Urunk az övéi számára nem készített könnyű utat a menny felé. Földi utunk zarándok út. Ő nagyon jól tudta, hogy a szívünk annyiszor megtelik kétségekkel. Hogyan bánik velünk ebben a világban? Úgy, hogy a próbatételekből nem von ki, hanem vígasztal benne. Mikor van szükségünk vigasztalásra? Akkor, amikor környezetünk hatása erősebb a mennyei hatásoknál. Ő tudja azt is, hogy a hívő szívnek is vannak sötét órái. Tudja, hogy Istennek az útján annyiszor elesünk. Ezért vígasztal. Vígasztal egyházi dolgainkban: Ne félj, te kicsiny nyáj. Annyiszor megzavarja a hívő embereket, hogy hitük ellenére nincs békességük és örömük. Hisznek és mégis boldogtalanok. Hogyan vígasztal a Lélek? Úgy, hogy nagyon szeret. A szenvedő embert nagyon kell szeretni. Az emberek a vigasztaló szavak után elmennek és magunkra hagynak. De a Lélek marad! Urunk ezt mondta róla: Veletek marad mindörökké. Akkor sem hagy el, ha nehezen tudok megvigasztalódni. Adja az orvosságot akkor is, ha először nem veszem be. A Lélek megmarad fáradhatatlan vígasztalónak. Nem fárad bele bűneinkbe és panaszainkba. És milyen bölcs vigasztaló a Lélek. Tudja a szomorúság okát, tudja, hogy hol fáj. Sokszor úgy vígasztal, hogy megváltoztatja a helyzetemet. Máskor úgy, hogy megváltoztat engem. Istennek szenvedő népe vagyunk, de úgy mehetünk hazafelé, mint megvigasztalt gyülekezet. A mennyben már nincs szükség vigasztalásra: Nem lesz fájdalom, nem lesz gyász, Isten letöröl a szemünkről minden könnyet - írja az apostol a Jelenések könyvében.