Rövidebben, összesűrítettebben már nem is lehetne kifejezni azt a felséges csodát, aminek az emlékére a karácsonyt ünnepeljük, mint ahogyan János apostol írta le a felolvasott Igében. Amit Lukács evangélista egy gyönyörű hosszú történetben mond el a nagy, boldog eseményről: a Megváltó megszületéséről, az angyali seregek ujjongó énekéről, az ámuló betlehemi pásztorokról, a jászolban fekvő isteni Gyermek csodájáról, az Isten földön való megjelenésének a remegtető titkáról: azt János apostol ilyen klasszikus-tömören fogalmazza meg: “És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk”. Ennél rövidebben már csak maga a “karácsony” szó fejezi ki a szent titkot, a boldog csodát, mert ez a szó a latin incarnatio szóból magyarosodott karácsonnyá, ami pedig azt jelenti szó szerint, hogy megtestesülés, testté-létel. Igen, ez a karácsony lényege: az incarnatio, a testté-létel nagy ténye! Nem szeretnék hosszadalmas fejtegetésbe kezdeni ezzel az Igével kapcsolatban. Tudom, hogy fáradt emberek vagytok, akiknek nem elméletekre van szükségetek, hanem konkrét segítségre. Nos, éppen ez a nagyszerű a karácsonyi eseményben, hogy nem elméleti, hanem nagyon is gyakorlati dolgokról van benne szó. Hadd kezdjem hát rögtön a lényegen!
Gondoljuk csak meg, ki az, aki ott Betlehemben, abban a kis újszülöttben testté lett? Nos: az Ige - mondja János. Ezt a különös szót akkor jobban értették az emberek, mint mi, mert János így mondta: Logosz, és ez a görögöknek közismert kifejezése volt. Így nevezték a görög filozófusok a világteremtő isteni értelmet. A Logosz, az úgynevezett világ-ész, valami olyan végső, megfoghatatlan valóság, ami a világmindenség mögött és fölött áll. A mai emberi tudomány is beszél az úgynevezett természeti rendről, hogy van ebben a világban valami őserő, valami világrendező elv, működik benne valami törvényszerűség, olyan valami, ami a mindenséget fenntartja és élteti. Nos, azt mondja János apostol a görög műveltségűolvasóknak, hogy: “Mi személyesen is ismerjük ezt az örök isteni értelmet, Igét, Akit ti mindenféle tudományos szóval kerülgettek: hiszen nem más az, mint Aki Jézus személyében Megváltónk is lett, itt lakozott közöttünk, láttuk az Ő dicsőségét. Ő lett testté a Krisztusban.”
Hát nem nagyszerű ez: míg a tudomány kerülgeti a dolgot és őserőről, természeti rendről, világ törvényszerűségről beszél, addig a számunkra kijelentetett a nagy titok, hogy ímé, az örök Logosz van ott, túl minden létezőn, Aki Betlehemben testté lett, Aki emberként közöttünk lakozott: Jézus Krisztus! Lássátok hát a felséges csodát: Az a Jézus Krisztus, Akinek a születése napját ünnepeljük, nem olyan ember, aki született, élt, meghalt, mint minden más ember, hanem olyan Valaki, Aki mielőtt megszületett, már élt. Sőt, amikor még egyáltalán semmi sem volt a teremtett világmindenségből: Ő már volt, és miután itt a földön meghalt, Ő még mindig van! Vagyis a Názáreti Jézus Krisztusban bizonyos értelemben Isten lett emberré, amikor “Az Ige testté lett!”
Különös, de úgy van, hogy ennek a kijelentésnek a horderejét akkor kezdtem megsejteni, amikor a legújabb kori atomfizikai elméletek kezdtek ismertté válni. Ami karácsonykor történt, szinte éppen a megfordítottja annak, mint ami az atomrobbanásban történik. Mert az atomrobbanásban az történik, hogy az anyag energiává lesz, karácsonykor pedig az energia lett anyaggá, az Isten szeretetenergiája öltött testet! Mi az atombomba? Nem egyéb, mint energiává lett anyag! És Jézus? Anyaggá lett Logosz, testté lett Ige! De amíg az energiává lett anyag ölt, százezrek számára jelent félelmet, szomorúságot, pusztulást, halált, addig az anyaggá lett isteni energia, a testté lett Ige megelevenített, milliók számára jelenti az örömet, hozza az életet, teremti meg a halálból a feltámadást. Tehát, valami hallatlan nagy dologról van itt szó! Jézusban testté lett Istennek az a gondolata, hogy segítsen rajtunk, embereken, mert a magunk erejéből képtelenek vagyunk csak például olyan apróságokra is, hogy megbékéljünk egymással, azzal, aki megbántott, vagy akit megbántottunk... vagy, hogy megbékéljünk a sorsunkkal, képtelenek vagyunk arra, hogy éljünk, vagy hogy a halálon át is életben maradjunk...! Ezért jött bele Isten maga az életünkbe.
Meglátogattam valakit a múltkor itt a hegyek között. Vigasztaltam, buzdítottam, bátorítottam sok szóval... Végül a búcsúzásnál azt mondta: “Nagytiszteletű Úr! Nagyon sokat jelentett számomra, nem is az amit mondott, hanem az, hogy eljött, hogy megérezte, hogy bajban vagyok, hogy szükségem van valakire...” Nos, hát ez az incarnatio lényege: Isten eljött, mert bajban vagy, mert szükséged van Rá, mert nem élhetsz Nélküle! Testvérünkké, barátunkká, sorstársunkká lett, mellénk állt az Isten! “Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk.”
Azt mondhatná most valaki: Ha ez igaz, akkor minden jó, akkor mindenféle problémánkra van megoldás, akkor érdemes, mert lehet egy egész elrontott életet is egészen újrakezdeni, másként megélni, akkor még meghalni is érdemes, mert akkor igaz az örökkévalóság. De hát valóban úgy van, hogy Isten jött közénk Jézusban?! A tanítványok ugyanazt mondják, hogy látták az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, de az már közel 2000 évvel ezelőtt volt. Mi is látni szeretnénk, megbizonyosodni! Nemcsak a vallásos ember kegyes beképzelése az, nemcsak saját vágyaink és álmaink kivetítődése az, hogy Isten élő szava testesült meg Krisztusban? Nemcsak magunkat áltatjuk azzal, hogy Isten így lehajolt hozzánk, ennyire mellénk állt? A görögök a hajnalpírt úgy fogták föl, mint a rózsa ujjú Eosz istennő megjelenését. Ez a költői kép akkor is megmaradt, amikor már régen tudták, hogy a hajnalpír a fénysugaraknak bizonyos törésén nyugszik. Vajon a Jézusról való összes bibliai kijelentés nemcsak ilyen költői kifejezés-e, amivel az ember a maga vallásos élményeit értelmezi?! Ne döbbenjetek meg, hogy ilyen nyíltan fölvetettem ezeket a kérdéseket, de tudom, hogy ott lappanganak ezek mindnyájatok szíve mélyén, és azt is tudom, hogy a mi hitünknek semmiféle kérdéstől sem szabad visszariadnia. Mivel lehet hát bizonyítani, hogy Jézusban valóban Isten megváltó szeretete, lénye testesült meg ezen a földön? Nos, észérvekkel nem lehet eldönteni ezt a kérdést. De hadd mondjam meg, hogy észérvekkel bebizonyítani ebben az életben csak banális dolgokat lehet. Például ez az állítás, hogy 2x2=4, ez bizonyítható. De az élet igazán komoly, nagy értékei bebizonyíthatatlanok. Gondoljatok például az édesanyai szeretetre. Hogyan lehetne valami bizonyító erejű formulába foglalni? Sem látni nem lehet, sem megfogni, mégis tudom, hogy van! Éspedig egyszerűen azért tudom, hogy van, mert én is egy asszonnyal szemben gyermek voltam valamikor.
Vagy például, be lehet-e bizonyítani, hogy egy Beethoven szimfónia más, mint csak hanghullámok szabályos egymásutánja? Az értelem eszközeivel igazán nem lehetne eldönteni, hogy kinek van igaza: annak az embernek-e aki a zenei élmény hatása alatt Isten felé emelkedik, vagy annak a kutyának-e, amelyik vonít, ha végig kell hallgatnia?
Vannak tehát dolgok, amelyek csak bizonyos személyes, benső találkozásban ismerhetők meg. Vannak igazságok, amelyek csak úgy bizonyulnak valónak, ha rátesszük az életünket. Így vagyunk Jézussal is. Aki nem meri megtenni azt, hogy magát az Istennel való élet-közösségébe - amit fölkínált Jézusban - beleadja, hogy Isten megváltó szeretetét befogadja magába, és ha akármilyen vékonyan is, de Őt viszont szeresse: annak sosem lehet bebizonyítani Istenről, Jézusról, megváltásról semmit!
Azt mondhatnád most, hogy odaérkeztünk vissza megint, hogy hinni kell. Nos, jól van, hinni kell. De hinni azt jelenti, hogy az Ő szavára megpróbálom, az Ő szavára megteszem! Megcselekszem amit mond! Ahogyan Péter tette ott a Genezáreti tavon, amikor egész éjszakai hiábavaló fáradozás után azt mondta Jézusnak: “A te szavadra levetem a hálót”, és elképzelhetetlen eredménye lett! Vagy ahogyan a száradt kezű csinálta, amikor Jézus szavára kinyújtotta a kezét és - sikerült, ebben az isteni szónak engedelmeskedő mozdulatban meggyógyult a keze, és így ismerte föl, hogy Aki szólt, az Isten...
Tehát aki az Isten akaratát meg is cselekszi, aki mer, aki meri Jézust, mint Istent a maga életébe bevenni, aki mer az Ő nevében valami áldozatot hozni, aki mer az ellenségének Őmiatta megbocsátani, aki mer Jézus erejével a kísértés ellen dönteni, aki mer Ővele járni, élni: az, de csak az győződik meg arról, hogy valóban Istennel van dolga, és nem emberi kegyes képzelődéssel. Istent csak a Neki való engedelmesség, az Ő szava szerint való cselekedet merészségében lehet megismerni, tehát úgy, hogy kiszolgáltatjuk Neki magunkat! Az az Ige, az az isteni szó, Aki Jézusban testté lett, sohasem hagy cserben. Valahányszor engedelmeskedik Neki valaki, azt tapasztalja, hogy szabad úton van, valahányszor pedig engedetlen Vele szemben, azt kell meglátnia, hogy zsákutcába jutott. És az Ige, az a szó, Aki testté vált Jézusban: tetterőt jelent élőknek, vigasztalást bánkódóknak, tisztulást a bűnösöknek, kegyelmet a haldoklóknak! Próbáld ki és majd akkor bizonyul igaznak, úgy, hogy benned is testté válik, és majd akkor te is látod fölragyogni az Ő dicsőségét!
Egy matróz mondta egyszer a volt ivótársainak: “Nekem mondhattok amit akartok. Ki is gúnyolhattok! De én kipróbáltam, és ennek már hat hónapja. A kocsma éntőlem egy fillért sem lát többet, és azonfelül világos a fejem, tiszta a szemem és a szívem boldog. És mindezt azért, mert az Úr Jézust elfogadtam Megváltómnak!” Ez a matróz többet megértett a testté-létel titkából, mint sok nagy tudós, akik köteteket írtak róla.
Ismerek egy asszonyt, négy apró gyermeke van. A múltkor átment a nem is hívő, nem is keresztyén szomszédjához és szívességből elvégezte a nagymosást, amíg a szomszéd asszony a hivatalában dolgozott. Ímé, itt is úgy lett testté az örök Ige, hogy még mások is meglátták az Ő dicsőségét.
Ismerek egy férfit, munkaszolgálatos volt a háborúban, rengeteg viszontagságon, szenvedésen, veszedelmen ment keresztül mire végre hazakerült. Elkezdte keresni a szüleit. Édesapjának a sírját találta meg a volt gettóban. Édesanyjáról azt hallotta, hogy valamelyik transzporttal most van visszatérőben valamelyik haláltáborból. A fiú egy héten át minden nap virággal várta az állomáson, míg valaki fölismerte és megmondta neki: Ne várja az édesanyját, hiszen ki sem ért a táborba annak idején, még útközben beteg lett, haldokolva dobták ki a robogó vonatból valahol német földön... Mit gondoltok, mit csinál most ez a férfi? Vérbosszút lihegve áll lesben valahol elkeseredve? Nem! Egy kis faluban él és magyar parasztok üdvösségéért égeti el az életét a megváltó szeretet tüzében!
Íme, ennyire igazán testté lett az Ige, ennyire igaz az incarnatio, a karácsony! Érzitek-e, hogy éppen ez a karácsony lényege, hogy itt többé nem okoskodásról, beszédről, magyarázatról, elméletről van szó, hanem megélt szeretetről, fizikai szolgálatról: minden szép keresztyén elmélet testté válásáról?! A karácsonynak nemcsak a lelkünkhöz van köze, hanem a testünkhöz is. Nem elég egy kis hangulat, ami aztán el is száll az ünnepek elmúlásával. Isten a karácsonyt a testet-öltésért adta, azért, hogy az Ige a cselekedeteinkben is megjelenhessen! Hogy az Ige erő, áldás, fény legyen a magunk és mások életében! Jézus nem csodálókat keres itt ma, nem is kritizálókat, hanem “testet”, amely Őt hordozza, amely az Ő szeretetét megvalósítja, amelyik az Ő szolgálatát megéli! És így sugározza az Isten dicsőségét! Ajánljuk föl hát magunkat néki:
Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem:
Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem,
És bölcsőd, szállásod leszek:
Jövel hát, tölts el engemet
Magaddal: nagy örömmel!
329. ének 5. vers
Ámen
Dátum: 1959. december 25. Karácsony.