Az Ige nem a békességet szeretőket nevezi boldogoknak, hanem a békességet munkálókat. Megtörténhet, hogy egy ember szereti a békességet és nem munkálja, nem szerzi a békességet. Tudja, hogy a békesség elromlott a családban, az egyházban, azt is tudja, hogy valamit tennie kellene, hogy javítson a helyzeten, de a békességért semmit nem tesz. Ezt az embert lehet nevezni a békét szerető embernek, de nem a békességet szerző embernek. Az Ige azt az embert nevezi boldognak, aki kész küzdeni a nehézségekkel, számol a népszerűtlenséggel, ami bekövetkezik, ha munkálja a békességet. Mert a haragosokat békíteni nem könnyű. Tanítvány az, aki békítő hatásokat sugároz ki magából és aki békíti az egymással szemben álló feleket. Az, aki békességet hoz létre a békétlenek között. A békességet szerzőket az Ige Isten fiainak nevezi. Akik a békességet munkálják, Istenhez hasonló munkát végeznek, mert Isten a békesség nagy munkálója. Fiát azért küldte, hogy az embereket kibékítse magával és Fia követségében járva az emberek között végezzék a békéltetés szolgálatát. Jézus tanítványai tehát nemcsak kapják a békességet, hanem munkálják is a békességet. Megőrzik azt, mert inkább szenvednek, mint másoknak szenvedést okozzanak. Helyreállítják a testvéri kapcsolatokat ott, ahol mások megszakítják. A gonoszt jóval győzik le.