Alapige
Temás pedig nem vala övelük, amikor eljött Jézus
Alapige
Jn 20,24

Miért Tamás hiányzott a tizenegy tanítvány közül, miért nem más? Amikor Jézust a számára akkor már életveszélyt rejtő Bethániába hívták, Tamás azt mondta a többi tanítványnak: Menjünk el mi is és haljunk meg vele! Azért hiányzott éppen ő, mert ő nem fél. Ha nem tudott meghalni Jézussal, meg akar halni utána. És amikor meghallja a tíz tanítvány örömét a feltámadásról, nem akarta elhinni. Tíz tanítvány prédikált egy embernek, aki az igehirdetésre hitetlen maradt. Jézus tudott erről a kételkedésről. És másodszor nyolcadnapra a tanítványok között Tamásért jelenik meg. Mi győzte le Tamás kételkedését? Nem a sebek érintése, hiszen a sebeket nem érintette meg, hanem Jézusnak a szeretete, aki mindent tudott, ami egy héttel előbb történt és aki most elsősorban érte jött el. Tamás lett a húsvét legnagyobb bizonysága, mert ő volt az első húsvét legnagyobb kételkedője. Amíg Péter azt mondta Jézusról, hogy Ő az I5ten Fia, Tamás elmondja a Róla szóló legnagyobb bizonyságtételt: Én Uram és Istenem! De Tamás útját mi már nem követhetjük, neki megadatott, hogy lássa a feltámadottat. Jézus azonban a jövő felé nézve azt mondta néki: Mivel hogy láttál engem, Tamás, és hittél, boldogok, akik nem látnak és hisznek. Mi már ezek közé tartozunk. Hitben járunk, nem látásban. De ebben a hitben ma éppen úgy lehet győzedelmeskedni, mint Tamás győzedelmeskedett.