Kedves Testvérek! A régieknek a klasszikus megállapítása, megfogalmazása szerint a keresztség egyfelől jelkép, másfelől pedig pecsét. Minek a jelképe és minek a pecsétje?
Jelképe az Isten szeretetének. Az Isten szeretetét általában mi, emberek úgy szeretnénk mindig fölfogni, hogy úgy szeressen bennünket, ahogyan mi gondoljuk. Hogy úgy bánjon velünk, ahogyan azt mi elképzeljük. Hogy adja meg mindazt, amit mi kérünk Őtőle. Hogy segítsen ki bennünket mindenféle bajból, az életünknek a szekerét húzza ki a kátyúból, és így tovább... Tehát szeretnénk valahogyan azt a nagy hatalmat és azt a nagy szeretetet, amit Istenben képzelünk, valahogy a magunk javára fölhasználni, a magunk előnyére biztosítani. Szeretnénk ezt a hatalmas erőt a magunk életének a szekerébe befogni, hogy húzza és vigye, amerre mi akarjuk. És hogy ha ezt megteszi, akkor ebben látjuk az Istennek a szeretetét. Akkor mondjuk azt, hogy: lám mennyire szeret bennünket az Isten! Megadta a kérésünket. Átsegített mindenféle bajon és nyomorúságon. Nos, drága testvérek, kétségtelen dolog, hogy az Isten szeretetét ilyen dolgokban is tapasztaljuk nagyon gyakran. De ha történetesen nem azt adja meg, amit kértünk tőle, vajon akkor nem szeret az Isten? Történetesen, hogy ha nem úgy segít rajtunk, ahogyan mi elgondoltuk volna egy-egy nehéz helyzetében az életünknek, akkor már nem szerető Isten az Isten? Ilyen módon szokott azután sok ember kifakadni: hogyan engedheti meg az Isten?! Ha Isten van az égben, akkor hogy lehet ez, meg amaz?
Nos drága testvérek a keresztség nem ilyen értelemben “jele” az Isten szeretetének. Sokkal nagyobb szeretetnek a jele ez, mint ahogyan mi el tudjuk képzelni. Annak a szeretetnek a jele, amelyik a Jézus Krisztusban, pláne Jézus golgotai halálában nyilatkozott meg a számunkra. Mert a keresztvíz, bármennyire is csak egyszerű víz, mégis annyit ér, amennyit Jézusnak a vére. És amikor ezzel a keresztvízzel - Jézus vérét jelképező keresztvízzel - megkeresztelünk valakit, akkor tulajdonképpen Krisztus megváltó kegyelmét, Istennek a Jézus Krisztusban adott véghetetlen nagy kegyelmét mintegy biztosítjuk az illetőnek a számára. Tehát a keresztség olyan értelemben véve jele az Isten szeretetének, hogy jele az Ő megváltó kegyelmének. Isten nemcsak erre a földi életre, hanem az örök életre akar szeretni bennünket. Isten többet akar nékünk adni, mint amennyit mi elképzelünk Őtőle. Ő nemcsak a külső körülményeinket akarja elrendezni, Ő belülről akar minket elrendezni, olyan értelemben, hogy magáévá akar tenni. Ezért hozott az Isten olyan hallatlan áldozatot akkor, amikor önmaga szeretetének a megtestesülését adta erre a földre a Názáreti Jézus személyében. Amikor ez a megtestesült isteni szeretet magára vette a mi bűneinket, elhordozta érette a szenvedést és a büntetést, és ottan a Golgotán az Ő szent vére hullott azért, hogy mi zavartalanul, teljesen megbékélten, minden bűnünk ellenére, minden nyomorúságunk dacára Isten kedves gyermekeivé váljunk. Ennek a szeretetnek a jele a keresztség.
És a keresztség ugyanakkor pecsét is. Valahogy olyanformán pecsét, ahogyan egy okmányon rajta van a pecsét, ami hitelesíti. Vagy mint ahogyan pecsét az a jegygyűrű, ami a házastársakat összeköti egymással. Mintegy a pecsétje annak, hogy összetartozunk. Ez is egy ilyen pecsét. Aki ezt a pecsétet hordja magán - és mindenki hordja magán ezt a pecsétet attól a pillanattól kezdve, hogy megkeresztelték -, az a Jézus Krisztus vérével el van jegyezve az Isten örök tulajdonába. Éppen olyan valóságosan, éppen olyan igazán, mint amilyen valóságosan és igazán az a víz érinti annak a gyermeknek a fejét. Éppen ilyen valóságosan érinti Istennek az egész megváltó kegyelme, sőt nem is csak érinti, hanem hordozza, körülveszi, s mind az örökkévalóságig érvényes annak a számára, akit megkereszteltünk.
Ez a gyermek most még minderről nem tud. Sem arról, hogy egy ilyen jel, sem arról, hogy egy ilyen pecsét tulajdonosává lesz. De valahogy olyanformán van ez, hogy hiszen arról se tudna, hogy ha most valaki, egy nagyon-nagyon gazdag rokon valami igen nagy összegű betétkönyvet adományozna ennek a gyermeknek a számára. Azt a betétkönyvet is a szülők, a keresztszülők, a család kellene hogy átvegye, és őrizze azt addig, amíg átadhatják a gyermeknek, hogy éljen belőle. Amíg kinyílik az értelme annyira, hogy tudomásul vegye, hogy mekkora kincsnek van a birtokában. Valahogy ilyenformán, még ennél is nagyobb drága ajándékot, nagyobb gazdagságot ad az Isten a keresztségben ennek a gyermeknek a számára. Ő most még nem tudja, mi történik, nem tudja értékelni, de ti: szülők, keresztszülők, család - ti tudjátok, mit jelent ez, és ezért a ti kezetekbe teszi le a gyermeketeknek ezt a nagy örökségét, az egész megváltásnak a valóságát, ami érvényes a ti gyermeketek számára. Őrizzétek! Őrizzétek imádságban, őrizzétek olyanformán, hogy amint nyiladozik a gyermeknek az értelme, egyre jobban adjátok tudtul, hogy mekkora kincsnek a birtokában van. Hogy amikor annyira felnő, hogy ő maga is élhet belőle, boldogan vegye tudomásul, hogy ő is az Isten megváltott gyermeke, és éljen abból a kegyelemből, amelyik ím, elpecsételődik most a számára a keresztség által!
Ámen
Imádkozzunk!
Édesatyánk légy áldott ezért a drága kicsiny életért, akiben a Te ajándékodat látjuk. Őbenne is látjuk, Urunk, a Te szeretetednek megnyilatkozását. Hiszen kimondhatatlan drága nagy öröm egy ilyen gyermeket kapni Tetőled. De Urunk, hadd lássuk még jobban a Te szeretetedet abban, hogy a Megváltásnak a valósága ím, az ő számára is érvényes. Annyira igaz, és annyira érvényes, mint ahogyan itt van ez a víz, és ahogyan ez a víz érinti ennek a gyermeknek a fejét, úgy pecsételed el, úgy fogadod be ezt a gyermeket is a Te közösségedbe, a Te megváltottaidnak a közösségébe. Ezt köszönjük Néked. És azt kérjük Urunk Istenünk, hogy ne csak egy külső jel maradjon ez az ő életében, hanem valóban a Te Szentlelked által váljék olyan pecsétté, amelyik örökre a Tiéddé teszi. Tedd áldottá ennek a gyermeknek testben, lélekben való továbbfejlődését, növekedését. És különösen azt kérjük, hogy mennél jobban nyiladozik az értelme, annál jobban ismerjen meg Téged! S mennél jobban megismer Téged, annál jobban szeressen meg Téged! És majd ő maga is önként hadd vállalja azt, hogy ő is a Te követődként akar élni ebben a földi életben.
Így kérünk a számára Urunk áldást. Vezéreld őt végig az ő egész földi életének az útján, s használd föl a Te nagy neved dicsőségére itt, a földön, és majd az örökkévalóságban. Így adj, Urunk értelmet, bölcsességet és erőt a szülőknek, a családnak arra, hogy a kicsinyük elé oda tudják élni a megváltott élet szépségét és valóságát. Hogy az a gyermek otthon, a családi légkörben szívhassa be magába a Te lelkednek az erejét.
Hallgass meg, könyörgünk, Jézus Krisztus érdeméért!
Ámen.
Dátum: 1967. május 17. (keresztelési beszéd)