Jézus ebben a példázatban arra figyelmeztet bennünket, hogy a gyülekezetben olyan dolog történik, növekedik, amely Tőle teljesen idegen. Isten gyülekezetében nő a konkoly vetése. A meglepő a példázatban az, hogy a szolgák a vetést meg akarják menteni és a gazdánál gyomlálásra jelentkeznek. Hát nincs igazuk? És a gazda nemet mond erre a kérésre azzal az indoklással, hogy a gyomlálással tönkre teszik Isten magvetését, a búzát. A gyomlálást megtiltja Isten, mert aki gyomlálni akar, egyet elfelejt: azt, hogy ő is kegyelemből él. Azért él, mert Isten a gyomlálást még nem kezdte el. De megtiltja a gyomlálást azért is, mert az ember nem tud gyomlálni. Valahányszor az ember megpróbálta a gyomot gyomlálni, mindig rosszul csinálta: a búzát gyomlálta ki és a konkolyt hagyta meg. Nagypénteken Pilátus a tömeg elé tette a tiszta búzát és a konkolyt, Jézust és Barabást. És az ember Jézust nézte gyomnak és a konkolyt búzának. Nagypéntek óta tilos a gyomlálás! Meg akarta Isten mutatni, hogy mennyire nem az embernek a kezébe való a gyomlálás. De nem lehet gyomlálni azért sem, mert Isten a gyomlálással a hosszútűrése miatt késik. Nem tudják, hogy mit kérnek, akik a gazdát siettetni akarják. Isten a javunkra késik. És megtörténhet az Isten szántóföldjén az, ami a határunkban nem történik meg: holnap a konkolyból búza lesz. Mi lett volna Pállal, ha Isten a gyomlálást Damaszkusz előtt végzi?