem látnék, hanem vak volnék, vagy nem volna meg a kenyerem, vagy elveszteném a családomat: ez mind-mind baj volna, de nem a legnagyobb baj, nem végzetes baj. A legnagyobb baj az lenne, ha bűnbocsánat nélkül kellene meghalnom és Isten ítélőszéke elé állnom! Ez volna a legnagyobb veszedelem, a legborzasztóbb szomorúság, a legkétségbeejtőbb tragédia. Ezért mondom, hogy a legnagyobb ajándéka Istennek Jézusban, az Úrban: a bűnbocsánat! Ezért van az, hogy amikor valaki ezt megkapja, erről meggyőződik: akár egészséges, akár beteg, akár gazdag, akár szegény, akár szabad, akár fogoly, tehát akármilyen helyzetben és állapotban van: örül, kimondhatatlan örömet érez a szíve mélyén! Valami olyan mennyei örömet, ami besugározza a legmostohább helyeztet is! Igazán úgy van, hogy aki a bűnbocsánatot megkapta az Úrban, az többé nem tud kétségbeesni, elkeseredni, annak a szíve mélyén mindig van valami titkos öröm.
Azután nemcsak bűnbocsánatot kapunk Jézus Krisztusban, hanem egy olyan jó barátot, Aki mindenüvé velünk jön. Életünknek olyan isteni Urát, Aki szüntelenül tanácsol, vezet, segít, megáld, Aki az Ő húsvéti győzelmének a nagy diadalmas örömével megajándékoz. Akinek Jézus Krisztus van ott az élete középpontjában, az mindig tud örülni valaminek, az mindig talál okot arra, hogy örüljön. Akiknek az életében minden Jézus Krisztus körül forog, azok nagyon jól meg tudják érteni ezt az örvendezésre szóló parancsot: Mindenkor örüljetek! Isten az örömnek az állapota és helye - és ezt hozta hozzánk Jézus megfogható közelségbe. Istennek az öröme és a menny boldogsága érinti meg és hatja át azt, aki Jézus Krisztussal érintkezik, aki Jézus Krisztushoz tartozik, aki az Úr kezébe tette bele az életét, aki Istennek abba a kegyelmébe burkolózik bele, amit Jézus Krisztus jelent - aki Jézus Krisztusban, az Úrban él! Az Úrban! Tehát többé nem a saját maga hazugságaiban él, hitványságában vagy bánatában, vagy szomorú emlékeiben, vagy keserűségében, haragjában - mert ilyenben is lehet élni, úgy, hogy minden gondolatát és cselekvését az embernek ez szabja meg -, hanem az Úrban él, gondolkodik és cselekszik! Az Úrban! Így azután van értelme annak, hogy: “Örüljetek az Úrban mindenkor!” Sőt, csakis így van értelme. Az Úr nélkül teljesen értelmetlen, ostoba dolog azt kívánni bárkitől is, hogy mindenkor örüljön. Aki az Úrral szemben idegenül áll, az ezt a felhívást nem érti, nem értheti. Mindenkor csak úgy lehet örülni, ahogyan az apostol mondja: az Úrban!
Vajon azt jelenti ez, hogy természetes öröme akkor már nem is lehet valakinek? Tehát, hogy csak a lelki öröm az igazi öröm, az olyan vallásos öröm például, mint a bűnbocsánat élménye, vagy az Istennel, Jézus Krisztussal való együttlét áhítata? Nem örülhet valaki teljes, tiszta szívvel például egy verőfényes nappalnak, vagy egy csendes erdei ösvénynek, vagy egy vidám baráti társaságnak, boldog házasságnak, egy gyermek születésének, fizetésemelésnek, vagy egy szép koncertnek? De igen! Nagyon is! Rengeteg sok szép van ezen a földön, ami mind azért van, hogy örüljünk neki. Nem angyalok vagyunk, sem szellemek, hanem húsból és vérből való emberek, akiket Isten erre a földre teremtett. Sohasem az a baj, ha valaki örülni tud e világ szépségeinek és ajándékainak - sőt, az jó, szükséges! -, hanem az a baj, hogy nem jól örülünk neki. Nem találkozunk benne és általa Istennel, minden igazán szép és jó ajándék Adójával. És akkor ezek a magukban véve jó dolgok, örvendetes dolgok bálvánnyá válnak. Próbálj meg úgy örülni egy szép hegyi tájnak, vagy muzsikának, hogy nemcsak azt látod, hanem Istent mögötte; próbáld meglátni benne, vagy meghallani benne az Ő dicsőségének a látható visszfényét, vagy visszhangját: megkétszereződik az öröm a szívedben! A természetes örömet megszenteli és elmélyíti az Úrban való öröm! De azt is szeretném a leghatározottabban leszögezni, hogy minden olyan öröm, amiben nincs hely az Úr számára: halálos öröm! Mint amit az a görög isten: Dionysos testesített meg.
“Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom örüljetek!” Miért mondja az apostol kétszer egymás után? Nyilván azért, mert tudja, milyen hamar elfelejtjük, hogy aki az Úrban van, minden oka megvan a szüntelen való örvendezésre. Annak az idős, elhagyatott, megkeseredett asszonynak is, akiről az elébb beszéltem? Annak is, igen! De csak az Úrban! Ha nem felejtjük el, hogy milyen Urunk és Megváltónk van, akkor minden időben tudunk örülni. Az Úron kívül azonban nem csodálom, ha előbb-utóbb megkeseredik valaki ebben az életben.
Huxley: Szép új világjában van szó egy csoda-gyógyszerről: Szóma... Nos, van ilyen gyógyszer. Például az, hogy: “Az Úr tud róla”; vagy az, hogy: “Én tudom, hogy Isten van, Isten tudja, hogy én vagyok!” -ez például egy remek pirula. Ha akármilyen helyzetben, veszélyben, nyomorúságban van Istennek egy gyermeke: ha ezt a pirulát beveszi, mégpedig napjában háromszor - azaz hangosan elmondja reggel, délben és este: Én tudom, hogy Isten van, Isten tudja, hogy én vagyok! -, föltétlenül megtapasztalja a hatását, ami abban nyilvánul meg, hogy nem tud sírni, nem képes tovább aggódni, kétségbeesni, elmúlik tőle a rossz érzés, ami ráült a szívére, kiderül az arca és belülről átmelegíti valami diadalmas öröm. Próbáld meg!
De csak úgy hat, ha az Úrban vagy! Az Úron kívül még egy ilyen csoda-pirula sem hat semmit! Az Úron kívül legjobb esetben csak olyan öröm van, hogy: Együnk, igyunk, vigadjunk, mert holnap meghalunk! Az Úrban pedig olyan, hogy: Együnk, igyunk, vigadjunk - mert örökké élünk! Óh, de jó lenne nekünk is, meg a körülöttünk élő embereknek is, ha igazán tudnánk mindenkor örülni! Nos, hát lehet! Az Úrban! Ki lehet próbálni! Biztosan igaz, hiszen Jézus Krisztus mondta: “Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.” (Jn 15,10-11)
Ámen
Dátum: 1959. február 8.