Két ember ment fel a templomba imádkozni: a farizeus és a vámszedő. A farizeus dicsérte magát Isten és imádkozó emberek előtt. Felsorolta mindazt, amit tett és amit nem tett. És megköszönte utoljára Istennek, hogy nem olyan, mint a vámszedő. Felment a templomba a vámszedő is. Megvetett ember volt a saját népe által. Megvette a rómaiaktól a vámszedő jogát és ezáltal busás haszonra tett szert. A közvélemény egy sorba helyezte őket a rablókkal és a paráznákkal. A templomban hátul állt meg, szemét sem merte felemelni, hanem csak azt mondta: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek. Mi a két ember között a döntő különbség? A mérték volt különböző, amelyhez magukat mérték. A farizeus magát a másik emberhez mérte. Ebből a mérésből pedig többnyire gőg származik. Hiszen hogyne lenne jobb, mint a vámszedő. A publikánus nem ezt tette. Mértéke az Isten, így elkezdenek bűnei fájni. Ezért ment haza megigazulva. Mert a templomban az, igaz" bűne megmarad, a bűnös bűne elvétetik. Két ember imádkozott: az egyik igazán, a másik hamisan. A farizeus számára Isten olyan valaki, aki alkalmat ad arra, hogy önmagáról beszéljen. A vámszedő számára pedig olyan valaki, akit segítségül hívhat az ő nyomorúságában. Ő nem csupán egy meghallgató Istent, hanem egy cselekvő Istent akar a maga számára. Egy kegyelmes Istent.