Ezen a harmadik ádventi vasárnapon arról az ádventi időszakról szeretnék beszélni, amelyben a Krisztus gyülekezete tudatosan - és az egész világ nem tudatosan - közel 2000 esztendő óta ténylegesen benne él! Az ádvent szót ugyanis háromféle értelemben lehet venni: ádventi idő volt az ótestamentum ideje, a megígért Megváltó elérkezésének, megszületésének a várása. Azután az is ádventi várakozás, amikor készülődik egy-egy emberi lélek, hogy Krisztust akarja befogadni magába, amikor várja a Krisztusban hozzá lehajló Istent, az Úr újabb és bővebb ajándékait. És ádventi váradalomban él Jézus mennybemenetele óta az egész keresztyénség, mert a nagy ígéret beteljesedését, Ura visszajövetelét várja.
Az első, az Ótestamentum ádventje már beteljesedett, Akit vártak, eljött, mert Jézus Krisztus megszületett. A második, az egyes hívő lélek ádventje rögtön valóra válik, amint kitárul a szív az Úr Jézus előtt, Jézus Krisztus kész megszületni benne is. A harmadik, az egyház ádventje, a tulajdonképpeni ádvent, a visszatérő Jézus Krisztus várása, mert még mindig tart az az állapot, amelyben Jézus Krisztus szavai szerint az Ő követői “hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urukat várják, mikor jő meg, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki”.
Ez a harmadik értelemben vett ádvent részesül a történelmi egyházakban a legkevesebb figyelemben, ez a legelhanyagoltabb, pedig a legfőbb váradalma keresztyén hitünknek. Nem csoda, ha bizonyos szekták azután éppen Jézus Krisztus visszajövetelének a gondolatát ragadták ki a Bibliából, és ezt tették minden érdeklődésük középpontjába. Hiszen a szekta mindig egy olyan bibliai igazságnak az eltúlzása, amit a történelmi egyházak elhanyagoltak. Az a híradása a Bibliának, hogy az Úr Jézus dicsőségesen és hatalmasan visszatér még egyszer a földre, nemcsak egy esetleg el is hanyagolható tétele a keresztyén hitnek, hanem a csúcsa, a kiteljesedése. Az egész keresztyén élet erre a dicsőséges, nagyszerű jövendőre van beirányozva, betájolva, a keresztyén élet lényege az, hogy Jézus Krisztus visszatérését váró és arra készülő élet. Nem lehet hát azt mondani, hogy ezzel az igazán fantasztikus hittétellel a modern korban ne foglalkozzunk, hiszen akkor a Bibliának a legnagyobb részét kellene kihagynunk. Jézus Krisztus legtöbb tanítása erre a nagy jövendőre utal, az Úr nagy és félelmetes napjának az eljöveteléről szól. Jézus Krisztus mennybemenetele után a legelső percekben az ámuló tanítványokhoz a legelső kijelentése Istennek az volt, hogy ugyanúgy jön is majd el Jézus Krisztus a mennyből, amiként látták Őt felmenni a mennybe. Az apostolok legfőbb tanítása, az egész Biblia legtöbb kijelentése és legnagyobb ígérete erre az időre szól, Jézus Krisztus visszajövetele idejére. Az Újtestamentum 280 fejezetében majdnem háromszázszor fordul elő az Úr Jézus visszajövetelének az ígérete, az arra való fölkészülés sürgetése... Akkor, Jézus Krisztus visszajövetelekor támadnak fel a halottak, akkor történik meg a nagy ítélet elevenek és holtak felett, akkor teljesedik be az, amiért már 2000 esztendeje könyörög a keresztyénség így: “Jöjjön el a te országod”. Akkor, Jézus Krisztus visszajövetelének a dicsőségében lesz vége a Sátán, a bűn, a halál uralmának; akkor, Jézus Krisztus visszajövetelének a nagy örömmámorában töröltetik el minden könny és szenvedés a világból; akkor, Jézus Krisztus visszajövetelének a fényében kezdődik el ama, az Úr Jézus által is említett “nagy vacsorának” az ünnepsége. Akkor, Jézus Krisztus visszajövetelének a nagy diadalában fejeződik be az egész megváltás műve, akkor, Jézus Krisztus visszajövetelének a boldogságában teljesedik be mindaz a szép, jó, igaz, tiszta boldogság, amit addig hittünk és reménylettünk. Nos, tehát egy ilyen boldog ádventi váradalomban és készülődésben él Jézus Krisztus egyháza ma.
Talán még pontosabban határozzuk meg a helyzetünket, ha ezzel a látszólagos ellentmondással fejezzük ki: Jézus Krisztus jelenlétében és mégis az Ő eljövetelének a várásában élünk. A szokásos hasonlat szerint: a döntő csatát már megnyerte az Úr ott a Golgotán, meg a húsvéti feltámadásban, de a háború még tart tovább, a végső győzelemig. Az, ami már megtörtént nagypénteken és húsvétkor, jelenti a bizonyos garanciát arra, ami még történni fog, hogy Ő visszajön leszámolni és újjáteremteni. Isten a nagy áldozatokkal elkezdett megváltói munkáját nem hagyja befejezetlenül. Mi tehát egy nagy kezdet és egy nagy befejezés közötti feszültségben élünk ma. Az az idő, amiben most vagyunk, egy nagy tegnap és egy nagy holnap között feszül. Egy felséges tegnap van mögöttünk és egy dicsőséges holnap előttünk. Mögöttünk a Golgota és a nyitott sír tegnapja és előttünk Jézus Krisztus visszajövetelének a holnapja.
Tudjátok, milyen más megvilágításban látszanak így a dolgok és események?! Milyen jó tudni azt, hogy még ugyan tart az éjszaka, de ez a sötétség már nem a halál reménytelen éjszakája, amiben mindennek vége, hanem olyan éjszaka, amelyik a közelgő nappal felé tart, az örökkévalóság állandó boldog nappala felé. Milyen jó tudni, hogy ez a földgolyó, a rajta kavargó történelmi válságokkal, földrengésekkel, apró örömökkel és nagy tragédiákkal nem úgy zuhan a világűrben a semmibe, mint egy égő repülőgép a végtelen mélységbe, hanem akarata ellenére is mintegy zarándokúton halad valahová, mégpedig tovább előre az Úr nagy napja felé. Tudjátok, hogy milyen jó nem úgy látni az életünket, ahogy a múltkor mondta valaki, hogy az ember dolgozik, eszik, iszik, alszik, azután megint dolgozik, eszik, iszik, alszik, azután megint kezdődik elölről az egész körforgás, míg végül egyszer már nem dolgozik, nem eszik, nem iszik és nem alszik, hanem megszűnik. Nem, nem ilyen sivár, nem ilyen értelmetlen körforgás az élet, azok a példázatbeli szolgák, akik az Ő urukat várják, nemcsak úgy takarítgatnak végnékül, szakadásig, nemcsak robotolnak, melóznak, vegetálnak cél és értelem nélkül, hanem készülnek valamire, várnak valakit, valakinek a megbízásából és kedvére végzik a munkájukat, valakinek a méltó fogadására dolgoznak. Az ad célt és értelmet minden munkájuknak, egész létüknek, hogy az ő Urukat várják... Nem a semmibe élünk bele és dolgozunk, hanem egy boldog jövendőbe, és ennek az eljövendő dicsőségnek a fényétől világosodik meg már a jelenünk is.
Azok a szolgák, akik az ő Urukat várják, minden dolgukat reménységgel végezhetik. És ez, ez ma a legnagyobb dolog a világon! Rengetegen vannak, akik már minden reményüket elvesztették e világra nézve. Sok a csüggedt, szomorú ember, mert még mindig sokan hátrafelé néznek, múltba merengve. Helyesen állapította meg valaki: a múltba-nézés menthetetlenül bizonyos elavuláshoz vezet. Nos, aki az Úr Jézust várja, az szükségképpen haladó, modern gondolkozású ember kell, hogy legyen, mert a jövőbe néz, a jövőt építi, a jövőért munkálkodó ember. Milyen nagyszerű lenne, ha a világ fiai fölfigyelnének rátok, mint olyan emberekre, akik tudtok igazán örülni, mert dacára mindennek, ami van és történik olykor, van reménységetek. Valóban: próbáljuk beleélni magunkat ebbe a váradalomba, egészen bizonyos, hogy a nagy, boldog jövendő előrevetítődő fényében másként fogjuk látni az életet: több derűvel, több bizalommal, nagyobb türelemmel, békességgel, több reménységgel! És nagyobb felelősséggel!
A Jézus Krisztusban hívő ember nem is lehet más, csak Jézus Krisztust visszaváró ember. Ha nem az, meg is látszik rajta! A szomorúságán, az erőtlenségén, a levertségén, a csüggedésén! A Biblia legutolsó szavai is erre buzdítanak: a várásra! Jézus Krisztus legutolsó szava, amit a Biblia utolsó oldalán üzen e földön lakó híveihez, ez a nagy biztatás: “Bizony hamar eljövök!” És a gyülekezet utolsó imádsága is ez: “Bizony jövel Uram Jézus!” Az első keresztyének, amikor utcán, piacon találkoztak, így köszöntötték egymást: Maran atha! Azaz: Az Úr jön! Az egész keresztyénség egy nagy várakozás állapotában levő mozgalom.
Persze várakozni is helyesen kell! Mert lehet rosszul is csinálni! Egyszer meglátogattam valakit, aki már három éve ágyban fekvő beteg volt. - Mit csinált ez alatt az idő alatt? - kérdeztem tőle. - Semmit, várom, míg meggyógyulok - mondta az illető. - Akkor három drága esztendőt elvesztett az életéből - válaszoltam neki -, mert ez az idő nem arra való volt, hogy csak kivárja, míg elmúlik, hanem arra, hogy megtanuljon sok olyan dolgot, amire máskor nem jut idő: talán türelmet, vagy hálát, vagy alázatot, vagy bűnbocsánatot, vagy a mellette szenvedő embereken a segítőkészséget, vagy az elmélyedt imádkozást, szóval valami jót és hasznosat. És akkor a szenvedést is könnyebb elviselni, mert nemcsak várja-várja az ember, míg egyszer elmúlik, hanem van értelme, a ráfordított idő nem elvesztegetett idő. Olyan volt ennek a betegnek a magatartása, aki csak várta, hogy elmúljon a betegsége, mintha egy tanuló három évig ugyanabban az osztályban ülne, nem tanulva meg semmit, csak várva, hogy az óráknak vége legyen. Atyámfiai, talán azért utal bennünket az Isten mindig újra osztályismétlésre, mert mi is mindig csak vártuk, csak vártuk, hogy múljék az idő, és nem tanultuk meg azt, amit kellett volna.
Kétféle várás van hát: az egyik, amelyik úgy irányul a jövőbe, hogy közben elmulasztja a jelent. Ez nem a keresztyén ádventi váradalom. A másik pedig, amelyik éppen a jövőre való tekintettel használja jól ki, tudatosan a jelent. Ilyen a keresztyén ádventi váradalom. Tehát nem tétlen és terméketlen, hanem nagyon is tevékeny és termékeny idő lehet a várakozás ideje. Nagy különbség, hogy három órán át például csak várok egy vonatra, vagy tudom, hogy a vonat indulásáig még van három órám, drága időm, amit kihasználhatok még... Így van ez a Krisztus-várással is. A felolvasott Ige is éppen nem csendes és tétlen várásról beszél, hanem lázas tevékenységgel eltöltött várakozásról, olyan szolgákról, akik az ő Urukat felövezett derékkal, serény munkával, teljes készültségben várják. Uruk elment, megmondta, hogy visszajön, de azt nem, hogy mikor. Viszont addigra sok mindent el kell végezni. Az egész háznak készen kell lenni, hogy ha megjő, ne találjon rendetlenséget.
Nekünk is van egy ilyen Urunk, Aki amikor elment, megmondta, hogy visszajön majd, csak azt nem, hogy mikor. Viszont egészen határozott utasításokat hagyott mindarra, amit addig el kell végezniök az Övéinek. Sokszor úgy elgondolom magamban: Mi lenne, ha most harsanna föl a jeladás: Ímhol jő a Vőlegény! Vajon milyen állapotban találna? Nem jönnél-e velem együtt te is zavarba? Úgy találna-e, ahogyan meghagyta: Felövezett derékkal, meggyújtott szövétnekkel, mint aki éppen foglalatos abban a munkában, amit ránk bízott?! Vagy egyáltalán: Komolyan hisszük-e mi még, hogy Jézus egyáltalán visszajön?! Én nem tudnám elmondani, miként történik ez majd, de mindenesetre annak a sokféle leírásnak, amit a Bibliában erre nézve találunk, a lényege az, hogy lesz még egyszer ennek a világnak és benne mindnyájunknak nagy találkozása Jézussal, egy nagy számadás, elszámolás, vizsga. Erről éppen olyan tényként beszél a Szentírásban Isten, mint az Úr Jézus haláláról és feltámadásáról. Nos, hát várjuk-e, készülünk-e reá, készen vagyunk-e?!
Hadd mondjak csak néhány konkrétumot a helyes készülés, várás mikéntjére. Először is, vizsgáld meg magadban, de nagyon komolyan, hogy annak a visszatérendő Úrnak a szolgálatában állsz-e egyáltalán? Tehát, hogy hozzátartozója vagy-e, vagy ellensége? Hiszen csak azok tudják várni Őt örömmel, akik már találkoztak vele a Golgotánál, akik már térdeltek a keresztjénél, akik már megnyerték a bocsánatát. Így tartozol-e te is az Ő házanépéhez?! Először ezt tisztázzad, efelől juss bizonyosságra. Azután nagyon gondosan ügyelj a tisztaságra, ne tűrj meg semmi szemetet, jó alaposan végezd el naponként a külső és belső takarítás munkáját. Minden bűnt, amit találsz magadban, hordj oda, ahová való: a Golgotára, így számolj föl magadban minden rendetlenséget, fölfordulást - mint egy lakásban, ahová valaki nagyon kedves személyt vár. De még ez sem minden. Azt is vizsgáld meg magadban: igazán azt csinálod-e, amivel az Úr Jézus bízott meg? Mert sokan vagyunk hajlandók végezni Isten dolgát, ügyét, de nem Isten akaratát! “Legyetek készen mindenkor!” - mondja Jézus az Ő szolgáinak. Nos, olyan mértékben vagyok készen, amilyen mértékben uralkodik Jézus Krisztus az akaratom, a tetteim fölött! Amikor azt tudod mondani: Uram, a Te szavadra megteszem ezt vagy azt, akkor vagy a helyes ádventi váradalomban.
Minden, amit Jézus Krisztusnak engedelmeskedve teszel, tehát minden, amit igazán szeretetből csinálsz, készíti az Úr visszajövetelét, hozzátesz valamit a jövendő szépségéhez, beleépül abba, ami örökké megmarad.
Érzitek-e mekkora aktivitásra ösztönözne, ha igazán Jézus Krisztust váró keresztyének lennénk? Ha komolyan vennénk, amit az Úr Jézus mondott: “Amely órában nem gondoljátok, abban jő el az Embernek Fia”. Ó, hogy fölserkennénk, fölbuzdulnánk, takarítanánk, sietnénk megbocsátani, bocsánatot kérni, elkészülni, míg időnk van. Lehet, hogy az Úr hamarabb kihív valakit a munkából, mint ahogyan visszajön. Készülni és elkészülni ama nagy napra akkor is csak addig lehet, amíg tart a földi lét ideje. Ezért nincs is sürgetőbb szava Jézus Krisztusnak hozzánk ma, mint az, hogy: “Legyetek készek mindenkor"!
Ámen
Dátum: 1959. december 13. Ádvent.