Isten hasonlít ítéletében a favágóhoz, aki fejszéjét a fa gyökerére helyezte és a fát bármikor kivághatja. De még vár. Várja, hogy a bűnös megtérjen. Ő lassú az ítéletben. Isten hosszútűrésével azonban nem lehet játszani. A fejsze bármikor vágásra lendülhet. Annak, hogy az ítélet még nem jött el az az oka, hogy Isten szeretete felülmúlja igazságát. Munkájában van ideje az ítéletnek és a kegyelemnek. És a két idő lehet egymáshoz egészen közel. Az lehet azonban a vigasztalásunk, hogy a kegyelem mindig megelőzi az ítéletet. Először van a kegyelem ítélet nélkül, azután az ítélet kegyelem nélkül. Keresztelő János másféle Megváltót várt, mint akit Isten küldött. Olyan Megváltót, aki az ítélettel kezdi: a búzát csűrébe takarítja, a polyvát pedig kemencébe veti. Krisztusban azonban elkezdődött a kegyelmi idő és az a mai napig is tart. Ő nem azért jött, hogy pusztítson, hanem azért, hogy megkeresse és megtartsa azt, aki elveszett. Urunkat munkájában annyiszor nem értjük. Nem értette Keresztelő János sem. Azt, hogy Ő a konkolyt tartotta meg és a világ a búzát vetette a tűzbe. Heródes és a farizeusok vígan élnek, míg Keresztelő János a tömlöcbe kerül és áldozatul esik egy gonosz király ítéletének.