Szeretném az ádventi időszakot, ami a mai vasárnappal indul, azzal kezdeni, hogy egy alapvető fontosságú kérdést, az újjászületés szükségességét állítjuk egészen konkréten és egyszerűen magunk elé, vagy még inkább: magunkat állítjuk az újjászületés követelménye elé. Hiszen arra a kérdésre, hogy miért jött Jézus kétezer évvel ezelőtt erre a földre, és miért jön azóta is mindig újra minden igehirdetésben minden emberhez, azt is lehetne felelni: azért, hogy mi újjászülethessünk! Azért, hogy lehetővé tegye számunkra, mindnyájunk számára azt, amit ez a szó jelent: újjászületés. Mit jelent hát az újjászületés?
Először is azt, ami Nikodémusnak Jézus Krisztussal való egész beszélgetéséből nyilvánvaló, hogy a keresztyénség nem tan, hanem élet! Ez a Nikodémus - aki éjjel ment oda Jézushoz - jellegzetesen elméleti beállítottságú ember volt. Olyan komolyan kezdi a beszélgetést, mint amikor két, nagyon bölcs férfi ül össze valami tudományos kérdés megvitatására. Azt mondja: “Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.” (Jn 3,2) Ez a mélyen járó bevezetés csak mintegy lélegzetvétel arra, hogy most majd azután előad valami nehéz teológiai problémát, amit itt az éjszaka csendjében jól meg lehet tárgyalni. Jön majd például egy ilyen fogós kérdéssel, hogy lehet-e jót tenni szombat napon valakivel, aki bajba jut; vagy: lehet-e segíteni valakin olyan pénzzel, amit az ember már korábban fölajánlott a templom számára; vagy: melyik a sok száz törvény, apró rendelkezés, mindenféle isteni parancs között a legelső és legnagyobb; vagy: hány angyal fér el egy tű hegyén, és hogyan beszélnek az angyalok a mennyben; vagy: hogyan lehetséges az, hogy Mózes a világ teremtése leírásakor előbb beszél a világosság meglétéről és azután a nap teremtéséről?
Nem tudjuk, milyen mély teológiai, tudományos problémát akart volna Nikodémus Jézus elé tárni, mert Jézus már rögtön a bevezetés után elvágja a megkezdett fonalat és valami egészen másról kezd beszélni: “Bizony, bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” Mintha azt mondaná: Ne beszéljünk mellé, térjünk a lényegre: Az én ügyem érdekel? Nos, itt, ezen a földön az én ügyem az, hogy a te életed megújuljon! Nikodémus nem ezt várta, de amit hallott, érezte, hogy telibe találta. Olyanforma nem várt fordulat ez, mint ami egyszer egy lelkészi hivatal csendjében történt: Egy férfi magyarázta hosszan, okosan a Szentlélek elleni bűn lényegét, és kérdezte, mi a véleménye a lelkipásztornak erről a problémáról? Mire a lelkész egyszerűen és röviden így válaszolt: Mondja, kedves Testvérem, milyen konkrét bűnt akar maga takargatni ezzel a problémával? Nem követett el talán valami hűtlenséget a feleségével szemben? Ez is telibe talált!
Mindig gyanús, amikor valaki ilyen elméleti, elvont problémával kezdi, amikor valakinek ilyen dolgokon akad fenn a hite. Nagyon alkalmasak ezek a problémák arra, hogy valaki a döntést elkerülje. Ó, de nagyon sokszor megkérdezték már fiatalabbak, öregebbek: Mi lesz azoknak a sorsa az örökkévalóságban, akik sohasem hallottak Jézus Krisztusról és így nem is részesülhettek a megváltásban? Jézus az ilyen elméleti kérdések vitájába bele sem bocsátkozik, hanem egyszerűen visszakérdez: Veled mi lesz, atyámfia? Mert ha újjá nem születsz, nem láthatod meg az Istennek országát! Kétezer esztendő óta mindmáig, minden időben hajlandó volt a keresztyénség arra, hogy világosan, szépen kidolgozott tanrendszerben élje ki magát, mert ez a könnyebb. Egy bizonyos anyag kidolgozása és elsajátítása mindig könnyebb, mint egy bizonyos életforma megvalósítása. Ezért kell hangsúlyozni, hogy a keresztyénség nem tan, hanem élet! És ma az egész földkerekségen különösen nagy lecke az Jézus Krisztus követői számára - amit nagyon jól meg kell tanulni -, hogy a keresztyénség nem egy világnézet a többi között, hanem életforma, egy bizonyos fajta életgyakorlat, amelyik egyformán érvényes bármelyik világnézetben. A keresztyénség nem egy bizonyos ideológia a többiek mellett, vagy a többiekkel szemben - például nagyon helytelen volna, ha valaki hívő ember létére úgy érezné ma Magyarországon, hogy ő a marxista ideológiával szemben keresztyén ideológiát vall. A keresztyénség nem ideológia, hanem életforma, ezért lehet keresztyénül élni bármilyen ideológiát valló társadalomban.
Nem olyan valami a Krisztus ügye, amit el lehet intézni egy éjszakai beszélgetésben, vagy egy világtól elzárt dolgozószoba csendjében, vagy a bibliakör áhítatában, templomi istentisztelet magasztos órájában, egy fennkölt csendes órában - hanem a keresztyénség olyan valami, amit meg kell élni reggeltől estig és estétől reggelig, mindennap újra! A keresztyénség élet-átalakulás, a keresztyénség győzelem a bűn felett, tettekben megélt szeretet, láthatóvá váló Krisztusi indulat, mindenkinek szolgáló alázat, röviden: újjászületett élet! És ha nem az, ha csak beszéd, ha csak elmélet: akkor többet árt a Krisztus ügyének, mint az istentagadás!
Mert az a keresztyén ember, akiről tudják, hogy templomba jár, de a kollégáival szemben például önző módon viselkedik; az a keresztyén ember, aki az üzemi konyhán imádkozik az ebéd előtt, de arról ismeretes, hogy mindig kihúzza magát a nehezebb munkák alól; az a keresztyén ember, aki nem szégyell akár beszélni is bárkinek Krisztusról, de összeférhetetlen, veszekedő természetű; az a keresztyén ember, aki szép, kenetes szavakkal beszél, de kíméletlenül kihasználja az alkalmazottját, vagy aki gyönyörűen imádkozik a bibliaórán, de képes megszólni egy távollévő testvérét, nagyszerűen fejtegeti a keresztyén hit igazságokat, de otthon képes elnézni, hogy a felesége második műszakban görnyedve végezze a nagymosást: az ilyen keresztyén ember áltatja önmagát is saját maga keresztyén mivoltát illetően, és elriaszt másokat is a Krisztus ügyétől! Ha egy keresztyén ember nem segít másokon, ahol csak tud, nem barátságos, nem szerény, nem jószívű, nem derűs: annak nemcsak hogy nem ér semmit a keresztyénsége, hanem egyenesen árt vele, mert növeli a pesszimizmust a világban, a kiábrándulást, megerősíti az embereket abban a hitben, hogy lám a keresztyénség sem ér semmit, Jézus Krisztust sem érdemes követni.
Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben - azaz mozgásban, cselekedetben -, mondja a Biblia. A keresztyénség nem tan, nem elmélet, nem tudomány, hanem élet - mégpedig újjászületett élet! És még ez a jó! Mert ezért nem lehet sohasem megakadályozni, nem lehet soha megtiltani, vagy lehetetlenné tenni. Ki tud megakadályozni például abban, hogy szeressem, vagy megbocsássak neki, vagy hogy öröm és békesség legyen bennem? Hogy átsugároztassak magamon valamit egy magasabb rendű világ erőiből? Még ez a jó, hogy nem beszédben áll az Isten országa, mert beszélni, tanokat hirdetni nem mindig lehet, de keresztyénül viselkedni, Krisztusian élni: azt mindig és mindenütt lehet! A gyárban még jobban, mint a templomban, ellenségek között még jobban, mint hittestvérek között, bajban még jobban, mint jólétben!
Ó, de nagyon szükséges lenne, ha ez a szó-keresztyénségbe fulladt, és csak elvileg, elméletben keresztyénséget valló életünk igazán Krisztusivá lenne! És ezért mondja Jézus Krisztus: “Szükség néktek újonnan születnetek!” Igen, erre van szükség - de még milyen! Az újjászületés nemcsak a gondolkozás megváltozása, hanem a cselekedetek megváltozása is, az egész lényünk megújulása, egy egészen új emberré válás csodája! Tehát röviden: valami csodának kell történnie velünk. Az újjászületés: éppen ez a csoda! Hogyan történik ez?
Jézus Krisztus azt mondja: Víztől és Lélektől. Egy lappal előbb a János evangéliumában ezt olvassuk: “Nem vérből, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”
Nem vérből és nem testből: ez azt jelenti, hogy nem örökölhető valamiről van szó. Lehet, hogy hívő keresztyén ember volt valakinek az édesapja is, meg az édesanyja is, lehet, hogy papok, és áldozatos egyházi emberek voltak valakinek az ősei között: mindez semmit sem számít, a keresztyén életet, a megváltást nem lehet örökölni tőlük. Ilyen szülőktől sem születik valaki keresztyénnek, éppúgy, mint ahogy azáltal, hogy valaki garázsban születik, még nem válik autóvá. Tehát nem vérből és nem testből... “Sem a férfiúnak indulatjából”: sokan azt gondolják, hogy szép, vallásos cselekményeket kell végrehajtaniok, vagy nagy elhatározást kell tenniök, vagy anyagi áldozatot kell hozniok - egy alamizsnát, adományt, jót tenni valakivel -, és így válik az ember keresztyénné. Nos hát, nem a férfiúnak akármilyen jóindulatából, hanem azt mondja az Ige: Istentől - vagyis az újjászületés olyan művelet, amit nem is mi magunk végzünk el magunkon valamilyen kegyességi gyakorlattal, hanem amit Isten cselekszik rajtunk és velünk és bennünk!
Isten Lelkének ereje által valami módon isteni élet áramlik át az emberi életbe. Isten a maga természetét közli az emberrel, ülteti el az emberi természetbe. Jézus Krisztus maga, tehát nem az Ő tanításai, elvei, hanem Ő maga jön bele valahogyan az ember szívébe az Ő Lelke által. Mint ahogyan Mária a Szentlélektől fogantatva Jézus Krisztus isteni életét hordozta magában, valahogy így van az újjászületés is. Isten szavára, Isten Lelke titokzatos munkájaként megszületik valami az emberben, megmozdul egy új élet, ugyanaz a titokzatos élet, ÉLET, mint Szűz Mária testében. Az igazi hitre jutás, vagy megtérés, vagy újjászületés - mindegy minek nevezzük -, ilyenforma élmény. Bennem valahol új életcsíra támad Isten teremtő szavára, kigyúl bennem valami fény, betölt valami melegség, boldogság: valósággá, életté válik bennem a Krisztus! Immár nem kívül van rajtam, nem eszme, nem tan, nem remény, hanem élő valóság, bennem!
Hát nem csoda-e, hogy egy emberi szívben, amelyik önző, irigy, bosszúálló, haragtartó volt: egyszerre megszületik a szeretet?! Nem érthetetlen csoda-e az, hogy egy ember, aki vallásos fanatizmussal üldözi a keresztyénséget, egyszerre Krisztus legáldottabb apostolává lesz? Hogyan lehet megmagyarázni azt, hogy egyszer például bejött valaki ide ebbe a templomba, tele békétlenséggel, szexuális bűnökkel, megkötözöttségekkel, és egy óra múlva egészen más emberként ment ki: fölszabadulva, megtisztulva? Ez az újjászületés!
És mert ilyen csoda van, ezért lehetséges, de csakis így lehetséges, hogy mi, te is, én is, keresztyénül élhessünk. Ezért lehetséges, hogy ha például gyári munkás vagy: keresztyénül légy az; ha beteg vagy: keresztyénül légy beteg; ha öreg vagy: keresztyénül légy az; ha apa, vagy férj vagy: keresztyénül légy az, keresztyénül, azaz Krisztusian! Tehát nem úgy, mint kuli-ember, robot-ember, nem úgy, mint a kegyetlen élet rabszolgája, hanem mint keresztyén ember, mint Krisztusi ember, aki a Krisztusban való hit által naponként tapasztalja önmagán csodálkozva, hogy Istennél valóban semmi sem lehetetlen!
De ha ez Isten munkája rajtunk, tehetünk mi érette valamit? Igen! Mégpedig azt, hogy ebben a pillanatban eldöntheti ki-ki magában: kívánja-e, szükségesnek tartja-e magára nézve ezt a teljes megújulást, vagy meg van elégedve a régi életével?! Tehát elhatározhatod, hogy olyan emberré akarsz válni, amilyenről Jézus Krisztus beszélt, megutálva a régit: egészen újjá! Tiszta szívű, megbékélt lelkű, megmosott életű keresztyénné. Isten királyi gyermekévé.
Akármilyen szennyes valakinek a múltja, tragikus a jelene, vagy reménytelen a jövője: van kiút belőle. De csak egyetlen egy: az újjászületés!
Eddig még mindig úgy volt, hogy amikor valaki őszintén elmondta, megvallotta Jézus Krisztusnak a bűneit, leplezetlenül állt oda elébe és hitt abban, hogy Jézus Krisztusnak van hatalma megtisztítani, megbocsátani, megváltani, megújítani az ő életét is, ez mind valósággal meg is történt: újjászületett!
Jézus Krisztus ma sem hagy cserben senkit, aki így megy oda Hozzá! Énekeljük hát most is, és kérjük:
Ó, Jézusom, szegényed
Kér, vár, epedve hív:
Te készítsd el: tenéked
Lesz otthonod e szív.
Jer hű szívembe hát!
Habár szegény e szállás,
De mindörökre hálás,
Úgy áldja Krisztusát.
312. ének 4. vers
Ámen
Dátum: 1958. november 30. Ádvent