Ezzel az igehirdetéssel a keresztyén életnek egy egészen leszűkített részletproblémájára szeretnék rávilágítani, mégpedig arra, hogy miként viselkedjék a Krisztusban hívő ember azokkal szemben, akik vele ellenséges magatartást tanúsítanak? Emberek között élünk mindnyájan és az emberek bizony nem angyalok, hanem emberek, tele sok mindenféle nyomorúsággal, hiúsággal, szívtelenséggel, gőggel, bűnnel, bajjal, amelyek mind irritálnak bennünket. A körülöttünk lévő emberek hibáit, rossz tulajdonságait, bántásait, megjegyzéseit, ellenséges érzelmeit nem könnyű elviselni! Rengeteg sok titkos fájdalom él egy-egy ember szívében, amit mind a környezete okozott. Rengeteg sóhaj szakad fel egy-egy lélekből, mert bántják, mert lenézik, mert nem értik meg, mert igazságtalanul bánnak vele... Az emberek legtöbbet egymástól szenvednek, és sokszor nem is az idegenektől, hanem talán a legközelebb állóktól. Testvér a testvértől, anya a gyermekétől, anyós a menyétől, szomszéd a szomszédjától, munkás a szaktársától... Ha egyszer közelebbről belátnánk a családi otthonokba, hivatalokba, műhelyekbe, ahol emberek élnek együtt: elrémülnénk, mennyi apróbb-nagyobb gonoszságot követnek el emberek egymás ellen, mennyi elkeseredett indulat halmozódik fel a szívekben, és tör ki a beszédben, mennyi fájó sérülés támad a lelkeken... Hogy meg tudják keseríteni emberek egymás számára az egész életet! Nos, hát arra tanít ma az Ige, hogy mi, Krisztus követői, hogyan reagáljunk a velünk szemben megnyilatkozó ellenséges, rosszindulatú magatartásra, hogyan viszonyuljunk az ellenségeinkhez. Hogyan védekezzünk ellenük?
És ez azért nagyon fontos, mert a rosszindulat, az ellenséges érzület mindig rombol és lefelé húz. Azt mondják, a szükség megtanít imádkozni. De a folytonosan tartó, mindig újra megújuló szükség esetleg éppen káromkodni tanít meg. Az ember elkeseredik, bizalmatlanná, gyanakvóvá, maga is rosszindulatúvá válik. A körülöttünk élő, hullámzó általános emberi gonoszság a mi szívünkben is termékeny, jó talajra talál. Az a rosszindulat, ami másból felém irányul bennem is alantas érzéseket és indulatokat vált ki. A gonoszság ragad, mint a piszok. Bemocskolja a gondolatokat, érzelmeket, beszédet! "Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten” - mondja a közmondás is. Az ember a maga természetes ösztönei szerint úgy védekezik az ütés ellen, hogy visszaüt! Sőt, lehetőleg nagyobbat, mint amit kapott, hogy elmenjen a kedve a másiknak az újabb támadástól! Van úgy, hogy évekig hordozza valaki a sérelmet, amit kapott, és egyszer, nagy sokára, amikor már senki sem gondolná, adódik valami alkalom és akkor üt vissza, akkor torolja meg...
Általános vélemény az, hogy kénytelen az ember így védekezni, mert ha nem torolja meg a gonoszt, ha nem üt vissza: alulmarad! - Pedig atyámfiai ez a legrosszabb módszer! Nem használ! Csak a szakadékot mélyíti a szemben álló felek között. Az ellenségemtől ellenséges támadással megszabadulni nem lehet. Éppen úgy, mint ahogyan tüzet tűzzel eloltani nem lehet! Csak növelni! Erősíteni. Még nagyobbra felszítani. A Sátánt a Sátánnal kiűzni lehetetlenség! Azzal, ha sátáni módon cselekszünk, nem győzhetjük le az emberekben a sátáni indulatokat. Gyűlölettel a gyűlöletet, rosszal a rosszat, sértéssel a sértést nem lehet elintézni, kiiktatni, leszerelni, megszüntetni, helyrehozni... Keserűt még több keserűvel nem lehet megédesíteni! Ez nem jó módszer! Ezért van a Bibliában mindig újra az a figyelmeztetés, amit Pál a most felolvasott Igében így fogalmaz meg: “Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim!” Ezt az utat ti ne kövessétek! Bármennyire ez a természetes mód, erre szaladnak rá a reflexeink, ezt csinálja mindenki: de ti ne! A megtorlás, a visszafizetés, a bosszúállás fegyverét ti nem használhatjátok, ez a fegyver a ti kezetekben nem működik! Máséban sem, de nektek egyenesen tilos! Ti nem róhatjátok fel a gonoszt, ti nem tarthattok haragot, ti nem gondolhattok és nem készülhettek arra, hogy majd egyszer leszámolunk... Miért? - Azért, mert ti tudjátok, hogy Isten sem úgy számolt le veletek, hogy megtorolta a gonoszságaitokat, hogy bosszút állt rajtatok, hanem úgy, hogy megbocsátott, kegyelmet adott, fölmentett - Jézusért! Jézusra való tekintettel! Őrajta hajtotta végre a nagy leszámolást - helyettetek! Így mondja az apostol: “Magatokért bosszút ne álljatok, szerelmeseim!” Magyarul nem jön jól ki az értelme ennek a szónak: szerelmeseim! Nem Pál szerelmesei, hanem az Isten szeretettjei azok, akiknek Pál azt mondja, ne álljanak bosszút magukért. Mintha azt mondaná: Ti, akik szeretve vagytok, akik szeretetben fürödtök, akiket úgy szeret az Isten, hogy nem kéri számon rajtatok a bűneiteket, megbocsát nektek, örök életet ajándékoz, hát ti igazán megtehetitek, hogy ne rójátok föl másoknak a gonoszt, hogy ne üssetek vissza, hogy magatokért bosszút ne álljatok. Ti megtehetitek, hogy felülemelkedjetek a bántásokon, amit emberektől kaptatok! Luther Márton mondta egyszer: “Az én lelkem sokkal örvendezőbb és felülemelkedettebb, semhogy ellensége tudna lenni bárkinek is!” Nézd, te Istentől annyi szeretetet kapsz, hogy neked nem kell az ellenséged lelki színvonalára süllyedned! Ne üss vissza! A nyelveddel se! Nem jó, nem hozzád méltó!
De ez még nem elég. Ez még csak negatívum. Eddig még csak arról volt szó, hogy mit ne tégy! Az Ige azonban egészen pozitív védekezésről, sőt támadásról is beszél! Azt mondja: a gonoszt jóval győzd meg! Igen: a gonoszt jóval győzd meg. Mégpedig először önmagadban. Tehát úgy győzd le a gonoszt, hogy fordítsd a javadra. Használd föl saját magad a lelki növekedésre. Ha valaki valami rosszindulatú megjegyzést tesz rád, olyat mond, ami sérti az önérzetedet, ami bánt: vizsgáld meg rögtön, nincs-e benne mégis valami igazság? Ellenségeink lehet, hogy torz tükröt tartanak elénk, de éppen a torz tükörben, a karikatúrában lehet megnagyítva, kihangsúlyozva látni az embernek a maga hibáit, olyan hibáit, amiket egyébként torzítás nélkül talán észre sem venne. Tehát komoly hasznot jelent egy-egy ellenséges megjegyzés: kitapogatja a gyönge, az érzékeny pontját az életünknek. Ímé, a gonosz indulatból eredő szó máris segítségünkre van. Valaki egyszer ezt mondotta: “Én nagyon szeretem azokat az embertársaimat, akik szeretetlenül bírálgatnak, mert ők az én lelkem fizetés nélküli felvigyázói. Az egyenes úton tartanak. Szükségem van rájuk. Lelki életem egyik legnagyobb segítői.” - Igen: bírálóink, még ha elfogultan, vagy igaztalanul bírálnak is bennünket, Isten valóságos kalapácsaivá válhatnak reánk nézve, hogy megfelelő formába kovácsoljanak bennünket. És bizony mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy formába verjenek, mert mindnyájan csak készülő, tehát nem befejezett keresztyének vagyunk! Ne nehezteljünk hát ellenségeinkre az egyébként fájó megjegyzéseikért, viselkedésükért, hanem vegyük úgy, mint Isten kezének a formáló érintését, mint Isten törekvését arra, hogy formáljon bennünket általuk is. Így lehet legyőzni a gonoszt jóval, önmagamban, a saját lelkemben.
Azután hadd mondjak még egy jót, egy olyan jót, egy nagyon jót, amivel legyőzheti az ember a felé irányuló gonoszt: ez a jó az imádság! Ha bántanak, mondj el gyorsan egy imádságot ellenségedért és magadért! Nehezebb haragudni valakire, ha már imádkoztál érte. Ha már kérted rá Isten áldását, akkor már nem tudsz rá átkot kérni! Az imádság kiveszi a neheztelés fullánkját. Valahányszor rá gondolsz: imában füröszd meg a gondolataidat. Az imádság nélküli gondolat neheztelő gondolat lesz! Az imádságos gondolat pedig megtelik szeretettel! Az ellenségnek is a szeretésével! Jézusi indulattal! A megvert arcú és mégis mindig szerető Krisztus lelkével! Győzd hát le a gonoszt magadban ezzel a jóval: imádsággal!
De ez még mindig csak védekezés. Igénk arra buzdít, hogy lendüljünk át támadásba! A gonoszt ne csak magadban győzd le jóval, hanem a másikban is, az ellenségedben. Mert az őbenne lévő gonosz is csak egyedül jóval győzhető le. Vagyis gondolkozz el azon, hogyan tehetnél valami jót vele? Lássad meg az ellenségedben is a szerencsétlen embert, aki titokban jaj de éhezik és szomjúhozik, és adj ennie és innia! "Mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére." Miként a vas, a fém a parázsló szénben olvad és formálható, úgy a lelki jégpáncél abban a jóban, amit te, az ellenség, teszel vele: igen, egyedül az melengeti fel veled szemben a befagyott lelket, és az formálja, hangolja át ellenségből baráttá. Isten is így győzött le bennünket: jóval - Krisztussal! Nem haragvó ítélettel, hanem kegyelmes szeretettel! Tehát te is, ha valakit a barátságtalan, ellenséges magatartásából meg akarsz gyógyítani: légy barátságos vele. Tekintsd úgy a kihívó, sértő szavait, viselkedését, mint betegségtüneteket és tanuld meg, hogy az ilyenek ellen nem egy adag keserűség az orvosság, hanem esetleg egy szál virág, vagy kis csokoládé - a szeretetnek valamilyen érthetetlen, indokolatlan, szinte kihívó jele! Tehát a gonoszt győzd le így valami jóval! Valamilyen konkrét jóval!
Azt mondottam az előbb, hogy a gonosz mint a piszok, ragad, további gonosz indulatokat vált ki. Nos, a jó is ragad, terjed. Egy autóvezető ismerősömtől hallottam, hogy egyszer olyan helyen állt le a kocsija, ahol minden segélyhelyhez és lakott vidékhez egyaránt nagyon messze voltak. Tehetetlenül várták, hátha jön arra majd egy másik autós... Végre jött. Megállt. Fölajánlotta a segítségét, azt, hogy sok-sok kilométeren át bevontatja a pórul járt kocsit a legközelebbi segélyhelyre. És amikor ismerőseim megkérdezték tőle, mivel hálálhatnák meg szívességét, legalább a benzin költséget hadd térítsék meg neki, azt felelte: “Nem! Hanem segítsenek majd önök is valakinek egyszer. Akkor rendben lesz minden!” Azóta ez az autós ismerősöm minden alkalmat megragad, hogy segítsen más bajbajutottakon. És valahányszor meg akarják neki fizetni legalább a benzinköltséget, ő is mindig azt mondja: “NEM! Hanem segítsenek majd önök is valakinek egyszer!”... Így terjed a jó! Kezdd csak el, majd folytatódik!
Vissza nem ütni, jóval győzni le a gonoszt: azt ne gondoljátok, hogy ez pupákság, pipogyaság, gyengeség! Ó, dehogy! Ez az igazi erő! Ehhez kell igazi bátorság. Ezt kell igazán merni! És ez az igazi győzelem! Mert csak így, egyedül így kerülhetünk fölébe az ellenségünknek! Így leszünk nagyobbak nála! És ilyen emberekre van szüksége ma a világnak! Ettől gyógyul a világ!
Néha úgy érezzük, hogy olyan lett a világunk, mint egy zsúfolt terem, ahol elfogyott a levegő és fulladoznak az emberek. Ha megnyílik az ajtó és beárad a friss levegő, egyszerre új erőre kap mindenki! Amikor az ember a gonoszt jóval győzi meg, az olyan, mintha megnyitná az ajtót és beárad az éltető, megújító levegő az emberi együttélésbe! Jézus ma azt üzeni ezen a prédikáción át, hogy légy te is ott, ahol élsz, a családban is, meg a munkakörödben is ilyen ajtónyitogató, aki a gonoszt jóval győzöd meg! És ne mondd most azt, hogy milyen kár, hogy ezt a prédikációt nem hallotta a férjed, vagy a feleséged, vagy az anyósod, vagy a társbérlőd, vagy X vagy Y- mert ebben a prédikációban Isten nem őnékik szól, hanem neked! Jézus keresi és hívja azokat, akik mernek hinni a jó erejében! Merj hinni abban, hogy a jóság hatalmasabb, mint a gonoszság! Mert az Isten jó!
Ámen!
Dátum: 1962. október 7.