A csúfolók ebben a kijelentésben Jézus életének a legigazibb jellemzését adják anélkül, hogy ezt tudnák. Bizonyságtétel ez a mellett, hogy az Isten kijelentése a kereszt alatt is hangzik. Jézusélete a másokért való élet mintaképe volt. Számunkra különösképpen tanulságos, hogy az Újszövetség semmit nem tud Jézus magánéletéről. Amit az Atyától kap, azt sem magáénak tartja meg, hanem az ember javára való szolgálatért fogadja el. Hitelesen írja le róla Pál: Gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, hogy szegénysége által meggazdagodjunk. Ő a másik emberért való irgalmas samaritánus, Ő nem azért jött, hogy Neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak. A csúfolódók kijelentésén egy kis kiigazítást kell tennünk. Ők ezt mondták? Nem tudta magát megtartani." Mi ezt mondjuk? Nem akarta magát megtartani." A keresztről azért nem szállt le, mert másokat akart megtartani és nem saját magát. Ha a földbe esett gabonamag el nem hai, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem — mondja János evangélista. Az Ő keresztje engemet is megtart és megtarthat mindenkit, akik el tudják mondani Pállal? Nekem ne legyen másban dicsekedésem, csak a Jézus Krisztus keresztjében."