A Somogy megyei Igalon született 1940-ben. A sümegi gimnázium után egyetemre készült, de akkoriban olyan idők jártak, hogy a főszolgabíró fiaként még a jelentkezését sem adhatta be, így aztán irányítástechnikus lett. Először Ajkán, a katonaság után pedig Százhalombattán, az erőműben kapott munkát. 1979-től vállalt különböző szolgálatokat az érdi evangélikus gyülekezetben, majd 1986–89 között levelező tagozaton végezte el a teológiát; 1991. évi pappá szentelése után nappali tagozaton folytatta a tanulmányait. 1991-től félállásban vezette a gyülekezetet, majd 1995-ben elköszönt az erőműtől, és az Érdi Evangélikus Egyházközség főállású lelkipásztora lett. 

2008-ban, 68 éves korában, 17 évi papi szolgálat után nyugállományba vonult.

Bővebben: lelkesz.com/ittzesistvan

YouTube import engedélyezett
Nem

Gal 5,24-6,5

Alapige
Gal 5,24-6,5
Prédikátor
Dátum típusa
Pontos
Hónap
július
Év
1998
Nap
4
Generated ID
5yzd66k0PTAbd_07tKxNTWQQcmBUJB_DoQR8oAy3DzU
Jegyzet
Magyar Belmisszió Biatorbágy

Jel 4,11-13

Alapige
Jel 4,11-13
Prédikátor
Dátum típusa
Pontos
Hónap
november
Év
1997
Nap
9
Generated ID
hg_YIGFRTnSZER08aeJ-GPKwBNYcrN1eFGcQhnOU4XE
Jegyzet
Érdi Evangélikus Gyülekezet

Ézs 42,1-5

Alapige
Ézs 42,1-5
Prédikátor
Dátum típusa
Pontos
Hónap
november
Év
1997
Nap
2
Generated ID
OYW0tW4hSZo1fWc7CxXnqF5vyIBRRMbmbq2GmmPISRs
Jegyzet
Érdi Evangélikus Gyülekezet

A béna meggyógyítása

Alapige
Mk 2,1-9
Prédikátor
Dátum típusa
Pontos
Hónap
október
Év
1994
Nap
12
Generated ID
VyK6taTeK5DGaex4N8uZJRaCnETh6UkFLA-s98W3-dM
Jegyzet
Érdi Evangélikus Gyülekezet