Az első húsvét reggele bizonyságtétellel kezdődik a feltámadásról. Ezek közé tartozik az is, hogy a két tanítvány hallván az örvendetes hírt, fut a sírhoz. Különös ez a sietség, jelképesen sokat tanulhatunk belőle. Életünk legsürgősebb, legfontosabb tudnivalója, hogy húsvét reggelén üres lett a sír, mert Jézus feltámadt. Ezt az örömhírt nem lehet elég sürgősen megtudni, nem lehet elég sürgősen meghallani. Miért? Mert a feltámadás hitében folytatott élet a gazdag keresztyén élet. Hát nem annál gazdagabb egy élet, minél több időt tölt ebben a hitben? És aki bizonyosságra jutott a feltámadás felől, adja hírét tovább másoknak. Növekedik-e általam a feltámadásban hívők száma? A feltámadás ne legyen csak egyéni életem ügye! A két futó tanítvány közül az egyik megelőzte a másikat és előbb ért a sírhoz. Vannak, akik a húsvéti hitre előbb jutnak el, mások később. Különböző időben vagy különböző akadályokat legyőzve. A, másik" tanítvány, akinek a neve nincs megemlítve, valószínűleg János volt. Később ő vallja levelében? Tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, mely megjelent nékünk." A két tanítványt végsősoron nem az üres sír, hanem a Feltámadottal való találkozás győzte meg a feltámadásról. Ma is így van. Más dolog elhinni, hogy feltámadt Jézus, és más dolog vele élni a Feltámadottal.