Isten országa és az ember tette a legszorosabb kapcsolatban vannak egymással. Sajnos, a történelem folyamán az egyház a kettőt egymástól elválasztotta. Pálnak a tanítása alapján a hit által való megigazulásra épített mindent. A kegyelmet olyan olcsóvá tette, hogy mellőle eltűnt az ember engedelmeskedő cselekvő élete. Egy bizonyos: Isten országa elsőrenden Isten ügye, Istenből kiindulóan épül. Isten akaratának érvényesítése a földön éppen úgy, mint a mennyben. Isten országa eljön és nem az ember hozza létre. Adomány és nem jutalom. De ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy az Isten országa éppen úgy az ember ügye is. Az ajándék feladat, az adomány szolgálat. Isten országa nem jön el, ha nincsenek emberek, akik reá várnak, érte imádkoznak, eljöveteléért dolgoznak, harcolnak és szenvednek. Igy a keresztyénség nem hangsúlyozhatja az Isten tettét úgy, hogy az ember tettét szem elől téveszti. Az evangélium az ember tettét nagyra értékeli. Az ember tette döntő Isten országának eljövetelét illetően. Az evangéliumok tartalmának kétharmada — ha számszerűen akarjuk kifejezni — az ember tettéről beszél. Az evangéliumot megtölti az Isten országa eljövetelére váró erős hit, és az embernek fontos szerepet tulajdonít Isten országa építésében. Jézus tanítványai Isten munkatársai és tervének kivitelezői.